Józan Katolikus

1Kor 15.33 Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

Az elpártolás

Semmiképpen meg ne tévesszen valaki titeket, hiszen előbb be kell következnie az elpártolásnak, és meg kell mutatkoznia a bűn emberének, a kárhozat fiának, az ellenségnek, aki mindenek fölé emelkedik, amit Istennek és szentnek neveznek. Sőt, Isten templomában foglal majd helyet, és istennek akar látszani.” [Thessz II. 2,3-4]

Nehéz arról írni, amiről a mai napon hallottam. A történet az 5 legnagyobb magyarországi város egyikében történt meg.

Felhívott egy barátom, aki ma bement gyroszozni egy muszlimok által üzemeltetett étkezdébe és beszélgetésbe elegyedet az egyik bent levő muszlimmal (hogy a tulajdonos volt, vagy csak vendég, lényegtelen). A beszélgetés lényege tömör volt, mert arról szólt, hogy mondja muszlim: “… mekkora öröm nekik, hogy az imaházukat rendszeresen látogatja egy római-katolikus pap, aki velük imádkozik, és azt mondta a napokban, hogy nagyon közel az idő, amikor konvertálni fog az iszlámra …“, mert most értette meg, hogy … a lényeget. Hangsúlyozni kell, hogy ez egy aktív, naponta miséző(?! a felteendő kérdés, hogy érvényes-e az általa bemutatott szentmise) pap, aki a várostól húsz-huszonöt kilométerre állomásozik.

Emberben felötlik az automatikus kérdés, hogy ennek a papnak vajon volt/van hivatása? Vajon volt valódi meghívása, vagy csak munkahelyként kezelte a plébániát, ahol el kell végezni naponta a “kiszabott munkát”? Melyik szemináriumban és hogyan végezte el azt? Mit tanult teológia címszó alatt? Vajon ez a felszentelt pap, hogyan tanította a Szentháromságos, egy Isten hitét a gyerekeknek, felnőttek? Vajon mit prédikált, milyen homíliákat mondott? Minden szava hazugság volt? Egyszerűen megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan.

De a mai NOM (zsinati) Egyházban zajló folyamatokat látva az ember már semmin sem csodálkozik, bár hívő és gyakorló katolikusként megdöbben. És felrémlik, hogy mit mondott (a napokban – két hete – szentté(?) emelt) VI. Pál pápa [1972. június 29. Szent Péter és Pál Apostolok ünnepén]: “A Sátán füstje bizonyos repedéseken át behatolt az Egyházba!” Kyrie Eleison.

Apologéta

4 hozzászólás

Add a Comment
  1. https://veritas-vincit-international.org/2014/08/16/blessed-anne-catherine-emmerichs-prophecy-on-the-two-popes/
    Vagyis:
    Boldog Anne Catherine Emmerich próféciája “A két pápa”
    (1820-1822)

    Ezt érdemes lenne akár lefordítani is…

  2. A hozzászólásom valamiért “elakadt”.

    1. Hiába állítjuk be a wordpress-t úgy, hogy azonnal jelezzen (e-mail), ha jön egy hozzászólás, és akkor azonnal tudjuk vagy jóváhagyni, vagy elutasítani, egy pár hónapja nem jönnek automatikusan ezek az e-mail értesítések. Nem tudjuk, hol a hiba, ill. mit kellene változtatnunk. Így jelenleg marad az, hogy hetente egyszer ránézünk a szerkesztőre, és akkor frissítjük a hozzászólásokat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Józan Katolikus © 2016 Frontier Theme