Józan Katolikus

1Kor 15.33 Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

Maria Agreda: A 12 éves Jézus a jeruzsálemi templomban

Egy jó félévvel ezelőtt közzétettünk egy fordítást Maria Agreda látomásaiból – Miről beszélt Jézus az emmauszi tanítványoknak? – címmel. Mai alkalommal a 12 éves Jézus jeruzsálemi templomi fellépését adjuk közre Maria Agreda leírása alapján. Az egyház álláspontját a magán-kinyilatkoztatásokkal kapcsolatban lásd a másik írásban. A téma sok művészt is megihletett, ezekből néhány alkotást beillesztünk.

Amikor Jézus elérte a 12 éves életkort, és eljött az ideje, hogy isteni fénye kisugározzon, Jeruzsálembe zarándokolt a húsvéti ünnepekre szüleivel. Az ünnepek hét napjából az első és az utolsó volt a legfényesebb. A Szent Család istentisztelettel és imával ünnepelt, csakúgy mint a többi izraelita, bár az isteni gyermek titka miatt nagyban különböztek tőlük. Mária és József saját állapotuknak megfelelő mértékben olyan kegyelmeket kaptak, amelyek minden emberi elképzelést felülmúlnak.

Az ünnepek elmúltával elindultak hazafelé. Az isteni fiú eltávolodott szüleitől, anélkül, hogy észrevették volna. Jézus felhasználta azt a szokást, hogy a férfiak és a nők az illem miatt külön csoportokban mentek, a gyerekek azonban csatlakozhattak akár apjukhoz, akár anyjukhoz. Így József azt gondolhatta, hogy Jézus szent anyjával tart. Jézus más, szent gondolatokkal vonta el Mária figyelmét, úgy hogy kezdetben nem tűnt föl neki távolléte, később pedig azt gondolta, hogy Józseffel együtt zarándokol, hogy őt vigasztalja. Mindez a váras kapujának közelében történt.

 

József és Mária ebben a hitben haladtak egy napon keresztül. Amikor az esti pihenőhelyre megérkeztek, akkor döbbentek rá, hogy az isteni gyermek egyikükkel sincs. A csodálkozástól és ijedelemtől sokáig egy szót sem tudtak szólni. Legmélyebb alázatukban mindkettőjük saját magát hibáztatta, hogy az isteni gyermeket elvesztették szemük elől, mert a történtek titka még ismeretlen volt előttük. Utána nagy fájdalommal megbeszélték, mit tegyenek. Mária azt mondta: “Addig nem nyugszik szívem, amíg vissza nem térünk Jeruzsálembe és nem keressük Jézust.” Így is tettek, és elkezdték a kérdezősködést a rokonoknál, ismerősöknél. Senki sem tudott felvilágosítással szolgálni, vagy fájdalmukat enyhíteni. Az egész úton Jeruzsálemtől senki nem látta a gyermek Jézust.

A bánatos anya szent angyalaihoz fordult. Azok, akik Jézus szent nevét viselték övükön, a mi Urunknál maradtak, a többiek a legtisztább anyát kísérték. Így volt ez mindig, ha elváltak útjaik. Mária így szólt az angyalokhoz: “Barátaim és kísérőim, ismeritek fájdalmamat. Kérlek, adjatok hírt szeretett fiamról, hogy kereshessem, és megtalálhassam.” Az angyalok tudták, hogy az Úr az ő legszentebb anyjának akart alkalmat nyújtani a legnagyobb érdemekre, és hogy még nem jött el az ideje a titok kinyilvánításának. Bár látták teremtőjüket és megváltónkat, más módon vigasztalták az anyát. A válasz új kétségeket és aggodalmakat ébresztett az anyában, megnövelte az angyalok királynőjének fájdalmát és könnyeit, hiszen nem egy elveszett drachmát keresett, mint az evangéliumi asszony, hanem a Föld és Ég minden kincsét.

A bölcsesség anyja különböző feltételezéseknek adta át magát. Az első az volt, hogy Archelausz tudomást szerzett a fiú Jézusról, és apjának, Heródesnek kegyetlenségét követve fogságba vetette. Bár tudta a Szentírásból, fiának kinyilatkoztatásából és tanításából, hogy nem jött még el szenvedésének és halálának ideje. De félt attól, hogy börtönbe vetették, és gonoszul bántak vele. Mély alázatában arra is gondolt, hogy talán nem volt elégedett társaságával és szolgálataival, és visszahúzódott a sivatagba későbbi előfutárához, Jánoshoz.

Majd távollévő fiához fordult ezekkel a szavakkal: “Lelkem édes szeretete és dicsősége, végtelen szeretetedben és vágyakozásodban, hogy szenvedj az emberekért, semmi fáradságot nem fogsz sajnálni, és azt keresni fogod. Hol talállak, szemem fénye? Akarod, hogy a fájdalom, hogy távol vagyok tőled, elvegye életemet? Nem csodálkozom, hogy távolléteddel büntetsz, mert nem fogtam föl eléggé társaságod örömét. De Uram, miért ajándékoztad olyan bőséggel gyermekséged vigasztalásait, ha olyan hirtelen nélkülöznöm kell szeretetteljes jelenlétedet és tanításodat? De jaj nekem! Nem érdemeltem meg, hogy fiam legyél, és örüljek eléggé neked. Ezért köszönetet kell mondanom, hogy jóságodban szolgálódként elfogadtál. Bár méltatlanul, édesanyád vagyok. Engedd meg, hogy erre támaszkodva, Istenemként és legnagyobb kincsemként keresselek. Pótold, ami hiányzik bennem, hogy méltó legyek arra, hogy megtaláljalak. Mert veled akarok élni akár a sivatagban, akár máshol, szenvedésben, fáradozásban. Vágyakozik lelkem, hogy fájdalmakon és kínokon keresztül rászolgáljak arra, hogy meghaljak, ha nem talállak meg, vagy éljek szolgálatodban és társaságodban. Amikor Istenséged bensőmben volt elrejtve, megvolt nekem emberséged öröme. És ha emberséged szigorúbb és kevésbé gyengéd is volt, mint szokásos, mindig lábaidhoz borulhattam. De most ezt a boldogságot is nélkülözöm. A nap, amely világosságot adott, teljesen eltűnt. Semmi nem maradt, csak a félelmek és sóhajok. Lelkem élete, küldhetem bár a legmélyebb sóhajokat, azok nem méltók kegyességedre. Mert nem kapok hírt, hol találhatok rád.”

Így töltött el Mária három napot sóhajok és könnyek között, anélkül, hogy pihent volna vagy táplálékot vett volna magához. Bár a tízezer angyal mellette állt és látták nagy fájdalmát, nem mondták meg, hol találja gyermekét. A harmadik napon elhatározta Mária, hogy a sivatagba megy, hogy Jánosnál keresse. A szent angyalok visszatartották ettől, és azt mondták, nincs ott. Betlehembe is akart menni, hogy megnézze, a születési barlangban tartózkodik-e. Ettől is visszatartották a szent angyalok. Mária ebből megértette, hogy az angyalok tudják, hol van fiú Jézus. Rendkívüli alázatában és okosságában nem kérdezett tovább, mert arra gondolt, Isten parancsolta nekik, hogy titkolják el előle Jézus tartózkodását. Ilyen tisztelettel és alázattal közelített az angyalok királynője a Magasságbéli és az ő követeinek titkaihoz. Ez egyike volt azon alkalmaknak, amelyben kinyilatkoztathatta szívének nemességét.

A Szent Szűz fájdalma ez idő alatt nagyobb volt, mint az összes mártíroké, de türelme és odaadása is páratlan volt. Mert fiában többet veszített, mint az egész világ, és minden emberi mértéken felül ismerte, szerette és becsülte. Tanácstalansága szerfölött nagy volt. Az Úr ezen kívül a szokásos kegyelmi állapotban hagyta e három napon át, rendkívüli kegyelmi adományok és vigasztalás nélkül, amit gyakran ajándékozott neki. Csak az angyalok látása és a velük való beszéd maradt meg. És a Szent Szűz mégsem esett zavarba ennél a mértéktelen fájdalomnál és szenvedésnél. Nem veszítette el sem belső, sem külső nyugalmát. A türelmetlenségnek, rendetlen szomorúságnak vagy bánatnak egy szava sem hagyta el ajkát, ahogy az szokásos Ádám gyermekeinél a nagy szenvedésekben. Még ha nem is túl nagyok a szenvedések, az emberek gyakran megzavarodnak, szenvedélyeik kitörnek. Az erények királynője azonban úgy cselekedett, hogy erői megmaradtak az égi harmóniában, mennyei békességben. Bár szívét fájdalom járta át, és fájdalma végtelen volt, cselekedetei rendezettek voltak. Nem hagyott fel az Úr tiszteletével és magasztalásával. Egy pillanatra sem hagyta abba imáit és könyörgéseit az emberiségért, és legszentebb fiának megtalálásáért.

Márai a legnagyobb figyelemmel kereste Jézust Jeruzsálem különböző terein, utcáin. Így beteljesedett, amit Salamon írt az Énekek Énekében a kereső jegyesről. Néhány asszony megkérdezte Máriát, miről lehet fiát felismerni. Mária az Énekek Énekének szavaival válaszolt:

“Szeretett fiam fehér is, piros is, kitetszik ő akár tízezer közül is.” (Én 5,10)

Erre így szólt egy asszony: “Ez a gyermek tegnap alamizsnát kért az ajtómnál. Adtam neki, de bájossága teljesen elragadta szívemet.”

Ez volt az első hír, amit Mária fiáról hallott. Ezután a város ispotálya felé vette lépteit, mert azt gondolta, a szegényeknél lesz, mint természetes testvéreinél és barátainál. Ezek azt mondták, a gyermek alamizsnát hozott nekik és vigasztalást nyújtott szenvedéseikben.

Ezután támadt az a gondolata, hogy Jézus a templomban lehet. Szent angyalai azt mondták: Királynőnk, eljött vigasztalásod órája. Gyorsítsd meg lépteidet, siess a templomhoz. Ugyanakkor József is odaérkezett, az angyalok neki is mondták, hogy a templomban keresse a fiút.

<…>

A Jeruzsálemben maradt fiú Jézus visszafordult, és végigjárta az utcákat. Isteni tudásával megnézett mindent, amivel később találkoznia kellett. Mindezt föláldozta Atyjának a lelkek üdvösségéért. A három nap alatt alamizsnát koldult, hogy ezt a szent szegénység első leányaként megszentelje. Meglátogatta a betegeket az ispotályokban, vigasztalta őket és megosztotta velük alamizsnáját. Néhányuknak titokban testük egészségét ajándékozta, többeknek pedig a lelki egészséget, amennyiben bensőleg megvilágította őket és visszavezette őket az örök élet útára. Ugyanezeket a csodákat tette, csak még nagyobb kegyelmi fénnyel az alamizsnát osztók némelyikével. Így már akkor teljesítette egyházának később adott ígéretét, hogy “aki prófétát fogad be azért, mert próféta, az a próféta jutalmát kapja. Aki igaz embert fogad be azért, mert igaz, az igaz ember jutalmában részesül.” (Mt 10,41)

Boy Jesus In The Temple Children's Bible StoriesEzután a templomba ment. Aznap az összegyűlt írástudók a Messiás érkezéséről értekeztek. A csodák és rendkívüli események következtében, melyek Keresztelő János születését és a napkeleti bölcsek megjelenését kísérték, egyre inkább elterjedt a szóbeszéd, hogy a Messiás – még ha ismeretlenül is – már a világban van. Az írástudók avval a tekintéllyel ültek helyükön, amelyet a magukat tanultnak tartó emberek adnak maguknak. Akkor lépett a fiú Jézus közéjük. Ő, a királyok Királya, az urak Ura, a végtelen Bölcsesség, a bölcsek Vezetője, alázatos tanulóként jelent meg e földi tanítók előtt, és azt mondta, hogy azért jött, hogy figyeljen és tanuljon.

A rabbik álláspontja különböző volt a Messiás érkeztét illetően. Egyesek a Szentírást hozták föl, ezt azonban szó szerint értelmezték. Ezek a tanítók, saját szemükben bölcsek, azt állították, a Messiásnak királyi fenséggel és nagysággal kellene jönnie, hogy népét megszabadítsa a pogány igától és szabadságra vezesse. De ebből a hatalomból és szabadságból még semmit nem látni, hiszen az izraelitáknak lehetetlen a rómaiak igáját lerázni. Ez a vélemény nagy tetszésre talált a testi irányultságú vak népnél, mert a zsidók azt gondolták, a megváltás csak rájuk vonatkozik, időleges és evilági. A zsidók szívén még ma is[1] rajta a fátyol (2Kor 3,14), még ma is olyan vakok, hogy evilági megváltást remélnek. Még ma sem akarják belátni, hogy Megváltónk dicsősége, fensége, hatalma, valamint a világnak hozott szabadság semmiképp nem evilági, időleges, mulandó, hanem mennyei, szellemi és örökké tartó, és hogy a megváltás nem csak a zsidókért történt – bár nekik lett először fölkínálva – hanem az egész világért, Ádám minden utódjáért kivétel nélkül.

Mivel Jézus azért jött a világba, hogy tanúságot tegyen az igazságról, amely ő maga volt, nem akarta, hogy ennél az alkalomnál a tévedés és ámítás megerősítés nyerjenek a bölcsek tekintélye által. Végtelen szeretete számára elviselhetetlen volt, hogy ilyen tudatlanságot tapasztaljon a tanítóknál műveiről és legszentebb céljairól. Az isteni fiú közeledett tehát a beszélőkhöz. Leírhatatlan fenséggel és szépséggel a körükbe lépett, mint olyan valaki, aki egy kérdést akar föltenni. Bájos megjelenése fölkeltette a rabbik érdeklődését.

jm_200_NT1.pd-P6.tiff

Az isteni fiú így szólt:

«Hallottam a megtárgyalt kérdést a Messiás érkezéséről. Hogy előhozzam fenntartásaimat, elismerem, hogy a próféták azt mondják, a Messiás nagy hatalommal és dicsőséggel fog jönni. Izaiás azt mondja, törvényhozónk és királyunk lesz, és megmenti népünket. Egy másik helyen azt mondja, messziről jön nagy haraggal. Dávid szerint minden ellenségét meg fogja semmisíteni. Dánielnél azt olvashatjuk, minden nép és nemzet neki fog szolgálni. A Prédikátor könyvében az áll, a szentek nagy serege fog vele jönni. Azaz, a próféták és szent könyvek tele vannak hasonló jövendölésekkel.

De a próféták más kijelentései kétségekre adnak okot, mert ezeknek ellentmondanak. Mégis, bár látszólag ellentmondanak egymásnak, mindkettőnek igaznak kell lennie. Tehát összhangba kell őket hozni, úgy, hogy minden kijelentést olyan módon értelmezünk, amely nem mond ellen a másiknak. Hogyan érthetnénk különben, amit Izaiás mond, “Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották.” (Iz 53,7-8)

773px-1524_Mazzolino_twelve_year_old_Jesus_teaching_in_the_temple_anagoriaJeremiás így jövendöl a Messiásról: “Én meg olyan voltam, mint a szelíd bárány, amelyet vágóhídra hurcolnak; nem tudtam, hogy terveket koholnak ellenem, mondván: Pusztítsuk el a fát, ereje teljében vágjuk ki az élők földjéről, úgyhogy még a nevét se emlegessék többé.” (Jer 11,19).

Dávid pedig így: “De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek megvetettje.” (Zsolt 22,7); továbbá:  “Légy kegyes hozzám, Uram, mert az emberek eltipornak.” (Zsolt 56,2)

Zakariás szerint “alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikaján.” (Zak 9,9)

És az összes többi próféta hasonlóképpen jövendöl a Messiásról.

Ezeket a jövendöléseket – folytatta Jézus – csak úgy tudjuk egymással összhangba hozni, ha föltételezzük, hogy a Messiás kétszer fog eljönni. Először, hogy a világot megváltsa, másodszor, hogy azt megítélje. Így a jövendölések a Messiás egyik vagy másik érkezésére mutatnak. Mivel a kettőnek más a célja, így az érkezését kísérő jelek is különbözőek lesznek.

Első eljövetelénél a Sátánt kell legyőznie és elragadnia tőle a lelkek fölötti uralmat. Ezért előtte az összes ember nevében elégtételt kell szolgáltatnia az Atyának, valamint szóval és példával meg kell mutatnia az örök életre vezető utat. Tanítania kell az embereket, hogyan küzdjék le ellenségeiket, hogyan szolgálják és imádják Istenüket és Megváltójukat. Ezekkel a célokkal kell életének és tanításának összhangban lennie első érkezésekor. Második eljövetelekor, az általános ítéletkor viszont minden embertől számadást kér tetteiről, a jó cselekedeteknek megadja jutalmát, ellenségeit pedig nagy haraggal megbünteti.

De tételezzük fel, hogy már az első érkezésekor hatalommal és dicsőséggel érkezik, uralkodni fog az egyik tengertől a másikig, országa dicsőséges lesz, ahogyan a próféták mondják. Ezt azonban nem szabad evilági uralomként és külső pompaként fölfogni, hanem egy új, szellemi országként, amely elterjed az egész világon, és amely hatalmas és gazdag a kegyelmekben és a Sátán elleni erényekben. Csak így értelmezve egyezik az összes jövendölés. Hogy Isten népe római uralom alatt van, és nem tudja szabadságát kivívni, nemhogy azt jelenti, hogy még nem jött el a Messiás, hanem ellenkezőleg, csalhatatlan jele annak, hogy már köztünk van. Jákob jelet adott utódainak: El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, amíg nem jön az, akire a népek várnak (Ter 49,10). Jelenleg sem ez, sem más törzs nem birtokolja a hatalmat. Ezt igazolják Dániel szavai is.

Emlékeztek rá, hogy néhány évvel ezelőtt nagy fényességet láttak az emberek éjfélkor Betlehemben? És hogy néhány szegény pásztornak az angyalok hirdették, hogy megszületett a Megváltó? Ezután egy csillag által vezetve Bölcsek érkeztek Napkeletről, hogy megtalálják a zsidók királyát és imádják őt. Mindezt előre megmondták a próféták. Heródes király, Archelausz apja hitt a jövendöléseknek, ezért gyilkoltatott meg olyan sok gyermeket, hogy köztük legyen az újszülött király is, mert attól tartott, ez fogja őt követni Izrael trónján.»

Ilyen módon beszélt a fiú Jézus, olyan erővel, amellyel csak ő rendelkezett, aki isteni fölhatalmazással tanított. Az összes írástudó elnémult. Egymásra tekintettek, és így szóltak: Milyen csodálatos fiú! Honnan jön? Kik a szülei? De a csodálkozásnál tovább nem jutottak, és még csak nem is föltételezték, ki az, aki tanította, és fölvilágosította őket erről a fontos témáról. Még mielőtt az isteni fiú befejezte beszédét, megjöttek szülei, úgy, hogy még hallhatták utolsó szavait. Az ülést berekesztették, a tanítók a csodálkozástól eltelve fölemelkedtek helyükről. Akkor érkezett oda a Szűzanya, örömmel eltelten, és így szólt fiához: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én fájdalmak között kerestünk. Jézus így válaszolt: «”De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat.» (Lk 2,48-50)

Először is a fájdalmas keresés után az öröm eltöltötte szívüket. Másodszor, nem érkeztek idejében ahhoz, hogy hallják, milyen témát tárgyaltak az írástudók. A tanítók és törvénytudók eltávoztak, miközben csodálkozásuknak adtak hangot. Amikor már majdnem egyedül maradt az anya a fiával, anyai gyengédséggel átölelte, és így szólt: “Fiam, engedd meg, hogy szóljak fájdalmamról és kínjaimról. Bocsáss meg, ha figyelmetlenség miatt veszítettelek el szemem elől. Tégy méltóvá magadhoz, és ne büntess távolléteddel.” Az isteni gyermek szeretetteljesen viszonozta anyja ölelését, és megígérte neki, hogy tanítója és elválaszthatatlan kísérője lesz a megfelelő időpontig.

<…>

Jézus és Mária a hazafelé vezető út során megbeszélték a történteket. Elmondta, az írástudók azért nem ismerték föl Messiásként, mert büszkék voltak saját tudásukra. A gőg sötétsége elhomályosította értelmüket, és így nem fogták föl az isteni fényt, amely világított nekik. Az általa előhozott érvek elegendőek lettek volna a felismeréshez, ha akaratukat az alázat és az igazság utáni vágyakozás vezérelte volna. De mert akadályt támasztottak, nem ismerték föl az igazságot, amely előttük állt.

Urunk a további utazás során sok lelket rávezetett az üdvösség útjára. Mivel szent anyja jelen volt, eszközül használta némely csodánál, azaz az anya szavai által világosította meg azok szívét, akikkel Mária beszélt. Meggyógyítottak néhány beteget is, vigasztalták a szomorúakat, és nem mulasztottak el egy alkalmat sem, hogy kegyelmet és irgalmasságot gyakoroljanak.

Így tért vissza a Szent Család Názáretbe. Lukács ezt így foglalja össze: “Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.” ( Lk 2,51-52)

jm_200_NT1.pd-P7.tiff

Szeged, 2016. január

 

Bálint József

[1] (XVII. század)

1 Comment

Add a Comment
  1. Nagyon érdekes írás, köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Józan Katolikus © 2016 Frontier Theme