Püspöki körlevél az újpogányság terjedéséről — reagálás a reagálásra

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevélben hívta fel a hívek figyelmét a katolikus hit megőrzésére az újpogányság egyre terjedő szellemével szemben. A testület levelét 2009 szeptember 20-án minden katolikus templomban felolvasták.
A körlevél itt olvasható.
A körlevélre vitéz Siklósi András az itteni linken olvasható írásban reagált:

Egyházról, hitről, magyarságról – a Katolikus Püspöki Konferencia körlevele kapcsán
Siklósi Andráshoz régi barátság fűz bennünket. Ezért is vállaljuk föl reagálásunkat az ő írására az alábbiakban:

Kedves András!

Nem tudom, nevessek vagy bosszankodjak a Katolikus Egyház körleveléhez fűzött gondolataidon.
Nekem is voltak és vannak a körlevéllel szemben kifogásaim, noha ezek inkább csak a kesernyés mosoly szintjére jutottak csak el.

(Hát ide jutott az ökumenizmust hirdető egyház, hogy van egy olyan vallási közösség, amellyel szemben semmiféle ökumenizmusnak nincs helye? Remélhetőleg körleveleteket felolvassátok januárban a keresztény egység imahetére is, a többi felekezetnek is címezve. De sürgős lett most elhatárolódni egy vallási közösségtől!)

Nem vitatom el továbbá jó szándékodat. Írásodban azonban teológiai tévedésektől, igazolhatatlan elméleteken keresztül az istenkáromlásig sok minden megtalálható, ezért szükséges, hogy néhány sorban kommentáljam azt.
Fogadd ezeket a sorokat baráti segítségként, és ne úgy, mint aki mindenáron vitába kíván szállni gondolataiddal. Tudod, hogy tiszteltem és csodálom harcodat, és lehetőségeimhez képest támogatom is azt.

A zsidóság-kereszténység témakörnek óriási irodalma van, ezeket itt csak érintőlegesen fogom idézni.


I. Elöljáróban szeretnék néhány dolgot leszögezni.

Az örökkévalóság óta létező és mindent előre látó Isten örök szándéka volt az egész emberiséget elvezetni az üdvösségre. Tudta, hogy saját képére alkotott teremtményei már a Paradicsomban bűnt követnek el, fellázadnak ellene, és utána ezt a bűnt generációról generációra hordozni és szaporítani fogják.
Az is nyilvánvaló, és logikus, hogy ezt az emberek által az Isten ellen elkövetett bűnt sem ember, sem Isten nem teheti jóvá, csak olyan valaki, aki Isten is, ember is.
Az emberek iránti szeretettől vezérelve ezért határozott úgy a Szentháromság Egyisten, hogy a második isteni személy, Jézus emberré lesz. Ezt előkészítendő, és csakis, és kizárólag ezért kötött szövetséget egy néppel, az ószövetségi zsidósággal. (Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert ez a mai nyámnyila sumákoló teológia már átveszi az Ószövetség zsidó olvasatának létjogosultságát is.) Ennek a népnek nyilatkoztatta ki leírt szavak formájában az emberiség szívébe írt természettörvényeket, a tízparancsolatot. Ábrahámnak kinyilatkoztatta, hogy ivadékaiból fog származni az emberiség megváltója.
Mózesnek megígérte, hogy utódai közül fog egy nálánál nagyobb prófétát támasztani.
Dávid pedig a Szentlélektől eltelve jövendöli, hogy a Megváltó az ő utódai közül fog származni.
Az isteni személy belépését a történelembe prófétaóriások egész sora készítette elő, azt egyre inkább konkretizálva.
Így érkezett el Jézus, és evvel a zsidó nép nagy próbatétele.
A zsidók nem állták ki a próbatételt. Nem kellett nekik egy olyan Messiás, aki másnak is Megváltója, egy olyan Isten, aki másnak is Istene. Nekik egy törzsi Jehova kellett, és mivel ilyen nem létezik, lassan az egész Istenséget a saját nemzettel helyettesítették. A zsidóság előképe Lucifer, aki az első volt az angyalok között, és a gőgjétől vezettetve a legmélyebbre zuhant.
A zsidók elvetették Jézust. Bár hivatásuk az lett volna, hogy elsők legyenek a kereszténység elterjesztésében, megölték – megölették az egyedüli Szentet, azt, aki annyira szerette őket, hogy azt a népet választotta, hogy emberi testet öltsön.
Jézussal eljött a Messiás, így az ószövetségi zsidó vallás elveszítette létjogosultságát is, és természetszerűleg igaz jellegét is. Az ószövetségi zsidó vallás egyenesági folytatása a kereszténység, a Krisztus utáni zsidó vallás pedig valami új, keresztényellenes dolog, amely valódi jellegét a Talmudban mutatja meg, és amely csak fügefalevélként hivatkozik Mózesre.
És ezt nem én állapítom meg, hanem az a Szent Pál, akit te Saulnak nevezel és hetet-havat összehordasz róla. Ajánlom figyelmedbe az Apostolok Cselekedeteit, megtudod, hányszor vesszőzték meg, kövezték meg a zsidók, úgy, hogy már szinte belehalt. Sajnos, amiket írsz, arról tanúskodik, hogy egyszer sem olvastad még el figyelmesen az Újszövetséget. Csak néhány sort idézek:
„Zsid 7.14
Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzséből származott.
(Mária is Dávid leszármazottja volt, lásd a Lukács evangélium vonatkozó magyarázatait.) Még világosabb ez, hogyha Melkizedek módjára egy más pap lép föl, aki nem a testi leszármazás törvénye alapján lett azzá, hanem a halhatatlan élet erejéből. A tanúság ugyanis így szólt róla: „Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.” Ám ezzel a korábbi törvény megszűnt mint hatástalan és erőtlen, a törvény tudniillik nem vezetett el a tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz az Istenhez.” Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.”
„Gal 3.7
Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép. Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal.”

Róm 9.8
„…nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekeit nevezik utódnak.”

Róm 10.3
„Mert a zsidók félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására. Mózes azt írja a törvényből eredő megigazulásról, hogy aki megtartja, élni fog általa. Ugyanakkor a hitből származó megigazulásról így szól: Ne kérdezd bensődben: „Ki megy föl az égbe?” Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza. Vagy: „Ki száll le az alvilágba?” Azért tudniillik, hogy Krisztust a holtak országából felhozza.”

Zsid 10.8
„Először tehát ezt mondta (Jézus a zsoltáros szavaival): „Áldozatot, ajándékot, engesztelő és égőáldozatot nem akartál, és nem telt benne kedved”, jóllehet ezeket a törvény írta elő. Azután így folytatta: „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” (Jézus) eltörli az első (áldozatot), hogy helyébe állítsa a másodikat.”

Gal 3.29
„Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.”

Gal 4.22
„Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk.”

2Kor 3.14
„Az ő (zsidók) értelmük eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tűnik el. Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol.”

Zsid 3.5
„Mózes mint szolga volt hűséges Isten egész házában, és jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot. Krisztus azonban mint fiú állt háza élén. Mi vagyunk az ő háza, ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben.”

Zsid 13.10
„Olyan oltárunk van, amelyről nem ehetik az, aki a sátornak szolgál (zsidók).”

Ezek mind olyan idézetek, amelyek komoly odafigyelést igényelnek, ha elolvasod őket. De nem is az én összeszedett idézeteim a lényeg. Olvas el Bangha Béla örökbecsű, „Világnézeti válaszok (1942)” c. könyvéből a részeket, melyek érintik a kereszténység – zsidóság kérdéskörét. A könyv megvan az interneten is, ha nincs, akkor átküldöm neked.
Utalok még itt egy korábbi írásomra (Mihez kezdjünk a Mér(l)eg eretnekségével?), amely itt megtalálható. Néhány mondatot itt is idéztem Bangha Bélától.

II. Vedd észre, hogy a mai egyházban van valami törés a 2000 éves kinyilatkoztatáshoz képest.

Ez a törés a II. Vatikáni Zsinattal, ill. XXIII. Jánossal kezdődött. Látens módon korábban is megvolt már, de a szabadkőművesek ekkor kerültek pozícióba. Azóta minden pápa a zsidók uszályában van. Ezért, ha kritizálsz, ne keverd össze az egyházat és a kinyilatkoztatott hitet annak mai képviselőivel, akik nem pásztorok, hanem béresek. (Evvel természetesen nem azt akarom mondani, hogy korábban minden jó volt, azóta pedig minden rossz az egyházban.)
Ennek az egyházon belüli rejtett harcnak is komoly irodalma van. Talán a legtömörebb kis összefoglalást John Vennari adja „The permanent instruction of the Alta Vendita (A ’Nemes Bosszú’ állandó előírásai – szabadkőműves terv az egyház belső szétrombolására)” c. kis könyvében. Nagyjából a ’felvilágosodás’ idején kezdődött a harc, amely a szabadkőművesek részéről azt tűzte ki célul, hogy belülről, nekik elkötelezett püspökök pozícióba juttatásával rombolják le a katolikus egyházat. Ezt az elmúlt évszázadok nagy pápái idejekorán felismerték, és nagy hatású enciklikákkal hatástalanították.

IX. Pius Quanta cura + Syllabus 1864
XIII. Leo Annum ingressi sumus 1903
X. Pius Lamantabili 1907

Az utolsó pápaóriás XII. Pius volt. Az ő halálával omlottak le a bástyák, és azóta terjed az egyházban a zsidók előtti hajbókolás is.

A II. vatikáni zsinat utáni hitbeli erózió ellen lépett fel Lefebvre érsek és alapította meg a Szent X. Pius Papi Testvériséget. Ennek Nyugat-Európában és szerte a világban komoly bázisa van, érdekes módon nálunk nincs. De szememben ez a testvériség is behódolt a zsidóság előtt avval, hogy megtagadták püspöküket, Williamsont, aki magányos sziklaként (néhány paptársával együtt) áll helyén nemcsak hitbeli, kérdésekben, de nem ijed meg attól sem, hogy nemet mondjon a cionista hazugságokra. Ezért saját paptestvérei álszent és teológiailag vitatható módon elhatárolódtak tőle (lásd levelemet a pápának, a Vatikán, valamint az FSSPX illetékeseinek ez ügyben), szinte szobafogságra ítélték, püspöki funkcióit mindenesetre nem gyakorolhatja. (Nem tartozik írásomhoz, de érdekes s szituáció a papi testvériségben. Miközben nagyon helyesen, ostorozzák a Vatikánnak a zsinat utáni magatartását a zsidókkal szemben, a holocaust kérdésében teljes mértékben behasaltak. El tudom képzelni, hogy a testvériségen belül emiatt még törés lesz.)
III. Néhány konkrét megjegyzés írásodhoz.

…Isten, aki nem azért jött közénk, hogy megváltson bennünket bűneinktől, hanem hogy életével és halálával mindnyájunknak megmutassa az üdvösséghez vezető utat…
De igen, pontosan azért jött közénk, hogy kereszthalálával megváltsa az emberiséget, utat nyisson számára a mennyország fel, amely az ősszülők vétke óta el volt zárva. Ez természetesen nem zárja ki, amit írsz, hogy életével és halálával mindnyájunknak megmutassa az üdvösséghez vezető utat.

…Szent József egyébként valószínűleg maga sem volt zsidó,…
Így tetszik nekünk, ezért ezt állítjuk!?

… (a kétkezi ácsmesterség akkoriban se volt népszerű foglalkozás Dávid utódai között!), …
Megint egy légbőlkapott állítás. Az akkori zsidó élet struktúrája egészen más volt, nem szétszórva éltek más népek között, hanem saját maguk között. Így természetszerűleg ott is voltak halászok, földművesek, ácsok, stb.

…Ezért kényszerűségből Jézus családja is eljárt a zsinagógákba, betartotta a vonatkozó törvényeket és tanításokat, érintkezett a farizeusokkal, körülmetélkedett, azonban ez távolról sem bizonyítja zsidó származásukat. …
József is, Mária is Dávid leszármazottja.
Mária öröklő leány volt (nem volt fiútestvére), ezért kellett saját nemzetségéből, Dávid házából férjet választania, és ezért kellett várandós létére neki is elmenni az összeírásra Betlehembe. Lukács pedig Dávidtól Jézusig Mátéval ellentétben nem József, hanem Mária családfáját írja le.
Ha van egy régi (zsinat előtti) Szentírásod, az jó szolgálatot tehet magyarázataival az eligazodásban.

…Badiny Jós Ferenc, Zajti Ferenc, Endrey Antal, Pesti József, Bulányi György kutatásai…
Légbőlkapott, de tetszetős, a magyar füleket csiklandozó elméleteket gyártottak (fikció, agyrém).

…a ma élő nemzetek közül Isten igazi választottja a magyar, nem pedig a zsidó…
Először is: Isten úgy minden személyt, mint minden nemzetet is meghív az üdvösségre. Ezen belül természetesen úgy a személyeknek, mint a nemzeteknek is különböző hivatásuk lehet. Pio atya is mondott ilyesmit, hogy irigyli a magyarokat, fényes jövő vár rájuk. De ebből bármiféle előjogot kovácsolni? Inkább meg kellene sokszorozni erőfeszítéseinket. Azt – gondolom – nem kell magyaráznom, hogy Isten nem a fehérgalléros bűnözésre hívta a zsidókat, a cigányokat pedig nem parazita életmódra.

…a zsidó, mely a Sátán=Jahve kegyeltje inkább…
Ezt sürgősen gyónd meg.
Jahve: „Én vagyok, aki vagyok.” Azaz az egyedüli olyan Isten, aki tényleg van, a többi, kitalált istennel ellentétben.
A zsidóság pontosan úgy meg van hívva az örök életre, üdvösségre, mint a magyarság. Sőt, Szt. Pál azt mondja, az utolsó időkben meg fognak térni.


Az azért vegyük észre, ha Jézust ki akarjuk szakítani a saját bibliai környezetéből, ez egy olyan hiábavaló vállalkozás lenne, hogy egyszerűen kár erre energiát pazarolni. Akkor már egyszerűbb az egész Szentírást félredobni, és valami egyéb fikciót kitalálni.

Sajnos mi hazafias magyarok túl sokat foglalkozunk a származásunkkal. Én hajlok afelé, hogy a magyarok sumér származásúak. De úgy gondolom, ez nem egy központi kérdése magyarságunknak. A származásnál sokkal fontosabb volna, hogy mi magyarok egymást ne verjük át nap, mint nap, kicsit pontosabban alakítsuk az életünket, ne az legyen bennünk, hogy majd csak lesz valahogy, ne a piszok zsidót, románt, szerbet, oroszt, amerikait szidjuk, hanem köpjünk a tenyerünkbe, ragadjuk meg a munkát, és nézzük meg, az adott keretek közt mit tehetünk. Senki nem tiltja nekünk a becsületes tiszta házaséletet, a káromkodás kiirtását, a sokgyerekes családmodellt. Pofázni nagyon tudunk. Egyszer már azon is el kellene gondolkodni, esetleg van-e bennünk is valami hiba. Gondolom, te is láttál már elég sok tolvaj honfitársadat, vagy olyanokat, akik anyagilag nem bírták ugyan a gyerekvállalást, de azért a Kanári-szigetekre tellett. Miért van az, hogy minősíthetetlen stílusban beszélünk egymással? Miért van ez az abszolút közöny, rosszindulat bennünk a másik magyarral szemben? Butaság, közöny, rosszindulat, lustaság, bűnbakkeresés, ezek a fő ismérveink és fő ellenségeink, nem a zsidók, a Vatikán, stb.

Kisarkítva: Inkább lennék finnugor eredetű magyar, aki meg van elégedve összetartásunkkal, hazafiságunkkal, mint sumér eredetű, aki látja, mennyire gonoszak vagyunk egymáshoz.
Persze ezek nem kellemes dolgok, és sokkal vonzóbb az ellenséget és a bajok okozóját máshol keresni. De egyet vegyél észre az ellenségről, akár a zsidók, akár más: ezek olyanok, mint a víz. Ha szabad útjuk van, akkor folynak. Ha gátba ütköznek, akkor megállnak. Nézd meg az európai nemzeteket. Mindegyikük jobban tudta problémáit kezelni, a kétmilliós szlovénségtől kezdve a húszmilliós románságon át a harmincötmilliós lengyelségig.

…Jézus közismert tanítványai, az apostolok (akik az áruló Júdás kivételével szintén nem voltak zsidók!) …

Ezt honnan veszed? Ne haragudj, de ez egy olyan gyerekes dolog, hogy az egy negatív figurát kinevezed zsidónak, a többit meg nemzsidónak.

…a hunok (pl. Atilla) s a magyarok (pl. Árpád) már jóval a Saul-féle római judeo-krisztianizmus elterjedése előtt zömmel katolikussá váltak, …

Ez már megint egy fikció.

…megőrizték az ennél ősibb szakrális és szerves természeti kapcsolataikat is (táltosaik és máguspapjaik irányításával); hiszen a magyari őshit egyáltalán nem állt ellentétben Jézus igehirdetéseivel s az általa alapított szeretetvallással, …

A kereszténység univerzális és kirekesztő. Nem tűr meg maga mellett más vallást. Egy út van az Atyához, és ez Jézus Krisztus. Természetesen akik nem ismerték a kereszténységet, azokat ennek fényében ítéli meg az Úr, tehát ezt nem rója fel nekik.

…Saul-féle római judeo-krisztianizmus…

Ez megint egy kitalálás. Sault a zsidók többször megbotozták, megkövezték kereszténysége miatt. A biblia nem kalács, amelyből ki lehet csipegetni a mazsolákat.

…Úgy is fogalmazhatnék, hogy a magyaros vonásokkal bőven átitatott, a szentéletű Jézust követő szkíta (részben manicheus) kereszténység helyett István király a rabbinikus zsidó-kereszténység fölvételét erőszakolta ránk tűzzel-vassal (melynek igen kevés köze van az eredeti krisztusi Egyházhoz, s végső soron egy elfajult hebraizáló szektának tekinthető). Nem véletlen, hogy a magyar uralkodók (az Árpád-háziak és az Anjouk is) sokáig őrizték apostoli királyságunk Vatikántól (pontosabban Rómától) való függetlenségét, s csupán a gyilkos Habsburgok fennhatósága alatt tagozódtunk be a pápaság intézményébe…

A szkíta, illetve manicheus kereszténységről csak ennyit: A Jézus előtti zsidóságnak volt egy szektája, az esszénusok, akik nagyon sokat megsejtettek már a Messiás hamarosan bekövetkező eljöveteléről. Keresztelő Szent János is közéjük tartozott. Amikor eljött Jézus, és megalapította egyházát (Péterre), akkor az esszénusok is betagozódtak ebbe.
Természetesen létezhettek minden időben az egyházhoz nem tartozó keresztény szekták. De ezek le voltak vágva a szőlőtőről, az egyházról. Lehet, hogy az ősmagyar vallás valamikor találkozott ilyen szektákkal. De ez nem a Krisztusi akarat szerinti egyház volt. Arról már nem beszélve, hogy az ősmagyar vallást csak igen nagy jóindulattal lehet valamiféle kereszténységgel rokonságba hozni, ezt idealizálni pedig megint egy olyan délibábkergetés. Pótcselekvés, látjuk ugyan saját tunyaságunkat, de sokkal szimpatikusabb a hibát a Vatikánban keresni, és kitalálni valami idealizált kereszténységet, amit a gonosz Vatikán kiirtott.

…egy akol, egy pásztor ragadós mocsarába…

Az egy akol, egy pásztor nem ragadós mocsár, hanem Jézus tanítása. Persze csak vallási értelemben. Természetesen Jézus akarata, hogy az egy keresztény hiten belül virágozzék minden nemzet a saját keretein belül.

…a kereszt és a kard fölmutatását, vagyis a lélekmentés (az igaz hit és erkölcs oktatása, az üdvözítő jézusi út megvilágítása) s főként a nemzetmentés (a bűnök és embertelenségek elítélése, a folytonos önvédelmi küzdelemre való biztatás, a megtartó öntudat és hagyományaink, kultúránk ápolása stb.) együttes gyakorlását. Ennél fogva sürgős (ön)tisztulásra, reformálásra szorul, s persze azért is, mert igen lazán, felszínesen követi csak Krisztust. Azonban nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy belőlünk, általunk is épül az egyház teste, nem csupán a papságot tömöríti egybe, tehát rajtunk is múlik, hogy olyanná formáljuk, ami nemzetünk többségének vonzó és üdvös. Ha a politikában igaz, hogy minden népnek olyan kormánya (vezetése) van, amilyet megérdemel, vagy amilyet kiharcol magának, akkor ez egyházi síkon is fönnáll.…

Ezzel a bekezdéssel maradék nélkül egyetértek. Ezeket a feladatokat valóban nem vállalja föl az egyház, és a múltban is voltak ezen a téren hiányosságok. És sajnos inkább csak nálunk. Ugyanaz az egyház német, cseh, francia, lengyel képviselői tudtak a saját nemzetükről gondoskodni. Az ortodoxokról (román, szerb) nem is beszélve. Vagyis úgy gondolom, a hiba nem az idegenekben, nem a Vatikánban van, hanem mi vagyunk a tutyimutyiak, bárgyúak, túlzottan jóhiszeműek. Ki tiltotta meg nekünk, hogy a napokban segítsünk szerencsétlen honfitársunkon, amikor a cigányok a közönyös járókelők szeme láttára halálra rugdosták? Nem, mi elfordítottuk fejünket. Ez is a zsidók hibája? Kicsit fárasztó már mindig a másikban a hibát keresni, bennünk meg észre nem venni.

…Miért tudták például a lengyelek elzavarni besúgó püspökeiket,…

Látod, pontosan ezt mondom, nem az egyházzal van a baj, és nincs itt semmiféle „sauli judeokereszténység”. Persze hangsúlyozom, én a kétezer éves egyházról beszélek, nem annak a zsinat utáni megjelenítéséről. Döntsd el magadnak, mit akarsz: elvetni az egyházat szőrőstől bőröstől, vagy ragaszkodni a kinyilatkoztatáshoz, a kétezer éves egyházhoz, de rámutatni a zsinat utáni mellébeszélésekre, köntörfalazásra, zsidók előtti hajlongásra.

…Komoly bajok vannak azzal a keresztény felekezettel (történelmi egyházzal), melynek főpapsága megveti önnön népét, s annak sok tízezer éves történelmét mindössze 1000 évre degradálja (a többit „tudománytalan halandzsának”, mesének tartja), egyébként pedig egész (nem finnugor!) kultúráját, anyanyelvét, rovásírását, ősi hagyományvilágát, sajátos arculatát lényegében elutasítja.…

Tízezer év: ebben több az elmélet, mint az igazolt tények. Egyébként nem igazán veszem észre, hogy az egyház elutasítaná a magyar kultúrát, arculatát, anyanyelvét, rovásírását, hagyományvilágát. A kultúra egyébként sem egyházi fogalom. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy főpapjaink idegen voltuk vagy idegenszívűségük miatt érzéketlenek (voltak) népünk gondjai iránt. De voltak itt pap-óriások, (Zadravecz [horvát származású], Prohászka [szlovák származású], Mindszenty, Márton Áron), ezek lángoltak a magyarságért, de mi ezeket sem követtük. Mondom én András, nem az egyházzal, a főpapokkal, hanem velünk, a lusta, tutyimutyi, csak a holnapig előrelátó, tovább gondolkodni nem akaró, önző, rosszindulatú magyarokkal van a baj. Persze, hogy könnyű dolguk van az ilyenekkel szemben a zsidóknak, cigányoknak, és tisztelt szomszédainknak is.

…„a katolikus igazság nemzetek feletti”, azonban nem más ez, mint a legtöményebb globalizmus; de hát mi mást is várhatnánk egy deklaráltan („kinyilatkoztatottan”?) „egyetemes, zsidó-keresztény” vallástól, mint a héber világuralmi tervek szellemi-lelki megalapozását.…

Igen, a katolikus egyház nemzetek feletti, ez ellen nincs apelláta. Azonban sohasem fordult a nemzetek ellen, inkább védte azokat. És soha nem deklarálta magát zsidó-keresztény vallásnak. Megint csak utalok Bangha Béla kifejtésére.

És ismételten felhívom figyelmedet arra, amivel a II. pontot kezdtem, ne vedd egy kalap alá a kinyilatkoztatott katolikus hitet a mai béresek általi megjelenítésével. A zsinat utáni egyház képviselőiben valóban látok olyat, hogy teljes mértékben behasaltak a zsidó világuralmi terveknek. De a baj ezekkel a béresekkel, nem pedig a krisztusi egyházzal van. Elismerem, valóban nehéz a kettőt első látásra megkülönböztetni. De ha gondolkodunk a dolgon, nem marad más lehetőségünk: Teljes mértékben ragaszkodni a kinyilatkoztatott hithez, a béreseket pedig leleplezni. A zsinattal lassan ezek kerültek a vezetésbe. Az utolsó föllángolás talán a harmincnapos pápa, I. János Pál volt, aki ki akarta söpörni a szabadkőműveseket. Erre te is utalsz, bár te zsidóknak nevezed gyilkosait. A történelmi tények inkább arra utalnak, hogy a környezetében lévő szabadkőművesek közt, akik őt megölték, nem vittek főszerepet a zsidók, és meggyilkolásában fő szerepet játszott, hogy a gyanús pénzügyekben is rendet akart tenni. Hogy aztán ezek a szabadkőművesek mennyire voltak a zsidók felé elkötelezettek vagy mennyire hajtották a malmukra a vizet, az más kérdés.

Szóval döntsd el:

Egyik lehetőséged, hogy judeo-kereszténységnek nevezed a kétezer éves egyházat, és elveted. De akkor a szádra ne vedd Szent László, Boldog Özséb, Temesvári Pelbárt, Kapisztrán János, Fráter György, Pázmány Péter, Prohászka Ottokár, Boldog Apor Vilmos, Mindszenty József, Márton Áron, Árva Vince nevét. Nincs jogalapod hozzá, ugyanis ezek a személyek szívvel-lélekkel szolgálták az egyházat.

A másik, hogy felvállalod ezek szellemi örökségét, a kétezer éves kinyilatkoztatott hitet, és az utóbbi ötven év furcsaságaira, gyávaságaira, eretnekségeire összpontosítod harcodat.
Vagy, vagy. A kettő együtt nem megy, és írásod alapján nem egyértelmű számomra, melyiket is akarod.

…Mellesleg a zsidóság és a kereszténység egymásnak engesztelhetetlen ellenfelei, de ezt már XXIII. János pápa is kifejtette…

Legenda. XXIII. János nagyon jó embere volt a zsidóknak. Ő volt a faltörő kos, ő hozta ki a „Nostra Aetate” c. enciklikát, amely „szakított az egyház évszázados antijudaizmusával, és új alapokra helyezte kapcsolatait a zsidósággal.

…A Magyarok Istene („derék” püspökeink szerint ez önmagában is elvetendő eretnekség!…

Használhatom a kifejezést, ha nem egy exkluzív törzsi Istenre gondolok, hanem tudatában vagyok, hogy ez az Isten éppúgy Istene a többi népnek is.

2009.09.28.

Jóska

6 hozzászólás

Add a Comment
  1. Néhány hete hozzászólást kaptunk a Magyar Pálos Trendtől.
    Reagálásunk erre:

    Kedves ősmagyar vallású barátaim!

    Hozzászólásotokról némi töprengés után úgy döntöttünk, hogy nem közöljük.

    Először is több szerkesztési hiba van benne.

    Másodszor nem tudjuk (nem akarjuk) követni nyelvészeti fejtegetéseiteket (katolikus = két likas, keresztény = kör ős tény, krisztusi = körosztású jelzésü = kerecseni).

    Nem tudjuk továbbá, kinek szól a címzés:
    “Magyar válaszlevél az ősmagyar vallás gyilkosaihoz!”

    Az írás hemzseg továbbá a teológiai tévedésektől, de a saját világképpel (nimródi ősvallás?) szembeni logikátlanságoktól is.

    Most akkor őskereszténység (krisztusi) vagy nimródi vagy Atilla istenkirályt követő, vagy mi is ez az egész tulajdonképpen?

    Kérjük továbbá, keressetek magatoknak a Pálos helyett valami más nevet. A Pálos szerzetesrend a katolikus egyház szerves része. Ha ti evvel a névvel valami egészen mást hirdettek, akkor ez márkanév bitorlást jelent. Javaslom például a Nimródi Egyház vagy Kerecsen Egyház vagy Atilla Istenkirály Egyház nevet. De a Pálosokat felejtsétek el.

    Azt már végképp nem tudjuk, hogyan kerül írásotokba egy Szent Páltól vett idézet. Vagy-vagy. A kettő (Pálos Trend és a katolikus Biblia) együtt nem megy.

    Hogy mégis szentelünk néhány sort reagálásotoknak, az az, hogy néhány helyen helyes megállapításaitok vannak
    (hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából, élet tisztelete helyett a halál kultúrája).

    A (valódi) katolikus hit semmiképp sem azonos a judeokereszténységgel, amelytől mi is elhatárolódunk, amint ezt honlapunkból láthatjátok is.

    A Mindenható adja meg nektek az egy igaz katolikus egyházba történő megtérés kegyelmét!

    Szerkesztő

  2. Tisztelt Szerkesztő!

    Magam nem vagyok jártas a mai katolikus élet belső rejtelmeiben. Most kezdtem az ismerkedést a magyarság valós őstörténetével, kultúrájával, hitvilágával (65 évem ellenére mindezekről ezidáig nem sokat hallottam). Remek előadásokat hallgatok komoly, nagy tudású és hiteles előadóktól és kezdem felismerni, hogy mi az ami távol tartott a templomok rideg csendjétől, a számomra személytelen liturgiáktól. Kezdem megismerni, hogy mi is az igazi belső hit. Ehhez nem kell „szamárvezető”, viszont a kőkemény munka önmagunk megismeréséhez, a minden emberben ott lakó isteniség kibontásához elengedhetetlen. Egyetlen alap az igazi talaj, amire szabad építkezni és ez az „egyetemesség”. Szilárd hit csak ezen épülhet. Egyetemesség és a gyökerekhez való visszakapcsolódás, onnan való építkezés. Minden egyéb csak szeletelgetése az Egésznek, az Egynek.
    A Bibliáról csak annyit, hogy a benne foglaltak magyarázataival földet lehetne befedni, tehát értelmezni lehet ki hogyan akarja. Vita, fejtegetés, értelmezés valami fölött, amiről tudjuk, hogy többször lett megmásítva (elvéve belőle részek, hozzátéve részek). Ha majd a Vatikán hajlandó lesz minden titkosított, jól elzárt iratot megismerhetővé tenni, akkor lehet majd érdemben értelmezni a világról, a teremtésről, az Isteni kinyilatkozásokról szóló tényleges igazságokat.
    Az a hit, amiben megerősödni érzem magam, az a hit, amit Szent István vett fel: a Jézus Krisztus igaz hite. A magyarság nagy bajaiban mindig ehhez a Szent István-i tisztasághoz, erkölcsiséghez visszatérve tudta megőrizni magát és megoldani problémáit sokáig. Sajnos azután erről az útról letért, az eredmény ismert.
    Amiért igazából írni kezdtem az az, hogy az egyház félteni kezdi a magyarságot az úgynevezett „pogány” vallás újra terjedésétől és ezt teszi olyannyira, hogy még körlevelet is megfogalmaz és felolvastat templomaiban. A napokban olvastam, hogy Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, a színházban a 12 apostolt és Krisztust gyalázó kiállítást rendezett. Tette és tehette ezt a magyar Nemzeti Színházban és egy alapjaiban keresztény országban. Ami ezt követően igazán meghökkentő, hogy az egyház MÉLYEN HALLGAT. Sem körlevél, sem irgum-burgum. SEMMI!
    Szóval magam arról szeretnék valamit hallani, hogy mi az, ami itt megakasztja a tollat?
    Egyébiránt , miután a Pálos Trend levelét sajnos nem közölték le, a zavarodottság tényleges okát/okait nem ismerhettük meg olvasóként, tudnám javasolni a magyar őstörténet, ősvallásunk történetének, a magyarság üdvtörténetének tanulmányozását (komoly anyagok állnak már rendelkezésre). Meglehet, hogy a levelükben írtak talán nem is olyan logikátlanságról, tájékozatlanságról vagy fantazmagóriákról tanúskodnak.
    Végszóként csak annyit, hogy nagyobb veszélyt látni az ilyen alföldiróbert félék erkölcsöt, morált, tisztességet mélyen pusztító tevékenységében, mint az ősmagyar hitvilág, erkölcsiség újraéledésében.
    Tisztelettel és Isten áldása

    1. Tisztelt Nagy Péter!
      „Vita, fejtegetés, értelmezés valami fölött, amiről tudjuk, hogy többször lett megmásítva (elvéve belőle részek, hozzátéve részek).”
      A Biblia nem lett megmásítva. Ha voltak is ilyenre próbálkozások, a világ ezer más biblia-fordítása, kiadása ordító jelként ott volt, hogy vigyázat, ezek itt hamisítani akarnak.

      „Ha majd a Vatikán hajlandó lesz minden titkosított, jól elzárt iratot megismerhetővé tenni, akkor lehet majd érdemben értelmezni a világról, a teremtésről, az Isteni kinyilatkozásokról szóló tényleges igazságokat.”Ne várjunk túl sokat egy ilyen archívum megnyitástól. Egy biztos, hogy a kétezer éves bibliaértelmezésen semmit nem módosítana.

      „Ami ezt (Alföldi Róbert keresztényellenes kiállítása) követően igazán meghökkentő, hogy az egyház MÉLYEN HALLGAT. Sem körlevél, sem irgum-burgum. SEMMI!”
      Ebben teljesen igaza van, mi is várnánk egy karakánabb kiállást.

      „Egyébiránt , miután a Pálos Trend levelét sajnos nem közölték le…”
      A levélnek a színvonala egyszerűen nem ütötte meg azt a mértéket, amit a honlapunkhoz eljutó írásoktól elvárunk. Úgy gondolom, honlapjukon minden szavát megtalálja annak az írásnak, amelyet ide elküldtek és nem tettünk közzé.
      Köszönjük gondolatait!
      szerkesztő

  3. Kedves Admin!

    A Biblia nem lett megmásítva. Ha voltak is ilyenre próbálkozások, a világ ezer más biblia-fordítása, kiadása ordító jelként ott volt, hogy vigyázat, ezek itt hamisítani akarnak.

    Ha csak a pogány szót nézzük, mindenki azt hiszi, hogy hitetlenekről beszélünk. Pedig a latin paganus kifejezés inkább jelent népit, falusit, vidékit, mint hitetlent…

  4. NEMZETI KORMÁNY ALATT NEM LESZ HOMOSZEXUÁLIS PARÁDÉ!!!
    MÉLYEN HALLGATNAK AZ EGYHÁZI VEZETŐK!!!
    Felháborító, hogy míg a Fidesz-korrupció eredményeként létrejött dohányboltokba 18 éven aluli személy nem léphet be, sőt még kívülről belátni sem lehet, addig a Pride felvonulást mindenkinek, aki arra lakik, vagy arra jár, néznie kell, beleértve a gyermekeinket is. A rendezvényt eddig minden évben a kereszténységet gyalázó, a többségi társadalmat megbotránkoztató nyílt provokáció jellemezte. A résztvevők nem egyszer trágár szavakat tartalmazó, nemi szerveket ábrázoló táblákat emeltek a magasba. Ha valami, akkor éppen ez a felvonulás az, ami szélsőséges. A rendezvény saját hangoztatott céljaival ellentétben nem a toleranciát és a megbékélést szolgálja, hanem kontraproduktív módon ellentéteket szít, és lövészárkokat ás. A magyar társadalom többségét nem érdekli mások szexuális élete, senkit sem diszkriminál pusztán a szexuális orientációja miatt. Ezeknek a csoportoknak megvan a sajátos szubkultúrájuk, amit mindenki tiszteletben tart.
    A homoszexuálisok közbeszédben gyakran emlegetett jogegyenlőségénél lényegesen komolyabb probléma a gyermeket nevelő, vagy gyermeket tervező nők hátrányos megkülönböztetése. Az édesanyákat rendszeresen negatív diszkrimináció éri a munkahelyeken, mert foglalkozniuk kell a gyermekükkel, esetleg otthon kell maradniuk vele, ha beteg. A jelenlegi demográfiai vészkorszakban az ő jogegyenlőségükért kell szót emelni. 20-30 évvel ezelőtti trendekkel ellentétben ma már azokban a családokban születik több gyermek, ahol az anya minél hamarabb vissza tud térni dolgozni, azokban az országokban magasabb a születésszám, ahol több nő dolgozik. Ha ez a nők választása, akkor ebben kell segítenünk őket. Ma Magyarországon a gyermeket nevelő és tervező családokat kell támogatni, és nem szabad új kapukat megnyitni az ettől eltérő együttélési formák előtt. Jellemző példa a Magyar Helsinki Bizottság volt elnökének, Kőszeg Ferencnek a felvetése, aki már egyenesen a poligámia mellett tett hitet. A Jobbik szerint ennek nincs létjogosultsága.
    A Jobbik számára elfogadhatatlan, hogy bizonyos csoportok a többségi társadalomra ráerőltessék a maguk másságát, és hogy a deviáns magamutogatást a többség köteles legyen elviselni. Az elmúlt évek provokációit, nyílt gyalázkodásait követően csendben voltak, ám most felkérjük az egyházi vezetőket is, hogy vallási alapértékeink védelme érdekében maguk is szólaljanak fel a deviáns rendezvénnyel szemben. A Jobbik kormányra kerülve, a többségi társadalom és a fiatalkorúak védelme érdekében meg fogja találni a módját annak, hogy ezt a provokatív, megbotránkoztató és kontraproduktív vonulást törvényes keretek között betiltsa – zárja szavait Dúró Dóra, a Kulturális Bizottság elnöke és Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője.

    1. Tisztelt Pálos Trend,
      teljesen egyetértek avval, amit ír. A gond csak az, hogy amit Ön a Jobbiktól idéz, az elfogadható stílusban van írva, amit Ön tesz hozzá, azt kénytelen voltam egy kicsit szépíteni. A helyes tartalom mellett ügyeljünk a tisztességes stílusra is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük