Józan Katolikus

1Kor 15.33 Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

Egy őszinte túlélő auschwitzi emlékirata

Jelen írásunkat a kuruc.infonak küldtük el. Célunk a holokausztlegenda leleplezése volt. A szerkesztőség viszont úgy érezte, az írás érdekesebb részletei ellenére végső soron azt erősítené, ezért visszautasították közlését.

Mi továbbra is úgy érezzük, a naplótöredék határozottan cáfolja, hogy Auschwitzban gázkamrák lettek volna, illetve, hogy betegeket, öregeket, gyerekeket, munkaképteleneket elgázosítottak volna.

Viszont megerősíti, hogy Auschwitz egy szörnyű hely volt. Más fórum hiányában így itt tesszük közzé, megjegyezve, hogy ez az írás itt egy kicsit idegen lesz, lévén elsősorban politikai-történelmi tárgyú. Ami mégis bátorít bennünket a közlésre:
Kardos Klára Auschwitzban is, majd utána is példás kereszténységről tesz tanúságot. Az itt közölt írás csak a holokausztot cáfoló részleteket emeli ki. Olvasóinknak ajánljuk a teljes mű elolvasását, az alábbi szöveg tartalmazza a megfelelő linket.

Miután már naponta bombáznak bennünket a képtelenebbnél képtelenebb Auschwitz-hollywoodi sztorikkal, itt az ideje, hogy megismerkedjünk egy Auschwitzot megjárt becsületes zsidó följegyzéseivel.

Igen, van ilyen, aki túlélte Auschwitzot, utána nem próbált ebből tőkét kovácsolni, ebből élete végéig megélni, hanem visszajött Magyarországra, próbált hivatásában a nemzetnek szolgálni (pedagógus volt). E sorok írója ismer egy gimnáziumot, ahol a korabeli tablókon szerepel fényképe, mint irodalomtanár.

Kardos Kláráról van szó. Klára származását tekintve zsidó volt, hite szerint viszont olyan keresztény, aki nagyon komolyan vette hitét.

Egy kikeresztelkedett zsidó családban született. Fontos megjegyezni, hogy a család kikeresztelkedése még az ő születése, tehát 1920 előtt történt, azaz nem opportunizmusból történt megtérésről van szó.

Klára Szegedre kerül, mint egyetemista, itt érik utol a zsidótörvények, melyek őt is a sárga csillag hordására kötelezték. 1944 júniusában Auschwitzba deportálják. 1945 szeptemberében visszatér Szegedre. Nem megy soha férjhez.

Az ötvenhatos forradalomban a nemzet mellett áll, ezért utána pályáján ellehetetlenítették. 1970-ben sikerül emigrálnia, és az Ausztriában működő magyar nyelvű jezsuita folyóiratnál (Szolgálat) tud elhelyezkedni, mint szerkesztő, fordító. 1984-ben rákban hal meg.

Emlékeit az ötvenes években papírra vetette, sokáig kételyei voltak, hogy helyes-e ezeket kiadnia. A visszaemlékezéseket végül a Szent Gellért Kiadó 2001-ben adta ki “Auschwitzi napló” címen.

Valamikor az új évezredben a katolikus önkéntesek által fenntartott Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár digitalizálta a könyvet, ahonnan az szabadon letölthető (http://www.ppek.hu/k789.htm).

Jelen ismertetésünkben csak azokra a részekre térünk ki, melyekben Klára személyes tapasztalatai határozottan ellentmondanak a jelenleg szuggerált, illetve börtönbüntetés terhe mellett kötelezővé tett ábrázolásnak. Nem fogjuk tehát bizonygatni, hogy Auschwitz egy cserkésztábor volt. Szörnyű hely volt, sokan meghaltak. De ami a lényeges: Klára feljegyzései ellentmondanak a megsemmisítő tábor tézisének, a gázkamra elméleteknek.

Íme, az idézetek a könyvből, helyenként kommentárral ellátva.

7.old. Szeged, Korona u-i gettó

Vámvizsgálat. Amikor rám kerül a sor, a kirendelt tisztviselőnő döbbenten mered karórámra, amelynek számlapjára Jézus Szívének képe van festve. Nincs lelke elvenni, töltőtollammal együtt – néhány szóval kikérdezve, ki vagyok, hogy kerültem ide, lopva visszaadja a kezembe. Csütörtökön elvész a visszakapott óra: amihez az „ellenségnek” nem volt szíve, arról gondoskodnak a bajtársak. Ó, hányszor bizonyulnak majd odakinn is rosszabbnak az ellenségnél!

8. old. Szeged, téglagyári gettó

Este történik a névsorolvasás. A szívek a torkokban dobognak. Ki-ki a magáét lesi. Az eredmény az, hogy általában a befolyásosabb, illetve több összeköttetéssel rendelkező zsidók szerepelnek. Mi, „proletárok”, kimaradunk. – Úgy rémlik, ez a transzport aztán Ausztriában kötött ki, s ahhoz képest, ami reánk Auschwitzban várt, aranyéletük volt. A családok együtt maradtak, nem nyírták le a hajukat, parasztházakhoz kerültek, ahol mezei munkát végeztek ugyan, de nem láttak hiányt ennivalóban, sem másban.

Amikor utólag néhány ilyen ausztriai deportálttal találkoztam, szinte az volt a benyomásom, hogy ezek nem is „igaziak”. Viszont aztán amikor P. Lenz könyvét olvastam arról, amit Dachauban átéltek, akkor meg azt kellett éreznem, hogy a mi élményeink válnak semmivé ezek mellett. Széles skálája volt a láger-életnek, egy azonban közös mindenütt: a haza és a szabadság elvesztése.

Kommentár: Az Auschwitzot megjárt Kardos Klára a nem megsemmisítő táborként számontartott Dachaut Auschwitznál szörnyűbb helynek tekinti Páter Lenz leírása alapján.

Később a téli transzport idején nemegyszer megesett, hogy a vagon egy része holtan érkezett meg a lágerekbe…

Kommentár: 1944-45 telén Kardos Klára már nem volt Auschwitzban, de ettől függetlenül, a deportálások már rég befejeződtek. Tehát ilyen esetekről csak hallhatott. De ha történtek is ilyenek a deportáltaknak keletről nyugatra történő evakuálása során, azoknak az infrastruktúrájában szétbombázott Németország kaotikus viszonyi voltak az okai. Nem volt jobb a helyzete az 1946-47-ben Felvidékről kitelepített és vagonban elszállított magyaroknak, vagy a délvidéki és erdélyi atrocitásokat elszenvedőknek. Esetükben sokkal súlyosabban esik latba, hogy ott nem voltak kaotikus háborús viszonyok.

12. old.

Megérkezés Auschwitzba, szelektálás

Amikor ott álltunk a lágerbe vezető út kezdetén az SS-katonák szétlökdösték az embereket: férfiak külön, nők külön – aztán egy oldalra a fiatalok, a másikra a gyerekek, öregek, áldott állapotban lévő anyák… Egyik oldalon az életbe – milyen életbe! – vezetett az út, a másikon a halálba. Mi persze nem tudtunk minderről, sőt az SS-ek még némi „kegyes hazugsággal” is próbálták enyhíteni a szétszakított családok kétségbeesését: „Most fürödni mentek. Mégis furcsa volna, ha férfiak-nők együtt maradnának. Majd aztán megint találkoztok!…” – Valami emberi szánalomérzés mozdult meg bennük? Vagy csak a nagyobb jeleneteknek akarták elejét venni? Vagy már anyanyelvükké vált a hazugság? – Azt hiszem, egyszerűen kellemetlen volt nekik látni kétségbeesésünket.

Kommentár: A szelektálás tényét Klára is megerősíti. Viszont, hogy a gyerekeket, fiatalokat, áldott állapotba lévő anyákat, öregeket a halálba vitték volna, erről csak 1945 után hall. Márpedig tény, hogy

a, Auschwitzban volt gyerektábor közvetlen a kórházbarakk mellett, tehát az elszakított gyerekeket odavitték, valóban a jobb ellátás miatt. Itt élték túl a tábort. A gyerekeket normálisan regisztrálták, sőt még tetoválták. is őket. Lásd a fotókat erről itt. Eva Mozes Kor, erdélyi származású holokauszt-túlélő sem veszi észre, hogy haknizása, egyáltalán létezése tagadja az általa előadottakat. Hiszen 11 éves gyerekként ikertestvérével együtt károsodás nélkül túlélték Auschwitzot, Mengelét. A mai holokauszt-túlélők átlagéletkora 83 év, azaz csupa olyanok, akik 1944-ben átlagban 10-14 évesek voltak. Magyarul: Az ő létezésük és eleve cáfolja a fantazmagóriát, hogy a nácik gázba küldték volna a gyerekeket.

b, az állapotos nőket sem küldték gázba, hanem őket is az állapotuknak megfelelő ellátásba részesítették.

c, Auschwitzban a tábor fennállása alatt 3000 gyerek született. Erről a beszámoló, valamint fénykép az állapotos nőkről Auschwitzban a fenti linken (E sorok szerzője tud egy emberről Szegeden, akinek személyi igazolványába az van beírva, hogy született 1945, Auschwitz).

d, A kilencvenes években előkerült auschwitzi halottaskönyvek tanúsága szerint az ott rögzített idős személyek aránya megfelel a beszállítottak életkor szerinti összetételének. Ha az öregeket elgázosították volna megérkezésükkor, akkor nem maradt volna öreg, akiket a halottaskönyvekben regisztráltak volna.

13. old.

Kinevettük a krematóriumokkal fenyegetőző Éva nénit, a szobaparancsnokot. El sem tudtuk hinni, hogy igaz lehet. A magam részéről csak sokkal-sokkal később, idehaza hittem el a megdönthetetlen tények súlya alatt, hogy valóban üzemelt ott krematórium, méghozzá a nap huszonnégy óráján keresztül.

Kommentár: K. Klára auschwitzi tartózkodása során nemcsak, hogy semmi jelét nem érzékelte az elgázosításoknak, hanem annyira képtelennek tartotta társaival együtt a mendemondákat, hogy kinevették az evvel fenyegetőző szobaparancsnokot.

Hogy milyen jellegű “bizonyítékok” alapján változott meg meggyőződése az ötvenes években? Elsősorban volt sorstársainak fantazmagóriái, melyeket a sajtó sokszorosított, reggeltől estig sulykolt, milliós példányban terjesztett New Yorktól Vlagyivosztokig. Akármekkora ellentétek is voltak a kommunisták és imperialisták között, ebben az egy pontban – a németséget rágalmazni, befeketíteni, belőlük kollektív bűnöst faragni – tökéletes volt az együttműködés közöttük. Mindezt megfejelte néhány “tettes” kínzásokkal, zsarolással kikényszerített beismerő vallomása, elsősorban Hössé, akik olyan jól eljátszották szerepüket, hogy még az Auschwitzot megjárt, és ott semmi hasonlót nem tapasztalt Kardos Klára is elhiszi a sztorit. Ugyancsak nem tud Klára azokról a németekről, akik megtagadták az ilyenfajta vallomástételt, és ezért rögtön vagy büntetőperük főtárgyalása előtt meggyilkolták őket (Himmler, Höffle, Kramer, Baer).

A mód pedig, ahogy a dolgot végrehajtották, aránylag humánus volt: az áldozatoknak azt mondták, hogy fürdőbe viszik őket, így kerültek a gázkamrába, ahol aztán a zuhanyból gáz ömlött; mielőtt ráeszmélhettek volna valamire, már halottak voltak.

Kommentár: Klára tehát az ötvenes években elhiszi a zuhanyzós fantazmagóriát, amit ma már egyetlen holokauszt-hívő sem állít.

És itt álljunk meg egy pillanatra. Az ötvenes években a médiákat uralkodó legenda a tusolófejes változat volt. A legtöbb “tettes”és “szemtanú” arról beszélt, hogy a gáz a tusolófejeken keresztül ömlött be a tusolók légterébe, amikor a zuhanyzók csapjait kinyitották. Teszik ezt annyira meggyőző módon, hogy az Auschwitzot megjárt, és a rémhírpropagandán ott csak nevető Kardos Klára az ötvenes években elhitte a rémmeséket, hiszen nem más, mint maga Höss, az auschwitzi lágerparancsnok “ismerte be” a gázosítást a tusolóból folyó gázzal. Ilyen meggyőző beismerő vallomás mellett persze sem Klára, sem más nem tette föl a kérdést, miféle gáz folyhatott a tusolócsapokból? Merthogy a Zyklon B az granulátum, nem pedig gáz. Lásd az itt beszkennelt korabeli dokumentumokat, Morgen és Höss SS-tisztek vallomását, valamint Kautsky, a híres szociáldemokrata visszaemlékezéseit (Teufel und Verdammte = Ördögök és átkozottak), aki szintén azt erősíti meg a fogolytársak egyöntetű beszámolója alapján, hogy a tusolócsapokból azok kinyitása után nem víz, hanem gáz ömlött ki. A tusolócsapos verziót azóta a legszívesebben még emlékezetünkből is kitörölnék.

15. old.

Délben következett az ebéd. Ez természetesen egytálételből állt, mégpedig mindig ugyanabból: valami sajátságos vegyes főzelék, egészen jellegzetes szürkészöld színnel, különös ízzel és szaggal. Nem mindenki tudta lenyomni. Én az első perctől kezdve nagy mennyiségben fogyasztottam; a fenti okok miatt ugyanis bőven lehetett kapni belőle repetát is egymástól vagy a kiosztóktól.

Kommentár: Tehát repetát is lehetett kapni a – természetesen nem első osztályú – ebédből. Hogy hány gulágbeli vagy recski fogoly cserélt volna velük…

16. old.

Időről-időre – úgy emlékszem, kéthetenként – a „fertőtlenítőbe” vittek. Ilyenkor zuhany és ruhaváltás következett. Mindez a másik lágerben, Birkenauban történt, hiszen bent nem volt erre alkalmas épület. Hatalmas esemény volt ez, amelyre megfelelő izgalommal készült mindenki, a vezetőség is. Alaposan a lelkünkre kötötték, hogyan kell viselkednünk. Amikor ránk kerül a sor, bevonulunk a fürdőbe. Zuhany és „fertőtlenítés” következik. Az utóbbi abból áll, hogy testünk szőrös részeit kicsit megfecskendezik valami fertőtlenítő folyadékkal. Ezután a ruhatárból „új bőrt” kaptunk, valamelyik másik transzport holmiját. Megjegyzendő, hogy a ruhadarabok – a fehérnemű is – csak fertőtlenítve volt, kimosva azonban nem!

Kommentár: Ami eseményt itt Klára leír, azt mások a gázkamrába való szállításként és elgázosításként adták elő. A kapott, ki nem mosott, de fertőtlenített ruhadarabokat pedig nem máshol, mint a tényleges”gázkamrákban”, azaz a ruhafertőtlenítő kamrákban fertőtlenítették a hidrogén-cianidot tartalmazó Zyklon B-vel.

19. old.

„Kultúrélet” is zajlott Auschwitzban. Különösen az ún. barakkzárlat (Blockspärre) idején, ami annyit jelentett, hogy valami okból nem volt szabad elhagyni a barakkot. Ilyenkor letelepedtünk a padlóra és beszélgettünk, „szórakoztunk”. Volt közöttünk egy operaénekesnő, ő időnként hajlandó volt hangjával gyönyörködtetni bennünket. Aztán szavalat, tánc…

Július 9-én, Édesanyám születésnapján én rendeztem „koncertet”, igazából neki szánva, természetesen az egyetlen rendelkezésemre álló eszközzel: saját hangommal. Részletek kedvenc operájából, a Traviata-ból, Gounod Ave Maria-ja, Karácsonyi bölcsődal, amelyet annyira szeretett: „Az égi csendet kedvelem…”

22. old.

Víz tehát volt, de az ivást kezdettől fogva szigorúan tiltották. Azt mondták, hogy a víz fertőzött, tífusz-bacilus van benne. Hogy ez igaz volt-e vagy csak a kaján rosszindulat mondatta, azóta. sem tudom. Tény az, hogy féltünk a tífusztól s így szinte kizárólag a reggeli leves és az esti fekete képviselte számunkra a folyadékot, amit az SS-kommandóba kiszemeltek keservesen cipeltek a konyháról.

23. old.

A barakkfelügyelő szobájából gyakran áradt finom foghagyma-illat: a mi kolbász-adagjainkból ellopott húsból sütöttek fasírozottat, ugyancsak a mi csöppnyi kis kenyerünkről lelopott margarinnal…

Igen, ez mindvégig így volt. Amikor később a gyári munka idején a margarin vagy a lekvár csak papírvékonyan mutatkozott a két kenyér között, akkor biztosak lehettünk benne, hogy a konyhára beszivárgott „testvéreinknek” köszönhetjük. Lehet-e elég erős szavakat használni ezekre a szerencsétlenekre, akik saját bajtársaik, saját hitsorsosaik nyomorúságos, éppen csak „élni elég” adagjait hidegvérrel lefölözték, hogy ők aztán dúskálkodjanak az ennivalóban! Nemcsak hogy ettek, hanem kilószám gyűjtötték a lekvárt, margarint és fehérneműt, ruhát – sőt, még ékszert is cseréltek maguknak rajta.

Kommentár: Tehát a jobb pozícióban lévő foglyok kilószámra lopták el az ennivalót a többiektől. Az SS-t természetesen felelőssé lehet tenni, hogy lehetővé tette, eltűrte ezeket a viszonyokat.

25. old.

Vörhenyem azonban alkalmat adott rá, hogy a lágeréletnek újabb terepét „kísérletezhessem ki”: a kórházat. A kórházbarakk! Hatheti tanyám! Igazi pihenő és üdülés volt számomra. – Az első napok után a lázam hamar lement és mondhatni, jó egészségben töltöttem a hátralévő heteket. Külön fekhelyünk volt, ami már magában is roppant előkelő dolog volt. Csak amikor nagyon megszaporodtak a betegek, akkor jutott egy helyre kettő, ami ellen persze mindenki tiltakozott. A koszt persze lényegében itt sem volt más, mint odakinn, de mintha bőségesebb lett volna. Sőt valami rejtély folytán mintha még krumplisütésre is emlékeznék egyszer-másszor a kályha parazsán… Az orvosnő nem valami sokat törődött velünk – annál többet a fiával, aki a C6 lágerben lakott, és ő kiváltságos helyzete folytán érintkezést tudott vele tartani. Az orvosságokat, amiket köztünk kellett volna kiosztania, jórészt elsikkasztotta, aztán elcserélte cigarettáért, amit a fiának adogatott. Orvosi etika Auschwitzban!… Mert hát lényegében orvosunk is ő lett volna.

Kommentár: Szó sincs tehát a betegek, munkaképtelenek elgázosításáról, de még csak meg sem fordul senkinek a fejében. Nemcsak, hogy őt nem gázosítják el, hanem ez egyáltalán nem téma a kórházban. Ehelyett: pihenés, felüdülés, orvosi kezelés, jobb ellátás, krumplisütés… De a fél mondat is, hogy később, zsúfoltság idején két beteget is fektettek egy ágyba, arról tanúskodik, hogy az SS-nek esze ágában sem volt a betegeket elgázosítani.

Klárát 1944 szeptemberében, felgyógyulása után elszállítják Bergen Belsenbe. Auschwitz szempontjából tehát véget is ér történetünk.

Megemlítünk azonban még néhány életrajzi adalékot. Az infrastruktúra akkor még nagyjából ép volt, Klára így Bergen Belsenben sem tapasztalta az 1945. első hónapjaira jellemző kaotikus viszonyokat, élelmiszer- és gyógyszerhiányt.

Október elején tovább szállítják Salzwedelbe egy tölténygyári munkára. Itt leírja, mint kezdett akadozni először a munka a hiányzó alapanyag ellátás miatt, majd azt, hogyan romlott fokozatosan az ellátás, mint soványodtak le 1945 tavaszára az emberek. Nemcsak a foglyok, a németek is. Beszámol arról, a felszabadulás után hogyan haltak bele sokan a foglyok közül abba, hogy hirtelen jóllaktak az amerikaiak által osztogatott konzervekkel, csokoládéval. Szó szerint halálra zabálták magukat. Beszámol arról, hogyan váltak tolvajokká egyes foglyok, miután az amerikaiak 24 órás szabad rablást engedélyeztek nekik.

A legyengülés miatt Klárát is utoléri a betegség: influenzával kórházba kerül. Felépülése után elkezdi tervezni hazajövetelét, ami 1945 szeptemberére sikerül. Itthon többször beszámol láger élményeiről, de az az érzése, hallgatói nem értik meg, amit ő mondani akar.

(E sorok írója családjának egy idős tagja ismerte Kardos Klárát. Mesélt róla néhány érdekes részletet, ezek azonban inkább személyes jellegűek, a történet szempontjából nincs jelentőségük.)

 

Szeged, 2015. május

 

Bálint József

 

 

1 Comment

Add a Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Józan Katolikus © 2016 Frontier Theme