Ha laikusok döntenek a hit tartalmáról

A katholisches.info-n találtunk egy érdekes írást, melyet szeretnénk olvasóinkkal is megosztani. A cikk örök tanítást és figyelmeztetéseket tartalmaz. A katholisches.info az írást egy számunkra eddig ismeretlen honlapról, az IDAF – Institut für Demographie, Allgemeinwohl und Familie e.V. (Demográfiai, Közjóléti és Családügyi Intézet) honlapjáról vette át.

A Nagyböjtöt a II. Vatikáni Zsinat óta húsvéti bűnbánati időszaknak nevezik a német egyházban. Ez azt hivatott kifejezni, hogy az időszak lényege a belső megtérés, bűnbánat. Ezért írja elő az egyház a gyónást a hívek számára az évnek ebben a szakaszában. Amikor a zsinatot a hatvanas évek elején összehívták, ez még mindennapos gyakorlat volt. A katolikusok fele élt a húsvéti gyónás lehetőségével. A megkeresztelt katolikusok 40 %-a misén vett részt vasárnap, mára ez 10 %-ra zuhant. Szembetűnő, hogy a gyónások még ennél is jobban visszaestek. Sok egyházközségben már nincsenek is kihirdetve a rögzített gyónási időpontok, még a böjti időszakban sem.

Az emberek úgy hozzászoktak, hogy a gyónás egy, a zsinat előtti időkből megmaradt csökevény, hogy ha bárhol szóba kerül a kereszténység, egyház, a gyónást meg sem említik. Mindezt másképp látják a Németországban élő cseh, lengyel és szlovák katolikusok. A böjti és karácsonyi időszakban hosszú sorok várakoznak a gyóntatószékek előtt, amelyek más időszakban sem maradnak üresen. A német katolikusokat látva fölmerül bennük a kérdés, mit jelent számukra egyáltalán, hogy gyakorló katolikus.

Erről kérdezte meg a Postoj nevű szlovák katolikus internetes újság a Német Katolikusok Központi Bizottságának (ZdK) elnökét, Dr. Thomas Sternberg professzort.

Közzétevő megjegyzése: A ZdK-t a Német Katolikus Hívők Egyesületeként lehetne magyarul visszaadni, amely egy, a Püspöki Konferencia által fenntartott és finanszírozott, de kizárólag laikusokból álló és keresztlevéllel rendelkező politikusok által vezetett szervezet. Ezek a politikusok elsősorban a CDU és CSU soraiból jönnek. Az egyesület tehát a német állam szócsöve és a klérus renitens részének őrkutyája.
A ZdK a német egyház rákfenéje. Laikusok terrorizálják a klérust, amihez bőkezű támogatást (csaknem évi 2 millió eurot) kapnak a püspöki kartól. Az egyesület határozottan támogatja a Vatikán által betiltott Donum Vitae egyesületet. Elutasítja továbbá a zsidók közti missziót. Nem mintha a klérus folytatna ilyen missziót, de ezt deklarálni egyet jelent vagy a totális tájékozatlansággal a katolikus hitet illetően, vagy, rosszabb esetben, ha ismerik az illetők a hitüket, akkor annak szándékos tagadásával. A ZdK a modern család mellett teszi le a voksot, jelentsen ez akármit is. Propagálja a cölibátus fellazítását, a „párbeszédet az iszlámmal”. Viszont átlátszó ürügyekre hivatkozva határozottan elutasít bármiféle párbeszédet az AfD – Alternative für Deutschland párttal, amelynek évtizedek óta először sikerült feltörnie az eddig létező pártkartellt.

A beszélgetés elején a Postoj megállapítja, hogy a névleg 24 millió katolikusból csak egy kis rész gyakorló. Sternberg erre avval válaszol, hogy a katolikusok fele valamilyen módon kötődik az egyházhoz. A riporter tovább kérdezett, és azt tudakolta, mennyien lehetnek a valójában gyakorló katolikusok, akik minden vasárnap misére mennek. Sternberg erre beismerte, hogy ezek kb. 10 %-ot tesznek ki az egyházon belül. Egyúttal próbálta a fogalmat relativizálni, és utalt arra, hogy akik vallásos katolikusnak mondják magukat, azok közt is vannak olyanok, akik csak egyszer egy hónapban mennek misére. A riporter erre előhozta a katolikus identitás másik fontos jellemzőjét, a rendszeres gyónást. Ebből a következő tanulságos párbeszéd kerekedett ki:

Postoj: „Ha korábban beszéltem egy német pappal, nagyon meglepődtek, mit jelent Szlovákiában az, hogy gyakorló katolikus. Hogy ez nem csak misén való rendszeres részvételt, hanem rendszeres gyónáshoz járulást is jelent. Ezek a papok azt mondják, hogy a gyónás Németország széles vidékein gyakorlatilag kihalt. Így van ez?”

Sternberg: „Németország ebben tényleg más. A bűnbánat szentsége gyakorlatilag eltűnt. Itt már a legjámborabb katolikusok sem gyónnak.”

Postoj: „De hogyan lehetséges az, hogy azok, akik nem gyónnak, magukhoz vehetik az oltáriszentséget?”

Sternberg: „A gyónás és áldozás közötti összefüggést mi másképp látjuk.“

Postoj: „De az egyház tanítása szerint ez az összefüggés nagyon szoros. Érvényes egyáltalán az eucharisztia ünneplése ezek után Németországban?“

Sternberg: „Igen, érvényes. De ez egy érdekes kérdés. Az eucharisztia nem a gyónáson nyugszik. Hiszen az oltáriszentségnek önmagában van ereje a bűnök megbocsátására. A gyónás és az eucharisztia közötti összefüggés gyökeresen megváltozott, gyakorlatilag megszűnt.“

Postoj: „Az Ön egyesületében, a ZdK-ban nem ismer Ön senkit sem, aki szentgyónáshoz járul?“

Sternberg: „Nem ismerek senkit sem.“

Postoj: „Ez szinte hihetetlen számunkra Szlovákiában.“

Sternberg: „Ezt meg tudom érteni, de a bűnbánat szentsége más országban is válságba került. Azt hiszem, tenni kellene valamit azért, hogy ezen javítsunk.“

Hogy mit lehetne tenni, nem részletezte Sternberg. Pedig Németországban is találhatna példákat az élő gyónási gyakorlatra. Például olyan helyi egyházakat, melyeket szerzetesrendek vagy lelki közösségek vezetnek vagy zarándokhelyeket, de akár közönséges plébániákat is. A hívő katolikusok, akik ilyen helyeken gyónáshoz járulnak, vagy ismeretlenek Sternberg számára, vagy nem tartoznak a „legjámborabb katolikusokhoz”, ahogyan azt Sternberg ezt értelmezi. Abban bizonyára igaza van, hogy ilyen katolikusokat nem talál a ZdK-ban. Hiszen éppen a hivatalos és mindenféle titulussal rendelkező katolikusok között esett vissza a gyónás a legerősebben. Ezt bizonyítja egy frankfurti egyházi tanulmány, mely szerint a lelki gondozásban résztvevő egyházi alkalmazottak 90 %-a, az állandó diakónusok 70 %-a, valamint a papok 54 %-a évente csak egyszer vagy még ritkábban járul szentgyónáshoz. A Postoj olvasói intenzív diskurzust folytattak erről az interjúról, illetve a frankfurti tanulmányról. Különösen a papok alacsony gyónási számadatain rökönyödtek meg.

Közzétevő megjegyzése: lelki gondozásban résztvevő egyházi alkalmazottak, németül Gemeindeassistenten und Pastoralreferenten. Szó szerint ez egyházközségi asszisztenst és pasztorális referenst jelent. Ez a német egyház másik rákfenéje. Ha a ZdK a püspöki kart terrorizálja, akkor ezek a fizetett alkalmazottak a helyi plébánost. Az elgondolás magja nem volt rossz: az egyház alkalmazzon olyan főállású személyeket, akik segítségére lesznek a plébánosnak a hitoktatásban, adminisztrációs és irodai tevékenységben. Aztán amikor a nagylányt nem vették föl orvosira, jobb híján elment – minden katolikus hivatástudat, illetve Isten országa építésének vágya nélkül, de tömve a világi médiák besugárzásával – egy olyan főiskolára (általában valláspedagógia vagy gyakorlati teológia szak), amely bizonyítványt adott, hogy ő mostmár pasztorális referens. Az iskolában eretnekségekkel és a zsinati szellemmel tömték tele a fejét, aztán a plébánián megkezdődött ennek a gyakorlati kivitelezése. Ők is egy kerék ebben a gépezetben, a német katolikus hívők tönkretételében. „Élvezd az életet, még ha katolikus templomban is lettél megkeresztelve. Legyél toleráns, ess hasra a másság előtt. Az idegen szép, a más vallás különösen szép. A párbeszéd a legfontosabb. Az egyház különben is kétezer éven keresztül bűnös volt, itt az ideje, hogy a muszlimok, zsidók, stb. ajnározásával levezekelje kétezer éves bűneit.” Bűnbánat? Mindennapi kereszthordozás? Katolikus értékek? Utolsó ítélet, mennyország, pokol? Na ne! Elvégre fölvilágosult, modern katolikusok vagyunk.

Olvasóik reakciója egy újabb, Peter Mášik dogmatikussal folytatott interjúra ösztönözte a Postoj-t. Az újabb interjúnak ezt a címet adták: „Gyónás nélkül nem volnánk katolikusok”.

Mášik ebben kifejtette a személyes gyónás történelmi kialakulását, mely ír-skót szerzetesek hatására alakult ki a korai keresztény nyilvános bűnbánati gyakorlatból. Kifejtette az engesztelés, a föloldozás és megbocsátás értelmét, továbbá, hogy miért elengedhetetlen a gyónás ebben a formában. Az évi egyszeri gyónásra és szentáldozásra vonatkozó egyházi parancsban a katolikus identitásnak csak egy abszolút minimumát látja. Normálisnak a szentség gyakori, illetve rendszeres vételének kellene lennie, amely egyúttal a lelkiismeretet is formálja. Fölteszi a kérdést, hogyan formálható az emberek lelkiismerete, ha nincs gyónási gyakorlat. A személyes gyónás kiiktatása életünkből nem állítható a korai keresztény bűnbánati gyakorlattal párhuzamba, mert abból hiányzik a bűn és vétek iránti érzékenység. Mášik egyúttal hitet tett a gyónás és oltáriszentség közötti szoros összefüggés mellett, amiről az egyháznak nem szabad lemondania. „Látjuk ugyanis, hogy ha az eucharisztia vételét nem előzi meg a szentgyónás, akkor elveszik a hit iránti érzékenység, amiből következik magának a hitnek elvesztése.”

Német füleknek ez kemény beszéd. Sokak számára már a bűn, bűnbánat és engesztelés szavak kimondása is megbotránkoztató, hiszen teológusok generációi tanították, hogy nem szabad fenyegető evangéliumot (németül: Drohbotschaft), az örömhírrel (németül: frohe Botschaft) ellentétben hirdetni. Sokszor halljuk a templomokban: „Isten pont olyannak szeret engem, amilyen vagyok.” Ebből kifolyólag mindenkinek kijár az eucharisztia, legyen életvitele vagy helyzete akármilyen. Ezen álláspont szerint érthetetlen, sőt botrányos, ha az újraházasodott elváltak nem járulhatnak szentáldozáshoz. A Postoj-jal folytatott interjúban Sternberg is megismétli a ZdK régi követelését az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz történő engedésének ügyében. Evvel szemben Mášik nyomatékosítja az egyház tanítását, mely szerint nem csak az újraházasodott elváltak, de az élettársi viszonyban, illetve az egyházi házasságkötés nélkül együtt élők sem vehetik magukhoz az eucharisztiát.

Ilyen élethelyzetek épp úgy előfordulnak Szlovákiában, mint Németországban. Az egyház reagálása ezekre a „modern realitásnak nevezett” helyzetekre a két országban azonban alapvetően eltér: Aki Szlovákiában szentségi házasságban akar részesülni, attól elvárják, hogy több fordulós fölkészítésen vegyen részt, és meggyónjon.

Németországban elegendő egyetlen egy beszélgetés a pappal. Az ifjú pároknak nem kell kellemetlenséget okozni nem szabad feléjük igényeket támasztani. A mottó a német egyházban: „mindenki érezze magát meghívottnak”. De miért tegyenek eleget a meghívásnak, ha nincs szükség megtérésre, hiszen „Isten pont olyannak szeret engem, amilyen vagyok.” Mi szükség van még az egyház parancsaira, úgy mint rendszeres miselátogatás, lelkiismeretvizsgálat és bűnbánat? Mi jelentősége van még a házasságnak, mint szentségnek?

Olyan kérdések ezek, amelyeken elgondolkodnak talán a német papok és püspökök, ha a gyóntatószékek még a nagyhéten is üresek maradnak, és csökken a misék látogatottsága.

Az idézett cikk itt végződik.

Közzétevő záró megjegyzése: Katolikus egyház és fennálló társadalmi rend sokszor tükörképei egymásnak. Ha a társadalom nagyjából rendben van, inkább lesz képes lánglelkű papokat és hűséges hívőket kitermelni, mint egy olyan társadalom, amelyet áthat az isteni rendtől való elfordulás. És ezek olyan törvényszerűségek, amelyek függetlenek attól, hogy éppen diktatúráról vagy a legszélesebb demokráciáról, szegény vagy dúsgazdag társadalomról, szabad vagy megszállt, gyarmati sorsban élő népről van szó. Az egyház a legkeményebb nemzetiszocializmus és kommunizmus idején is adott hősöket, hitvallókat, vértanúkat, de mai lagymatag demokráciánkban nem képes azt mondani, hogy az igen az igen, a nem az nem. A legszebb példa klérus és társadalom egymást építő szimbiózisára talán a lengyel állam és a lengyel katolikus egyház évszázados együttélése. És nem véletlen az itt hozott pozitív szlovák példa sem. Szlovákia áll ellen az Új világrend muszlim-arab-néger betelepítési politikájának a leghatározottabban. Nem szájhős Orbán Viktor módra. Nem üzennek semmit Brüsszelnek, csak éppen: nincs regisztrálóközpont, nincs befogadóállomás, nincs idegenrendészeti eljárás, nincs okos határzár, milliárdos kerítésszakaszok, a haver jól keres vele, és NINCS NEMZETHALÁL SZÍNESBŐRŰ INVÁZIÓ ÁLTAL.

A zsinat óta Európa egyházaiban olyan személyek kerültek döntő pozícióba, és lettek egyúttal az evilági hatalom médiájának sztárjai, akik úgy félnek az egyenes beszédtől, a híveik melletti karakán kiállásról, mintha ez a társadalmi rend képes lenne bármiféle fizikai retorziót is alkalmazni velük szemben. Hol vannak a mai Brenner Jánosok, Stepinac bíborosok, Scholl testvérek, von Galen püspökök? Ehhez lásd még „Mi is a baj a limburgi püspökkel?” c. írásunkat.

Miféle vak törvényszerűségek működnek itt, hogy inkább béresek, mint pásztorok kerülnek püspöki, teológiai rektori pozíciókba? Vagy csakugyan létezne egy jól tervezett egyházellenes szabadkőműves összeesküvés, amely mindezeket a háttérből szervezi? Ennyire pozícióban lennének az egyháznak ezen ellenségei?

Szeged, 2017. május

Bálint József

46 hozzászólás

Add a Comment
  1. A cikk jó, akárki is írta… Csak kár volt Orbán Viktort (meg a magyarokat) ekézni, és a szlovákokat égig magasztalni! AZ Ő HATÁRAIKAT IS MI VÉDJÜK, ha nem tűnt volna fel!!!! Dupla kerítéssel!!…

  2. Kedves Willson,
    nem akarom politikai síkra terelni ezt az egész ügyet. De ez egy városi legenda, hogy mi védjük Szlovákiát. Ha ez így volna, akkor ez épp úgy érvényes volna Ausztriára, Németországra, Svédországra is. Azaz: Ott sem lenne egy tőlünk jövő migráns sem, merthogy mi úgymond megvédtük őket. Nem! Szlovákia megvédi magát, drága kerítés nélkül, adminisztratív eszközökkel.
    Amit mi is megtehettünk volna, pl. adhattunk volna az ide tévedt hordának hideg vizet, penészes száraz kenyeret, fűtetlen cellát, kutyás őrséggel. Ja, és a kenyérre csakis és kizárólag sertésmájkrémet adtam volna. Ehelyett mi három csillagos ellátásban részesítettük őket. Szerencsére az illetők javarészt Nyugat felé elpárologtak, de ennek sem örülök. Vagyok olyan szolidáris a Nyugat-Európai keresztényekkel, hogy ne örüljek az ő tönkretételüknek. Egyébként el van terjedve a köztudatban, hogy milyen frankón védi a déli határt a kormány. Nos, tudomásom szerint napi 30 vagy 60 kérelmet pozitívan bírálnak el a hatóságok. Ma is.
    És ezek mind Nyugat felé mennek, és nem Szlovákia felé. Azért mert a szlovákok nem üzengetnek semmit Brüsszelnek, semmi teátrális lépés, semmi drága kerítésépítés, hanem csöndben teszik a dolgukat. Olcsón, takarékosan. Még egyszer: Nincs és nem is volt regisztrálóközpont, befogadóállomás, szegény menekültek segítése, semmi ilyesmi.
    Sajnos nálunk ez egy nemzeti vonás, hogy az egyik magyar megy árulkodni és mutogatni a másik magyarra, régen Moszkvába, ma Brüsszelbe vagy Washingtonba. A magyar pártpolitikus elsősorban bal- vagy jobboldali, és másodsorban magyar. A szlovákoknál, románoknál ez pont fordítva van. Elképzelhetetlen, hogy szlovák, román pártpolitikusok egymásra köpködjenek Brüsszelben.
    És ezt nem a szlovákok dicséretének kellene fölfogni. Vannak súlyos bűneik és hibáik. De amit helyesen csinálnak, azt nem kellene lenézni. Nem kellene annyira fönt hordani az orrunkat, hogy ne tanulhassunk adott esetben akár a szlovákoktól is.

  3. „Elképzelhetetlen, hogy szlovák, román pártpolitikusok egymásra köpködjenek Brüsszelben.”
    Valóban nem! De ránk igen!… Minden oldalról! 🙂 Régóta!!!
    Szerintem a fönt jelzett képmutatást/kétszínűséget már rég el kellett volna tőlük tanulnunk!
    Aki magyarként meg Brüsszelben kavar, az általában nem keresztény, főleg nem katolikus. Na itt a hiba!

  4. Na végre találtam egy statisztikát a menekültek befogadásáról.
    Amit nem tudok belőle kihámozni, hogy mi lesz a kérelmet benyújtott, de még nem pozitívan elbírált migránsok sorsa.
    http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wnvn001.html
    BJ

  5. A szerző az utolsó kérdő mondatával a lényeget érinti. IGEN, LÉTEZIK EGY JÓL SZERVEZETT EGYHÁZI SZABADKŐMŰVES CSOPORT, akik már jó négy éve sikeres „puccsuk” által nyeregbe ültek – átvették a gyeplőt „az utolsó igaz pápától” – és a Szt. Márta házból vezetik a „Világegyházat”. Ezt maga a Szűzanya nyilatkoztatta ki Gobbi atyának a Kék könyv üzenetei által. Megpróbálom röviden, a lényeget idézve tájékoztatni a magán kinyilatkoztatások iránt nyitott Testvéreimet. Először az 1989. 06. 17-én kapott üzenetből, melynek címe: A vadállat száma:666, idézek.
    „Az 1998-as évvel kezdődően…ebben a történelmi korszakban a szabadkőművesség az EGYHÁZI SZABADKŐMŰVESSÉG SEGÍTSÉGÉVEL valóra akarja váltani feltett szándékát: bálványt akar alkotni és odaállítani Krisztus és az Egyház helyére! HAMIS KRISZTUST ÉS HAMIS EGYHÁZAT! A hitehagyás akkor már általános lesz, mert majdnem mindenki követi a hamis Krisztust és a hamis Egyházat!”
    Ezt én úgy értelmezem a gyakorlatban, napjainkban, hogy mára már nagyon kevesen vagyunk tisztába a katolikus Egyház hitével és tanításával, még a gyakorló katolikusok közül is. Egyrészt azért mert már beleszülettünk, beleneveltek egy alapjaiig fertőzött ateista világszemléletbe, másrészt a cikkíró látásmódját tartom „igaznak”, amit a Szűzanya más üzeneteiben szintén „föntről” igazol: csak olyan személyek kerültek „kulcspozíciókba”, akik magukénak vallották a modern „eretnek eszméket”, még a katolikus Egyházban is, a politikumról nem is beszélve.
    Csak „akkor tárul ki a kapu, hogy megjelenjék az EMBER, (vagyis a Hamis Próféta – Ferenc személyében), illetve maga az Antikrisztus!” (akinek bemutatkozása, fellépése a küszöbön van, tehát hamarosan a NEVE, személye is ismerté fog válni előttünk). Látjátok kedves Fiaim, ezért kívántam megvilágosítani a JELENÉSEK KÖNYVÉNEK azokat a lapjait, amelyek a ti időtökre vonatkoznak, hogy felkészüljetek Velem a nagy harc legfájdalmasabb és legdöntőbb szakaszára, ami égi Édesanyátok és a gonoszság felszabadult erői közt dúl! BÁTORSÁG! A Ti dolgotok ezekben a nehéz esztendőkben az, hogy HŰSÉGESEK MARADJATOK KRISZTUSHOZ ÉS AZ EGYHÁZHOZ! (vagyis a kétezer éves hiteles TANÍTÁSHOZ, HITHEZ, SZENT HAGYOMÁNYHOZ, SZENTÍRÁSHOZ, és az UTOLSÓ IGAZ HELYTARTÓHOZ, XVI.BENEDEK EMERITUS PÁPÁNKHOZ!) Legyetek értékes tagjai a KISDED NYÁJNAK, amelynek feladata, hogy harcoljon és végül győzzön az Antikrisztus hatalmas ereje fölött!”
    Befejezésként idézem az 1989. 06. 13-án elhangzott üzenetből egyetlen mondatát Szűzanyánknak: „A párduchoz hasonló fekete vadállat a szabadkőművességet jelképezi, a bárányhoz hasonló KÉTSZARVÚ VADÁLLAT pedig az Egyház belsejébe beszivárgott szabadkőművességet jelzi, vagyis az EGYHÁZI SZABADKŐMŰVESSÉGET, amely főként a főpapság tagjai között terjedt el!” (tehát aki ezek után is annyira naiv, hogy nem akarja látni a fától az erdőt, hogy igenis vannak egyházi szabadkőműves bíborosok, püspökök, híres teológusok, professzorok, papok és persze hívek is, szundikálhat továbbra is, azt kockáztatva, hogy a Pokol kapujában az ébredés TRAGÉDIA!

    1. Kapisztrán: ha a nagybetűs zárójelben lévő szöveg nem Máriáé, hanem saját hozzátoldás, akkor vitatkoznék azzal, hogy az utolsó igaz helytartó XVI. Benedek lett volna…
      Már jóval korábban lezajlott ez a folyamat, régebb óta nincs hiteles pápánk.
      Ha az oldal fogadja a linket, megpróbálok föltenni egy anyagot: http://www.ppek.hu/konyvek/Malachi_Martin_A_kiforgatott_katolicizmus_2.pdf

      1. Valamikor nagyon rajongtam Malachi Martinért. Két könyvét elolvastam, és nagyon tetszettek; Az utolsó pápa és a Hatalom és Dicsőség.
        És nagyon el tudom fogadni az itt belinkelt könyben leírt gondolatokat is.
        A mérleg másik serpenyőjében van furcsa életvitele (Laicizált? Nővel élt együtt?), illetve a zsinat alatt tanúsított furcsa magatartása. És akkor még mindig nem tudjuk 100 % bizonyossággal, megölték-e. Ha igen, kik? Szóval egy rejtélyes alak. Ítélni az Úr ítél fölötte.

        1. Akkor lehet, hogy ez is érdekel valakit?:
          http://www.ppek.hu/konyvek/Malachi_Martin_Az_orok_haboru_1.pdf

          Mellesleg mindenki egy külön rejtély… az emberségünk maga a titok…
          Isten előtt van a megfejtése, a környezetünk csak a félreértelmezésében, félremagyarázásában, rászámolásában jeleskedik…

          1. Martin atya II.János Pálhoz hasonlóan Miasszonyunk győzelmét várja a fatimai Mária jelenés alapján.

            Magyar vonatkozása is van mindennek, kapjon helyet itt az is:

            http://www.egipatrona.hu/kapolna/index.php/natalia-nover/natalia-nover-naploja-vilag-gyozelmes-kiralynoje#.WS1yOTclEdV

          2. Mikor tér meg a világ?

            Jézus sokszor oktatott arra, mennyire helytelen panaszkodni mindazért, ami történik velünk, legyen ez akár egyszerű kellemetlenség, akár fájdalmas sorscsapás. „Leányom!” – szólt egy alkalommal az Üdvözítő – „Amikor halljátok tőlem az igét: „aki kardot fog, kard által vész el (Vö. Mt. 26,52)”– tudjátok meg, hogy ezt azokra értettem, akik az én akaratomban való megnyugvás helyett a világ labirintusában tévelyegnek, a külsőt többre becsülik a bensőnél, S inkább hisznek homályos látásuknak, mint az én Világosságomnak. Az ilyenek, ha meg nem térnek, azáltal vesznek el, amit valóságosnak találtak. Ha tehát te azt látod, milyen elvetemült a világ, ne a világtól, hanem önmagadtól borzadj el mindenekelőtt, hiszen semmit sem láthatsz, amiben valahogy ne lennél magad is részes. Borzadj el, Leányom, s mindennél jobban szomjúhozd Igazságomat. Ne kérdezősködjetek, mikor tér meg a világ. Kérdezzétek inkább: mikor tértek meg ti magatok?

            Mikor ismeritek el, hogy mennyei Atyátok tudta nélkül egy hajatok szála sem görbülhet meg? Mikor látjátok be, hogy nincs oly világi gonoszság, amely az istenszerető lélek javára ne válhatna Atyám akaratából? Gyermekem! Tudd meg, hogy a világban pusztító tűz – a sátán tüze – Atyám engedélyével tombol. Azért pusztít, hogy így váljék el a jó a gonosztól, s a jó – megpróbálva, megtisztulva és megnemesedve e tűzben – még jobb legyen. Közöld ezt minden gyermekemmel.”

            Ugyanerről a Boldogságos Szűz ezeket mondta:

            „A bűnös világ megtérésének ideje Szeplőtelen Szívem mélyén van elrejtve. Ezt az időt még a Fiú sem ismeri, csak az Atya, aki tudását az Én Szívem kincstárában zárta el. A ti dolgotok: hogy imádkozzatok, bízzatok, és ne féljetek. Én, a Világ Győzelmes Királynője, hatalmammal és segítségemmel itt vagyok, közel hozzátok, közelebb, mint gondolnátok. Ti, akik megismertétek az Igazságot, örvendezzetek, és szüntelen töredelemmel várjatok Engem. Örüljetek, ismét mondom, örüljetek, mert a mennyei Atya nagy dolgot cselekedett Velem. Mindenkinél jobban felmagasztalt, s királynői hatalommal áldott meg. A bűnökbe merült világ megmentésének munkáját királynői kezembe helyezte. Én vagyok a Világ Győzelmes Királynője, minden lélek királynője, akinek nem állhatnak ellent a pokol összes serege sem. Halljátok meg, amit mondok: kezemben van a győzelem!”

            A világ fölötti hatalom

            Sokan kérdezték tőlem, hogy kell érteniük a Szent Szűz világ fölötti hatalmát. A választ maga a Szűzanya adta meg: „Az Én királynői hatalmam kegyelem és áldás minden léleknek, minden nemzetnek és az egész világnak. Ha Én nem szólok hozzátok, ti sem szólhattok az Én Fiamhoz. Ha Nekem nem adatott volna hatalom a világ fölött, a világ már régen elmerült volna a megsemmisülés poklában. Az Én hatalmam: az Édesanya hatalma kicsinyei fölött, akik e hatalom híján elpusztulnának.” ”Az Én világhatalmam jelenti továbbá az Ég főangyalait seregükkel egyetemben, akiket a mennyei Atya rendelt Mellém, hogy a végső győzelem pillanatában harcra keljenek a gonosz és emberbőrbe bújt szolgái ellen.”

    2. Kapisztrán, mi katolikusok nem magánkinyilatkoztatásokra, hanem az Egyház tanítására hagyatkozunk, aminek élén Krisztus helytartója, Ferenc pápa áll. Aki nem ismeri el őt igazinak, az a szakadárság bűnébe esik. Nincs az a magára egy kicsit is adó katolikus, aki ne imádkozna érte és aki ne ismerné el pápának.
      „Címei:-Róma püspöke,
      -Jézus Krisztus helytartója (vicarius Christi)
      -Az Apostolfejedelem (Szent Péter) utóda (az apostolutódok, azaz a
      püspökök testületének vezetője)
      -Az egyetemes Egyház legfőbb főpapja (az egész katolikus egyház
      pásztora, Pontifex Maximus)

      Az I. Vat. Zsin. dogmává tette: Péternek mint az ap. testület és az Egyh. fejének isteni rendelkezésből megvan a mindenkori utóda a róm. ~ban, aki valóságos pásztori joghatósággal rendelkezik az egész Egyh. fölött (D 1825). Ezért a ~ Krisztus helytartója, az egész Egyh. feje és a ker-ek tanítója. Hatalma kiterjed a pp-ökre és a hívőkre, bármilyen rítusban legyenek is. Hit és erkölcsi döntéseit engedelmességgel kell fogadni (D 1827, 1833, 1961). Ennek megfelelően joga van ahhoz, hogy szabadon érintkezzék a pp-ökkel és a hívőkkel, s egyh. döntései érvényesek a világi hatalom hozzájárulása nélkül. Ő maga nincs alávetve az Egyh-ban semmiféle tekintélynek, még az egyetemes zsin-énak sem (D 1830)” (Katolikus Lexikon)

      1. Shield, elméletileg igazad volna, de Bergoglio kiütötte magát. Aki nyilvánosan azt állítja, hogy nincs pokol, az kiírta magát a Katolikus Egyházból.
        Olvasd el ennek az utoldső pontját.
        https://jozan-katolikus.hu/2015/06/30/bergoglio-versus-katolikus-egyhaz/

        Wojtyla meg avval, hogy
        a, megcsókolta a Koránt
        b, azt mondta, muszlimok és keresztények ugyanazt az Istent imádják.

        1. Kedves Admin, Matthaios írja: „Ferenc pápa a törvényes pápa, a tőle való elszakadás valamilyen értelemben véve Jézus Krisztustól való elszakadás. Ferenc pápa azonban nem félisten. A pápaválasztás nem tesz senkit ilyenné. Tehát neki lehetnek és vannak nagyon is látható hibái.” Ezzel egyetértek!

          Az itt olvasható beszéd nem igazolja vissza azt, hogy Ferenc pápa tagadná a kárhozat/pokol létét: -A fatimai kis pásztorok látták a mennyei Anyát. Sokak szeme követte tekintetüket, de ők nem látták Máriát. A Szűzanya nem azért jött el, hogy lássuk őt: erre ott lesz az egész örökkévalóság, természetesen, ha a mennyekbe jutunk – mondta homíliájában Ferenc pápa.

          A fatimai kis pásztorok látták a mennyei Anyát. Sokak szeme követte tekintetüket, de ők nem látták Máriát. A Szűzanya nem azért jött el, hogy lássuk őt: erre ott lesz az egész örökkévalóság, természetesen, ha a mennyekbe jutunk – mondta homíliájában Ferenc pápa.

          Mária emlékeztet minket a pokol veszélyére és Isten világosságára
          Szűz Mária figyelmeztetett bennünket a pokol veszélyére. Ide vezet egy gyakran Isten nélküli, Istent teremtményeiben gyalázó élet. Azért jött, hogy emlékeztessen bennünket Isten világosságára, amely bennünk lakik és befed bennünket, „Gyermekét elragadták Istenhez” – olvassuk a Jelenések könyvében. (Jel 12,5). /Vatikáni Rádió, 2017. 05. 13.)

          1. jozan-katolikus

            „Az itt olvasható beszéd nem igazolja vissza azt, hogy Ferenc pápa tagadná a kárhozat/pokol létét.”
            Szerintem ez magyarul van, csak egyszerűen – bocsánat a kifejezésért – az agyadban van egy gátlás, amely nem engedi, hogy fölfogd. Én magamról ismerem ezt. Vannak dolgok, amit semmiképp sem akarunk fölfogni, ahogy a régi magyar szólás mondja, nem akarjuk látni az erdőt a fáktól. Inkább magunkban keresünk minden ellenérvet, ami ellene szól annak, amit fehéren feketén látunk.
            Tehát még egyszer:
            Bergoglio: „Nincs büntetés, hanem a lélek kioltása [olaszban: l’annullamento]. Mindenki más részese lesz a boldogságnak az Atya jelenlétében. A kioltott lelkek nem részesülnek ebben az ünnepi lakomában. Testük halálával a lelküknek is vége van. És ez motiválja az egyházat, hogy mentsék az elveszetteket.”
            És ez nem értelmezés kérdése. Ezt mondta, punktum. Tagadta a pokol létezését. Ettől még természetesen üdvözülhet. Mivel nyilvánosan követte el az eretnekséget, az ettől való elhatárolódásnak is nyilvánosnak kell lennie. És ha megbánta, és meggyónta, akkor újra fölvételt nyerhet az egyházba. Pápa már soha nem lesz.

  6. Több dolog foglalkoztat jelenleg, Admin véleményére vagyok kíváncsi, mert nincs hol és kitől kérdezni:

    Mikor fog megtörténni Oroszország fölajánlása, és ki által Ferenc által, vagy egy őtuána következőtől?

    Ki következhet Ferenc után, én őt nyilván nem tartom igazi pápának, de ez most nem lényeg, ha emberi számítások szerint nézzük, akkor a konzervatívok közül Müller vagy Sarah bíboros?

    1. Kedves Barátom,
      Ferenc egyértelműen nem pápa. Nem is tagja az egyháznak, mert alapvető dogmát tagadott (kárhozat létezése) nyilvánosan. Az egyházba még visszakerülhet, ha nyilvánosan megtagadja eretnekségét, pápa már nem lehet belőle. Hajlok afelé, hogy VI. Pál óta egy valódi pápa volt, a 33 napos I. János Pál pápa. Közismert, hogy azért ölték meg, mert rendbe akarta szedni a Vatikán pénzügyeit. Az azonban kevésbé ismeretes, hogy meglehetősen liberális nézeteket vallott, pl. a születésszabályozás, fogamzásgátlás kérdésében. Tehát elképzelhető, hogy csak halála akadályozta meg, hogy ne váljon eretnekké. Utódjáról fölösleges sokat beszélni, elég, ha megemlítem, hogy nevéhez fűződik, hogy a Talmud-zsidók a mi idősebb testvéreink, meg hogy megcsókolta a sátáni vallás (iszlám) „szent” könyvét.
      Benedek ott folytatta, ahol elődje abbahagyta, noha voltak óvatos kezdeményezései a tradicionalizmus irányába. A háttérhatalomnak még ez is sok volt. Nagyon úgy tűnik, hogy Amerikából kapta a parancsot lemondására, hogy utat adjon az Antikrisztus előfutárának, Bergoglionak.
      Vannak hangok, melyek szerint a közeljövőben lesz egy egyházszakadás. Én örülnék ennek, legalább volna egy igazi Katolikus Egyház, látható hierarchiával. Sokáig az FSSPX-t tekintettem annak, de számomra vízválasztó, elismerik-e ők ezeket a személyeket, és főleg Bergogliot tényleges pápának. Nagyon úgy tűnik, hogy igen, és akkor én azt mondom, nincs mit tárgyalnom velük.
      Nem tudom, kielégítő-e amit írtam. Ennél okosabb nem jut most eszembe. Én igyekszem a kétezer éves katolikus tanítás szerint élni, a többit pedig rábízom a Jóistenre. És hogy mikor lesz Oroszország fölajánlása? Hát, fogalmam nincs.

  7. Valamint a hivatalos egyházi berkekben hogyan tudják úgy kommunikálni, hogy a fatimai jelenések századik évfordulóját ünneplik, miközben a Szűzanya szigorú követeléseiről elfeledkeznek?

    1. Hát gondold csak végig, hogy bánnak manapság a gyerekek az anyukájukkal… Azt mondják, hogy a végén úgyis megbocsát, mert Anya! Valahogy így vannak sokan a Szűzanyával is. Nem veszik komolyan… (Szerintem is felháborító!)

      1. Igazság szerint sokszor elbizonytalanodom, hogy létezhet e ekkora nagyságrendű csoda, vagy csak homályosabb értelemben kell ezt fölfogni, és a mismásolóknak, akik például azt mondják, hogy Oroszország fölajánlása már megtörtént, meg hogy nincs is válságban az emberiség, szóval, hogy nekik lehet igazuk, de gondoljunk bele, és emlékezzünk, Isten, a seregek Ura, Szent Johanna által egy egész Ország sorsát változtatta meg, valódi társadalmi, politikai, uralmi változás állt be Franciaországban. A negatív társadalmi változásokat is mindig előre megmondták, közölték. Igenis, lennie kell akkora erőnek, amely az egész világot képes átformálni, és kiárasztani rá újból a fényteljes kegyelmi állapotot.

        1. A bizonytalankodás felesleges… vagy hiszünk a Teremtőben, vagy nem!
          Ha hiszünk, akkor abban is biztosak vagyunk, hogy bármit, bármikor, bárhogyan megtesz, ha úgy látja jónak.

  8. Admin, Wilson és Élőfa,
    ha ti sem tartjátok Ferenc pápát igazi pápának, kizárjátok magatokat az katolikus hívők közösségéből. Az ő szavait mindig az Egyház 2000 éves tanításának fényében kell értelmezni. Ebben segít nektek a Katolikus Egyház katekizmusának ismerete. Ha magánvéleményében tévedne, akkor a körülötte lévő bíborosoknak, püspököknek, papoknak van csak joga tiszteletteljesen felhívni erre a figyelmét. Maga a Szentlélek őrködik afelett, hogy a pápa ne taníthasson eretnekséget, ha:
    1) egy hitbeli v. erkölcsi tanítást,
    2) mint az összes hívők legfőbb pásztora és tanítója,
    3) véglegesen elfogadandónak jelent ki (DS 3074; LG 25; 749.k. 1.§).

    1. Aki nem tartja pápának a mi Ferencünket, az a Zsinati-egyházhívők közösségéből valóban kizárja magát, ám egységben maradhat a 2000 éves, töretlen hagyománnyal bíró Egyházzal, Krisztus Szeplőtelen Jegyesével, annak szentjeivel, pápáival, papjaival, az apostolokkal, Máriával (az ő közösségüket hívjuk Megdicsőült Egyháznak), valamint a (Tisztítóhelyen) Szenvedő Egyházzal. Eretnekekkel pedig ne közösködjünk.
      Sem az ökumánia, sem a vallásszabadság nem Istentől való dolog! Csak a Háromszemélyű Egy Isten létezik! Minden egyéb hitrendszer hiedelem, és a bálványimádás vagy hitszegés kategóriájába tartozik…
      A Szentlélek Úristent pedig ne keverd bele a védőbeszédbe!
      A Júdások nem öröklik Isten Országát!

      1. Willson, sajnálom, hogy te nem vagy katolikus kijelentésed figyelembe véve: „Csak a Háromszemélyű Egy Isten létezik! Minden egyéb hitrendszer hiedelem, és a bálványimádás vagy hitszegés kategóriájába tartozik…”

  9. jozan-katolikus

    Kedves Shield,
    kérlek szépen, olvasd el
    https://jozan-katolikus.hu/2015/06/30/bergoglio-versus-katolikus-egyhaz/
    És utána válaszolj,
    szabad-e katolikusnak tartani olyan embert, ai nyilvánosan tagadja a pokol létét?
    Mit ér a mi hittanunk, tanításunk, ha következmények nélkül megtagadhatjuk?

    „Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani. (2Tessz 2,3-4)

  10. Tisztelt Józan-Katolikus!

    Elolvastam azt, amire kértél.

    Amit Ferenc pápa mondott: “Nincs büntetés, hanem a lélek kioltása [olaszban: l’annullamento]. Mindenki más részese lesz a boldogságnak az Atya jelenlétében. A kioltott lelkek nem részesülnek ebben az ünnepi lakomában. Testük halálával a lelküknek is vége van. És ez motiválja az egyházat, hogy mentsék az elveszetteket.”, olyan értelemben igaz, hogy a kárhozatban levő a második halál állapotában van, ami nem a lélek szó szerinti halálát, hanem a lélek természetfeletti életének hiányát jelenti, amit lelki halálnak is nevezünk.

    Nem hiszem, hogy nem értesz/értetek engem. A többi rajtatok múlik, -nem a pápán és nem a II.V.Zzsinaton.

    1. Kedves Shield!
      Én értelek téged, de ez ne vigasztaljon!
      Erősen keresd tovább az Igazságot!
      Persze nincs baj, aki majdan nem az Igazság Kapuján lép be a Mennybe, az bejuthat az Irgalom Kapuján. (Ezt egyenesen Jézus mondta!)
      Ám ettől még a Sátán és a Pokol létező szörnyűség! És jobb, ha mindenki tisztába van vele, hogy itt a földön (és épp a Vatikánban is!) nagy erőfeszítésekkel harcolnak a lelkek/lelkük megszerzéséért…

    2. Erről Karinthy Frigyes jut eszembe:
      Vizsgázik a főherceg
      A játék sajátossága az, hogy a főherceg nem bukhat meg a vizsgán, mert az a tanár állásába kerülne. Következésképp a tanár igyekszik a lehető legkönnyebb kérdést feltenni a főhercegnek, ám az természetesen elhibázza a választ. Ekkor a tanárnak meg kell magyaráznia, hogy a főherceg által mondott ostobaság miért volt mégis helyes.

  11. Kedves Wilson és Admin!

    Gondolom nem ismeretlen számotokra az a lelki halál amiről Ferenc pápa beszélt.

    „A súlyos vagyis a halálos bűn a lélek halála, s halálos bűn állapotában nem létezhet lelki élet.” (LELKI ÉLET, írta: P. Szendei Ágoston, 1921. Megjelent a Szent Margit Lap 62-64. és 66-68. számában)

    „Bűn lehet halálos vagy bocsánatos. A halálos bűn lelki halált jelent, elveszítjük a megszentelő kegyelem állapotát.” (Alapvető hittan)

    „A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.” (Jelen. 20, 14) Magyarázat: A második halál az örök kárhozat.

    Karinthyt utánozva lehet viccelődni velem, de lehet értelmes választ is adni hozzászólásomra, ha erre van szándék.

  12. jozan-katolikus

    „Shield: Gondolom nem ismeretlen számotokra az a lelki halál, amiről Ferenc pápa beszélt.”
    Ne haragudj, kedves Shield, ez, hogy lelki halálról beszélt, miből derül ki? Honnan veszed? Bergoglio fehéren feketén ezt mondja:
    „Testük halálával a lelküknek is vége van.”
    Punktum. Vannak dolgok, amiket lehet interpretálni. Sajnos a Vatikán nagymester ebben, hogy úgy fogalmazzon, hogy aki szentségtörő módon akarja érteni, az így értse, aki hagyományos katolikus módon, az pedig úgy. De Bergoglio itt most kivételesen egyértelműen eretnek módon fogalmazott.
    Illetve: A Repubblica olvasói közül szerinted hány % értelmezte úgy, ahogyan te, és hány % úgy, ahogyan én?
    És ha Bergoglio kétértelműen fogalmazott, ami megeshet a legjobb szándék mellett is:
    Nem lett volna helyénvaló, hogy a Vatikán egy rövid közleményben, akármilyen internetes üzenetben még egyszer visszatér a kérdésre, és kimondja, amit most te leírtál?
    „Emberek, vigyázzatok, a pápa a lelki halálról beszélt, sajnos kicsit félreérthető volt, de itt és most leszögezzük, a pápa nem azt mondta, hogy a lelkek kioltódnak, hanem azt, hogy a pokolba, azaz az örök kárhozatba kerülnek.”
    Bergoglio nagymestere a twitter üzeneteknek, tízezrek olvassák. az is egy jó fórum lett volna a kérdés tisztázására. Semmi ilyesmi nem történt.
    Mivel idővel meguntam Bergoglio kétértelmű vagy egyértelműen eretnek kijelentéseivel foglalkozni, hagytam az egészet. De ha nagyon akarnám, az általam leírt 20 pontnak a dupláját tudnám tollhegyre tűzni. Csak éppen a kérdés eldöntéséhez már ez a 20 pont is bőven elég.
    Szeretném véleményedet hallani továbbá a következő kérdésben:
    2015 decemberében a Vatikán egy dokumentumot adott ki, amely új alapokra helyezi a zsidó-keresztény viszonyt.
    A dokumentumról eltérő módon tudósít a német és a magyar katolikus média. Az eltérő tudósítás már önmagában is büdös. Mivel a magyar katolikus közgondolkodás egészségesebb, mint a német, itt elhallgatják a dokumentum fő mondanivalóját, mely szerint a Vatikán nem folytat intézményes missziót a zsidók között. Itt még okozna ez felzúdulást, a németek már olyan távol vannak hitüktől, hogy nekik ez már mindegy.
    http://www.kathnews.de/neues-dokument-zu-juedisch-christlichen-beziehungen
    A magyar híradás erről (a zsidók közti misszió leállításáról) szemérmesen hallgat.
    Mint ahogyan erről is (ugyanarról a dokumentumról van szó):
    Um sich selbst zu verstehen, können die Christen nicht von den jüdischen Wurzeln absehen, und auch wenn die Kirche das Heil durch den Glauben an Christus verkündet, so erkennt sie doch die Unwiderruflichkeit des Alten Bundes und die beständige und treue Liebe Gottes zu Israel an.“
    forrás: http://www.katholisches.info/2016/01/juedisches-nein-zu-theologischer-diskussion-mit-der-katholischen-kirche/
    Magyarul: „Hogy a keresztények meg tudják érteni magukat, nem tekinthetnek el a zsidó gyökerektől, és még ha az egyház a Krisztusba vetett hit általi üdvösséget hirdeti is, elismeri az Ószövetség visszavonhatatlanságát (fölbontatlanságát) és Isten tartós és hű szeretetét Izrael iránt.”

    Ha te nem látod ennek a kijelentésnek az eretnekségét, és szembenállását az Újszövetséggel, akkor menthetetlen vagy.
    Idézem itt Pálnak két kijelentését:
    „Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására.” (Róm 10.4)

    „A törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette.” (Ef 2.15)

    Nem tudom, Shield, mennyire ismered az Újszövetségi Szentírást. Nem tudod, hogy Pál akárhova is ment, mindig a zsidók között hirdette először az Örömhírt? És mindenütt voltak zsidók, akik az ő szavára megtértek.

    Ajánlom, rágd át jól magadat ezen az íráson:
    https://jozan-katolikus.hu/2013/01/09/johannes-rothkranz-44-tevedes-a-zsidosagrol/

    Ne higgy el egy szót se belőle. DE: Gondold át az egészet, a Szentlélektől kapott bölcsességed és tudásod segítségével. Az idézett szentírási helyeket lassan, nagyon mélyen felfogva olvasd el. Aztán vagy fogadd el, hogy Bergoglio kiütötte magát az egyházból, vagy várom ellenérveidet.
    De ilyen „főherceg butaságot mondott, hát most meg kell magyaráznom, hogy hogyan is értette” dolgot ne játsszunk.

  13. Kedves Józan-katolikus!

    -Ha Ferenc pápa nem hinne a pokolban nem nyilatkozta volna azt a maffiózóknak: „Térjetek meg! Még van rá időtök, hogy ne végezzétek a pokolban!” (2014. március 22.) http://parameter.sk/rovat/kulfold/2014/03/22/ferenc-papa-maffiozoknak-terjetek-meg-meg-van-ra-idotok-hogy-ne-vegezzetek Ezt figyelembe véve nyilvánvaló, hogy a pápa a a lelki halálról beszélt, ami a lélek kárhozatra vettetésében áll.

    -Tovább azt is mondta, hogy „Szűz Mária figyelmeztetett bennünket a pokol veszélyére. Ide vezet egy gyakran Isten nélküli, Istent teremtményeiben gyalázó élet. (Vatikáni Rádió, 2017. 05. 13.)

    Ha ezeket a kijelentéseit nem veszitek figyelembe, bizony egyoldalú, téves következtetésre juttok.

    A másik kérdésre is válaszolni fogok.

  14. Kedves Shild:
    „ha Ferenc pápa nem hinne a pokolban…” -írod.

    A Sátán meg hisz az Istenben!…
    Akkor most mi van?

    Nem mindegy, hogy hiszi, vagy képviseli!

    1. Wilson, hátha valaki megérti amiről írtam és egyenesen válaszol rá.

  15. jozan-katolikus

    Shield: „Ha Ferenc pápa nem hinne a pokolban..”

    A zsinati szellem képviselői ravaszabbak annál, hogy nyílt eretnekként vagy hittagadóként lépjenek föl.
    Hogyan is írtam ennek az írásnak a bevezetőjében?
    „A katolikus sajtó egyfajta cenzúrán, szűrőn keresztül továbbítja Bergoglio botrányos kijelentéseit. Egy Újemberben sohasem fogunk részletesen olvasni Bergoglio beszélgetéseiről az olasz szabadkőműves, hitetlen szocialistával, Scalfarival. A média – úgy az egyházi, mint a világi – azon van tehát, hogy létezzen egy mélyen hívő Ferenc pápa a katolikus hívek számára, és egy progresszív, évszázados tabukat döntögető modern pápa a katolikus hitet csak felszínesen ismerő nagyvilág számára.”
    És miféle katolikus magatartás ez, hogy a pápa hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap katolikus módon nyilatkozik ugyanarról a kérdésről, kedden, csütörtökön és szombaton pedig eretnek módon? Avagy, a katolikus sajtó felé a jámbor, karakán, a világ szegényeiért kiálló, a korrupciót és a modern kor egyéb bűneit határozottan elítélő, de szerény életvitelű pápa képe rajzolódik ki előttünk, az evilági fejedelem alattvalói pedig ujjonganak, mert a világi sajtóból olyan pápa képét tárják eléjük, aki megértő a homoszexuálisokkal, házasságtörőkkel, a magzatgyilkosságnak polgárjogot biztosító szervezetekkel szemben, aki hajlong a cionista maffia előtt, saját nyáját pedig elárulja. A zsinati szellem számára a tan, a hittételek másodrendűek. Elsődleges a cukormázas, „Jézus mindenkit úgy szeret, ahogy van” ideológia. Gondolom, nem fogsz a katolikus sajtóban erről olvasni:
    Ferenc pápa hírhedt abortuszpárti aktivistát kért fel, hogy szóljon az egyházhoz.

    Tehát, még egyszer: Ha Bergoglio 9-szer hithű katolikusként nyilatkozik, a tizedik alkalommal pedig eretnekként, akkor azt mondom, hogy evvel az egy eretnekséggel kiírta magát az egyházból, mégha ugyanarról a kérdésről más kilenc alkalommal hithű katolikusként is nyilatkozott.
    Vedd észre a rendszert. Nem arról van szó, hogy Bergoglio szerencsétlenül, esetleg félreérthetően fogalmazott, netán a sajtó képviselői ferdítették el szavait, hanem arról, hogy a Repubblica olvasóinak – azaz a világ fiainak – ezt az üzenetet akarta küldeni, hogy nincs pokol.
    Nem kedves Shield, a Katolikus Egyházat eddig is, és ezután is Krisztus kompromisszumok nélküli követése fogja fémjelezni. Mindennapos kereszthordozással, bűnbánattal, gyónással, böjttel együtt. És ha kell, az evilági hatalomra való rápirítással együtt, ahogyan Jézus ezt felmutatta előttünk:
    „Még abban az órában fölkereste (Jézust) néhány farizeus. Figyelmeztették: »Menj el innen, ne maradj itt tovább! Heródes meg akar ölni.«
    Ezt válaszolta nekik: »Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Lám, ma és holnap ördögöt űzök, és gyógyítok, csak harmadnap fejezem be.«” (Lk 13,31-32)
    „Amikor (Keresztelő János) látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: »Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!«” (Mt 3,7-9)
    „(Jézus:) »Viperák fajzata! Hogy beszélhetnétek jót, mikor gonoszak vagytok? A száj ugyanis a szív bőségéből szól.«” (Mt 12,34)
    „(Jézus:) »Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?«” (Mt 23,33)

    És mi, hívők ne feledjük Jézus figyelmeztetését:
    „Jézus így válaszolt: »Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen benneteket. Sokan jönnek majd a nevemben, s azt mondják magukról, én vagyok a Krisztus, és sokakat megtévesztenek.«” (Mt 24,4-5)

    1. Kedves Józan-katolikus!

      -Ha Ferenc pápa azt akarta volna üzenni a Repubblica olvasóinak – azaz a világ fiainak, hogy nincs pokol, akkor akkor kerek perec ezt kijelentette volna. Ilyet azonban nem mondott!

      -Amikor a világi sajtóból olyan pápa képét tárják eléjük, aki megértő a homoszexuálisokkal, házasságtörőkkel, a magzatgyilkosságnak polgárjogot biztosító szervezetekkel szemben, akkor ez hamisítás! Ezért a felelősséget azok a szerkesztők, újságírók viselik, akik megtévesztik a világ fiait a pápa szavainak szándékos vagy tudatlan félreértelmezésével.

      -A homoszexuálisokkal, házasságtörőkkel, magzatgyilkosokkal szembeni pápai magatartás az irgalomra és megtérésük segítésére épül fel. Ebben nem látok semmi elvetendőt, mivel ez nem jelenti egyik bűn jóváhagyását sem!

      -Bonino dicsérete és beszédre való felkérése engem hidegen hagy. Mondhatom úgy is, hogy nem érdekel. A pápa viseli a felelősséget azért, amit tesz. Imáimban róla is megemlékezem, de megtagadni péteri hivatalát és a köteles tiszteletet iránta soha nem fogom.

      Üdv!

  16. Kedves Józan-katolikus!

    A Szentírás helyes értelmezése mellett vagyok én is. Krisztus apostolainak adott küldetése mindenkire kiterjed: „Menjetek, tegyétek tanítványaimmá mind a népeket. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek!” (Mt 28,19). Nyilvánvaló, hogy ez alól senki nem lehet kivétel.

    A fent említett pápák tévedtek, ha a térítés alól kivételt tettek magánemberként.

    A II. Vatikáni zsinat dokumentumaiban nincs semmiféle lemondás az Egyház katolikus missziójának szükségességéről. A ‘zsinatos’ Egyház nem csúszik-mászik, hanem Krisztus akaratát képviselve lelkeket ment. Ha ezt történetesen nem képviseli következetesen néhány pápai -nem kötelező!- megnyilatkozás, az nem minket terhel.

    A játék távol áll tőlem, ha a lelkek üdvösségéről, a Római katolikus Egyház védelméről és az élén álló pápa legalitásáról van szó!

    Visszautalok Matthaiosra, akivel egyetértek: „Ferenc pápa a törvényes pápa, a tőle való elszakadás valamilyen értelemben véve Jézus Krisztustól való elszakadás.”

    Üdv!

  17. jozan-katolikus

    Shield idézése pirossal kiemelve, a válasz feketével
    – Ha Ferenc pápa azt akarta volna üzenni a Repubblica olvasóinak – azaz a világ fiainak, hogy nincs pokol, akkor kerek perec ezt kijelentette volna. Ilyet azonban nem mondott!

    Ezt akarta mondani, de mert ő viseli a pápai kalapot, kerek-perec nem mondhatja ki. Viszont ezt sugallja. Avval, hogy azt mondom, hogy a nem üdvözülő lelkek nem a pokolba jutnak, hanem megsemmisülnek, evvel gyakorlatilag azt mondom, hogy nincs pokol. Adós vagy a válasszal, szerinted a Repubblica olvasóinak hány %-a értette úgy a pápai megnyilatkozást, mint én, és hány %-a úgy, mint te. Szerintem a túlnyomó rész – már ha egyáltalán foglalkozott a kérdéssel – eretnekségében nyert megerősítést a Krisztus helytartója címet bitorló személy kijelentései miatt.
    De szerencsére van evangéliumunk, hitvallásunk, katekizmusunk, úgyhogy nem kell kétségbe esnünk. Kibírtunk pár évtized Szovjetuniót, kibírjuk (túléljük) az EU-t, kibírunk pár év szedevakantizmust is.

    – Amikor a világi sajtóból olyan pápa képét tárják eléjük, aki megértő a homoszexuálisokkal, házasságtörőkkel, a magzatgyilkosságnak polgárjogot biztosító szervezetekkel szemben, akkor ez hamisítás! Ezért a felelősséget azok a szerkesztők, újságírók viselik, akik megtévesztik a világ fiait a pápa szavainak szándékos vagy tudatlan félreértelmezésével.

    Sajnos ebben a megtévesztésben partner Bergoglio. Még sohasem követelt helyreigazítást, még sohasem panaszkodott, hogy meghamisítják szavait, még sohasem rúgta ki a következő sajtós repülőútjáról azokat az újságírókat, akik úgymond meghamisítják szavait. Hát vedd már észre, hogy itt egy tökéletes színjáték folyik. A szerepek ki vannak osztva, csak éppen el kell őket játszani. Főszerep: jó király, mellékszerepek: rossz udvaroncok, tanácsadók, miniszterek, rossz újságírók. Neked pedig végig kell nézned a színielőadást, csakhogy ebben a nézésben benne van a keserű pirula is, azaz katolikus hitünk fölszámolása. Kapsz helyette valami mást, és ezt a mást mindenki katolikus hitnek fogja nevezni, csak éppen ez nem azonos a kétezer éves katolikus hittel.
    – A homoszexuálisokkal, házasságtörőkkel, magzatgyilkosokkal szembeni pápai magatartás az irgalomra és megtérésük segítésére épül fel. Ebben nem látok semmi elvetendőt, mivel ez nem jelenti egyik bűn jóváhagyását sem!
    A homoszexuálisokkal szemben egyszer nem hallottam még pápai megnyilatkozást, amely Szent Pál-i alapokon nyugodott volna. (Ha nincs bátorsága ezt megtenni, akkor legalább hallgasson.) Ehelyett napirenden van nyilvános népszerűsítésük. Mindennapos továbbá annak elmismásolása, hogy a homoszexuális hajlam kiélése nem egyszerűen bűn, hanem égbekiáltó bűn.
    Gondolom, nem kell ismételgetnem, hogy a hajlam (rosszra hajló akarat) önmagában nem bűn. A bűn ott kezdődik, amikor nem lépek föl kellő határozottsággal a kísértő gondolatok ellen, sőt, azokat táplálom, bebeszélem magamnak, hogy ez nem is igazán bűn, mindenki csinálja, a pápa is megengedi, különben is, nincs pokol, hanem a lelkek megsemmisülése, és Jézus amúgy is irgalmas, és nagyon szeret engem, a bűnöst, stb.
    A félreértések végett: Ez minden gyarlóságra, bűnös hajlamra igaz. Egyikünk sem mentes a kísértésektől.
    Bergoglio nem megtérésüket segíti, hanem azt, hogy az illetők megrögződjenek halálos bűneikben. És ez érvényes a házasságtörőkkel kapcsolatos pápai megnyilatkozásokra is.
    Sajnos korunkban benne van, hogy szentségi házasságok mennek tönkre. Én is ismerek nem egy ilyen esetet. Mint kívülálló, tartózkodom attól, hogy ítéletet mondjak, ez vagy az a fél volt a hibás. De az általam személyesen ismert esetek túlnyomó többségére jellemző, hogy a hívő katolikus fél elismeri bűnösségét, állapotának rendezetlenségét, és alázattal viseli keresztjét. Vezető pozíciót betöltő személy, és minden vasárnap kimegy az oltárhoz egy keresztet kérni homlokára. Úgy gondolom, az ítéletkor ezt javára fogják írni, ellentétben azokkal, akik hisztérikusan követelik, hogy megkaphassák az oltáriszentséget házasságtörő életvitelük továbbfolytatása mellett.
    Úgy gondolod egyébként, hogy Szent Pál, aki kemény szavakkal ostorozta ezeket a bűnöket, Bergoglioval ellentétben nem igazi, irgalmas keresztény, nem segíti elő megtérésüket? Hát meg fogsz lepődni.
    Gondolom, akkor szerinted Jézus sem irgalmas, hanem Bergoglio az igazi, meg a zsinati szellem. Mert hogy Jézus elég keményen odamondogatott hallgatóságának. Eligazította őket, ki üdvözül, és melyen feltételek mellett.

    -Bonino dicsérete és beszédre való felkérése engem hidegen hagy. Mondhatom úgy is, hogy nem érdekel. A pápa viseli a felelősséget azért, amit tesz. Imáimban róla is megemlékezem, de megtagadni péteri hivatalát és a köteles tiszteletet iránta soha nem fogom.
    Tehát akkor sem fogod megtagadni Bergoglio péteri hivatalát, ha ő ezt már megtagadta?
    Ez jellemző egyébként rátok. Ha végképp nem tudtok válaszolni, akkor kisöpritek az agyatokból azokat a dolgokat, amelyek ellentmondanak prekoncepciótoknak. Az érzések, a tiltások, ez a prekoncepció, hogy nem történhet meg, aminek nem szabad megtörténnie, ezek uralják agyatokat, és akkor ilyen zsákutcákba menekültök, hogy „tévedett magánemberként”, „hibázott”, „nem érdekel”, stb.
    Tévedés alatt én azt értem pl. hogy valaki Bukarestet véli magyar fővárosnak.
    Hiba lehet pl, ha valaki nem készül föl kellőképpen egy fontos diplomáciai találkozóra, avagy hagyja, hogy a sajtó cáfolatlanul terjesszen róla állításokat.
    De az, hogy kétezer éves hittételeinket valaki vita tárgyává tegyen, sőt, azokkal szembehelyezkedjen? Az egyház dogmáit fölrúgja? Nagypénteki könyörgésben ilyet bevezessen, majd megtűrjön, hogy a zsidók őrizzék a szövetségi hűséget??? Eretnek teológusokat hivatalukban hagyjon, ateista újságírókkal bratyizzon?
    Nem, ez nem hiba, ez az egyház pozícióinak az elárulása. És még sorolhatnám a zsinati egyház vezetőinek furcsa megnyilatkozásait. De nem akarom magamat ismételgetni.

  18. A. Schneider egyik cikkében olvastam: …
    „az I. (első!) Vatikáni Zsinat kijelentette: „A Szentlelket nem azért ígérték meg Péter utódai számára, hogy kinyilatkoztatásával új tanokat ismertessen meg velük, hanem azért, hogy segítségével sértetlenül megtartsák és hűségesen kifejtsék az apostolokon keresztül áthagyományozódott Kinyilatkoztatást, a Hit Letéteményét „…

    http://eucharisztikuskongresszus.hu/CF_hit_248.html

  19. Kedves Józan-katolikus és Wilson!

    -Én a kimondott szavak és ismert tények, nem pedig saját érzéseim, ráfogások, emberi sugallatok szerint ítélek.

    -Ferenc pápa nemhogy nem mondta azt, hogy nincs pokol, hanem ki is mondta, hogy van! Akit egy kicsit is érdekel, hogy mit jelent katolikus szóhasználatban a ‘lelki halál’, az utánanézhet. Az tudhatja, hogy a pápa nyilván nem a lélek szó szerinti megsemmisüléséről beszélt. „A halálos bűn hatására elvész a szeretet és a →megszentelő kegyelem, azaz megfoszt a kegyelem állapotától. (Ez a lelki-halál.) Ha nem követi a →megtérés és Isten bocsánata, a ~ kizár Krisztus országából és a →pokol örök halálába juttat.”
    (Magyar Katolikus Lexikon)

    -A szerepek nem a pápa részéről vannak kiosztva, hanem a pápa-ellenes, katolikus mezbe öltözött szabadkőművesek beavatott tagjai részéről.

    -A házasságtörést és a méltatlan, szentségtörő áldozást soha nem hagyta jóvá Ferenc pápa. Ez ad absurdum!

    -Ferenc pápa egy hittételt sem tagadott! Félreérthetően viszont fogalmazhatott. A kettő nem ugyanaz! Felelősségének mértékébe mi nem látunk bele de imádkozni tudunk és kell is érte.

    -A Nagypénteki könyörgés így szól:
    Oremus et pro Iudaeis
    Ut Deus et Dominus noster illuminet corda eorum, ut agnoscant Iesum Christum salvatorem omnium hominum.
    Oremus. Flectamus genua. Levate.
    Omnipotens sempiterne Deus, qui vis ut omnes homines salvi fiant et ad agnitionem veritatis veniant, concede propitius, ut plenitudine gentium in Ecclesiam Tuam intrante omnis Israel salvus fiat. Per Christum Dominum nostrum. Amen.

    „Imádkozzunk a zsidókért is. A mi Urunk, Istenünk világosítsa meg szívüket, hogy ismerjék fel Jézus Krisztust, minden ember Üdvözítőjét. Mindenható Örök Isten, Te, aki azt akarod, hogy minden ember üdvözöljön és eljusson az igazság megismerésére, add meg kegyesen, hogy belépve egyházad népeinek teljességébe, egész Izrael üdvözöljön. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.”

    Ebben nem látok semmi elvetendőt.

    -A. Schneider azt is mondta:
    „A 2.Vatikáni Zsinattal kapcsolatban el kell kerülnünk két szélsőséges álláspontot: a zsinat teljes elutasítását (amint ezt a „szedevakantisták” és a Szent Piusz Társaság, SSPX egyes részei teszik) és mindannak a tévedhetetlennek tartását, amit a zsinat mond.

    A 2. Vatikáni Zsinat törvényesen összehívott zsinat volt a pápák elnökletével, nekünk tisztelettel kell lennünk ezen zsinat iránt. Ez azonban nem jelenti, hogy el vagyunk tiltva attól, hogy egyes dolgokkal kapcsolatban jól megalapozott kételyeinket és tisztelettel kifejezett tökéletesítési javaslatainkat elmondhatnánk az Egyház teljes hagyományára és a Tanítóhivatal változatlan tanítására támaszkodva.”

    Megjegyzem, A.Schneidernek tudni kellene, hogy „Jóllehet az egyes püspökök külön-külön nem rendelkeznek a tévedhetetlenség isteni ajándékával. Amikor szerte a földkerekségen közösségben vannak egymással és Péter utódával, és hit és erkölcs dolgairól tekintéllyel egy véglegesnek tekintett tételben megegyeznek, tévedhetetlenül hirdetik Krisztus tanítását. [Vö. DS 3011, 2879. — Mansi 51, 579; 53:313.]

    Ez még nyilvánvalóbb akkor, amikor Egyetemes Zsinatra egybegyűlve az egész Egyház számára a hit és erkölcs tanítói és bírái, akiknek végzéseihez hívő engedelmességgel kell ragaszkodni.[77]” (II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium )

    Üdv!

  20. jozan-katolikus

    Shield idézése pirossal kiemelve, a válasz feketével

    -Ferenc pápa nemhogy nem mondta azt, hogy nincs pokol, hanem ki is mondta, hogy van!

    Nem vitatom, hogy voltak ilyen értelmű kijelentései. De az eretnekség megállapításához már egy eretnek kijelentés is elég. Tehát: Nagyon sürgősen várnám, hogy ne te, hanem Bergoglio magyarázza meg, hogyan is kell érteni, hogy a nem üdvözülő lelkek megsemmisülnek. Amíg ez nem történik meg, nem tudok más következtetést levonni, minthogy B. tagadta a pokol létét.

    Akit egy kicsit is érdekel, hogy mit jelent katolikus szóhasználatban a ‘lelki halál’, az utánanézhet. Az tudhatja, hogy a pápa nyilván nem a lélek szó szerinti megsemmisüléséről beszélt. “A halálos bűn hatására elvész a szeretet és a →megszentelő kegyelem, azaz megfoszt a kegyelem állapotától. (Ez a lelki-halál.) Ha nem követi a →megtérés és Isten bocsánata, a ~ kizár Krisztus országából és a →pokol örök halálába juttat.”
    (Magyar Katolikus Lexikon)

    Most itt nem az az érdekes, hogy mit jelent katolikus szóhasználatban a lelki halál, hanem, hogy ő mit sugallt. Mit akart, hogy higgyenek a Repubblica olvasói. És ezért volna nagyon fontos egy tisztázó dokumentum vagy twitter bejegyzés vagy akármi a Vatikán részéről.

    – A szerepek nem a pápa részéről vannak kiosztva, hanem a pápa-ellenes, katolikus mezbe öltözött szabadkőművesek beavatott tagjai részéről.

    Akikkel Bergoglio nagyon összehangoltan összejátszik.

    – A házasságtörést és a méltatlan, szentségtörő áldozást soha nem hagyta jóvá Ferenc pápa. Ez ad absurdum!

    Olvasd el az „Amoris laetitia“-t és
    Walter Brandmüller
    Raymond L. Burke
    Carlo Caffarra
    Joachim Meisner
    bíborosok evvel kapcsolatos kételyeit. Világtörténelmi nóvum, hogy négy bíboros szembeszáll – mégha finom formában is – a pápai enciklikával. És Bergoglio azóta sem válaszolt a Dubia-ra.

    – Ferenc pápa egy hittételt sem tagadott! Félreérthetően viszont fogalmazhatott. A kettő nem ugyanaz! Felelősségének mértékébe mi nem látunk bele de imádkozni tudunk és kell is érte.

    Hát ezt mondom én is, nagymester az olyan fogalmazásban, hogy aki akarja, az értse katolikus módon, aki meg eretnek módon akarja értelmezni, az értelmezhesse úgy is.

    A Nagypénteki könyörgés így szól:
    Oremus et pro Iudaeis
    Ut Deus et Dominus noster illuminet corda eorum, ut agnoscant Iesum Christum salvatorem omnium hominum.
    Oremus. Flectamus genua. Levate.
    Omnipotens sempiterne Deus, qui vis ut omnes homines salvi fiant et ad agnitionem veritatis veniant, concede propitius, ut plenitudine gentium in Ecclesiam Tuam intrante omnis Israel salvus fiat. Per Christum Dominum nostrum. Amen.
    „Imádkozzunk a zsidókért is. A mi Urunk, Istenünk világosítsa meg szívüket, hogy ismerjék fel Jézus Krisztust, minden ember Üdvözítőjét. Mindenható Örök Isten, Te, aki azt akarod, hogy minden ember üdvözöljön és eljusson az igazság megismerésére, add meg kegyesen, hogy belépve egyházad népeinek teljességébe, egész Izrael üdvözöljön. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.”
    Ebben nem látok semmi elvetendőt.

    Helyes! Ebben én sem látnék semmi kivetnivalót. Sajnos egyházunk nem ezt a formulát imádkozza, hanem azt, ami ellentétes katolikus hitvallásunkkal. Lásd
    Nagypénteki könyörgés a zsidókért c. írásomat.

    – A. Schneider azt is mondta:
    “A 2.Vatikáni Zsinattal kapcsolatban el kell kerülnünk két szélsőséges álláspontot: a zsinat teljes elutasítását (amint ezt a „szedevakantisták” és a Szent Piusz Társaság, SSPX egyes részei teszik) és mindannak a tévedhetetlennek tartását, amit a zsinat mond.
    A 2. Vatikáni Zsinat törvényesen összehívott zsinat volt a pápák elnökletével, nekünk tisztelettel kell lennünk ezen zsinat iránt. Ez azonban nem jelenti, hogy el vagyunk tiltva attól, hogy egyes dolgokkal kapcsolatban jól megalapozott kételyeinket és tisztelettel kifejezett tökéletesítési javaslatainkat elmondhatnánk az Egyház teljes hagyományára és a Tanítóhivatal változatlan tanítására támaszkodva.”
    Megjegyzem, A.Schneidernek tudni kellene, hogy “Jóllehet az egyes püspökök külön-külön nem rendelkeznek a tévedhetetlenség isteni ajándékával. Amikor szerte a földkerekségen közösségben vannak egymással és Péter utódával, és hit és erkölcs dolgairól tekintéllyel egy véglegesnek tekintett tételben megegyeznek, tévedhetetlenül hirdetik Krisztus tanítását. [Vö. DS 3011, 2879. — Mansi 51, 579; 53:313.]
    Ez még nyilvánvalóbb akkor, amikor Egyetemes Zsinatra egybegyűlve az egész Egyház számára a hit és erkölcs tanítói és bírái, akiknek végzéseihez hívő engedelmességgel kell ragaszkodni.[77]” (II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium )

    A II. Vatikáni Zsinat nem dogmatikus, doktrinális zsinatként, hanem pasztorális zsinatként definiálta önmagát.
    Mindettől függetlenül:
    Vagy az 1950 éves Katolikus Egyház, vagy a zsinati dokumentumok tévednek. A 2×2 nem lehet négy is, meg öt is. Amúgy Schneider kijelentése annyira általános, hogy mindenki egyetérthet vele, én is, Lefebvre is, de a progresszívek is. Abba ugyanis nem bocsátkozik, mi az, ami elfogadható, és mi az, ami elvetendő.
    Ami pedig a zsinati atyák állítólagos tévedhetetlenségét illeti: Gondolom, nem kell bizonygatnom, mennyi téves állítást tartalmaznak a zsinati dokumentumok. A Nostra Aetate-t két írásomban kiveséztem. De ugyanúgy vannak elfogadhatatlan passzusok a többi dokumentumokban is.
    Szóval: itt valami sántít. Ha egy személy mond valami hitellenes dolgot, azt néven nevezhetjük, ha kétszáz, akkor az már rendben van?
    Ha válaszolsz erre: Légy szíves, ne ismételj olyanokat, amiket már egyszer leírtál. Nem biztos, hogy mindig lesz elég időm, ismételt állításodat, mit már egyszer megválaszoltam, újra megválaszolni. Új tényekre, új érvekre természetesen nyitott vagyok. Igyekszem toleráns lenni a hozzászólásokat illetően, de valahol az én időm is véges.
    Üdv!

  21. A „hamis hírek” kategóriába sorolnám, hogy ha a püspökök együttesen aláírtak valami zsinati dokumentumot, akkor az már tévedhetetlen.
    Épp most olvasom:
    A. Schneider: A II. Vatikáni Zsinat és interpretációja az egyház aktuális válságának tükrében.
    Itt semmit nem olvasok a kollektív tévelygők tévedhetetlenségéről, viszont arról igen, hogy XVI. Benedek pápa 2012-ben kifejezte fenntartásait a „Gaudium et spes” és „Nostra Aetate” egyes megállapításaival kapcsolatban. Magyarul: tévesnek minősítette őket, függetlenül attól, akárhányan írták alá. Gondolom, ez is hozzájárult ahhoz, hogy mellkasának szegezték a pisztolyt, hogy mondjon le. És ne feledjük, mindezt az a Ratzinger mondja öreg korában, aki fiatal korában a zsinat progresszív teológusai közé számított.

  22. Kedves Józan-katolikus!

    Igazad van abban, hogy amit egyszer világosan leírtam és érvekkel alátámasztottam, azt ne ismételjem.

    Katolikus lelkiismeretemnek engedelmeskedtem, amikor hozzászóltam néhány írásodhoz. Rajtatok múlik, hogy azzal az indítással, ami így eljutott hozzátok, mit kezdtek.

    Isten kegyelme világosítson meg benneteket!

    Egy pápahű katolikus, aki a II.Vatikáni Zsinatot is a Szentlélek művének tartja.

    Mielőtt végleg elköszönök tőletek, ajánlom figyelmetekbe:
    https://www.tanbooks.com/index.php/christ-denied.html

    „Quick Overview
    If you have ever wondered how formerly orthodox Catholic priests can now teach utterly un-Catholic doctrines; if you have ever been treated like a fool for not understanding “contemporary theology”; if you have ever suspected that disrespect for the Eucharist, approval of contraception and “meaningful” fornication, rejection of sacrifice and penance, and the circus atmosphere in many parish churches were not really ordered by Vatican II, then you need to read this book! Since these problems were not authorized by Vatican II, where did they come from? At last, here is an expose of who caused the turmoil in the Church today. This booklet names names, focusing especially on George Tyrrell, Teilhard de Chardin, and Karl Rahner.”

    1. A könyv, amit idézel:
      Szívesen elolvasnám, de ne becsüld túl angol nyelvtudásomat, illetve úgy látom, nem lett lefordítva se németre, se magyarra. Elolvastam az Amazon recenziókat. Ennek alapján úgy tűnik, a könyv leszámol a modernizmus nevű eretnekséggel és annak jeles képviselőivel. Ezek alapján nem látom, hozzászól-e a kérdéshez, hogy ki az érvényes pápa. Ráadásul Paul Wickens 2005-ben elhunyt, tehát nehezen tudna hozzászólni Bergoglio pápaságának kérdéséhez.

    2. Az helyes, hogy engedelmeskedsz katolikus lelkiismeretednek. Nekem avval van problémám, hogy azt hinném, meválaszoltam valamit, igyekezve, hogy érthetően fogalmazzak, aztán a következő kommentedben úgy jön elő a dolog, minta el sem olvastad volna, amit írtam.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük