Miért józan katolikus?

Mint bemutatkozásunkban említjük, a mai Magyar Katolikus Egyházban megtapasztalhatjuk a hit, a remény, a szeretet jelenlétét. Az Egyházat akkor is anyánknak tekintjük, ha az már megöregedett. Aminek nagyon érezzük hiányát, az a józanság.
Ahogy látjuk híveinket, nagyon sok szépet, jót, igyekezetet látunk. De ez az igyekezet sokszor teljesen téves irányba megy. Úgy tűnik nekünk könnyebb az ellenséget szeretni, mint saját hittestvéreinket és honfitársainkat. Egyik jellemző példa, hogy püspökeink sietve körlevelet adnak ki 2009. márciusában a cigányság védelmében, miközben mindenki tudja, hogy a fő probléma nem az, hogy itt valaki üldözné a cigányokat, hanem, hogy igen sok cigány hozható összefüggésbe lopással, rablással, gyilkolással, magyarok százezreit terrorizálják, a rendőrség tehetetlenül áll a dolgok előtt, a politikának esze ágában sincs a bűnözésnek gátat vetnie, sőt inkább védik a bűnelkövetőket. A nemzet öntudatosabb tagjainak pedig a legkisebb, szimbolikus ellenállást is tiltják.

De ugyancsak kifogásolhatnánk a püspöki kar választások előtti körleveleit. Ezek a körlevelek a választásokon való részvételt tanácsolják, általában a „kisebbik rossz” választására buzdítanak. A visszásságokat csak nagyon finoman, igazi úri modorban említik. Pedig lehetne itt erőteljesebben állást foglalni, nyíltan színt vallani.

Komoly, a nemzet élet-halál kérdéseit illetően nem hallunk megnyilatkozásokat püspöki karunktól.

Szeretnénk itt a Szentírásból azokat a helyeket idézni, ahol az író a józanságra utal.

1Kor 15.33
Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

1Tessz 5.6
Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok.

1Tessz 5.8
Mi azonban, akik a nappaléi vagyunk, legyünk józanok s öltsük fel a hitnek és a szeretetnek páncélját, sisak gyanánt meg az üdvösség reményét.

2Tessz 2.1
Van még egy kérésünk: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságotokat, és sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél ne ijesszen meg benneteket, mintha az Úr napja már küszöbön állna.

2Tim 1.7
Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.

Róm 12.3
A nekem adott kegyelem segítségével azt mondom mindegyiteknek: Senki ne becsülje magát a kelleténél többre, hanem józanul gondolkodjatok, mindenki az Istentől neki juttatott hit mértéke szerint.

1Pét 1.13
Ezért övezzétek fel gondolkodástokat, legyetek józanok, mindenestül reméljetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenése hoz nektek.

1Pét 5.8
Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.

A Mindenható adja meg nemzetünknek és egyházunknak a józanság adományát, hogy helyesen lássuk helyzetünket és feladatainkat.

Bálint József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük