Józan Katolikus

1Kor 15.33 Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

P. Michael Wildfeuer: Hűségben az Úr testamentumához: „sokakért“ vagy „mindenkiért“?

P. Michael Wildfeuer, korábban matematika és fizika szakos gimnáziumi tanár volt, késői hivatásúként szentelték pappá 1984-ben. Leginkább katolikus iskolákban tanított. 2002-ben az SJM (Servi Jesu et Mariae) papi szemináriumába kapott meghívást, hogy fundamentál-teológiát tanítson. 

Pater Wildfeuer  

Az alábbiakban közöljük cikkének egy lerövidített fordítását, amely cikk teljes terjedelmében az Una Voce Korrespondenz 2006 január-februári számában (17-40 o.) jelent meg. Megrendelési cím: UNA VOCE Deutschland e.V., Geldorpstr. 4, D-50733 Köln, ISSN 0724-2778. 

Ennek a rövid vizsgálatnak a célja, hogy az isteni kinyilatkoztatás fényében tisztán tárgyilagos módon megvizsgáljuk, hogy az átváltoztatás szavait a kehely fölött hogyan mondjuk helyesen: sokakért vagy mindenkiért (A kérdéssel, hogy ez érinti-e a szentség érvényességét, itt nem foglalkozunk, ez megérne egy külön vizsgálatot.) 

E szavak a teremtés lehető legszentebb és leghatalmasabb szavai: a legszentebbek, mert Isteni Megváltónk végrendelkezésének szavai, a leghatalmasabbak, mert a pap szájának leheletével egy halott matériából az élő Istenember testét és vérét hozza elő. Ez magára Istenre emlékeztet, aki szájának leheletével a halott anyagból élő embert teremt. (Gen 2,7). A konszekráció szavai úgyszólván végrendelkező és teremtő szavak. A Novus Ordo Missae (NOM) népnyelvű kiadásáig a mindenkiért-sokakért probléma ismeretlen volt. 

Azonban: Míg a Novus Ordo Missae latin nyelvű Editio typica-ban pro multis szerepel, addig a nyugati kultúrnyelvekben, még püspökök által jóváhagyott hivatalos liturgikus szövegekben is mindenkiért áll: for all, por todos, per tutti (…), viszont a franciában pour la multitude [a sokakért]. Viszont a lengyelben és az oroszban: sokakért. Figyelemreméltó a következő: Mgr. Börsch kazahsztáni általános helynök az oroszországi németek nemzeti nyelvű misekönyve számára legszigorúbban a sokakért használatát írta elő. Evvel szemben, amikor a németnyelvű püspökök 1974-es salzburgi konferenciáján Degenhardt paderborni érsek indítványozta, hogy a mindenkiért helyett az eredeti sokakért szerepeljen, a többség avval szavazta le, nem lehet, hogy már megint változtassanak valamit. A magyarországi nemzeti nyelvű kiadásban először a sokakért szerepelt, utána kizárólag azért jött ki egy új kiadás, hogy a mindenkiért kerüljön a szövegbe. [1]

A zsinat előtti német misekönyvekben és az Újszövetség német kiadásaiban a sokakért szerepelt. Még a Németország, Ausztria és Svájc püspökeinek, a Német Evangélikus Egyházak Tanácsának és a Német Bibliatársulatnak megbízásából, a Katolikus Bibliaintézetnél megjelent licenckiadásban[2]
is a kérdéses helyeken a sokakért szó áll. Az Oberammergau-i Passiójátéknál is a sokakért szót halljuk a megfelelő helyeken. Továbbá a sokakért szó szerepel a Luther-bibliában a Mt 26,28-nál és Mk 14,24-nél[3]
, valamint a Matthaeus-Merian-bibliában[4]
, a nagyon pontos Elberfeldi fordításban és számos egyéb fordításban. A terület nagy szaktekintélye, Klaus Gamber mondja, hogy a Mt 26,28-at semelyik régi fordítás sem fordítja mindenkiért-nek, valamint egyetlen keleti liturgiában sem használják a mindenkiért szót[5]
. Evvel szemben az evangélikus Württembergi Bibliaintézet (Stuttgart) 1967-es, 1971-es és 1978-as kiadásában a mindenkiért szerepel. 

Még a mai civil társadalmunkban is szörnyűség volna a jelenség. Képzeljünk el, hogy egy hivatalos ENSZ–dokumentum angol eredetijében a many szerepelne, a német, spanyol és francia fordításban viszont a mindenki. 

< …> 

Vizsgálatunkat három szempont szerint folytatjuk: 

A. Filológiai: Hogyan fejezte ki magát az Úr az Utolsó Vacsorán? 

B. Szisztematikus-dogmatikus: Mi következik evvel összefüggésben a hitbeli felfogásunkból?

C. A hagyományt figyelembe véve: Hogyan értelmezik ezt a helyet az egyház nagy teológusai és tanítói? 

A. Filológiai Vizsgálat: 

Ha a liturgia számára mértékadó szövegből indulunk ki, a Róma által kiadott latin szöveg: pro multis. „Tisztán filológiailag jelenhteti ugyan a multi néha a tömeget, például az ’unus ex multis’ környezetben. De sohasem jelentheti a multi az ’összeset’[6]

Természetesen figyelembe kell vennünk az eredeti görög szöveget is. Az eredmény egyértelmű, egyértelműbb nem is lehetne, mégpedig az összes változatnál: sokakért, névelő nélkül, Mt 26,28: (perí pollón) és Mk 14,24: (hypér pollón). Lukács csak az értetek-et említi. (22,20); János nem számol be az eucharisztia alapításáról, Pál pedig az 1Kor 11,25-ben csak annyit mond tömören: „ez a kehely az Új Szövetség a véremben.“ Más hely nincs az Újszövetségben. 

Egyes magyarázók pl. Joachim Jeremias (1900-1979) protestáns teológus, evvel szemben úgy vélik: Bár valóban (polloí) áll Márknál és Máténál, de itt egy hebraizmusról van szó[7]
. Álljon itt példaképp Werner Strenger (a Regensburgi Egyetem asszisztense) gondolatfűzése: „Nem kell ezt szószerint sok-nak fordítani? Emellett (polloí) szól, hogy a görög értelme: sok, a kevéssel ellentétben. A héber evvel szemben a (ha)rabbim’ – (a) sokak szót is használja, hogy kifejezze a nem megszámlálandó sokaságot, a tömeget. (Lehetnek mindannyian, de ez nem szükségszerű.) Különösen világos ez a Qumráni iratoknál. ‚Ha-rabbim’ = ‚a sokak’ jelöli ott a teljes jogú közösségi tagok összességét… Helyenként a farizeusok is ha-rabbim-nak nevezik a farizeusi közösség teljességét. Ezért a zsidó-görög írásokban lehet a (hoi polloí)-nak is ilyen értelme[8]”. 

Erre a következőt kell válaszolnunk: 

1. Itt nem egy héber vagy arámi, hanem egy görög, ill. egy latin szöveg fordításáról van szó. „Az átváltoztatás újszövetségi beszámolói semmiképp sem tekintetők Izaiás egyszerű fordításának (vagy téves fordításának), hanem egy önálló forrásnak[9].“ 

2. A héberben éppúgy mint a görögben, latinban, németben, külön szó van a sok-ra és a mind-re: rabbim = sok und kol = mind. Ezt külön nyomatékosítja, hogy a rabbim egyértelműen szembenáll a me’at = kevés szóval. Ugyancsak világosan megkülönbözteti az arámi a sagî = sok szót a kûl = mind szótól. 

3. A héber, a görög, a német (a latin nem) ezenkívül pontosan különbséget tesz a sok és a sokak között. (Evvel szemben a latinban nincs névelő, sem határozott, sem határozatlan.) Ezért hibás az 1969 és 1971 között használt fordítás, a sokakért, valamint a francia pour la multitude; mert a görög eredetiben, mégpedig minden kéziratban hiányzik a névelő. 

4. Hogy a ha-rabbim (= a sokak) egy összességre vonatkozhat, és ezért mind-ként lehet fordítani, nem hebraizmus, nem héber sajátosság, hanem, mint a felhozott példák sejtetik, ugyanúgy lehetséges a görögben, latinban és németben. Ha pl. azt mondjuk, „A Földnek a sok népe“ vagy „egy katolikusnak a sok erénye“, kétségtelen, hogy a Föld összes népeire, ill. egy katolikus összes erényére (melyek igen számosak) gondolunk. Avagy névelő nélkül is: „Rómának sok lakosa van“, bizonyára az összes lakosra gondolunk. Azonkívül utalunk rá, hogy Urunk nem a ha-rabbim (a sokak), hanem csak a rabbim (névelő nélkül = sok) szót mondta[10]

5. Általános utalás a logikára: A sok és a mind közelinek tűnnek. Azt gondoljuk, ha pontatlanok vagyunk, hogy ha a sokhoz még néhány elemet hozzáadunk, akkor abból az összes lesz. Vagy fordítva: Ha az összesből egy vagy kettő hiányzik, akkor az csak sok. Alaposan átgondolva azonban rájövünk: A sok és a mind két külön kategóriába tartoznak. A sok a mennyiség kategóriájába tartozik, az összes a teljesség kategóriájába (egy halmaz lezártsága vagy le nem zártsága). A sok egy halmaz elemeinek nagy számát (kvantitását) jelzi, a mind a halmaz teljességét. Az összesség csak egy igen nagy mennyiséggel kapcsolható össze (Pl. az összes természetes szám vagy egy egyenes összes pontja, vagy egy sík összes pontja) vagy egy igen kicsivel (pl. a Mars összes holdja: kettő; a Föld összes holdja: egy; avagy határesetként a Merkur összes holdja: egy sem). 

A sok ellentéte a kevés, és ebbe a kategóriába tartozik: egy pár, néhány, számos, rengeteg, stb. A sok fokozható: sok, több, a legtöbb (latinul multi, plures, plurimi, görögül polloí, pleíones, hoi pleístoi). 

Evvel szemben a mind nem fokozható, és ellentéte a nem mind, nem összes, azaz csak egy rész. Tulajdonképpen itt két eset van: vagy összes vagy nem összes, univerzális avagy parciális, lezárt vagy nem lezárt. (A modern matematika megengedi a már említett határesetet: a rész, amely olyan kicsi, hogy már nem tartalmaz elemet, az az üres halmaz.) Egyébként a héber kol szó a kul = összefog szóból származik[11].

< …>

Az összes nyelv, amelyben a sok – mind vonatkozásában vizsgálódhattam, világosan megkülönbözteti a két fogalmat: számos indoeurópai nyelv (ezek között a germán, román, szláv nyelvek, görög, perzsa, hindu), továbbá nem indoeurópai nyelvek, mint pl. a magyar [finnugor nyelvcsalád], a török (cok/ hepszi), [tatár eredetű nyelvek], japán (takuszan/szobete), kínai (xüduo/szuoyou), afrikai nyelvek, mint a csikaranga (wasinsi/ wosze) vagy zulu vagy shona – és emellett természetesen a héber és az arámi is, melyek a szemita nyelvek családjához tartoznak. 

< …>

Joachim Jeremias tragikus tévedése: Hatalmas filológiai ismeretei és tanulmányai sajnos nem óvták meg egy súlyos következményekkel járó logikai tévedéstől: A görög polloí és héber rabbim[12]
alapos vizsgálatából helyesen vonta le a következtetést: Izaiás többször beszél sok népről, miközben az összefüggésből adódóan ténylegesen az összes népről van szó. Ebből azt a logikailag hamis következtetést vonta le, hogy a héberben a sok a mind-et is jelentheti. Az összesség ezeken a helyeken nem a sok szóból, hanem az összefüggésből adódik. 

< …> 

Továbbá: Ha Jeremiás következtetése helyes volna, akkor minden más nyelvben is érvényes volna. Mert gondolatmenete a következő: Egy objektumról az X tulajdonságot állítjuk. Az összefüggésből adódóan világos, hogy ennél az objektumnál az Y tulajdonság is helytálló. Tehát az X tulajdonságot jelző szó az Y tulajdonságot is kifejezheti. Ennek a következtetésnek nincs köze a héberhez, hanem a nyelvtől független és logikailag hamis. A mi esetünkre alkalmazva: Krisztus azt nyilvánítja itt ki, hogy vére a bűnök bocsánatára egy nagy számú embert ér el. A kérdést, hogy az emberiség zárt halmazáról van-e szó, nem érinti. Lehet, hogy az összest érinti (befoglaló értelemben), de az is lehet, hogy nem (kizáró értelemben). Az itt mondottak szerint ez nyitott, teljesen mindegy, milyen nyelven beszélünk. Mindenesetre a (Metábasis eis állo génos) egy meg nem engedett átlépés egy más kijelentés-kategóriába, ha a sok fogalom helyébe a mind fogalmat tesszük. Ez nemcsak egy kis fokozati különbség, hanem egy elvi. 

< …> 

Így tehát nem mondhatjuk: A sok — akár a héberben, görögben, latinban vagy egyéb nyelvben — jelenthet mind-et is. Sokkal inkább az adott összefüggésből derül ki, hogy a sokaság az összességként fogható-e fel, és ezáltal, azaz a felfogás által, és nem a sok szó által egy összesség lesz-e kifejezve. Ha valakinek három foga van, joggal mondjuk: kevés foga van. De természetesen ez alatt minden fogát értjük. Modernista-exegéta logikával arra következtetnénk ebből, hogy a kevés az jelenthet minden-t. Mindenki láthatja, milyen abszurd ez a logika. 

Ha a logikát pontosan követjük, az értetek és mindenkiért már csak azért sem helyes, mert az értetek-kel jelölt személyek köre része az összesnek. Logikailag korrektül így kellene hangzania a szövegnek: értetek és a többiekért, mint ahogy azt sem mondhatjuk: Kína és Ázsia, hanem csak azt, hogy Kína és Ázsia többi része, mivel Kína része Ázsiának[13]

Jeremias tévedésében az a botrányosan tragikus, hogy hibája két-három kivételtől eltekintve az egész katolikus exegézisre kiterjedt[14], és mint egy ördögfarok az átváltoztatás szavaiba is belopódzott. Még jó papok sem látják ezt át. Az inkorrektség díszpéldánya a vatikáni honlapon közzétett „Ecclesia de Eucharistia“ enciklika (http://www.vatican.va/holy_father/special_features/encyclicals/documents/hf_jp-ii_enc_20030417_ecclesia_eucharistia_ge.html): A 2. pontban mindenkiért szerepel (pro omnibus), a 16. pontban sokakért (pro multis). Ugyanabban a dokumentumban! A hivatalos közzététel az AAS-ben (Acta Apostolicae Sedis) evvel szemben korrekt, mind a két helyen a sokakért (pro multis) szerepel[15]

A sok emellett egy relatív fogalom. Ha valakinek öt szál haja van, az kevés. Öt hajszál a levesben az sok. Ezért nincs ellentmondás a kijelentés, hogy “Jézus kiontotta szövetség-vérét sokakért a bűnök bocsánatára” (Mt 26,28), és a másik kijelentés között, hogy “sokan vannak a hivatalosak, de csak kevesen a választottak” (Mt 22,14). Viszonylag kicsi a megmentettek száma az összes emberhez viszonyítva – minden meg nem mentett más eggyel több a kelleténél –; de nagy a számuk, ha nem az összes emberhez, hanem az apostolok köréhez viszonyítjuk. 

Ha azt feltételezzük, hogy itt hebraizmusról van szó, és a két evangélista a valóságban mindenki-t akart volna mondani, nyugodtan feltételezhetünk róluk, és a primér szerzőről, a Szentlélekről annyi intelligenciát, hogy ezt felfogják, és peri pánton = mindenkiért kifejezést használták volna. De nem ezt tették. Ennek oka volt, mégpedig az, hogy evvel valamit mondani akartak. Hogy mit, avval fogunk a következő fejezetben, a szisztematikus részben foglalkozni. Tisztán filológiai szempontból mindenesetre egyértelmű, hogy Jézus a sokakért szót használta. De, halljuk gyakran, a mindenkiért-re gondolt. Ez vezet minket szükségszerűen vizsgálatunk B pontjához: Valóban a sokakért szót használta, és a mindenkiért-re gondolt? 

B. Az érvelés szisztematikus része 

Igen, pontosan úgy van: Krisztus mindenkiért meghalt – Hála Istennek! Ő, amint Keresztelő Szent János is tanúsítja, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1,29). Még világosabban ír János evangélista első levelében: “Ő engesztelő áldozat bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (1Jn 2,2); továbbá evangéliumában: „A kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.” (Jn 6,51) 

Néhány további, hasonló értelmű hely: 

Ter 12,3: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége!” 

Jn 12,32: „Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.“ 

Róm 1,5: Általa nyertük a kegyelmet és az apostoli küldetést, hogy neve dicsőségére munkálkodjunk a hitért minden nép között. 

Róm 5,18: Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást.

Róm. 11,32: Isten ugyanis minden embert az engedetlenségben fogott össze, hogy mindenkin könyörüljön. 

1Kor 15,22: Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. 

2Kor 5,15: És ő azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt. 

1Tim 2,4: [Isten] azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

1Tim 2,5f: Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben. 

< …>

Nem bizonyítják az idézetek a napnál világosabban a mindenkiért-et? 

Az isteni szeretet és igazságosság káromlása is volna, ha azt feltételeznénk, a Megváltó akár egy embert is kizárt volna megváltó szenvedéséből. Ennek az embernek semmi esélye sem volna, hogy üdvözüljön. 

Azonban!!! Sok más helyen a sokak–ról van szó: 

Iz 53,11f: „Majd ha véget ér lelkének gyötrelme, látni fogja a világosságot, és megelégedés tölti el. Szenvedésével sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki[16]… 

Mt 20,28: “Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért.” 

Jn 10,11: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.“ 

< …>

2Tessz 3,2: „és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől. A hit ugyanis nem mindenkié. 

Zsid 2,10: „Illett ugyanis, hogy azt, akiért és aki által minden lett, mivel számos fiát elvezette az üdvösségre, az üdvösség szerzőjeként a szenvedésben tökéletesítse.“ 

Zsid 9,28: „úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét elvegye.“ (pollón) névelő nélkül minden változatban. 

Hogyan? Most az egész világért adja életét az Üdvözítő, vagy csak a bárányokért, de nem a farkasokért? Csak sokakért, vagy mégis mindenkiért? 

„Krisztus mindenkiért meghal“ – „Krisztus sokakért meghal.“ 

Mindkét kijelentés igaz, de más értelemben. 

Krisztus meghal mindenkiért abban az értelemben, hogy korlátlan kiengesztelése minden ember számára meg akarja nyitni a mennyet. Minden ember üdvösségét akarja. „Isten, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön…“ (1Tim 2,4): Ez a korlátlan üdvösségi ajánlat. 

Krisztus meghal mindenkiért ebben az értelemben is: az egész emberiségért történik kiengesztelése, azaz az egész emberiség bűneiért fizet váltságdíjat, hogy az isteni igazságosságnak eleget tegyen (korlátlan kiengesztelés). Ezt túláradó irgalmából teszi az emberek helyett, függetlenül attól, hogy az egyes ember akarja-e vagy sem. Egy kicsit banális, de világos példa: Jancsi elveri Pistit, és közben elszaggatja Pisti ingét és nadrágját. Jancsi apukája kifizeti a keletkezett kárt, függetlenül attól, hogy Jancsi akarja-e vagy sem. Az apa Jancsi helyett teljesít elégtételt. 

Krisztus meghal mindenkiért olyan értelemben is, hogy engesztelő halála minden ember megmentéséhez elegendő lenne. Tehát nem úgy áll a dolog, hogy az utolsónak már nem jut az elégtételből, vagy egy embernek olyan nagy lehetne a bűne (adóssága), hogy Krisztus engesztelése arra nem volna elegendő (korlátlan üdvösségi elegendőség). Gondoljunk a janzenizmus vonatkozó egyházi elítélésére[17]

De Krisztus nem hal meg mindenkiért, hanem csak sokakért abban az értelemben, hogy nem nyernek mindenkinek bűnei bocsánatot. Nem mindenki nyeri el az üdvösséget. Krisztus legnagyobb fájdalmára vannak emberek, akiknek lelkében nem lesz hatékony áldozati halála (korlátozott üdvösségi hatékonyság). „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta.“ (Mt 7,13). (Vajon volna olyan modern exegéta, aki itt a sokat mindennek fordítaná?) 

Mi az oka annak, hogy Krisztus áldozati halála nem lesz hatásos mindenkiben? Istenen nem múlik. Ő a maga részéről mindent megtett. Az egyes emberen múlik, szabad akaratából fakadó döntésén. „Aki nem hisz, elkárhozik“ (Mk 16,16). Az üdvösség kínálata, a kiengesztelés, az üdvösség feltételeinek elegendő megléte korlátlan irgalmasságban: ez Krisztus megváltó műve – függetlenül attól, hogy Kovács úr törődik-e evvel vagy nem. De Isten nem kényszeríti senkire sem az üdvösséget. Hogy Kovács úr elfogadja-e az üdvösséget, hogy lelkében az üdvösség valósággá válik-e, az ő hozzájárulásától függ, akaratának függvénye. Ezt a döntést Krisztus nem tudja meghozni helyette. Úgy, mint a fenti példában: az apa kifizeti a Jancsi okozta kárt, de hogy Jancsi kibéküljön Pistivel, ezt nem tudja helyette megtenni. 

A kérdés lényege: Az üdvösségi ajánlatról (illetve kiengesztelésről és az üdvösség elégséges feltételeinek meglétéről) vagy az üdvösség elfogadásáról [hathatósságáról] beszél az Üdvözítő? Mindkét igazság rendkívül fontos. Egyik sem hanyagolható vagy nyomható el a másik rovására. Az örömhír nem a mennyről susogó édeskés slágerek nyelvén szól hozzánk (az általános megváltó akarat kizárólagos hangsúlyozása) de nem is sötét, zord, rettegést keltő janzenista (a megmentettek korlátozott számának hangsúlyozása) hangon. Urunk azt várja tőlünk, hogy mindkét igazság polaritását elviseljük. Az égről és a pokolról beszélt. És íme, mivel ismeri makacsságunkat – sőt nálunk jobban tudja, mi válik hasznunkra – gyakrabban a pokolról! Nem akarjuk a modern magyarázók dicséretes szándékát elvitatni, hogy megmutassák a mai, oly gyakran kétségbeesett embereknek Isten végtelenül jóságos atyai karjait. De a kétségbeesést nem lehet vakmerőséggel kúrálni. Mit mond a Megváltó ezen a helyen? 

Ő, aki maga az igazság, (Jn 14,6), világosan azt mondja, amint az A részben láttuk, sokakért. Egyedül a filológiai megállapításból világosan kitűnik, hogy ő itt az üdvösségi hatékonyságról beszél. Mert ebbe nem foglal bele mindenkit. Nem foglalja bele azt, akinek „jobb lett volna, ha meg sem született volna“. (Mt 26,24). Nem foglalja bele az „ország fiait, akiket kivetnek a külső sötétségre” (Mt 8,12). Nem foglalja be azokat, akikről Szt. Pál mondja: (Róm 10,16): „De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak.“ Egy szóval: Nem foglalja bele mindazokat, akik saját szabad akaratukból tudatosan és véglegesen a világ és az ördög ajánlatát fogadták el az ő üdvösségi ajánlatával szemben. Őrajtuk nem lesz hatásos az Ő drága vére. Róluk mondja Angelus Silesius tömören: „És ha Krisztus százszor is megszületett volna Betlehemben, de nem tebenned – százszor is elvesznél.“ 

De, figyeljünk csak a minden eldöntő kérdésnél a konszekráció szavainak egy, a reformerek által érintetlenül hagyott másik fogalmára; a szövetség fogalmára: „Ez az Én Vérem kelyhe, az új és örök szövetségé.“ Létrejöhet egy szövetség – egy baráti, egy házassági, egy államok közötti szövetség – ha csak az egyik fél akarja? Ismét csak egy egyszerű példa: Akárhogyan is udvarol a szerelmes, lehozhatja a virágot a legmeredekebb szikláról, ha szíve választottja nem akarja, nem jön létre a házassági szövetség. 

A szövetséghez a kettő akaratnak kell összetalálkoznia: az Új és Örök Szövetségnél Isten akaratának (az üdvösség felkínálása) és az egyes ember akaratának (üdvösség elfogadása, hathatóssága). A szent eucharisztia alapítója itt nem egy felkínált, hanem egy létrejött szövetségről beszél. Ez világosan kitűnik Lukács és Pál szavaiból: Lk 22,20: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak…“ 1Kor 11,25: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben.“ Ezenkívül Lukácsnál egyértelműen arról van szó, hogy a vér értetek ontatik ki. Azaz nem mindenkiért, hanem csak egy korlátozott halmazért, azokért, akikben ez hatásos lesz. Így az Úr nem az üdvösségi ajánlatról, hanem az üdvösségi hatékonyságról beszél. 

Ezt erősítik meg a kenyér fölött mondott konszekrációs szavak: „Ez az én testem, mely értetek adatik.“ A mellékmondat (Lukács sajátja) hiányzik a régi Missale-ből, viszont belekerült a Novus Ordo Missae-be. Ez jelzi a korlátozott üdvösségi hatást (hatékonyságot) és nem az egyetemes üdvösségi ajánlatot. Van értelme Krisztus testének konszekrációjánál a hatásról, a vér konszekrációjánál az ajánlatról beszélni? 

Ezt erősíti meg az Ószövetség, amely nem más, mint az Újszövetség előképe. „Erre Mózes vette a vért, meghintette vele a népet és így szólt: Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen feltételek mellett kötött veletek.“ (Kiv 24,8; Zsid 9,20). A szövetséget nem mindenkivel, hanem csak a törvényt megtartókkal köti meg az Úr. (Kiv 24,7). Világosan kommentálja ezt Szent Izidor (ca. 560-633): „De az a vér, amellyel Mózes a népet, a szövetség sátrát és az abban találhatókat meghinti, és megtisztítja szavaival; ,Ez a vér a szövetség vére’, csodálatos módon hirdeti az Úr Jézus vérét, amelyben minden hívő szíve egyesül, amely megmutatja az egyház hitét, amely által az egyház egész népe, azaz a sátor egész teste (‚corpus omne tabernaculi’) megszentelődik, mert az Úr azt mondja: ‚mert ez az én vérem, az Új szövetségé, amelyet sokakért kiontanak’ (Mt 26,28), hogy a valóságban is beteljesedjen, amit Mózes által előképben láttunk[18]”. Világos, hogy itt nem az üdvösségi ajánlat univerzalitásáról van szó. 

A hittétel önmagában rendezett szépsége még egy okot mutat arra, hogy itt az üdvösségi hatásról van szó. Az eucharisztikus áldozat épp azt jelenti, hogy a megváltás gyümölcsei eljutnak a hívekhez, azaz az üdvösség hathatósságát mutatja. A szentség által – az ember közreműködését feltételezve – hathatóssá válik benne a kegyelem. „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van“ (Jn 6, 54). Nem így szól: aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak felkínálom az örök életet, hanem, annak örök élete van. A Zsidókhoz írt levélben határozottan szól így Szent Pál: „Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, amely megszentelte[19], és kigúnyolja a kegyelem Lelkét.” (Zsid 10.29) Továbbá hasonlóképpen: „Mennyivel inkább megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekedetektől Krisztus vére, aki az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul az Istennek, hogy az élő Istennek szolgáljunk.“ (Zsid 9,14). Nagyon szépen fejezi ki ezt a Pünkösd utáni 9. vasárnap prefáció előtti könyörgése: „Részesüljünk méltóan mindig ezekben a titkokban, mivel megváltásunk műve lesz bemutatva, amikor erre az áldozatra emlékezünk.“ 

Itt tehát a szent események legszentebbjéről van szó. A Szentírásnak, kezdve a teremtés első napjától (Genezis 1) egészen az égi Jeruzsálemig (Jelenések könyve 22), azaz az egész üdvösségtörténetnek tulajdonképpen csak egy témája van; az ember kapcsolata Istennel. Ez a kapcsolat nem két, a piros lámpánál várakozó gyalogos kapcsolata, akik, ha zöldre vált a lámpa, mennek a maguk útjára, hanem egy szövetség, egy kölcsönös egymáshoz kötés, bensőségesebb minden emberi barátságnál, mélyebb a legboldogabb házasságnál. („Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe”. Zsolt 95.7,) a lehető legbensőségesebb szövetség: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg őbenne.” Jn 6.56. 

Az Ószövetség összes szövetségkötései – Isten és Ádám, Isten és Noé, Isten és Ábrahám, Isten és Mózes, Isten és Dávid között – az egyetlen célra, az új és örök szövetségre irányulnak az Istenember és az őt szerető lélek szövetségére[20]. Konszekráció és szentáldozás összetartoznak, és az Isten és a lélek szeretettörténetének csúcspontja. 

Isten az Úr nem tehet többet, mint hogy mindenkit meghívjon, csalogasson, mindenkinek felkínálja az üdvösséget, 99 bárányt otthagyjon, hogy az elveszettet megkeresse, a „teremtés házát” felborítsa, hogy az elveszett drachmát megtalálja, hogy utolsó csepp vérét kiontsa, hogy még az utolsót is megtalálja. Csak az örökkévalóságban fogjuk látni, mi mindent tett mindannyiunkért. De a vérszövetséget csak az igenlővel, az akaróval, a szeretővel tudja megkötni. A többieket nem ő zárja ki, hanem azok zárják ki magukat. A szeretőket maga körül szeretné tudni miseáldozatánál, velük jön létre a menyegző, amely itt a földön egy vérmenyegző. Ő a „vérvőlegény” (Kiv 4,25f) és jegyese, a lélek, az ő vérében nyer tisztulást (Jel 7,14). És csak így jöhet létre a „teogámia[21]. Mikor történik meg a szövetségkötés, ha nem abban a pillanatban, amikor felhangzik: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben“ (l. fent). Ez az az óra, amelyről az Úr így beszél a János-evangéliumban: „Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette. (Jn 13,1)“ Konszekráció és szentáldozás ennek az órának megjelenítése. Ez az az óra, ami után „vágyva vágyott” (Lk 22,15). Halála a szövetségkötés, „vértestvériség” az Isten, valamint a hívő és szerető lélek között[22].

Itt teljesedik be az Ábrahámnak adott ígéret: „Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövényét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját.“ (Ter 22,17). Ezt lehet úgy értelmezni, hogy a tengerpart fövenye a zsidók, és az ég csillagai a keresztények. De az utóbbiak is a valós utódok, mert ők Krisztus vérét és így Ábrahám vérét veszik magukhoz[23]. Bennük is „minden hívő ősatyjának” vére folyik. A szövetség Ábrahámmal és összes utódaival köttetett. 

Érdekes magyarázatot ad Klaus Gamber arra, hogy az Úr a kehely fölött mondott szavaival nem üdvösségi akaratról beszél, hanem a megváltás gyümölcseinek a hívek felé történő nyújtásáról: „Az uralkodó nézet, mely szerint a »bűnök bocsánatára« szavak közvetlenül a kereszten történő megváltásra vonatkoznak – és ezért tekintik szükségesnek a »mindenkiért« formulát –, és nem a Szent Vér magunkhoz vételének kegyelmi hatására, nem utolsó sorban azért terjedt el, mert a görög Êkcunnó-menon (ekchynnómenon »kiontva«) szót a legtöbb Vulgata-kéziratban – a Vetus-Latina-kódexek legtöbbjében leírtakkal szemben – az »effundetur« Futur alakjaként (»ki lesz ontva«) fordítják az »effunditur« (»kiontatik«) helyett. A Futur azonban világosan a keresztáldozatra utal, és a vonatkoztatás az eucharisztikus Vér kegyelemteljes magunkhozvételére »a bűnök bocsánatára« eltompul. A görög ősszövegben nem meglévő »effundetur« alak került be a Missale Romanum-ba, és így keletkezett az egész problematika. 

Ezen túlmenően J. Pascher a Liturgikus Évkönyvben [10 (1960) 99. o. ff.] utalt arra, hogy a görög ekchynnómenon nem kifolyást, nem »a vér kifolyását a sebből« jelenti, hanem »kiáradást«. Az Úr drágalátos vére az eucharisztia üneplésénél a kehelyből a (sok) hívő szájába »árad ki«, mint ahogy az Ószövetségben is a véráldozat akkor számított végrehajtottnak, ha a vért az »edényekből kiöntötték«[24]. “Eszerint a kenyér és a bor átváltoztatásának szavainál elsősorban az eucharisztikus adományok vételéről van szó – mégpedig itt és most – és az ebből adódó kegyelmi hatásokról az eucharisztiát magához vételező számára, nem pedig elsősorban a kereszten történő megváltásról[25].” 

Világosítsuk meg ezt egy másik szentség példáján: Aki a keresztséget fogadja (akaratával egyezően, azaz akarja, hogy megkeresztelkedjen), az megszabadul az eredeti bűntől. Nem pedig: az illetőnek fölkínálják a szabadulást az eredeti bűntől. És ugyanígy van ez az összes többi szentségnél. 

Az üdvösség fölkínálása és a szentség úgy különböznek egymástól, mint a békeajánlat és a tényleges béke. Mivel itt egy szentségről, mégpedig a tényleges béke szentségéről, a legbensőségesebb, az Isten és a lélek közt létrejött szeretetkapcsolatról van szó, az Üdvözítő sajnos csak sokakról beszélhet. 

Ebből adódóan úgy filológiailag, mint dogmatikailag csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a helyes szöveg a sokakért. 

C. Indoklás a tradícióban 

Miután érvelésünk filológiai és szisztematikus-dogmatikai részében már egyértelmű választ kaptunk kérdésünkre, megállapíthatjuk még szerencsénkre, hogy nem az elsők vagyunk, akik evvel a kérdéssel foglalkozunk. Nagytekintélyű és hírű személyek, akik úgy tudásban mint életszentségben kiemelkedőek, ugyanarra a eredményre jutottak. A filozófia docense, Dr. Franz Bader (Eichstätt) görög és latin forrásokat nézett át, és több, mint 30 szerzőt „kérdezett ki”. Néhány fontosat kiválasztottunk. 

1. A régi liturgiák 

Ötven (többségében keleti) liturgia konszekráció szövegének átvizsgálása a következőket eredményezte: 

a) A régi liturgiák elenyészően csekély része elhagyja a sokakért szót, ami minden további nélkül elképzelhető, mert ez a szövetség vére fogalomban – mégha rejtett módon is – bele van foglalva: A sokakért csak nyelvileg, de nem lényegileg hiányzik. A sokakért elmaradása itt megfelel az Újszövetség konszekrációs szavainak a páli-lukácsi hagyomány szerint. 

b) A régi liturgiák egy része a sokakért szót már a kenyér átváltoztatásánál, vagy a kenyér és a bor átváltoztatásánál együtt, vagy csak a kehely fölött használja. 

c) A régi liturgiák egyike sem használja az egyetemes értelmű mindenkiért (perì pántwn/pro omnibus) szót, illetve nem fordítja a perì pollôn kifejezést mindenkiért-nek. A szerző ismer két keleti anafórát, amelyek a parciális üdvösségi hatékonyságra való utalás után utalnak még Isten egyetemes üdvösségi akaratára. 

A számos keleti liturgia néhány ősformára és őstípusra vezethető vissza, amelyek az apostoli időkben gyökereznek, és a korai egyház régi patriarchátusaiban találtak otthonra. 

Norbert Brox[26] szerint nem tekinthető az 1Tim 2,5 (Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta magát mindenkiért és tanúságtételül a meghatározott időben.) rejtett konszekrációs szavaknak, erre semmi bizonyíték nincs, hanem sokkal inkább tanításnak Istenről, Jézusról. 

Ugyanez válaszolható – salva reverentia – az akkori bíboros, őeminenciája Joseph Ratzinger kijelentésére, aki, a már említett, mély gondolatokban gazdag, Isten közel van hozzánk c. könyvében ugyanazt a gondolatot fejti ki, mint N. Brox[27]. Továbbá azt írja: „Nyitva hagyom a kérdést, hogy volt-e értelme itt a „mindenkért” fordítást választani, és ezáltal fordítást és értelmezést összevegyíteni[28].“ De evvel beismeri, hogy a mindenkiért nem fordítás, hanem értelmezés. De mivel itt a szónak pontos fordítása van, nincs helye az értelmezésnek, főképp, hogy ez a jelentésnek és a hagyománynak ellentmond. 

Wildfeuer ezek után többek között a következő egyházatyák és szentek tanúbizonyságát hozza fel: Szent Ciprián, Aranyszájú Szent János, Szent Jeromos, Szent Ambrus, Szent Fulgentius, Oikumenios, Szent Béda Venerabilis, Boldog Rhabanus Maurus, Szent Paschasius Radbertus, Szent Prudentius, Szent Remigius. 

A legújabb időkből a Hittani Kongregáció akkori prefektusának, Šeper bíborosnak P. Gallus Tiborhoz (SJ) intézett levelét kell megemlíteni, amelyben 1980-ban szó szerint azt írja: „Én is meg vagyok róla győződve, hogy a mindenkiért fordítás szintén hiba volt (mint a kézből áldozás; szerző megjegyzése)…” 

A hagyomány legnagyobb tekintélyének a tridenti zsinatot kell tekinteni, amely ünnepélyesen kinyilatkoztatta: „Mivel ami szent, szentül kell kezelni, és ez az áldozat mindenek között a legszentebb, és hogy méltón és tiszteletteljesen kerüljön bemutatásra, katolikus egyház sok évszázaddal ezelőtt meghatározta a szent kánont, amely így mentes minden tévedéstől [6. Kan.]. Ebben semmi nincs, amely ne a biztos szentség és jámborság illatát árasztaná magából a legnagyobb mértékben, és ne emelné azok lelkét Istenhez, akik azt bemutatják. Az ugyanis magának az Úrnak szavaiból, az apostolok hagyományából és szent pápák hűséges műveiből tevődik össze[29].” 

Évszázadokon keresztül, 1962-ig ott állt a hivatalos római misekönyvek első oldalain a ”Hiányosságok, melyek a celebrációnál előfordulhatnak”: cím alatt a konszekráció teljes szövege, a kehely fölött mondott szavakkal együtt: „…mely értetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” A konszekráció szavait az összes régi misekönyv nagyon nagy és vastag betűkkel írja, amely így élesen elválik a többi miseszövegtől. Ezután azt olvashatjuk: „Ha valaki a test és vér konszekráció szavait megrövidítené vagy megváltoztatná, és a változás más értelmet adna a szavaknak, nem volna érvényes az áldozat. Ha valaki hozzáfűzne valamit, vagy elvenne, ami a jelentést nem változtatná meg, bemutatná ugyan az áldozatot, de súlyosan vétkezne. (gravissime peccaret)” 

Amilyen elővigyázatos, pontos és szigorú volt az anyaszentegyház a szentségek bemutatásakor, olyan elővigyázatlanok, pontatlanok és hanyagok a mai teológusok! Ahogy bevezetőnkben mondtuk, jelen munkánkban nem foglalkozunk az érvényesség kérdésével.[30]
De micsoda botrány, hogy szent vallásunk középpontjában egy egyértelmű kijelentés helyett egy, a filológiai, dogmatikai és hagyománybeli bizonyosságnak ellentmondó interpretációt találunk, amit az Úrnak, aki maga az igazság, hamis idézetként a szájába adunk! 

Befejezés 

A szándék, hogy az embereknek hirdessük az üdvösség lehetőségének univerzalitását, a Megváltó keresztáldozatát és üdvözítéshez elégséges voltát (sufficiencia), kétségtelenül nagyon lényeges. De nem ugyanolyan lényeges a mindenki üdvözülésének tanaitól elkábult, üdvösségi optimizmusban napozó emberekhez a korlátozott üdvösségi siker igazságát is közel vinni? Az elmondottakból kitűnik, hogy ennek ezen a helyen kell megtörténnie. Itt kerül bemutatásra Krisztus, a Bárány föláldozása, a legszentebb cselekmény, ami csak létezik a földön. Ha a vőlegény úgy mondja, hogy sokakért, valós menyasszonya, az egyház, nem mondhatja, hogy mindenkiért. Sem embernek, sem angyalnak nincs joga Krisztus végrendeletét meghamisítani. 

Fordította: Bálint József 

Forrás: 

http://www.pro-missa-tridentina.org/upload/rb31/04_ProMultisPWildfeuer_K_130306.pdf

http://www.kath-info.de/wandlungsworte.html#Anchor-Vo-52291 

——————————————————————————– 

[1] A magyar görög-katolikus liturgia a sokakért szót használja (Ford. megjegyzése). 

[2] Stuttgart 1997, 3. kiadás 

[3] Privil. Württemb. Bibelanstalt, Stuttgart 1949 

[4] Köln 1964 

[5] Klaus Gamber, Az Úr felé, Regensburg 1987, 67. o. 

[6] Heinz-Lothar Barth, Krisztus szeretete sürget Ruppichteroth 2003, 54. o. 

[7] l. Gerhard Kittel, Teológiai szótár az Újszövetséghez, VI. k., Stuttgart 1933 

[8] Istentisztelet, Németország, Ausztria és Svájc Liturgiai Intézeteinek Tájékoztatója, 4. évf, 1970. 6. füzet/március, 46. o. 

[9] Joseph Ratzinger bíboros, Isten közel van hozzánk, Augsburg 2001 36. o. 

[10] Ennek részletes vizsgálata Franz Prosinger; licentiátusi munkájában található a Római Pápai bibliaintézetnél; hozzéférhető az „Umkehr“ 1/1993-5/1995 füzetében 

[11] Héber és arámi szótár az Ószövetséghez Eduard König, Lipcse 1922 

[12] ugyanott 
[13] Az emberek általában nem fejezik ki magukat ilyen pontosan. Jézus azonban – ennek bizonyítása itt túl messzire vezetne – mestere a logikus érvelésnek a legkülönbözőbb alkalmakkor, pl. 12 évesen a templomban, a Nikodémussal vagy a szamáriai asszonnyal folytatott beszélgetésben, szülővárosában tartott prédikációnál, a szombattal kapcsolatos vitánál, a tanítványok szombati kalásztépésénél, a farizeusokkal való leszámolásnál, (Lk 11,37-54), a vízkóros szombati gyógyításánál (Lk 14,1-6), az adópénznél, a teljhatalom kérdésénél, Krisztus Dávid fia és ura, a rajtakapott házasságtörő asszony eseténél, a szadduceusokkal folytatott vitánál (Lk 20,27-40), önvédelménél Kaifás előtt (Jn 18,22f), Pilátus előtt. Az Úr szájába adni az értetek és mindenkiért szavakat, a logikus Jézus sértése volna. 

[14] l. Prosinger ugyanott 
[15] John L. Allen jr., National Catholic Reporter, 2004.2.6, vol. 3, Nr. 24, Kansas City 

[16] Figyelem: A Septuaginta a sok szót minden esetben névelő nélkül írja! A vokalizált ősszövegben sehol sincs névelő. Mégis, pl. a Henne-fordítás kiteszi a névelőt. 
[17] DS 2005 

[18] PL 83,318 

[19] Figyeljük meg, itt határozottan a szövetség vérének hatékonyságáról van szó. 
[20] L. ehhez P. Markus Christoph SJM cikkét a Theologisches 2005. szeptemberi számában, 569-586 o. 

[21] Eljegyzés Istennel, végső soron az Énekek Éneke témája 

[22] L. Ratzinger ugyanott, 37.o. 
[23] A laikusok, ahogy a teológia mondja, „concominanter”. A szentostyában az egész Krisztus jelen van, tehát vére is. 

[24] Ugyanott 71. o. 

[25] Ugyanott 73. o. 

[26] Regensburgi Újszövetség, Kiadó: O. Kuss, 7. kötet, Regensburg, 1969, 128. o. 

[27] Ratzinger, ugyanott, 33. o. 

[28] Ugyanott, 36. o. 

[29] DH 1745 

[30] A szerző számos beszélgetést folytatott szakértőkkel az érvényesség kérdéséről, de nem jutott egyértelmű eredményre. Van ugyanis olyan nézet is, mely szerint a kehely konszekráció a főmondattal – Ez az én vérem kelyhe – befejeződik.

2 hozzászólás

Add a Comment
  1. A gorogben a sokakert nem zarja ki a mindenkiertet, ezert a magyar, angol, nemet es olasz forditasok “sokakert”-ja hibas forditas, mert kizarja a mindenkiertet.

    A franciaban hasznalt az eredeti gorog “sokasagert kiontatik”-ja huen adja vissza az eredeti uzenetet es nem zarja ki a mindenkiertet, mint ahogy a sokakert kizarja.

    Velemenyem szerint magyarul, angolul, nemetul es olaszul is a “sogasagert” forditast kellene hasznalni.

    A sokakert uzenete sokak – foleg a hitben gyengek szamara – azt jelentheti hogy nincs evangelium es nincs jo hir, mert az udvosseg lehetsoge nem mindenkie. Ez eretnekseg…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Józan Katolikus © 2016 Frontier Theme