Pedofil zaklatások a katolikus egyházban — mi az igazság?


De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék. Jaj a világnak a botrányok miatt! Elkerülhetetlen ugyan, hogy botrányok ne forduljanak elő, mégis jaj annak, aki botrányt okoz!
Mt 18,7-8
Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc (homoszexuális), sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát.
1Kor 6,10-11

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ember azt hinné, hogy a gusztustalan rágalmazási kampányok a konzervatívnak kikiáltott XVI. Benedek pápa lemondásával lecsengtek, és a média szájíze szerint muzsikáló, és az evilági hatalmasságok, valamint a zsidó vezetők kedvenceként megismert Ferenc pápa alatt elő sem jönnek.

Nem így történt, a hecckampány legújabb felvonása szerint az ENSZ megvádolta a Vatikánt, hogy nem ad tájékoztatást a botrányok valós méreteiről. Felszólította az egyházat, hogy bocsássa el a pedofil vagy pedofíliával meggyanúsított papokat, mintegy ezer személyt.

Mielőtt egy szót is leírnánk a témáról, szögezzünk le néhány magától értetődő dolgot:

  • Ha egy pedofil eset is előfordul az egyházban, már az is eggyel több a kelleténél.
  • Ha ilyen sajnálatos eset előfordul, az egyházi hatóságok kötelessége, hogy az esetet alaposan kivizsgálják, és ha a vádak bebizonyosodnak (de csak akkor, nem úgy, mint Mixa püspök esetében), az illető papot olyan helyre helyezzék, ahol garantáltan nem lesz kitéve újabb kísértésnek (levéltáros, könyvtáros, stb.).
  • Ha az illető személy a törvénnyel került összetűzésbe, ez a világi hatóságok dolga, természetesen az egyházi hatóságoknak ilyen esetekben együtt kell működniük velük.

Természetesen nem vitatjuk, hogy fordulnak elő pedofil botrányok az egyházon belül is. Azonban az egyoldalú félretájékoztatás, ami az egész világra jellemző, azt a képzetet ébreszti az emberekben, hogy ilyen esetek csak, vagy legalább is elsősorban a katolikus egyházban fordulnak elő. Jellemző egyébként a hisztériára, hogy Ausztriában már egy kisgyerek fejének megsimogatása is a molesztálás pap elleni vádaskodását vonta maga után.

 

Mik evvel szemben a tények?

2012-ben, a németországi hisztéria csúcsán az egyház belegyezett abba, hogy minden vádaskodást a legszigorúbban kivizsgáljanak. A független szervek kivizsgálása a következő eredményeket hozta:

Az elmúlt 60 évben 40 ezer papból 240 bizonyult bűnösnek, ami a lelkészek 0,6 %-át jelenti. Ebben az időszakban 1200 személy jelentett be kártérítési igényt az egyház felé korábban elszenvedett pedofil zaklatásokért. Persze ezeket a bejelentési adatokat fenntartással kell kezelnünk. Ezek egy része már régen elhunyt papra vonatkozott, akik nem tudtak a vádaskodással szemben védekezni. Másrészt a bejelentéseket részben a busás anyagi kártérítés is motiválta. Hiszen semmi vesztenivalója nem volt annak az embernek, aki azt mondta, hogy a (már rég elhunyt) X plébános 30-40 évvel korábban molesztálta őt.

A német társadalomban évente átlagosan 18 ezer pedofil zaklatást jelentettek be a hatóságoknál. Ez azt jelenti, hogy ebben a hatvan éves időszakban több, mint egy millió pedofil esettel kell számolnunk.

Vagyis: A papok 99,4 %-a nem vádolható pedofil zaklatással, a pedofil zaklatások 99,9 %-ának nincs egyházi vonatkozása.

 Másképpen fogalmazva: A gyerekek számára a legbiztosabb hely az egyház, a legmegbízhatóbb felügyelő személy a cölibátusban élő katolikus pap. Biztosabb, mint a tanár, kollégiumi nevelőtanár, nevelőapa, rokon, edző, stb.

Ami pedig a cölibátust illeti: a médiák görcsösen ragaszkodnak ahhoz a teóriához, hogy a pedofil botrányok fő oka a papi cölibátus.

  • Nos, egy német statisztika szerint a nem cölibátusban élő német férfiak harminchatszor nagyobb valószínűséggel lesznek zaklatók, mint a cölibátusban élő papok.
  • Az amerikai sportedzők 0,2 %-át nemcsak megvádolták, hanem el is ítélték a rájuk bízott gyermekek szexuális zaklatása miatt.
  • A pszichoterapeuták 10 %-a meg nem engedett módon közeledik a rábízott beteghez, kihasználva annak védtelen helyzetét.
  • Az amerikai protestáns lelkészek és zsidó rabbik között jóval magasabb a gyermekek elleni szexuális zaklatások aránya, mint a cölibátusban élő katolikus papoknál.

A szebbik faj jeles képviselőit, mint Woody Allent, Daniel Cohn-Benditet, Roman Polanskit a saját pedofil botrányaik után is bársonyos kézzel kezeli a média. Polanski például hat filmdíjat kapott, Cohn-Bendit mai is az Európai Parlament elismert tagja.

Ezekről természetesen mélyen hallgat a média, bebizonyítva azt, hogy nem a tájékoztatás, az agyonhallgatott esetek fölfedése a fontos számára, hanem az egyház rágalmazása, a cölibátus nevetségessé tétele, a keresztény erkölcs elpusztítása.

Ugyancsak lapítanak, amikor igen súlyos, sorozatos gyermekek elleni erőszak folyik világi iskolákban, nevelőotthonokban. A közvélemény jó része nem tud róla, hogy az Odenwaldi liberális, reformpedagógiai szellemű, bentlakásos iskolában évtizedeken keresztül folyt a gyermekek elleni szexuális erőszak.

Nem hangoskodtak akkor sem, amikor napvilágra került, milyen súlyos visszaélések folytak a bécsi gyermekotthonban a megerőszakolástól kedve a gyerekek kölcsönbe-, bérbeadásáig, mindez nem az egyház, hanem a szocialista párt (SPÖ) égisze alatt.

De van még a dolognak egy másik vonatkozása is.

Ez a média, amely most hangosan követeli a cölibátus megszüntetését, és mindent megtesz az egyház lejáratására, évtizedeken keresztül terjesztette a meztelenséget a filmvásznon, erőltette a társadalom szexualizálását.

Amikor a németországi Zöldek a zászlajukra írták a pedofília legalizálását, szintén hallgattak, sőt inkább pozitív színben igyekeztek őket feltüntetni, az egyházat pedig kikiáltották prűdnek, maradinak. Ezek után igen ritka esetben lettek gyengék egyes katolikus papok, de ez csak egyenes következménye volt a média ilyen irányú propaganda-hadjáratának. Most pedig ugyanez a média ordítozik a leghangosabban — nem általában a pedofil zaklatások miatt, hanem csakis és kizárólag a katolikus papok pedofil botrányai miatt.

Persze kilóg itt is a lóláb: Mit is követel az ENSZ a katolikus egyház úgymond pedofil botrányai miatt? A Vatikán változtasson álláspontján a homoszexualitás, fogamzásgátlás, abortusz tekintetében, hogy a gyermekek jogai ne csorbuljanak. Hát, ha ez nem volna olyan siralmas, csak röhögni lehetne rajta. Hogyan, kérem? A gyermekek joga a felnőttek homoszexualitása, hogy ne jöhessenek világra, netán az a gyermeki jog, hogy két egynemű szülő nevelhesse fel őket? Gyermeki jog az abortusz, azaz, hogy szüleik meggyilkolhassák őket?

Hogy néhány ENSZ-diplomata belebolondult keresztényellenességébe, az hagyján, de hogy ehhez úgy a média, mint a médiafogyasztók is jó képet vágnak? Lehet ezt még fokozni?

Ami az egészben a legszomorúbb: Sem egy pápa, sem egy vatikáni szóvivő nem utasítja vissza a vádakat, söpri le az alaptalan mocskolódást, hanem behúzzák fülüket-farkukat, meakulpáznak, és néhány lelkiismeretes katolikus blogszerkesztőre marad a feladat, hogy helyre tegye a dolgokat.

 

Források:

http://jobo72.wordpress.com/2013/06/21/missbrauch/

http://www.kreuz.net/bookentry.6663.html

http://www.arbeitskreis-katholischer-glaube.com:

Selig, die reinen Herzens sind. Ist der Zölibat ein Übel?

Szeged, 2014. február

Bálint József

4 Comments

Párbeszédben az iszlámmal Újember módra

Mint tudjuk, a II. Vatikáni Zsinat meghirdette a párbeszédet a nemkeresztény vallásokkal is. Valószínűleg a hívőknek fogalmuk sem volt, és azóta sincs, mit is jelent a párbeszéd valójában. Nos, tapasztalataink szerint a párbeszéd a katolikus hitigazságok elhallgatását, a nemkeresztény vallások elvtelen felértékelését jelenti.
Párbeszéd címén lehet egyszerre az egy igaz Istenhez, és nemlétező, hamis istenekhez, démonokhoz imádkozni (Assisi). Egyet nem lehet a zsinat óta: a katolikus hitet világosan és egyértelműen képviselni, hitünk alapján tényeket közölni, véleményt alkotni a nemkeresztény vallásokról, jelen esetünkben az iszlámról. Abban a pillanatban ugyanis, ha erre próbálkozás történik, a párbeszédet rögtön kiszorítja az agyonhallgatás, cenzúra. Álljon itt példaként erre olvasónk esete az Újemberben 2013. október 20-án megjelent “Párbeszédben az iszlámmal” c. írással, melyre az őszinte párbeszéd jegyében kívánt reagálni. A reagálás az Újember részéről: Jeges hallgatás. Még csak annyit sem válaszoltak olvasónknak, “figyelj, izé, lehet, hogy igazad van, de ezt a stílust itt mi nem engedhetjük meg magunknak, szóval húzd ki ezt és ezt, aztán talán közöljük”.
Mi ugyan nem hirdetjük fennhangon a párbeszédet, de az őszinte dialógus nevében változatlanul közöljük olvasónk írását.

Continue Reading »

0 Comments

Mi is a baj a limburgi püspökkel?

Gondoljatok a  tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha tehát engem üldöztek,  titeket is üldözni fognak. (Ján 15,20)
Tudom,  hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a  nyájat.Közületek  is akadnak majd olyanok, akik rajta lesznek, hogy álnok szóval maguk mellé  állítsák a tanítványokat. (Apcsel 20,29-30)

 

 

 

 

 

Ha a német sajtó mintegy karmesteri intésre ráront valakire, és az összes médiacsatornán a nap 24 órájában csak az illető mocskolását halljuk, nem visszariadva a nyilvánvaló hazugságoktól, anélkül, hogy a megrágalmazottnak egy csöpp esélye is lenne saját reagálását és álláspontját az ügyben kifejteni, szinte biztosra vehetjük, hogy az illetőnek csupán egy bűne van: Valamilyen módon sértette a németországi status quo-t, az “Új Világrend” uralkodó világnézetét. A német sajtóban a világ legtermészetesebb dolga, hogy írnak (rágalmaznak) valakiről, anélkül, hogy az illetőnek lehetőséget adnának a reagálásra.

Tebartz-van Elst, limburgi püspök

Tebartz-van Elst, limburgi püspök

Nincs ez másképp a fiatal, dinamikus, hitét és püspöki funkcióját komolyan vevő Tebartz-van Elst püspök esetében sem. A püspököt 2008-ban nevezte ki XVI. Benedek Limburgba. A püspökség évtizedek óta progresszív püspökök vezetése alatt volt, így Tebartz-van Elstnek eleve nem volt könnyű dolga.

Első hivatali cselekedeteinek egyike volt, hogy megregulázta Kollast, a wetzlari dékánt, mert az illető nyilvánosan megáldott egy homoszexuális párt egy katolikus templomban. A homoszexuálisok Németországban a szent tehenekhez hasonló védettséget élveznek, Tebartz-van Elst a hagyományos katolikus álláspontra hivatkozva túltette magát ezen. Evvel rögtön halálos ellenségeket szerzett magának úgy egyházmegyéjében, mint a világi sajtó részéről, amely attól fogva folytatta kampányát ellene. A “Spiegel”, a “Welt”, a “Zeit”, stb. rendszeresen támadták a püspököt mindenféle mondvacsinált ürüggyel (pl. tekintélyelvű vezetési stílus).

Második halálos bűne az volt, hogy 2010-ben kinyilvánította, összeegyeztethetetlen a katolikus hittel a tagság a “Donum Vitae” egyesületben. Miről is van itt szó?

A német jogrendszer sajátosságához tartozik, hogy csak azok a terhes nők mehetnek művi vetélésre, akik igazolják, hogy részt vettek tanácsadáson, mely tanácsadásnak az lenne a célja, hogy lebeszélje az illetőt az abortuszról, alternatívákat vázoljon föl neki. Nos, a gyakorlatban kiderült, hogy ezek a tanácsadó szervezetek nem vették komolyan az ilyen irányú tanácsadást, egyszerűen leigazolták a nők számára, hogy részt vettek rajta, sőt egyesek még bátorították is a terhes nőket a művi vetélésre. A XX. század utolsó évtizedében a II. János Pál pápa hosszas vita után megtiltotta a német egyháznak, hogy működtessen ilyen egyesületeket. Ekkor alakult meg a katolikus civilek által működtetett “Donum Vitae”szervezet, amely a pápai rendelkezés ellenére továbbra is kiadta az igazolásokat.

Ezek után kapóra jöttek Tebartz-van Elst ellenségeinek a püspökségi központ újjáépítésének költségei.

Tény és való, hogy a költségek elszaladtak. Evvel azonban a limburgi püspökség nem állt egyedül, más püspökségnél is voltak hasonló túlköltekezések. Csak abból senki nem csinált ügyet. A limburgi helyzet megítélésénél tudni kell, hogy a püspök elődei a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben olyan bizottságokat hoztak létre a kollegialitás és nyíltság jegyében, amelyeknek az lett volna a funkciójuk, hogy szakmai szempontból segítsék a püspököt döntései meghozatalánál. Nos, 2008-ban az építési ügyekért felelős bizottság a szediszvakancia idején (a régi püspök már nem, az új még nem volt hivatalában) döntött a püspökségi központ újjáépítéséről. Azaz Tebartz-van Elstet kész helyzet elé állították.

Más kérdés, hogy valószínűsíthető, hogy a püspök nem mutatott túl nagy érdeklődést a pénzügyi kérdések iránt, illetve elfogadta civil tanácsadóinak ajánlását. Erre szokták mondani, a püspök magas labdát adott ellenfeleinek. Ma ezek a civil tanácsadók támadják a legvérmesebben a püspököt pazarló politikája miatt. Ugyancsak nem verik nagydobra a médiák, hogy a költségek elszállásának egyik fő oka volt, hogy a kivitelezések során sziklás talajra bukkantak.

A püspök ellenségeinek kapóra jött az új pápa demonstratív egyszerű életvitele. A sajtó ekkor sebességet váltott a rágalmazásban. Tizenötezer eurós fürdőkádról, arany kilincsekről hazudoztak. A hangulatot annyira fölkorbácsolták, hogy a püspök Északrajna-Vesztfália tartományban élő rokonságát gyilkossággal fenyegették meg.

Ami az egészben a legszomorúbb, az a német püspökök hozzáállása az ügyhöz. Körükben régóta divat a szembenállás a Vatikánnal, a vatikáni utasítások elszabotálása, a konzervatív, azaz hitükhöz, hivatásukhoz ragaszkodó püspökök kikészítése a médiával karöltve. Nem volt ez másképp a művi vetélésre feljogosító igazolások kiadásának kérdésében sem.

 

Jelen esetünkben a többi püspök semmivel sem él szerényebben Tebartz-van Elstnél. Mégis, falkaként rontottak rá, maguk mellett tudva a média támogatását. A pálmát az eretnek megnyilatkozásokról elhíresült Zollitsch, freiburgi érsek, a Német Püspöki Konferencia elnöke vittel el, aki nyilvánosan azt mondta, ő ebben a helyzetben nem tudna tovább élni, evvel, mintegy öngyilkosságra felszólítva Tebartz-van Elstet. A falkának kapóra jöttek a mostani “pápának” furcsa megnyilatkozásai, melyek nem a kinyilatkoztatott hitigazságok alapján, hanem a világi média szájíze szerint kezelik a homoszexualitás, az abortusz, a válás-újraházasodás, az elváltak szentségekben való részesítése kérdését.

Tebartz-papa

Tebartz-van Elst a pápánál 2013 októberében

A Vatikán felemás döntést hozott. Tebartz-van Elst néhány hónapig nem térhet vissza állomáshelyére. Véleményünk szerint a helyzet annyira elmérgesedett, hogy utána sem, valami megoldást fognak keresni személyét illetően.

A püspöki kar és a média együttműködése hithű papok, püspökök kikészítésében nem újkeletű Németországban, illetve a német nyelvterületen.

N002_Groer

Hermann Groer volt bécsi érsek

1995-ben a bécsi érseket, Hermann Groert rágalmazták meg, hogy évtizedekkel korábban iskolai hittantanárként pedofil kapcsolatot létesített. Fura mód a médiakampányra akkor került sor, amikor Groer megígérte Fröhlichnek, a legismertebb, ma is börtönbüntetését töltő osztrák revizionistának, hogy megvizsgálja a revizionista téziseket. (Fröhlich akkori nyomozása szerint a rágalmazásnak semmi alapja nem volt.)

Wolfgang Haas

Wolfgang Haas

1997-ben Wolfgang Haas churi püspököt (Svájc) sikerült a médiának és a püspök-társaknak hivatalából eltávolíttatnia. Haas bűne az volt, hogy a katolikus álláspontot képviselte a homoszexualitás kérdésében. Haas számára ezután kreáltak egy abszolút jelentéktelen, új püspökséget Vaduzban (Liechtenstein).

 

 

Vitus Huonder churi püspök

Haas mai utódja, Vitus Huonder püspök 2012. nagyböjti körlevelében emlékeztetett néhány alapvető katolikus hitigazságra, mint a házasság fölbonthatatlansága, szentségek méltó vétele. Evvel Huonder maga ellen tudhatta püspöktársai, az alsó klérus és a média nagy részét.

 

 

Kurt Krenn

Kurt Krenn
lemondatott Sankt Pölteni püspök

 

2004-ben óriási médiabotrányt csináltak abból, hogy a Sankt Pölteni szemináriumban állítólag homoszexuális kapcsolatok fordultak elő. A bűnbak a mérsékelten konzervatív Kurt Krenn Sankt Pölteni érsek lett, akinek természetszerűleg semmi köze nem volt az ügyhöz. A médiaterror addig folytatódott, míg Krenn le nem mondott.

 

 

Walter Mixa Augsburgi püspök

Walter Mixa
Augsburgi püspök

Walter Mixa augsburgi püspök következetesen védte a hagyományos családmodellt, és igen súlyos bűnnek nevezte az abortuszt. Bírálta a CDU családokkal kapcsolatos politikáját. Felemelte szavát a német vezetés ellen az afganisztáni katonai részvétel miatt.

2007-ben szóvá tette Izrael rasszista, palesztinellenes politikáját.

A Williamson-ügy kapcsán a holokauszt adataival a magzatgyilkosságok számait állította szembe.

Bírálta az ateizmust, az istentelen társadalmat földi pokolnak nevezte, emlékeztetve a nácikra és kommunistákra.

A médiák 2010-ben elérkezettnek látták az időt kikészítésére. Fölröppentették a hírt, hogy egy volt ministránsa azt állította, hogy Mixa pedofil kapcsolatot létesített vele korábban. A volt ministráns hiába tiltakozott, hogy az egészből egy szó sem igaz, a médiaőrjöngés a cáfolatot akarattal figyelmen kívül hagyta. Mixa kikészítésében itt is partnerek voltak a püspök-társak.

 

Nem lett segédpüspök.

Gerhard Maria Wagner Nem lett segédpüspök.

XVI. Benedek 2009-ben a konzervatív hírben álló, és egyházközségét jól vezető, hívei által rajongva szeretett Gerhard Maria Wagner plébánost linzi segédpüspökké akarta kinevezni. Az eredmény itt is médiaterror, a világi média és a “progresszív” püspöki kar összefogásával sikerült a kinevezést megakadályozni.

Természetesen az itt felsorolt esetek, illetve személyek mind egy nagyon visszafogott konzervativizmust képviselnek, akik az alapvető viszonyokat (politikai korrektség, illetve a zsinat utáni vatikáni irányvonal) nem vonták kétségbe, ezeken a kereteken belül igyekeztek többé-kevésbé képviselni a katolikus álláspontot.

Richard Williamson tradicionalista püspök

Richard Williamson tradicionalista püspök

A hivatalos egyháznál egy nagyságrenddel nyíltabban és határozottabban képviseli a hagyományos katolikus álláspontot a Szent X. Piusz Papi Rend (tradicionalisták). Bár néhány éve náluk is megmutatkoznak a politikai korrektség jeleni. 2009-ben elhatárolódtak a holokauszt-dogmát megkérdőjelező Williamson püspöktől. A tovább húzódó Williamson-ügynek az ő tavalyi kizárása vetett véget, egyelőre legalább is. Így jelenleg elmondhatjuk, a nyugati kereszténységben egyedül Williamson püspök és néhány híve az, aki megalkuvás, és a fennálló hatalmi viszonyokra való tekintet nélkül követi a hagyományos katolikus hitet.

2013 október

Bálint József

3 Comments

Magyar litánia 2013

A litánia előtörténete: Papunk a közelmúltban prédikációjában napi politikai kérdéseket feszegetett magyar keresztény sorskérdések szemszögéből. Nevezetesen az EU nemtelen támadását (Tavares-jelentés) és a termőföld külföldiek általi megvásárolhatóságát említette. Mégha nem is értettem vele egyet mindenben, már egyáltalán a téma fölvetése jól esett. Ő biztatott bennünket, merjük megfogalmazni kéréseinket akár egy könyörgés, litánia keretében.
Az interneten keresve a témában találtam itt egy magyar litániát. Ezt egy kicsit átírtam. Saját betoldásaimat pirossal emeltem ki. Nincsenek illúzióim. Ezt a litániát az ország egyetlen templomában nem fogják imádkozni. Aki pap ezt megtenné, eltűrné, másnap az utcán találná magát felfüggesztve. Pedig hát… Már az is gond, ha békésen, a Jóisten irgalmában bízva könyörögni merünk Istenhez, a Szűzanyához, a szentekhez???

 

 

Magyar litánia 2013
 
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk!
 
Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!
 
Mennybéli Atyaisten Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten Irgalmazz nekünk!
Szentlélek Úristen Irgalmazz nekünk!
Szentháromság egy Isten Irgalmazz nekünk!
 
Szentséges Szűz Mária Könyörögj érettünk!
Népünk naponta veszi szájára, néha a legocsmányabb összefüggésben Isten szent nevét. Segíts, hogy kiirtsuk ezt a rettenetes nemzeti vonást.

Istennek Szent Anyja

Könyörögj érettünk!
Népünk fő jellemvonása a reményvesztettség. Az öngyilkosságok arányában vezető helyen vagyunk. Segíts, hogy kilátástalan helyzetben lévő nemzettestvéreink a legválságosabb pillanatban ráeszméljenek életük értelmére.

Eredeti bűn nélkül fogantatott Szent Szűz

Könyörögj érettünk!

Fiataljaink a hamis értékeket keresik. Add, hogy megtalálják az egyetlen igaz utat.

Gyümölcsoltó Boldogasszony

Könyörögj érettünk!

Népünk a világelsők között van a magzatgyilkosságok arányában. Segíts, hogy minden megfogant élet megszülessen.

Sarlós Boldogasszony

Könyörögj érettünk!

Több, mint ezer évvel ezelőtt Európában így imádkoztak: “A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket.” Imájuk meghallgatásra talált, a magyarság megtért és betagozódott a keresztény Európába, sőt annak védőbástyája lett. Ma mi könyörgünk: “Az osztrák birtokosoktól, a holland telepesektől, a német és egyéb földvásárlóktól ments meg Uram minket.”

Nagyboldogasszony

Könyörögj érettünk!

Ami gyárat, üzemet őseink az elmúlt évszázadokban fölépítettek, megszállóink 20 év alatt lerombolták. Ma a legegyszerűbb használati eszközöket is importálni kényszerülünk. Segíts, hogy újra épüljenek gyáraink.

Magyarok Nagyasszonya

Könyörögj érettünk!

Népünktől a munkahelyeket elvették. Fiataljaink tömegesen menekülnek külföldre. Segítsd őket haza, találjanak értelmes munkát hazájukban, méltó fizetéssel, gyarapodjanak a nemzet és a világ javára.

Csíksomlyói Szent Szűz

Könyörögj érettünk!

Népünk 45 év kommunista megszállás után 1990-től kezdve új megszállás alá került. Ahogyan az ószövetségi választott nép 70 év babiloni fogság után megszabadult, mert a Mindenható jóindulatra hangolta Cirusznak, a perzsák királyának szívét a zsidók iránt, úgy hangolja a Mindenható jóindulatra az amerikai cionista köröket a magyarság iránt.

Máriacelli Szent Szűz

Könyörögj érettünk!

Országunk adósságállománya 1990 óta óránként 80 millió Ft-tal növekszik. Ezért nem a magyar nép, hanem megszállóink a felelősek, akik szövetségeseinknek neveztetik magukat, és akik minden eszközt – a korrumpálást és a gyilkosságot is beleértve – bevetettek, hogy ilyen helyzetbe kerüljön Magyarország. Segíts, hogy a kamatrabszolgaság igáját lerázzuk, munkánkkal és tehetségünkkel egyenrangú félként vehessünk részt a nemzetközi kereskedelemben.

Máriapócsi Könnyező Szűzanya

Könyörögj érettünk!

Népünk legkiszolgáltatottabb rétegei – magányos öregek, elsősorban a kisebb településeken – naponta ki vannak téve bűnöző rétegek támadásának, amit a politika tétlenül néz. Segíts, hogy a társadalom hathatósan meg tudja védeni az elesetteket.

Győri Könnyező Szűzanya

Könyörögj érettünk!

Tízezrek váltak hajléktalanná hazánkban az elmúlt években a politika nemtörődöm hozzáállása mellett. Segíts, hogy lelkiismeretes, felelős politikusokat válasszunk, és a politika újra otthonhoz segítse a hajléktalanokat.

Úti Boldogasszony

Könyörögj érettünk!
 

A magyar népért

Könyörögjünk az Úrhoz!
A magyar egyház újjászületéséért Könyörögjünk az Úrhoz!
Püspökeinkért, papjainkért, szerzeteseinkért Könyörögjünk az Úrhoz!
Papi és szerzetesi hivatásokért Könyörögjünk az Úrhoz!
A magyar családokért, gyermekáldásért s a magyar ifjúságért Könyörögjünk az Úrhoz!
Az elszakított területeken élő magyar testvérekért Könyörögjünk az Úrhoz!
A külföldön szétszórtságban élő magyar testvérekért Könyörögjünk az Úrhoz!
A hazánkban élő, kisebbségben lévő testvéreinkért Könyörögjünk az Úrhoz!
Országunk vezetőiért Könyörögjünk az Úrhoz!
Engesztelésül népünk bűneiért Könyörögjünk az Úrhoz!
Hogy bocsásson meg nekünk a szülők, a házastársak
és a gyermekek ellen elkövetett bűneinkért
Könyörögjünk az Úrhoz!
Hogy bocsásson meg nekünk az abortusz áldozataiért Könyörögjünk az Úrhoz!
Hogy bocsásson meg nekünk az eutanázia áldozataiért Könyörögjünk az Úrhoz!
Hogy bocsásson meg nekünk a hazugságokért Könyörögjünk az Úrhoz!
Hogy bocsásson meg nekünk a családok széthullásáért Könyörögjünk az Úrhoz!
 
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit! Irgalmazz nekünk!
 
Uram, hallgasd meg könyörgésünket! És kiáltásunk jusson eléd!
 
Könyörögjünk!
Mindenható örök Isten!
Kérünk, őrizd meg magyar hazánkat minden külső és belső veszedelemtől, és a boldogságos,
mindenkor szeplőtelen Szűz Máriának, Magyarország Nagyasszonyának és pátrónájának,
Szent Péter és Pál apostolnak, Szent István királynak,
magyar szentjeinknek és boldogjainknak közbenjárása által adj magyar népednek egységet és békét!
Távolítsd el tőle a háborúságot, az egységet megbontó pártoskodást és tévelygést,
hogy Anyaszentegyházad hite szerint mindig bátran és szabadon szolgáljon neked. Krisztus, a mi Urunk által.Ámen.
8 Comments

Kereszténység és holokauszt 2013

 

A magyar népnek erkölcsi kötelessége kihalni, mégpedig tüstént. Minden lengyelnek, orosznak, zsidónak, franciának, afrikai négernek, stb. ugyanannyi joga van a “magyar földhöz”, – amelyről úgy beszélnek, hogy szent és áldott – mint akármelyik magyarnak, ha nem több.
Baloldali újságíró, 2015

Sem aggódásra, sem gyászra nem lenne okom, ha a magyar nép a nem túl távoli jövőben kihalna, mivel a XX. század két világháborújában végtelenül sok bűnt vett magára. Csak az intenzív keveredés a harmadik világ színesbőrű és gyermekáldásban gazdag embereivel tudná megváltoztatni a magyar nép bűnözésre hajlamos nemzeti jellegét. A magyar egy bűnös nemzet, amelynek nincs többé joga a saját nemzeti életre.
Liberális politikus, 2016

  
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Kedves atyák, kedves testvérek!

Miután templomainkba is bevonult a holokausztozás, kénytelen vagyok megosztani veletek, Önökkel evvel kapcsolatos gondolataimat.

Előjáróban annyit, hogy Németországban éltem át a két német állam egyesülését, így közelről tapasztalhattam meg a politika alakulását az ezt követő években. Az egyesülést követően erősödött fel a holokauszt-besugárzás, amely ma a német létezés legmeghatározóbb tényezője. Az egész 1979-ben kezdődött a “Holocaust”című, négyrészes TV-filmsorozat sugárzásával. Ezután a főáramú média gondoskodott róla, hogy a témát állandóan napirenden tartsák.

Természetesen a mottóban leírt sorok nem hangzottak el még sehol, viszont elhangzottak az alábbi kijelentések:

A német népnek erkölcsi kötelessége kihalni, mégpedig tüstént. Minden lengyelnek, orosznak, zsidónak, franciának, afrikai négernek, stb. ugyanannyi joga van a “német földhöz”, – amelyről úgy beszélnek, hogy szent és áldott – mint akármelyik németnek, ha nem több. Wiglaf Droste baloldali újságíró, 2008

Sem aggódásra, sem gyászra nem lenne okom, ha a német nép a nem túl távoli jövőben kihalna, mivel a XX. század két világháborújában végtelenül sok bűnt vett magára. Csak az intenzív keveredés a harmadik világ színesbőrű és gyermekáldásban gazdag embereivel tudná megváltoztatni a német nép bűnözésre hajlamos nemzeti jellegét. A német egy bűnös nemzet, amelynek nincs többé joga a saját nemzeti életre. Margarete Mitscherlich írónő, 1986

Az idézett két példa mellett számtalan hasonlót tudnék fölsorolni, a helyzet jellemzésére gondolom, ez is elég. Emellett néhány személyen kívül senki nem háborodik fel, ha baloldali fiatalok ilyen jelszavakkal tüntetnek, hogy “Németország, dögölj meg!”, “Bomber Harris do it again! (Harris bombázó, csináld még egyszer)”, “Minden jó felülről jön!”. E két utóbbi szlogen utalás Drezda lebombázására 1945 februárjában, 300 ezer halottal.

A másik oldalon, Németországban ma egyszerűen elképzelhetetlen, hogy egy politikus kijelentse, hogy szereti népét, hazáját. Az illetőre azonnal a “jobboldali” címkét akasztanák, ami kb. olyan megbélyegzés, mint a középkorban az, hogy boszorkány, az ördöggel cimborált, stb.

Míg ma Magyarországon (és Európa legtöbb államában) természetes, hogy a politikában van egy jobb- és egy baloldal, és egy jobboldali sem szégyelli ezt a szót, Németországban csak bal és erősebben bal oldal van. És a görcsös igyekezet, hogy nehogy valakire ráaggassák a “jobboldali” címkét, azt szüli, hogy a társadalom fokozatosan tolódik balra. Ennek aztán olyan vadhajtásai vannak, hogy a politika nem mer föllépni szélsőbalos, kirakatokat bezúzó, autókat fölgyújtó fiatalok ellen. Ha török fiatalok agyonvernek egy németet, az illetők általában egy ejnye-bejnyével megússzák. A másik oldalon nevetséges ürügyekkel ítélnek hosszú börtönbüntetésre személyeket, csak azért, mert ki merték ejteni a tiltott szavakat, haza, nemzet, és ilyen irányban próbáltak cselekedni is. De történtek furcsa halálesetek is, egy nemzeti érzelmű politikusnak meglazították a kerékcsavarjait, ezután az autópályán halálos balesetet szenvedett.

Talán ezért is tapasztal meg ma az Orbán-kormány ilyen kivételesen rossz bánásmódot az EU-tól, mert a kormány névleg legalább is hitet tesz a nemzeti politika mellett, az EU-ban pedig döntő szavuk van olyan személyeknek, mint a volt szélsőbalos Barroso, a volt ifjúkommunista Merkel.

 Nos, ennek az önpusztító német viselkedésnek a fő oka az állandó holokauszt-besugárzás. Ez olyan mértékű, hogy Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról c. verséből vett képekkel lehet csak jellemezni:

…Mert zsarnokság ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy a régi istened sem;
mert zsarnokság van

az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában
- – - – - – - – - – - -

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves,

az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szómámorban,
mint légydög a borodban,

mert álmaidban
sem vagy magadban,
ott van a nászi ágyban,
előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett;
vele hevertél,
ha azt hitted, szerettél…

Helyettesítsük itt a zsarnokság szót a holokauszt-besugárzással, és megkapjuk a mai német helyzet tömör, költői jellemzését.
A besugárzás alól természetesen a német egyház sem tudja magát kivonni, illetve nem tud rá helyesen reagálni. A média olyan papokat, püspököket sztárol, akik a katolikus tanítással szembenálló nyilatkozatokat tesznek, női bíborosokról, a homoszexuálisok egyházon belüli jogállásának erősítéséről beszélnek. A másik oldalon, ha egy püspök megpróbál többé-kevésbé a katolikus tanítás talaján maradni, és ennek hangot is ad, a média irgalmatlanul kikészíti, püspök-társai passzív szemlélése mellett. Ilyen kampánynak lett áldozata 2010-ben Walter Mixa, a konzervatív augsburgi püspök. Egy fiatalember (volt ministráns) korábbi molesztálásával vádolták meg. Az illető fiatalember a sajtóból értesült az egészről, semmi valóságalapja nem volt. De hát mit számít az igazság a német sajtóban… Franz-Peter Tebartz-van Elst-et, a fiatal, lendületes limburgi püspököt pedig évek óta tartja a liberális sajtó össztűz alatt, különféle rágalmakkal.

A külföldi szemlélő számára úgy tűnik, hogy a németség kollektív bűntudat-neurózisban szenved, amit az állandó holokauszt-besugárzás vált ki. Szomorú látni, hogy egy nyolcvan milliós, jólétben élő, gazdag hagyományokkal rendelkező népet így tönkre lehet tenni egy ilyen egyszerű eszközzel.

Mik az céljai a permanens össztűz alá vételnek?

Az első és legfontosabb: Bűntudat ébresztése, és ennek állandó szinten tartása. Ott: Ne törődj avval, hogy állandóan a német költségvetés terhére “mentik meg” az eurót.  Itt: Ne törődj avval, hogy újabb 800 milliót kapnak a magyar költségvetésből – nem a túlélők, hanem – a túlélőket képviselő ügyvédi irodák, miközben a kilakoltatások napirenden vannak, rájuk nem jut egy fillér sem. Ne törődj avval, hogy elveszik munkahelyeidet, földjeidet, hiszen bűnös nemzet tagja vagy. Fő az, hogy valahogy igyekezz jóvátenni rettenetes bűnödet.

 A helyzetet a régi magyar népmesével lehet csak jellemezni: “Vert visz veretlent.” Valakik úgy döntöttek, miután ezt az egészet megcsinálták a németekkel, és milyen jól sikerült, most megcsinálják velünk is.

 A további okokat Norman Finkelstein, a becsületes zsidó foglalja össze találóan könyvének (A holokauszt-ipar) előszavában:

A holokauszt remek ideológiai fegyver. Segítségével ’áldozatnak’ tüntetheti fel magát a világ egyik legjelentősebb katonai hatalma (értsd: Izrael), amely rendszeresen megsérti az alapvető emberi jogokat. E fegyver révén az Egyesült Államok legsikeresebb etnikuma (értsd: a zsidóság) szintén áldozati státust szerzett magának. Komoly előnyökkel jár ez a tetszetős áldozati lét: sérthetetlenséget jelent a bírálattal szemben…” Finkelstein a holokauszt-maffia másik motívumként pénz zsarolását jelöli meg az európai államoktól.

Talán fölösleges említenem, hogy zsidó oldalon semmi hajlandóság nincs a zsidók által elkövetett bűnök napirenden tartására, emléknapra, bűntudat-kultuszra a Kun Béla – Szamuely terroristák, ávós gyilkosok miatt.

A félreértések elkerülése végett: Semmi kifogásom zsidó származású személyek ellen. Úgy gondolom, minden ma élő magyar keresztény sajnálatosnak tartja a zsidóság jó részének 1944-es elhurcolását, és senki közülünk ezt nem támogatta volna, ha élt volna annak idején. Bűntudatnak, különösen egyoldalú bűntudatnak helye itt tehát nincs.

Ugyancsak nincs helye annak, hogy a holokausztra hivatkozva jóváhagyjuk azt a terrort, amit Izrael művel a (részben keresztény) palesztinokkal.

Igazságérzetünk továbbá megkívánja, hogyha valaki személyesen bűnt követet el, azt az illető rendezze az Úristennel egy szentgyónás keretében. De kollektív bűntudat, illetve ebből fakadó nemzetpusztító politika? Ez minden, csak nem keresztény.

A történelmi ismeretek rávilágítanak, a Katolikus Egyház erejéhez mérten határozottan szembeszállt a németek zsidóellenes politikájával.

Tőszavak:

  • XI. Piusz pápa enciklikája (Mit brennender Sorge)
  • XII. Piusz kormányzása, akit Golda Meir és Pinchas E. Lapide zsidó történész a zsidó nép nagy barátjának nevezett. Lévai Jenő zsidó történész könyvet írt Piusz védelmében a múlt század hatvanas éveiben, válaszul az őt befeketíteni próbáló világméretű zsidó-kommunista kampányra (Hochhuth: “A Helytartó”). Lévai könyvének címe: Piusz nem hallgatott.
  • A német klérus ragyogó helytállást tanúsított a nemzetiszocializmus éveiben. Kétezer katolikus papot tartóztattak le, közülük ezren haltak vértanúhalált.
  • Von Galen münsteri püspök a szószékről emelte föl hangját a létükben fenyegetett emberek érdekében.
  • A Horthy-kormány 1944 nyarán a katolikus püspöki kar kérésére állította le a zsidó deportálásokat.
  • Mindszenty veszprémi püspököt a nyilasok tartóztatták le 1944-ben, mert egyházmegyéjében megtiltotta a Szálasi-féle hatalomátvétel okán követelt ünnepi szentmisék megtartását. Sopronkőhidán raboskodott.

Talán ennyi elég ahhoz, hogy lássuk, nincs helye bűntudat-gerjesztésnek híveink körében. Nem szeretnék most kitérni a II. Világháborúhoz vezető okokra. Egyet azonban bizonyossággal állíthatok: Semmiképp sem úgy volt, hogy egyik oldalon voltak a gonosz németek, a másik oldalon pedig a Grál-lovagok. A háborús felelősség kb. 50-50 %-os volt.

A végére hagytam a legfontosabbat. Hogy egyáltalán tudjuk, hogy miről is beszélünk, beszúrom a hivatalos holokauszt-ábrázolás legkirívóbb ellentmondásait tartalmazó linkjét.

Ha valakinek a lelkivilágába gázoltam, ezúton kérek tőle elnézést. Saját tapasztalatból tudom, a sokkoló igazsággal szemben az első reakció a teljes leblokkolás, próbálkozás a cáfolásra. Valamikor én is teljesen elhittem a hivatalos verziót. Csak egyes részletkérdések zavartak. Ezekre próbáltam választ kapni. Ami aztán odavezetett, hogy ma meg vagyok róla győződve: nem voltak gázkamrák és egyéb fantasztikus kivégzési módszerek. Figyelem, ez most nem azt jelenti, hogy a németek jók voltak. Csak egyszerűen ez az igazság. Hogy erre rájöjjek, segített vegyész végzettségem is.

A kérdéskörrel kapcsolatban ajánlom még Josef Gärtner 2009-ben keletkezett nyílt levelét.

És mindenkinek üzenem: az igazság szabaddá tesz. Magyarokat is, zsidókat is. És csak az igazság tesz szabaddá.

2013. április

Bálint József

 

3 Comments

“Töltsd be rajtuk az átkot…”

A helyes katolikus álláspont Ószövetségről, Újszövetségről, Istenről, zsidókról(a kuruc.info-n megjelent írásom másolata)

Napok óta figyelem a kuruc.info-n folyó vitát az Ószövetség istenképéről, zsidókról. Sajnos az egyedüli igaz katolikus álláspontot eddig nem találtam. Írásomban ezt próbálom közvetíteni. Figyelem! A katolikus álláspont ebben a kérdésben nem egyezik a zsinat utáni egyház álláspontjával!

 Mindenekelőtt idézek néhány kemény ószövetségi részletet:

 Betöltöttük rajtuk az átkot, mint Szichonon, Hesbon királyán; az egész városon betöltöttük az átkot, férfiakon, nőkön és gyerekeken egyaránt. (MTörv 3.6)

Ha az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, ahova most bevonulsz, hogy birtokodba vedd, s ha kiűzi előled mind a népeket, a hetitákat, a girgasitákat, az amoritákat, a kánaániakat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat – hét nálad népesebb és nagyobb népet -, ha az Úr, a te Istened majd kiszolgáltatja neked, s te legyőzöd őket, akkor töltsd be rajtuk az átkot, ne köss velük szövetséget és ne könyörülj meg rajtuk. (MTörv 7.1-2)

 Ha felvonulsz valamely város ellen, hogy megostromold, először ajánlj fel neki békét. Ha elfogadja, s megnyitja kapuit, az egész nép, amely lakja, fizessen adót és legyen a szolgád. Ha visszautasítja a békét, s fölveszi a harcot, aztán ostromot indítasz, és az Úr, a te Istened hatalmadba adja, minden férfit hányj kardélre. Az asszonyokat és a gyermekeket azonban, a jószágot, s mindazt, ami csak van a városban, az összes értéket ejtsd zsákmányul, s élvezd ellenségeid javait, amelyeket az Úr, a te Istened neked ad. Így tégy mindazokkal a városokkal, amelyek messze esnek tőled, amelyek nem e népek városai közé számítanak. E népek városaiban, amelyeket az Úr, a te Istened örökségül ad neked, egyetlen lelket se hagyj életben.

Rajtuk töltsd be az átkot mindenképpen, a hetitákon, amoritákon, kánaániakon, perizitákon, hivvitákon és jebuzitákon, ahogy az Úr, a te Istened parancsolta, nehogy eltanuld tőlük utálatos dolgaikat, amelyeket isteneik (tiszteletére) végbe visznek, s így vétkezzetek az Úr, a ti Istenetek ellen.

Ha ostrom alá veszel egy várost, hogy legyőzd és meghódítsd, a fákat ne irtsd ki, ne fogj fejszét. Egyél róluk, de ne vágd ki őket. Vagy a mező fái is emberek, hogy őket is meg kell ostromolnod? (MTörv 20. 11-19)

 Betöltötték az átkot mindenkin, aki a városban csak volt, férfin és nőn, fiatalon és öregen, az ökörig, juhig és szamárig, a kardnak élével. (Józs 6.21)

 Józsue nem húzta vissza dárdával kinyújtott kezét, amíg Ainak minden lakóján be nem töltötte az átkot. (Józs 8.26)

 Akkor Józsue egész Izraellel Debir ellen fordult és megtámadta. Elfoglalták királyostul, s minden hozzátartozó helységgel együtt. Kardélre hányták őket és betöltötték minden benne élőn az átkot. Nem menekülhetett meg senki. Amint Hebronnal bánt, úgy bánt Józsue Debirrel és királyával is, egészen úgy, ahogyan Libnával és királyával bánt. Így Józsue meghódította az egész földet: a hegyvidéket, a Negebet, a síkságot, a lejtőket, az összes királlyal együtt. Nem menekülhetett meg senki előle, minden élőn betöltötte az átkot, ahogyan az Úr, Izrael Istene parancsolta neki. (Józs 10.38-40)

 Azelőtt kámiták laktak rajta. A név szerint felsorolt emberek Hiszkijának, Júda királyának idejében kivonultak, s elpusztították azoknak a sátrait és kunyhóit, akiket ott találtak. Betöltötték rajtuk az átkot mind a mai napig, s letelepedtek a helyükre. Ott ugyanis jó legelő volt barmaik számára. (1Krón 4.40 )

Sámuel így szólt Saulhoz: “Az Úr küldött, hogy fölkenjelek népe, Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára! Ezt mondja a Seregek Ura: Meg akarom torolni, amit Amalek Izrael ellen vétett: nem adott neki utat, amikor kivonult Egyiptomból. Rajta hát, menj, és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!” (1Sám 15.1-3)

 A nemzsidó népek kiirtására vonatkozó isteni paranccsal kapcsolatban általában háromféle reakciót figyelhetünk meg:

 a, A mai ember eldobja magától az Istent, vagy a biblia Istenét, mondván, egy szerető Atya semmiképp nem parancsolhatott volna ilyet az ószövetségi zsidóságnak. A következmények itt aztán sokrétűek lehetnek, menekülés egyéb nemkeresztény vallásokhoz, ateizmushoz, saját vallás (ősmagyar-őskeresztény) kreálása, stb.

 b, A mai ember törésvonalat húz az ószövetségi és újszövetségi Isten közé, mondván, az Ószövetség istene a gonosz zsidók gonosz istene, maga a Sátán, az Újszövetség Istene pedig az igazi, a végtelenül jó Isten, a szerető Atya, amannak ellenlábasa. Ezt az álláspontot látszik alátámasztani a mai zsidók viselkedése, a világ pénzügyi gúzsbakötése, a palesztinok irtása, 3-4 évenként egyéb kegyetlen háborúk szítása (Gáza, Libanon, Líbia, Szíria, stb.). Ennek az elméletnek volt neves képviselője Bulányi György atya.

 c, A hívő lélek alázatosan elfogadja, hogy a zsidók Isten kedveltjei, amit nekik szabad, azt a gojoknak nem szabad, és különben is, a legjobb békességben lenni a zsidókkal. Különben éreztetik hatalmukat, legyen szó a világ államairól, vagy akár a Katolikus Egyházról. Ráadásul ez utóbbi a II. Vatikáni Zsinat óta nem győz hajlongani a zsidók előtt, a kinyilatkoztatott kétezer éves katolikus tanítással szembenálló teológiai nyilatkozatokat tesz. De nem különb a helyzet az egyéb felekezeteknél sem. Ennek a furcsa, a zsidók előtt csúszó-mászó mentalitásnak a legkirívóbb példája a magyarországi Hit Gyülekezete.

 ————————————————————————————-

 A valóság, mint általában mindig, ennél jóval bonyolultabb. Egyik álláspont sem tükrözi a kétezer éves, Istentől kinyilatkoztatott és így megváltoztathatatlan katolikus tanítást. Fenti pontok közül bármelyik irányzatot is teszi magáévá az ember, a kardinális tévedés mindegyiknél ugyanaz. A mai zsidóság a közhiedelemmel ellentétben nem egyenesági folytatása az ószövetségi zsidóságnak. Az ószövetségi zsidó vallás valóban isteni kinyilatkoztatáson alapszik. A mai talmudista-kabbalista zsidó vallás csakugyan sátáni. E vallás Krisztus után keletkezett a Jézust elutasító zsidók körében. Az ószövetségi zsidó vallás lényeges eleme a Messiás hittel való várása, a talmudista vallásé pedig ugyanannak a Messiásnak elutasítása és üldözése kezdve a farizeusok és írástudók Jézust elítélő határozatától egészen a mai napig, és így is marad ez a világ végéig.

 Mi a katolikus álláspont ebben a kétségtelenül nehéz kérdésben?

 Először is szögezzünk le néhány axiómát.

 1, Istennek az emberrel szemben mindig igaza van.

 2, Isten minden ember javát akarja, sőt, a legjobbat akarja minden embernek. Természetesen itt nem kizárólag az arasznyi földi életet tartja szem előtt, hanem az örök életet. És ez, hogy Isten az emberek javát akarja, érvényes volt az Ószövetség idején, és érvényes volt úgy zsidók, mint pogányok számára.

 3, Mi, emberek nem mindig fogjuk fel az isteni rendelkezések értelmét. Ez még Szent Pálra is érvényes, aki bár egyszer elragadtatott a mennybe, mégis meg kellett, hogy állapítsa:

Most megismerésünk csak töredékes. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom. (1Kor 13.9)

 4, Jézus és az Újszövetség szembefordítása az Ószövetséggel hiábavaló, esztelen vállalkozás. Az Ószövetség több, mint ezer helyen prófétál Jézusról, a Messiásról. Jézus pedig számtalan alkalommal jelenti ki magáról, hogy ő az ószövetségi Atya fia.

 Ugyancsak a biblia írja Istenről:

Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál. (Iz. 55, 8-9)

 Nézzük ezek után a részleteket. A végtelenül bölcs és igazságos Isten csakugyan kiválasztott egy népet, hogy előkészítse a Megváltó érkezését. A zsidó nép egyedüli hivatása a Messiás eljövetelének évszázados előkészítése, annak méltó fogadása, majd a kereszténység elterjesztése volt, illetve lett volna. Bár ez az Isten csakugyan különös gonddal fordult a választott néphez, még az Ószövetség idején is ügyelt arra, hogy az isteni igazságosság ne sérüljön a más népekkel szemben sem. Tehát ha Isten parancsot adott egyéb népek kiirtására, ennek oka az volt, hogy ezeknél a népeknél sátáni szertartások voltak szokásban, emberáldozatok, kisgyerekek föláldozása.

Így ír erről a Bölcsesség könyve, melynek szerzője a régi katolikus hagyomány szerint Salamon király, Dávid fia:

 Szent földednek régi lakóit is gyűlölted ugyan, szégyenletes varázslataik és gyalázatos titkos szertartásaik miatt. A kegyetlen gyermekgyilkosokat és az emberhús-lakomákon a belső részek felfalóit, akiket véres összejöveteleken avattak fel, és a szülőket, akik saját kezükkel gyilkolták a gyámoltalan lelkeket, ki akartad irtani atyáink keze által, hogy ez a neked legkedvesebb föld az Isten gyermekeiben méltó lakókat kapjon.

De még ezek iránt is kímélettel voltál, mivelhogy emberek voltak, és sereged előőrseiként darazsakat küldtél, hogy ezek irtogassák őket, apránként. Nem mintha nem tehetted volna meg, hogy csatában vesd alá az istenteleneket az igazaknak, vagy hogy félelmetes állatokkal vagy akár egyetlen kemény szóval egyszeriben megsemmisítsd őket.

De te azáltal, hogy a büntetést apránként róttad ki, alkalmat adtál nekik a megtérésre, jóllehet tudtad, hogy gonosz volt az eredetük, a romlottságuk velük született, és a gondolkodásuk nem változik meg soha.

- – - – -

De nem érték be azzal, hogy megtévedtek Isten ismeretében, hanem akik a tudatlanság nagy háborúságában élnek, az ilyen bajokat még békének nevezik. Amikor gyermekgyilkos áldozatokat, titkos szertartásokat, vagy vad tivornyákat tartanak furcsa szokásokkal, nem ügyelnek sem az életre, sem a házasság tisztaságára, hanem az egyik orvul megöli a másikat, vagy házasságtöréssel keseríti. Különbség nélkül mindenütt uralkodik a vér és a gyilkosság, a lopás és csalás, a meggyalázás és a hűtlenség, a lázadás és az esküszegés, a jók zaklatása, a jótétemények elfeledése, a lelkek fertőzése, a nemek fölcserélése, a házasságok szétzüllesztése, a házasságtörés és a kicsapongás. (Bölcs 12.3-14,26)

 És biztosak lehetünk abban, is, ha ezeknek a népeknek köréből valaki tiszta lelkiismeretű volt, és úgy halt meg, annak lelke a többi ószövetségi igazakhoz hasonlóan a pokol tornácára került, Jézus kereszthalála után pedig az örök boldogságba.

 Felszínes, gyorsan ítéletet mondó korunkban hajlandók vagyunk a Krisztus utáni zsidóknak elhinni, hogy ők ma is a Mózes által megszabott törvényeket követik. Pedig maga Jézus semmisíti meg ezt a mentséget:

 Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?” (Jn 5.45-47)

 Hasonlít a mai zsidóság ahhoz a férfihoz, aki egy fénykép alapján szerelmes volt egy lányba. Amikor aztán végre találkozott az élő, hús-vér lánnyal, esztelen dühvel fordult feléje, és továbbra is a fényképbe volt szerelmes.

 Ugyancsak axióma, hogy az ember szabad akarattal rendelkező lény: dönthet Isten mellett, és Isten ellen. Érvényes volt ez a szabadság a választott népre is. És ahogy az angyalok közt az első, Lucifer, Isten ellen döntött, és letaszíttatott a mennyből, úgy a zsidóság is Isten ellen döntött.

 A II. vatikáni zsinat előtt a katolikus közgondolkodás része volt a judaizmus elvetése, a Krisztus előtti és utáni zsidóság megkülönböztetése. A zsinat óta azonban a klérus azon igyekezetében, hogy mindenkivel párbeszédet folytasson, és jó viszonyt alakítson ki, elmaszatolja a korábban egyértelmű katolikus álláspontot. (A jó viszonyra való törekvés önmagában nem elvetendő. A probléma itt az, hogy ez a törekvés már odáig fajul, hogy a katolikus egyház saját hitelveit is föladja, csakhogy megfeleljen a zsidó igényeknek.) Nem meri hangoztatni, hogy egy útja van az üdvösségnek, a katolikus egyház, sőt nyugati teológusok hangot adnak olyan vélekedésnek, hogy a zsidó vallás is lehet egy út Isten felé.

Ebből aztán a hitben kevésbé jártas emberek számára tragikusak a következmények:

A mai zsidóság rossz, nem Istentől való. Nem vagyunk vakok, látjuk, mit enged meg ma magának az izraeli társadalom a rabbik tóra- és talmudértelmezésére hivatkozva.  A mai zsidóság az ószövetségi zsidóság egyenes folytatásának deklarálja magát. A katolikus egyház (a tradicionalisták kivételével) ezt elfogadja. Ergo: Mivel a mai zsidóság rossz, mind az ószövetségi zsidóság, mind a katolikus egyház elvetendő.

 Ugyancsak nem halljuk az egyház részéről a magától értetődő igazságokat a bibliáról:

Úgy az Ószövetség, mint az Újszövetség sugalmazott mű, azaz szerzőit a Szentlélek inspirálta. Azonban lényeges a különbség a kettő között: míg az Újszövetség minden emberre vonatkozik és egyetemesen érvényes, addig az Ószövetség kijelentéseit, erkölcsi parancsait három csoportba lehet osztani:

Egy részük korlátlanul érvényes úgy akkor, mint ma.

Egy részük csak időlegesen volt érvényes.

Erre a kettőségre utal Jézus, amikor egyszer azt mondja a törvényről, hogy
A törvény és próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed, és senki se juthat el oda erőfeszítés nélkül. (Lk 16.17)

E kijelentése az ószövetségi, csak időlegesen érvényes törvényre vonatkozik.

 Más helyen pedig így nyilatkozik a törvényről:

Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. (Mt 5.17-18)
Ezen kijelentése pedig az általános, örök érvényű, minden emberre egyaránt érvényes törvényre vonatkozik.

 Végül tartalmaz az Ószövetség olyan parancsokat, amelyek kezdettől fogva nem találkoztak Isten akaratával.

„Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte Jézus -, de kezdetben nem így volt.” (Mt 19.8)

 Ezeket az egyértelmű igazságokat vallja ma is a Szent X. Piusz Papi rend, a Rómával különleges viszonyban lévő tradicionalista papi közösség. Különleges viszonyt írok, mert ezekben a teológiai kérdésekben szembenáll ugyan Rómával, de elismeri a pápát. Másfelől Róma ugyan szakadároknak tartja őket, de elismeri az általuk bemutatott miseáldozat és egyéb szentségek érvényességét.

 Összefoglalásképp jegyezzük meg: Semmi szín alatt nem lehet az Ószövetségben leírt parancsokra hivatkozva ma más népeket irtani, egyéb galádságokat elkövetni, egy népnek saját magát felsőbbrendűnek tartani, területekre igény tartani, stb. Az ószövetségi kiválasztottság csakis és kizárólag arra vonatkozott, hogy e népből fog születni az egész emberiség Megváltója. A kiválasztottságnak más aspektusa nincs! Ezt nem hajlandó a mai zsidóság fölfogni, és ehhez a mai zsidó viselkedéshez vág jó képet, ennek az elítélésétől ódzkodik a Katolikus Egyház. Ez a zsinat utáni egyház és mai világ nagy tragédiája. Bármiféle párbeszédnek evvel a mondattal kellene kezdődnie, különben passzív módon részeseivé válunk az embertelen ideológiából (mely az Ószövetség hamis értelmezéséből származik) adódó cselekedeteiknek.

 A kérdéskörről részletesebben írok a Johannes Rothkranz: 44 tévedés a zsidóságról c. könyvismertetésemben, illetve a honlapon található egyéb írásban.

 Szeged, 2013. április

 Bálint József

 

1 Comment

Hogyan befolyásolták a zsidók a II. Vatikáni Zsinat előtt és alatt a katolikus közgondolkodást?

 A zsinat legfontosabb dokumentuma, a ’Nostre Aetate’ keletkezésének háttere

 I. Zsinati előkészületek

II. Gerhart Rieger

III. Jules Isaac

IV. Abraham Heshcel

V. A ’Nostra Aetate’ elfogadása

VI. A dokumentum következményei

I. Zsinati előkészületek

A zsidóság kétezer éve nem tudott megbékülni avval a gondolattal, hogy a Jézus személyében eljött Messiás nem csak a zsidóságnak, hanem minden embernek a megváltója. Ennek alátámasztására ajánljuk olvasóinknak, ismerkedjenek meg a következő XX. századi zsidó gondolkodók műveivel: Jehouda, De Rabi, Benamozegh, Memmi, Martin Buber, Elie Faure és Jules Isaac.

 Így érthetővé válik, ha a XX. század második felére megerősödött zsidóság feszült figyelemmel kísérte a katolikus egyház minden rezdülését. A próbálkozás a katolikus egyház zsidó befolyásolására új lendületet kapott a II. Világháború végével, amikor az egész világ elé tárhatták, hova vezet az antiszemitizmus: gázkamrák, népirtás. És a már akkor működő zsidó médiagépezet összes regiszterén azt sulykolta, azt szuggerálta, hogy ez az antiszemitizmus a keresztény antijudaizmusból ered. Hogy Hitler mozgalmának megerősödését Kun Béla és Szamuely, valamint az ő német megfelelőik tombolása (Levin és társai a Bajor Tanácsköztársaság alatt), a zsidó pénzügyi panamák, az I. Világháború alatti romboló zsidó befolyás alapozták meg, nem pedig Aranyszájú Szent János, valamint János evangélista írásainak olvasása, ezt a Zsidó Világkongresszus vezetői és a prominens európai zsidók nem akarták, és a mai napig nem akarják látni, vagy legalább is úgy tesznek. A zsidó médiagépezet ugyancsak igyekezett összezavarni, hogy ha az egyház a zsidókról szólt, akkor nem a származás szerinti zsidókat értette ez alatt, hanem a talmudista vallás követőit.

 Ahogy folytak csöndben a zsinati előkészületek, úgy jöttek létre ártalmatlannak és jószándékúnak tűnő kezdeményezések a zsidó-keresztény kapcsolatok elmélyítésére. Ilyen szervezkedés példái voltak a franciaországi zsidó-keresztény baráti társaságok (amitié judeo-chrétienne) vagy ezek megfelelő szervezetei az USA-ban, Németországban. A közhiedelemmel ellentétben már XII. Pius pontifikátusa alatt is fölmerült egy általános zsinat szükségességének gondolata, de a pápa környezete rábeszélte Piuszt, hagyja ezt a munkát utódjára.

578px-John-xxiii-2

XXIII. János pápa

XXIII. János pápa 1959 februárjában, nem egészen négy hónappal megválasztása után bejelentette a zsinat összehívását. Innentől fogva katolikus oldalon teljes gőzzel folytak az előkészületek a zsinatra, zsidó oldalon pedig arra, hogy alapvetően megváltoztassák a katolikus egyház zsidókkal kapcsolatos eddigi tanítását.

 Az eseményekben három zsidó személy vitte a főszerepet: Gerhart Riegner, Jules Isaac és Abraham Heschel.

Bea-kardinal2

Augustin Bea bíboros

Vatikáni oldalról a kulcsszerepet Augustin Bea bíboros játszotta. Őt bízta meg a pápa 1960 szeptemberében egy zsidókkal foglalkozó különálló zsinati szövegtervezet elkészítésére.

 Természetesen zsidó oldalon publicisták, újságírók összehangolt akciója támogatta az ügyet, és a Vatikánban is komoly támogatói voltak Bea bíboros mellett annak, hogy új alapokra helyezzék az egyház zsidókhoz való viszonyulását.

 Az alábbiakban ismertetjük ennek a három személynek munkásságát, szerepüket a ’Nostra Aetate’ zsinati dokumentum létrejöttében, valamint a dokumentum kiadásához vezető, színfalak mögött történt eseményeket.

riegner-bunt

Gerhart Riegner

 II. Gerhart Riegner (1911-2001) 1939-ben lett a Zsidó Világkongresszus igazgatója, majd 1965-ben annak főtitkára. Visszaemlékezéseiben írja le, milyen lépések történtek részéről a Vatikánnal kapcsolatban. Könyvének címe: “Ne jamais désepérer” (1999) = “Sohasem kétségbe esni”.

 Az alábbiakban idézünk visszaemlékezéseiből.

  • “Amikor tudomást szereztünk a zsinat tervéről, elhatároztuk, hogy rávesszük az egyházat, helyezze teljesen új alapokra a zsidókkal való kapcsolatát… Egyik fő célom volt, az egyház szerepét kiküszöbölni, mint az antiszemitizmus forrását.”
  • Riegner megjegyzi, hogy 1964-ben tombolt a harc a Vatikánon belül, a konzervatív erőket ellenségnek nevezi.
  • Riegner 1963-ben listát készít Bea bíboros segítségével a Vatikán mérvadó személyiségeiről, akiket aztán zsidó barátaival a közvélemény elől elrejtve fölkeres. Ily módon került sor találkozókra Suenens, Döpfner, Lercaro bíborosokkal. Ha kényesnek ítéltek meg egy kérdést (pl. misszió a zsidók között), akkor megírattak egy teológiai cikket egy teológussal, majd gondoskodtak annak publikálásáról különböző teológiai kiadványokban. A reakciótól tették függővé a további lépéseket.
  • Riegner régóta ápolt kapcsolatokat olyan katolikus személyekkel, akik a zsinat idejére maghatározó pozícióba kerültek. Ilyenek voltak: Küng, Liénart, Cushing, Elchinger, Seper. Ezeket a kapcsolatait kiválóan tudta használni a zsinat alatt.
  • Riegner a ‘Nostra Aetate’ c. dekrétumot tartja a legfontosabb zsinati dokumentumnak. “Ha a dokumentumot komolyan veszik, azt jelenti, hogy az egyházatyákkal kezdődő teológiát elvetik, és valami új jön a helyére. Az egyház nem fog igényt tartani hagyományos álláspontjára, hogy helyettesíti a zsidó népet. A klasszikus szubsztitúciós teóriát elvetik.”
  • Riegner elmondja továbbá, ő vette rá Bea-t, hogy a zsidókkal való kapcsolatok ne a Keresztény Egység titkárságán keresztül folyjanak. Amikor Bea közölte vele a kijelölt vatikáni felelős nevét, Riegner utalt rá, hogy az illető írt néhány “antiszemita” cikket a múltban. Bea néhány nap alatt elintézte a pápánál, hogy más kapja a funkciót.
  • A Katolikus-Zsidó Iroda először csak nem nyilvánosan működött. Ismét csak Riegner volt az, aki kapcsolatain keresztül elérte, hogy 1974-ben hivatalosan is bejelentsék a Katolikus-Zsidó Kapcsolatok Nemzetközi Bizottsága megalakulását.
  • Zsidó befolyásra változtatta meg VI. Pál pápa tervezett homíliáját Edit Stein boldoggáavatása alkalmából.
  • A Vasfüggöny leomlása után 1991-ben az európai püspökök szinódust hívtak össze “Európa újraevangelizálása” témában. Ugyancsak Riegner volt az, aki Martini bíboroson keresztül elérte, hogy a Vatikán kiadott dokumentumában már azt mondja, az “Újraevangelizáció nem a régi Európa restaurációját jelenti… Különösen fontos a vallások közti párbeszéd, mindenekelőtt idősebb testvéreinkkel, a zsidósággal, akiknek hite, kultúrája az európai humanitás fejlődésének alkotó eleme.”

 III. A másik zsidó személy, aki döntő befolyást gyakorolt a zsinatra, Jules Isaac (1877-1963) volt.

Jules-Isaac

Jules Isaac

Isaac franciaországi zsidó történelemtanár volt. A II. Világháború alatt a Gestapo letartóztatta családját. A letartóztatásból csak fia tért haza, felesége és leánya meghaltak. Míg Riegnerről elmondható, hogy általános zsidó érdekeket képviselt, addig Isaac kifejezetten keresztényellenes művek egész sorát publikálta a háború után. Műveinek alapüzenete: A kereszténység a felelős az antiszemitizmusért, amely a nemzetiszocializmusba torkollott. Ezt csak úgy lehet orvosolni, ha a kereszténység lemond saját lényeges hittételeiről. Mindamellett tagja volt az abban a korban Franciaországban elterjedt Amitié Judéo-Chrétienne = Zsidó-Keresztény Baráti Társaságnak.

XII. Piusz fogadta őt ugyan, de tartózkodó volt vele szemben. Vele ellentétben utódja, XXIII. János pápa nemcsak hogy melegen fogadta, hanem szoros kapcsolatokat ápolt vele, illetve Bea bíboroshoz irányította a további kapcsolattartás miatt. Bea bíboros alapította meg az “Egyház kapcsolata a zsidósággal” vatikáni munkacsoportot. Ebben a csoportban alakították ki később a ‘Nostra Aetate’ szövegét.

 Mit kívánt Isaac a zsinattól?  

  • 1, Minden rasszista, vallásos és nemzeti diszkrimináció elítélését és megszüntetését.
  • 2, A zsidókat érintő liturgikus szövegek, különösen a nagypénteki könyörgés módosítását, legfőképp a perfidi Judaei = hűtlen, hitszegő zsidók kifejezés törlését. [Isaacnak ez a kívánsága a zsinattól függetlenül, annak összehívása előtt teljesült. A kifejezést az 1959.5.19-én kiadott dekrétummal törölték.]
  • 3, Ki kell jelenteni, hogy a zsidók semmilyen módon nem felelősek Jézus halálában. Az egész emberiség a felelős.
  • 4, Törölni vagy ki kell hagyni az evangéliumoknak azon részeit (passió), melyek diszkriminálók a zsidók számára, mindenekelőtt Máté evangéliumából, akit Jules Isaac hazugnak és hamisítónak nevezett.
  • 5, Az egyház jelentse ki, hogy egyedül felelős mindenért a 2000 éves látens háborúban a zsidók és a másik oldalon az egyház és az egész világ között.
  • 6, Az egyház ígérje meg, hogy az alázat, bűnbánat és bocsánatkérés nyilvános aktusában megváltoztatja eddigi álláspontját a zsidókkal kapcsolatban. Továbbá, hogy mindent megtesz, hogy az eddigi igazságtalanságokat jóvátegye hittan tanításában és tanaiban Jules Isaac útmutatása alapján.

 A nyílt szemtelenség, valamint az evangéliumok, illetve az egyházatyák elleni harca ellenére Jules Isaac hatalmas pártfogókra talált a Vatikán modern prelátusai sorából. Aix-en-Provence püspöke, Msgr. Provenchéres bíboros egy 1965-ös, a ’Nostra Aetaete’ dekrétumról tartott összejövetelen kijelentette, a zsinati séma annak megvalósítása, amiről ő már 1945-ben beszélgetett Isaac-kal. Magyarul: A ’Nostra Aetate’ (egyik) értelmi szerzője a gátlástalanul keresztényellenes Jules Isaac.

Heschel-Abraham3

Abraham Heschel

IV. Míg az említett két személynek közvetlen bejárása volt a Vatikánba, Abraham Heschel rabbi (1907-1972) az amerikai püspöki karon, a zsidó kézben lévő nagy befolyású médiákon gyakorolt nyomást a Vatikánra, de természetesen ő is többször találkozott Bea bíborossal.

 Bea bíboros 1962 augusztusában interjút adott a Jewish Chronicle zsidó lapnak. Ebben határozottan kijelentette, az egyháznak szándékában áll a zsinaton az antiszemitizmust elítélni. Az első zsinati ülésszak után Bea a zsidó szervezetekkel való egyeztetésre használta az időt.

 Abraham Heschel rabbival berlini egyetemi éveik óta ismerték egymást.

Heschel közreműködött az AJC (American Jewish Comitee) egy kiadványának elkészítésében “A zsidók ábrázolása a katolikus tanításban” címmel.

Heschel azt követelte a Vatikántól, hagyjanak föl és ítéljék el azt a gondolatot, hogy a zsidóknak el kell fogadniuk Jézust, mint Isten fiát, hogy üdvözülhessenek. Heschel ezt prozelitizmusnak, prozelitává tételnek nevezte.

Követelte továbbá, az egyház ne tekintse többé a zsidóságot Istentől elvetett (más szóhasználatban: elátkozott) népnek. Ez a szó, hogy átkozott, Máté evangéliuma 27,26 versének zsidó értelmezéséből ered. Egyedül Máténál szerepel, hogy a zsidók azt mondják a magát mentegető Pilátusnak: “az ő vére rajtunk és fiainkon.”

Követelte továbbá, a zsinat deklarálja, hogy az egyház nem akarja a zsidókat megtéríteni.

 Mindeközben Bea amerikai tárgyalópartnerei a B’nai B’rith zsidó egyesülettől igyekeztek elterelni a figyelmet arról, hogy Jézus el nem fogadása a zsidók szuverén döntése volt, ehelyett azon voltak, hogy az egyház változtassa meg evvel kapcsolatos álláspontját.

Követelték továbbá, hogy az egyház töröljön liturgiájából minden passzust, amelyet ők antiszemitának tartanak.

Természetesen képtelenség volt egy ilyen követelés teljesítése.
Gyakorlatilag az egész János-evangélium és az Apostolok Cselekedete a Krisztust Megváltóként elfogadó és a Krisztust elutasító zsidók közötti konfliktusról szól.

 Mivel ezek a szövegek

1, minden katolikus liturgia központi részét képzik,
2, számtalan összehasonlítás tartalmaznak az Új Izrael, azaz a Katolikus Egyház, és a régi Izrael között, amelyet Jézus annak vaksága és a Megváltónak saját akaratából történő elutasítása miatt elvetett,
elképzelhetetlen volt, miféle dialógus születhetne e téren zsidóság és Vatikán között.

 Azok a kisebbségbe szorult zsinati erők, akik ennek alapján semmiféle dekrétumot nem akartak kiadni, azt állították, hogy a zsidóknak egészen más motívumaik vannak a dialógust illetően.

1963. március 31-én egy fekete limuzin vitte Bea bíborost a new yorki Plaza hotelből néhány sarokkal arrébb az AJC irodájába, ahol egy modern szanhedrin fogadta. Természetesen a találkozót titokban tartották, mi a Look magazin 1966. január 25-i számából tudunk róla. A téma az egyház tanítása volt a zsidókon lévő átokról, valamint arról, hogy a zsidókat Istengyilkossággal vádolják. Bea beszédében visszautasította ezeket a vádakat. Megjegyezte továbbá, hibás az a felfogás, mely szerint az antiszemitizmus fő okát csak a vallásos forrásokban, pl. az evangéliumokban kell keresni. A vallási okokat csak ürügyül szokták felhozni egyéb okok elfedésére, mondta Bea. [Hogy részletezte-e ezeket az egyéb okokat, és mi volt a rabbik reakciója erre, nincs róla tudomásunk.] A megbeszélés eredményeképp a zsidók két lobbistát bíztak meg érdekeik képviseletével a Vatikánnál; Joseph Lichtent, a B’nai B’rith keretében működő Rágalmazásellenes Ligától, [Anti Defamation League, ADL], valamint Zachariah Shustert az Amerikai Zsidó Bizottságtól [American Jewish Committee, AJC].

 A Vatikánra gyakorolt nyomás további fokozása érdekében 1963. február 20-án óriási média-hírverés mellett Nyugat-Berlinben bemutatták Rolf Hochhuth: A helytartó c. drámáját. [Írásunk a darabról itt.] A darab bűnös tétlenséggel vádolta XII. Piuszt, aki hallgatásával hozzájárult a zsidók deportálásához, noha egy hangosan kimondott szóval azt megakadályozhatta volna. A berlini bemutató után több európai városban is műsorra tűzték a darabot. Giovanni Battista milanoi érsek, a későbbi VI. Pál pápa hangosan tiltakozott a darab rágalmazásai ellen. A Vatikánban tudták, hogy a darab terjesztése és finanszírozása mögött Erwin Piscator zsidó kommunista, és az említett két lobbista áll. Bea helyettese, a konvertita zsidó Msgr. Oesterreicher, tekintettel a dialógusra, kútmérgezéssel vádolta az AJC-t és  ADL-t a darab finanszírozása miatt. “A zsidó szervezeteknek félreérthetetlenül el kell határolódniuk a ‚Helytartótól’” – írta az ‚America’ nevű jezsuita lapban – “különben nem töltik be hivatásukat.”

A sajtó természetesen figyelmen kívül hagyta Oesterreicher figyelmeztetését, és épp ellenkezőleg, mindent megtett XII. Piusz befeketítésére – így akarván üzenni a következő pápának (XXIII. János haldoklott): Ha az új pápa nem mint egy másik XII. Piusz akar a történelembe bemenni, aki hallgatásában lesz vétkes, jól teszi, ha a zsidó kérdéssel foglalkozó dekrétumot a zsidó kívánságoknak megfelelően adja ki.

 Amitől Oesterreicher óvott, bekövetkezett. A zsidó irányítású, hihetetlen erős médiakampány ellenreakciót szült. A befolyásos konzervatív Ciognani bíboros úgy vélekedett, nem érdeke az egyháznak dekrétumot kiadni a zsidókérdésről. Bea erre úgy reagált, már biztosította a zsidókat, hogy meg fog születni egy megfelelő dokumentum, és ha nem tartják be az ígéretet, ezt az egyház hamisságának fogják betudni. A konzervatívok növekvő ellenállására azt mondta továbbá, “ő az elmúlt három évben a várakozás klímáját teremtette meg, nemcsak a világ zsidóságának körében, hanem Amerika és Németország pluralista társadalmaiban, amely várakozásnak meg kell felelni [O’Connell: A zsidó lobbi és a II. Vatikáni Zsinat]. A zsidó Vatikán-lobbi nem fogadná el a zsinat nemleges válaszát, és ki kell elégíteni kívánságait.”

A zsidó kampány persze nem 1963-ban kezdődött, hanem az 1950-es években, és ezt olyan nevek fémjelzik, mint Francois Mauriac, Francoise Cousteix-Drohocki és Jules Isaac.

485px-Paolovi2

VI. Pál pápa

 1963 június 3-án meghalt XXIII. János és Montinit választották utódjának. VI. Pál megörökölte elődjétől a kusza zsidókérdést. Tudatában volt a zsidó elvárásoknak, és a konzervatívok ellenállásának is. A zsinat következő ülésszaka 1963 szeptember 20-án kezdődött. Az izraeli követ november 2-án felhívta a pápát, hogy érdeklődjön a zsidókkal foglalkozó dokumentum esélyeiről. Erre föl hozta elő VI. Pál az izraeli út tervét. Úgy gondolta, Izrael felértékelése csökkenti a zsidók csalódottságát. De a zsidó lobbi nem volt hajlandó elfogadni a dokumentum elnapolását. Zsidó szemszögből a második ülésszak teljes csőd volt. Így a világsajtóban folytatódott a zsidó médiakampány, az egyház rágalmazása. Más zsidó személyek (Fritz Becker, World Jewish Congress) a csendes diplomácia módszereivel harcoltak. Világszerte újabb és újabb városokban tartották meg “A Helytartó” ősbemutatóját. Azon felmérgesedve, hogy a II. ülésszak a zsidó dekrétumról való szavazás nélkül ért véget, a zsidó lobbi azt követelte az amerikai püspöki kartól, hogy gyakoroljon nyomást a Pontifexre, hogy járuljon hozzá a zsidókról szóló dekrétum kiadásához. A püspöki kar ellenállt a nyomásnak, legalább is nyilvánosan sohasem kereste a pápát, hogy kiadja a dokumentumot. “A pápára nem lehet nyomást gyakorolni.” – mondta egy amerikai bíboros.

 A zsidó médiakampány viszont kényszerűen ellenreakciót szült az egyházon belül. Kiadtak egy, az egyház hagyományos álláspontját képviselő brossurát, Bernardus: “A zsidók és a zsinat a Szentírás fényében” címmel. Ezt követte az “Összeesküvése az egyház ellen” c. kiadvány.

A progresszívok eközben vasárnap esti, a New York Times által szervezett és finanszírozott összejöveteleiken egyeztették taktikájukat.

Malachi_Martin2

Malachi Martin

 Nem mehetünk itt el szó nélkül Malachi Martin (1921-1999) neve mellett. Martin egy ír jezsuita szerzetes volt, aki kérte fölmentését szerzetesi fogadalma alól. Bea stábjában dolgozott. A zsinat alatt belső forrásokra hivatkozva adta tovább értesüléseit Amerikába, és ezt a tevékenységét gazdagon honorálták. Ha Martin valamilyen ügyet akart egy bizonyos irányba befolyásolni, akkor hamis belső információkat továbbított a sajtónak. Ugyancsak abban az időben jelent meg Michael Serafian álnéven “The pilgrim = A zarándok” c. könyve, melynek üzenete a keresztény bűntudat erősítése a zsidókkal szemben elkövetett bűnök miatt. Később több regényt írt a vatikáni viszonyokról (Vatican, Windswept House). Ezekben regény formában számol be a színfalak mögötti vatikáni történésekről, ami igen kényelmes megoldás, lévén, hogy senki nem kérhet rajta számon semmit, hiszen mindig hivatkozhat arra, hogy ő csak regényt írt. Beszámolt többek között a Vatikánon belüli sátánizmusról. 1990-ben adták ki magyarul is a “Kiforgatott katolicizmus” c. brossurát, mely a vele készült interjúkat fűzi egybe. 1999-ben halt meg, a halál oka sztrók volt, egyesek szerint meggyilkolták.

 1964 júniusában Cushing bíboros létrehozott egy találkozót Heschel rabbi és VI. Pál pápa között. Heschel minden köntörfalazás nélkül kategorikusan követelte a Vatikántól, tiltsák meg a próbálkozást, hogy zsidókat térítsenek meg, ami ellentmondásban volt az egyház kétezer éves hagyományával. Mivel a pápát láthatóan irritálta Heschel stílusa, Shuster zsidó lobbista beszélgetés közben francia nyelvre váltott, ami kizárta Heschelt a további párbeszédből.

 A konzervatív tábor jóval felindultabb volt Heschel szemtelen javaslatától, mint a pápa. Az AJC elhatárolódott Heschel kijelentésétől, a konzervatívok viszont az egész amerikai püspöki kart tartották a zsidók lakájainak. Ráadásul, mintha csak a konzervatív tábort akarná igazolni, Cushing azt kérte, hogy a zsidók istengyilkosságának törlése ismét kerüljön bele a kiadandó dokumentumba, Steven Leven San Antonio-i püspök pedig megismételte Heschel követelését a zsidók közti misszió tiltására.

 Egy epizód, amely jól megvilágítja Heschel mozgatórugóit:
A ’Nostra Aetate’ kiadása előtt kiszivárgott a sajtóba egy olyan tervezet, amely nem tartalmazta a zsidók térítésének Heschel által óhajtott tilalmát. Ez úgy földühítette Heschelt, hogy írt egy vezércikket a New York Times-ban és a Time magazinban. Ebben Heschel így fogalmazott: “Amint ismételten kijelentettem a Vatikán vezető képviselőinek: Kész vagyok Auschwitzba menni, ha a megtérés vagy halál közt kell választanom.”

Egy későbbi alkalommal, a Ma’ariv számára adott interjúja során a következőképp magyarázta meg fenti kijelentését: A Ma’ariv riporternője, Geula Cohen, korábbi Stern-banda terrorista, azt mondta Heschelnek: büszke rá, hogy Heschel ezt mondta, bár ő másképp fogalmazott volna. Ő a keresztényeket küldte volna Auschwitzba, ha csak keresztényként élhetett volna.
Heschel válasza: “Nos, ha direkt azt mondtam volna, hogy a keresztények nácik, nevetségesen hatott volna. Ezért fogalmaztam úgy. Vannak, akik a testüket akarják támadni. Én a lelküket akarom megtámadni. Ma már nincsenek vallási háborúk. Ehelyett dialógus van. Nemde a dialógus vágya a gyöngeség jele?”

Íme, itt van az “idősebb testvérekkel való párbeszédnek” a tényleges oka: A rabbinikus háborút nem puskával és bombával vívják, hanem “párbeszéddel.”

 Végülis a zsidó követelések az ellenkező hatást érték el.

 V. A ’Nostra Aetate’ elfogadása

 A zsinat harmadik ülésszakát 1964. őszén nyitották meg. November 19-én elfogadtak egy dokumentumot a zsidókról, amely olyan mértékben magán viselt a zsidó befolyásolás jegyeit, hogy sokan a hagyományos katolikus tanítás föladásának tekintették. A zsidók ujjongtak a szavazás eredményén, de örömük csak rövid ideig tartott. VI. Pál pápa személyesen döntött úgy, hogy nem adja ki a dokumentumot.

 A tény, hogy a püspökök nagy része az elfogadás mellett szavazott, a konzervatívokat újabb kampányra sarkallta. Az alapkérdés a következő volt:

 A mai zsidók az Ószövetség népe, vagy Hollywood sztárkultuszának, a pánszexualizmusnak, a freudi pszichoanalízisnek a forrása, amely végeredményben veszélyt jelentett a katolikus erkölcsi alapokra.

 A pápa döntése után a dokumentumot visszaküldték az előkészítő bizottsághoz (Bea). Az átdolgozott szöveg inkább elfogadható volt a konzervatív tábor számára, bár számos kétértelmű megfogalmazást tartalmazott. Időközben az arab államok vezetői tiltakoztak a zsidókról szóló zsinati dokumentum kiadása ellen, illetve a keleti katolikus püspökök is hangot adtak aggályaiknak. A Vatikán ezt a dilemmát úgy oldotta meg, hogy a dokumentum nem csak a zsidókról szólt pozitívan, hanem a többi nagy nemkeresztény vallásról is, mint buddhizmus, hinduizmus, iszlám.

 1965 februárjában Carli bíboros püspökségének lapjában olyan írást tett közzé, mely a Krisztus korabeli zsidókat, valamint utódaikat mind a mai napig felelősnek tartotta Krisztus halálában.

 1965 április 4-én, Nagypénteken a pápa prédikációjában azt mondta, a zsidókat tartja felelősnek Krisztus keresztrefeszítéséért. “Szomorú és ünnepélyes a tudósítás Jézus találkozásáról a zsidósággal. Ez a nép volt kiválasztva, hogy a Messiást fogadja. Évezredeken keresztül reménnyel eltelve várt érkezésére. De amikor eljött, és kinyilvánította önmagát, a zsidók nemcsak, hogy nem ismerték fel, hanem megrágalmazták, küzdöttek ellene, megkínozták és végül megölték.”

A zsidók felháborodtak a beszéden. Tiltakozó táviratot küldtek a Vatikánba, melyben hivatkoztak arra, hogy a zsinat nem ilyen értelmű dokumentumot kíván elfogadni.

 Megvádolták továbbá a pápát, hogy visszalépett az egyezségtől, amit ők Bea bíborossal kötöttek. Erre föl a konzervatívok Beát vádolták meg, hogy

 1, zsidó pénzt fogad el, hogy titkársága a nekik megfelelő módon fogalmazza meg a dokumentumot

2, könnyelmű ígéretet tett arra, hogy az egyház bocsánatot fog kérni a zsidóktól az évszázados üldözésekért, melyeket a keresztény tanítás váltott ki [zsidók, mint istengyilkosok, mint elvetett nép, stb.] A konzervatívok apelláltak a zsinati atyákhoz, “akik még nem hajoltak meg a zsidó nyomás előtt, vagy nem vásárolták meg őket, utasítsák vissza ezt a perfid deklarációt.”

VI. Pál pápának avval a kellemetlen feladattal kellett szembenéznie, hogy mindkét tábort kielégítse. Ha szándékában volt a zsidó séma megmentése, Beát is védelmébe kellett vennie a vádakkal szemben.

 1965 októberében Poncins közzétett egy vitairatot “A zsidó probléma a zsinaton ” címmel. A párizsi Figaro-ban az írást egy rendkívüli antiszemita dokumentumnak nevezték. Poncins föl volt háborodva. “A zsidók nevezhetik hazugnak Máté evangélistát, de ha én idézek Jules Isaactól vagy Joshua Jehoudától, akkor megvetésre méltó antiszemitának neveznek.”

 Október 4-én a pápa egy rövid látogatást tett New Yorkban, ahol beszédet tartott az ENSZ közgyűlés előtt (Soha többé háborút!) A látogatáshoz kapcsolódó nem nyilvános tárgyalások első számú témája természetesen a zsidókról szóló dekrétum volt.

 Ezek után került sor a módosított szöveg végső szavazásra 1965.10.14-én. A módosított szöveget az egyházatyák nagy többséggel elfogadták, és azt a pápa október 28-án közzétette. Bár az 1964-es tervezethez képest tompított volt, az egyház végső soron vesztes maradt. Sokan azt mondták, ha az egyház meghajolt a zsidó követelések előtt, akkor biztos van valami rejtegetnivalója. Keleten többen ortodox hitre tértek a dekrétum hatására. A progresszíveknek szembe kellett nézniük annak vádjával, hogy meghajoltak a zsidó követelések előtt, a konzervatívoknak pedig avval, hogy antiszemiták, és (társ)felelősek a náci haláltáborokért.

 Az elfogadott változatból kimaradt az eredetiben benne lévő fejezet a reményről, hogy Izrael is integrálódik az egyházba. Mint Bea bíboros mondta, el akarták kerülni a prozelitizmus zsidó vádját.

 VI. A dokumentum következményei

 Az egyház rögtön a promulgálás után elveszítette az ellenőrzést a dokumentum fölött, mert elveszítette az értelmezés kizárólagos jogát. A ‘Nostra Aetate’ hatékony fegyverré vált az egyház ellenségeinek kezében. A dokumentum elítélte az antiszemitizmust – anélkül, hogy azt definiálta volna.
Poncins emlékeztet: “Zsidó felfogás szerint minden intézkedés a zsidó eszmék behatolása, avagy keresztényellenes zsidó eretnekségek ellen, a nemzetgazdaság védelme a zsidó ellenőrzéstől, vagy csak egyszerűen a törekvés a keresztény hagyományok megőrzésére: az antiszemitizmus manifesztációja. Sőt, már a zsidókérdés egyszerű felvetése is antiszemitizmus.”

Carli bíboros utalt a zsidó követelés logikátlanságára. Egyrészt tagadják, hogy a mai zsidóknak bármi közük lenne Krisztus megöléséhez, másrészt szüntelenül bocsánatkérést és bűnbánatot követelnek az egyháztól olyan dolgokért, amelyekhez egyetlen mai kereszténynek nincs köze.

 És hogy hova vezetett a dokumentum, azt le lehet mérni az azóta tartó, katolikus részről kiadott, a hagyományos hittel ellentétes megnyilatkozások során, a folyamatos elvtelen hajbókolásokon a zsidók előtt. Ezek a megnyilatkozások olyan gyakran ismétlődnek, hogy az ember már azt gondolja, maguk a megfogalmazók sem hisznek bennük, azért ismételgetik őket, remélve, hogy a sok ismétléstől megjön a belé vetett hitük is. Mindeközben a zsidó médiahatalom továbbra is érezteti erőfölényét (rágalmazások, lejárató kampányok). Ez az erőfölény olyan mértékű, hogy még az egyháztól a zsinati szellem miatt elszakadt tradicionalisták (FSSPX) is kénytelenek evvel számolni.

Bálint József, 2013. január

 Források:

7 Comments

Könyvismertetés: Johannes Rothkranz: 44 tévedés a zsidóságról

Az ismertetés tárgyául szolgáló könyv II. János Pál Pápa pontifikátusa alatt jelent meg Németországban a Pro Fide Catholica kiadónál, ezért beszél a könyv több helyen róla, mint pápáról és Ratzingerről, mint bíborosról. Az ismertetés a téma iránt komolyan érdeklődők részére nem helyettesítheti magának a műnek az elolvasását. Összefoglalásunkban kihagytuk az eredeti műben minden esetben megadott hivatkozási forrásokat, illetve egy témát csak olyan mélységig tárgyaltunk, példát csak annyit hoztunk, amennyi föltétlenül szükséges a szerző gondolatainak közléséhez. Nem minden esetben értünk egyet az egyes megfogalmazásokkal. A mű alapgondolatával és üzenetével viszont teljes mértékben egyetértünk.

1, Csakugyan fennáll még az Ószövetség?

A kérdésre A Svájci Püspökkari Konferencia az egyházfőre történő hivatkozással 1992-ben igennel válaszolt. II. János Pál pápa Szent Pálnak a Rómaiakhoz írt levelében írt mondatára hivatkozva – «Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását» –gyakran nyilatkozott ilyen értelemben.

Előtte VI. Pál pápa mondta ugyanezt: “A föl nem bontott Ószövetség gondolata a teológiában csak a közelmúltban kezd általánossá válni.”

*

Természetesen Isten nem szegte meg a Sínai hegyen kötött szövetségét. Sőt, ezt az előképszerű és időleges szövetséget törésmentesen vezette át az új és örök szövetségbe. Már Jeremiás próféta által kinyilatkoztatta, az eddigi szövetséget, melyet egyébként a zsidók számtalanszor megszegtek, egy új szövetséggel váltja fel:

«Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, holott én uruk voltam – mondja az Úr. Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek.» (Jer 31, 31-34)

A Zsidókhoz írt levelében Pál pontosan ezt a helyet idézi szó szerint, hogy azt a következőképp értelmezze:

«Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.» (Zsid 8,13)

Szenvedésének előestéjén pedig az Üdvözítő közvetlenül az előképként szolgáló bárány áldozat után a helyezte érvénybe a végleges szövetségi áldozatot: «Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.» (Lk 22,20)

Így igenis megszűnt a régi szövetség érvényessége, ahogyan azt Pál a Zsidókhoz írt levélben megállapítja:

«A papság megváltozásával azonban szükségképpen megváltozott a törvény is. Ám ezzel a korábbi törvény megszűnt, mint hatástalan és erőtlen, a törvény tudniillik nem vezetett el a tökéletességre, csak előkészítője volt egy jobb reménynek, amely közelebb visz az Istenhez.

Ennek megfelelően Jézus egy kiválóbb szövetség kezese lett.» (Zsid 7, 12; 17-19; 22)

«Ezért ő új szövetség közvetítője. Előbb azonban a régi szövetség korában elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a halált, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.» (Zsid 9,15)

Jegyezd meg:

Az Ószövetség már nem áll fenn, az csak időleges volt. Helyébe lépett az Új- és Örök szövetség Krisztus vérében. Ehhez a szövetséghez tartoznak az összes igaz Krisztus-hívők, azaz a valódi Katolikus Egyház tagjai, és csak ők.

 

2, Valóban Isten választott népe a mai zsidóság?

Georges Cottier, II. János Pál pápa házi teológusa erről meg van győződve: “Isten tervében még mindig szerepel Izrael elhívása.” Ehhez csatlakozik II. János Pál pápa is: A zsidó nép meghívása és történelme által különleges módon ki lett választva, hogy Isten üdvözítő akaratát hirdesse az egész emberiség számára.” Számtalan egyházi méltóság nyilatkozata variálja továbbá a fenti kijelentéseket.

*

Az ószövetségi zsidóságnak hármas hivatása volt:

a, A világ megígért Megváltójának világba bocsátása Júda törzséből és Dávid házából

b, A megváltás kegyelméből időben elsőként részesedni

c, A Megváltóban vetett hitet és tanítását az egész világon elterjeszteni.

Az első két pont Jézus megváltó művének beteljesedésével, a Szentlélek kiáradásával egyszer és mindenkorra végbement.

A kiválasztás harmadik része természetesen a zsidóságnak csak azon kis részére érvényes, amely Krisztus tanítását hittel fogadta és terjesztette. Ennek a kiválasztottságnak részesei lettek a keresztény hitre tért nemzsidók is, ahogyan Szt. Pál írja:

«Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.» (Gal 3,29)

Istennek erről a kiválasztott új népéről beszélt az Üdvözítő, amikor így jövendölt a zsidóknak:

«Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.» (Mt 21,44)

Tehát nem a zsidó népben, hanem Isten újszövetségi népében teljesedik be az Izraelnek Izaiás által adott jövendölés:

«Kevés az, hogy szolgám légy, s fölemeld Jákob törzseit, és visszatérítsd Izrael maradékát. Nézd, a nemzetek világosságává tettelek, hogy üdvösségem eljusson a föld határáig.» (Iz 49,6)

Erre utal Pál a hitetlen antiókiai zsidókhoz intézett beszédében: «Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.» (ApCsel 13,46-47)

Jegyezd meg:

A mai zsidók semmi esetre sem Isten választott népe. Isten választott népét Krisztus kereszthalála óta a hívővé vált zsidók és nemzsidók alkotják.

 

3, Valóban Ábrahám gyermekei a mai zsidók?

Nem kisebb személyiség, mint II. János Pál pápa utalt erre többször, pl. 1980-ban a mainzi rabbik előtt mondott beszédjében. Ilyen értelemben nyilatkozik utódja és az egész vatikáni nomenklatúra is.

*

Egy pillantás a János-evangéliumba elegendő, hogy megállapítsuk, ezek a személyek súlyosan tévednek.

Már kortársaitól is, akik nem hittek istenségében, elvitatta Jézus, hogy Ábrahám valódi gyermekei lennének. Nem testi, hanem lelki értelemben. «Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok.» (Jn 8,37) Mert ezután így folytatja: «Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette. Azt teszitek, amit atyátok tett. A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni.» (Jn 8,39-41; 44)

Nos, ami az akkori zsidókra érvényes volt, annak érvényesnek kell lennie szellemi örököseikre is.

Nemhiába emlékeztet Pál a Galatákhoz írt levelében arra, hogy Ábrahámnak két fia volt: Izmael, aki Hágártól, a szolgálótól, és Izsák, aki feleségétől, Sárától született.

«Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.» (Gal 4,24-26; 31)

Más szavakkal: Csak mi keresztények vagyunk Isten igazi, ígéret szerinti gyermekei. Pál megerősíti ez a Galatákhoz írt levélben:

«Ugyanaz történik, mint Ábrahám esetében: “Hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált.” Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: “Benned nyer áldást minden nép.” Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal… Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.» (Gal 3,6-9; 29)

A Krisztus utáni zsidóság nem tartozik Jézushoz. Hogyan lehetnének akkor Ábrahám gyermekei?

Egyébként már Keresztelő János figyelmezteti a zsidókat, ne tévesszék össze a testi leszármazást a lelki gyermekséggel.

«Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét! És ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! – Mert mondom nektek, van hatalma az Istennek, hogy ezekből a kövekből fiakat támasszon Ábrahámnak.» (Lk 3,7-8 )

Jegyezd meg:

A mai zsidók nem Ábrahám gyermekei. Ábrahám hitt az eljövendő Megváltóban Jézusban, ők azonban nem hisznek benne. Ábrahám valódi gyermekei csak mi, a hívő katolikusok vagyunk.

 
4, Valóban az ígéret örökösei a mai zsidók?

Számos alkalommal (Rómában, Budapesten, Szarajevóban) nyilatkozott így II. János Pál pápa.

*

A Szentírás azonban határozottan ellentmond ennek. Az Üdvözítő fehéren-feketén kijelenti:

«Ezért mondom nektek: “Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”» (Mt 8,11-12)

De nem maga Pál mondja Rómaiakhoz írt levelében?:

«Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek.» (Róm 9,4)?

Természetesen ezt mondja, de a folytatást is el kell olvasnunk.

«Nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik, s nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő leszármazottai. Csupán “Izsák leszármazottjait hívják utódoknak.” Más szóval: nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekeit nevezik utódnak. Mit szóljunk ehhez? A pogányok, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazultak, mégpedig a hitből igazultak meg. A zsidó nép viszont, amely törekedett a törvényből eredő megigazulásra, nem jutott el a törvény teljesítésére.» (Róm 9,6-8; 30-32)

Más szavakkal: Az ígéretek csak azon izraeliek számára érvényesek, akik hinni fognak. Emellett vonatkoznak azon nemzsidókra is, akik hisznek. Az ígéret gyermekei tehát a hívő keresztények.

«Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. De mit mond az Írás? “Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.“» (Gal 4,28-30)

«Az az ígéret ugyanis, hogy Ábrahám és utódai öröklik a világot, nem a törvénnyel, hanem a hitbeli megigazulással kapcsolatban hangzott el. Mert ha a törvény alá rendeltek az örökösök, akkor a hit hiábavaló, az ígéret pedig érdektelen.» (Róm 4,13-14)

Nem, a Krisztus utáni zsidóság semmiképp nem örököse az ígéretnek, mert «olyan oltárunk van, amelyről nem ehetik az, aki a sátornak szolgál.» (Zsid 13,10)

Egyáltalán nem új dolog egyébként, hogy az ígéret önmagában még senkit nem tesz örökössé. Nem volt ez másképp az Ószövetség idején sem.

«Nem szeretném, ha elkerülné figyelmeteket, testvérek, hogy atyáink mind ott voltak a felhő alatt, mind átkeltek a tengeren, s mind megkeresztelkedtek Mózesre, a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a lelki ételt ették, ugyanazt a lelki italt itták. Ittak ugyanis a lelki sziklából, amely kísérte őket, s a szikla Krisztus volt. De legtöbbjükben nem telt kedve az Istennek, ezért odavesztek a pusztában.» (1Kor 10,1-5)

Jegyezd meg:

A mai zsidók semmiképp nem örökösei az ígéretnek, mert ezt az örökséget hitetlenségükkel önként visszautasították. Az ígéret örökösei egyedül mi, az egy igaz katolikus anyaszentegyház hívő gyermekei vagyunk.

 

5, Csakugyan hűséges maradt a mai zsidóság a szövetséghez?

Mussinghof aacheni püspök szerint a zsidók az üldöztetések közepette is hűek maradtak Istenhez, és ez például kellene, hogy szolgáljon nekünk, keresztényeknek.

Hasonlóképp nyilatkozik Dschulnigg bochumi teológiaprofesszor.

És csakugyan, mindketten hivatkozhatnak az 1970 óta érvényben lévő nagypénteki könyörgés szövegére, melyben azt halljuk, ”őrizzék a szövetségi hűséget.”

*

Az Ószövetség nem mást jelentett, mint a világ Istentől megígért megváltójának hívő várását, amely várakozást az Újszövetség elfogadásának kellett volna követnie. A régi szövetséghez csak az maradhatott hű, aki a maga idejében csatlakozott az újhoz. István diakónus és vértanú így kiáltott a zsidóknak:

«Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.» (ApCsel 7,51-53)

Szent Péter sem tudott a Krisztussal szemben ellenséges zsidók fennálló szövetségi hűségéről. Amikor a zsidók megkérdezték tőle lángoló pünkösdi beszéde után, mit tegyenek, nem azt mondta, maradjanak hűek a Sínai hegyen kötött szövetséghez, hanem «Térjetek meg – felelte Péter –, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!» (ApCsel 2,38-40)

Nem sokkal később pedig nyomatékosítja:

«Mózes ezt mondta: “Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek! Azokat, akik nem hallgatnak erre a prófétára, irtsátok ki a népből.”» (ApCsel 3,22-23)

Ugyancsak nem tud Pál a hitetlen, Krisztussal szembenálló zsidók fennálló szövetségi hűségéről: «akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten előtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei. Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így egyszer s mindenkorra betelik bűneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, minden időkben végérvényesen.» (1Tessz 2,17)

Végül: Maga az Üdvözítő mond ítéletet minden hitetlen fölött, beleértve a hitetlen zsidókat is:

«Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen… Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában.» (Jn 3,16-18)

Jegyezd meg:

A zsidók semmi esetre nem maradtak hűek a szövetséghez, mert az időleges Ószövetséget az Istenember Jézus bevégezte, és az örök Újszövetségbe vezette át. Állítólagos hűségük nem egyéb, mint makacs hitetlenség. Csak a Jézus Krisztus új szövetségéhez való hűség tetszik Istennek és vezet az örök életre.

 

6, Valóban Istentől szeretettek a mai zsidók?

Ezt állítja a zsinat utáni Vatikán, név szerint Ratzinger bíboros egy hivatalos dokumentumban, melyet a sajtó így foglalt össze:

A zsidóság Isten szeretett népe maradt. Ezért, aki Istennel akar szövetségben maradni, annak szeretnie kell a zsidóságot.”

Ugyanazt olvashatjuk egy magasrangú katolikus zsidó találkozó zárónyilatkozatában:

“A Katolikus Egyház elismeri, hogy a zsidókat Isten nagyon szereti az atyák végett, nem bánja meg az adományokat, sem a meghívást.” (Nostra Aetate 4, vö. Róm 11,28-29)

*

Természetesen nem arról van szó, hogy Isten ne szeretné a hitetleneket és egyéb bűnösöket. Azonban: Ő, a végtelenül szent, nem szeretheti a halálos bűnben élőket ilyen minőségükben. Csak feltételesen, lehetséges megtérésükre való tekintettel szereti őket, amely megtéréshez irgalmában minden kegyelmi segítséget fölkínál. Ilyen értelemben szereti Isten a hitetlen zsidókat, csakúgy, mint más halálos bűnben élőket.

De az idézett állásfoglalások természetesen mást mondanak: hogy a zsidók, mint Krisztust elutasító vallás híveiként lennének szeretettek? Semmiképp sem. Isten szemében semmilyen vallásnak, semmilyen népnek nem lehet ilyen minőségében létjogosultsága, amely igazi egyháza ellen küzd. Semmiképp sem akarhatja, szeretheti őket.

De nem mond ellen ennek Pál, amikor megállapítja, a Krisztussal szembenálló zsidók még mindig szeretettek?

«Ők az evangéliumot tekintve ellenségek, a ti javatokra, de a kiválasztás szerint kedvesek, az ősökért.» (Róm 11,28)

Semmiképp sem. Csak az atyáknak adott kiválasztás miatt kedvesek, nem saját maguk miatt, nem olyan minőségükben.

Pál nem habozik ugyanis kijelenteni, hogy ők,

«akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten előtt nem kedvesek», majd

«Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így betelik egyszer s mindenkorra bűneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, végérvényesen.» (1Tessz 2,15-16)

Ez pedig az örök elvetettséget jelenti.

Izajás is fennszóval hirdeti Izraelről: «Ha annyi is Izrael fiainak száma, mint a tenger fövénye, csak a maradék üdvözül. Az Úr beteljesíti és lerövidíti szavát a földön.» (Róm 9,27-28)

Isten választott népe nem a zsidóság többé, hanem a kereszténység. A Jelenések könyvében ezeket a szavakat intézi egyházához, illetve annak látható fejéhez:

«Nézd, hozok néhányat a sátán zsinagógájából, olyanokat, akik zsidónak mondják magukat, noha nem azok, hanem hazugok. Kényszerítem őket, hogy jöjjenek, boruljanak lábad elé, és tudják meg, hogy téged szerettelek.» (Jel 3,9)

Jegyezd meg:

A mai zsidók nem Isten szeretett népe, hanem mint hamis, keresztényellenes vallás, gyűlöletesek előtte. A hitetlen zsidókat, mint egyes személyeket annyiban szereti, amennyiben számukra is felkínálja kegyelmét a megtérésre, azaz nem jobban és nem kevésbé, mint minden egyéb hitetlent és halálos bűnben élő személyt.

 
7, Hisznek a mai zsidók az igaz Istenben?

II. János Pál pápa számára ez nem kérdés. “A zsidó nép az Úrban vetett hite által megerősödve négyezer éves szétszórtságában is megőrizte identitását, rítusait, hagyományait…”

Brazília zsidó közössége előtt tartott beszédében pedig azt mondta, “az isteni gondviselés akarta, hogy ez a történelmi pillanat a testvériség és kölcsönös figyelem szellemét erősítse. Ennek alapja nem egyszerűen a kölcsönös tisztelet, hanem a az egyetlen és igaz Istenbe vetett hit.”

“A keresztények hálásak, hogy a zsidó testvéreink minden nehézségük ellenére máig megőrizték ebbe az Istenbe vetett hitüket és tanúságot tettek róla más népek előtt, amelyek nem ismerték az egyetlen Istent.” – nyilatkozta Joseph Ratzinger bíboros, a zsinat utáni Vatikán legfőbb hitvédője.

*

De a dolog nem ilyen egyszerű. Az igaz Isten csak a háromszemélyű Egyisten. Amióta Isten kinyilatkoztatta magát a második isteni személy emberré válása által, minden istenhit, amely ezt figyelmen kívül hagyja, legjobb esetben is csak egy természetes istenhit, amely nem egyenlő az igaz Istenbe vetett, üdvösségszerző hittel.

Az Úr határozottan kijelenti, hogy az Atyába vetett hit a Fiúba vetett hit nélkül nem számít:

«Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek előtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai előtt. Aki azonban megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom Isten angyalai előtt.» (Lk 12,8-9)

Továbbá:

«Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az Atyát sem tiszteli, aki őt küldte.» (Jn 5,22-23)

Pontosan ezt veti Jézus a zsidók szemére:

«Tehát maga az Atya tesz mellettem tanúságot, aki küldött. Ám ti sem szavát nem hallottátok, sem színét nem láttátok, s szava nem marad meg bennetek, mert nem hisztek abban, aki küldött.» (Jn 5,37-38)

A hitetlen zsidók nem hisznek az igaz Istenben, mert nem ismerik (mivel nem akarják ismerni), ezért mondja nekik Jézus:

«Erre megkérdezték tőle: “Hol van az atyád?” “Sem engem nem ismertek, sem Atyámat” – felelte Jézus. – “Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”» (Jn 8,19)

És még világosabban:

«Jézus így válaszolt: “Ha én dicsőíteném meg magamat, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem…» (Jn 8,54-55)

A Krisztust elutasító zsidók nem hisznek az igaz Istenben, hanem szellemi sötétségben vannak. Ő így figyelmeztette őket szenvedése előtt még egyszer utoljára:

«Már csak rövid ideig marad köztetek a világosság. Addig járjatok, amíg van világosságotok, nehogy elborítson benneteket a sötétség. Aki sötétben jár, nem tudja, hova megy. Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.» (Jn 12,35-36)

Tanítványai felé Jézus még egyszer kinyilvánítja, hogy a hitetlen zsidók nem ismerik Istent:

«Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem.» (Jn 16,1-3)

Krisztus megjelenése óta nem létezik tehát igaz istenhit, amely elválasztható volna egyszülött Fiába (és a Szentlélekbe) vetett hittől:

«Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs. Aki megvallja a Fiút, azé az Atya.» (1Jn 2,23)

Jegyezd meg:

A mai zsidók nem hisznek az igaz Istenben, mert vonakodnak hinni a Szentháromság Istenben, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, miután Ő kinyilatkoztatta magát Jézus Krisztusban, a második isteni személyben. Egyedül mi, keresztények hiszünk az igaz, háromszemélyű Istenben.

 
8, Igaz, hogy a mai zsidók Jézus Krisztusra várnak?

Legalább is ezt állítja a zsinat utáni egyház pápai teológusa, Georges Cottier:

”Ők az idősebb testvérek, mert ők is várnak Krisztusra. Bár nem találták meg, de várják, és ez sokat jelent.”

*

Közismert, és nem vitatott, hogy a mai zsidók a “Messiásra” várnak. De az állítás, hogy Krisztusra várnának, természetesen hamis. A zsidókat nem érdekli Krisztus, ahogyan ezt Michael Singer, a befolyásos amerikai rabbi 2003-ban a Bajor Katolikus Akadémia hallgatósága előtt kijelentette.

De el ne felejtsük, hogy az Antikrisztus Krisztusnak és a zsidók által várt Messiásnak fogja magát kiadni.

Honnan tudjuk ezt? Egyenesen Jézus szájából: A hitetlen zsidóknak ő jövendölte meg:

«Atyám nevében jöttem, s nem fogadtok el. De ha más valaki a fog jönni a maga nevében, azt el fogjátok fogadni.» (Jn 5,43)

Jegyezd meg:

A mai zsidók semmiképp nem várnak Jézus Krisztusra, sokkal inkább (egyesek tudatosan, a legtöbben öntudatlanul) egy hamis Messiás, a bibliában megjövendölt Antikrisztus érkezésére.

 
9, Igaz, hogy a mai zsidóktól jön az üdvösség?

Ezen a véleményen van Párizs zsidó származású érseke, Lustiger, ilyen szellemben nyilatkozik több katolikus teológus, közíró.

*

De hát nem szó szerint ez hangzik el Jézus szájából? Nos, idézzük fel a szituációt. A szamáriai nő, miután felismeri Jézusban a prófétát, megkérdezi, a zsidók (Jeruzsálemben), vagy a szamáriaiak (az ott lévő hegyen) imádják a megfelelő helyen Istent. Az Ószövetség a keresztáldozat előtt érvényben van még, de hamarosan bekövetkező megszűnésére utalva válaszol Jézus:

«Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus -, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered.» (Jn 4,21-22)

Ki másra utal itt Jézus, mint saját magára? Nem sokkal később a hitre tért szamáriaiak így tettek róla tanúságot:

«Most már tudjuk, hogy valóban ő a világ Üdvözítője.» (Jn 4,42)

Így jövendölt az agg Simeon is, amikor karjaiba vette a kis Jézust a templomban:

«Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél.» (Lk 2,29-32)

Miután Jézus, aki az Atyával egylényegű, emberré lett Júda törzséből és Dávid házából, semmiféle más üdvösséget nem lehet várni a zsidóktól. Ezt erősíti meg Péter a hitetlenségükben megmaradt zsidók előtt:

«Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, és mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.» (ApCsel 4,11-12)

A zsidóktól és a törvényhez való értelmetlen ragaszkodásuktól csak baj eredhet. Mert aki Krisztus véghezvitt megváltási műve után még mindig ragaszkodik az előkészítés során érvényben volt törvényekhez, az éppen ezáltal szakítja el magát Krisztustól, az egyedüli Üdvözítőtől. Már Pál is megmondta a Galatáknak: «Ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. Azt is kijelentem a körülmetélkedőnek, hogy köteles az egész törvényt megtartani. Ha a törvényben keresitek az igazzá válást, elszakadtatok Krisztustól és elvesztettétek kegyelmét.» (Gal 5,2-4)

Jegyezd meg:

A mai zsidóktól nem jöhet üdvösség, csak baj, mert az egész világot el akarják téríteni Jézustól. Az üdvösség a zsidóktól már eljött Jézus Krisztus személyében.

 

10, Igaz, hogy a mai zsidóknak üdvtörténeti hivatásuk van?

Így látja ezt a pápa házi teológusa, G. Cottier: “Isten tervében még mindig van hivatása a zsidóknak.”

II. János Pál pápa így nyilatkozik: “A zsidó és keresztény tradíciók hivatása, hogy örökségüket az emberek szolgálatába állítsák, és együtt építsék fel a közös európai házat, amelyet igazságosság, béke, jog és szolidaritás tart össze. Akkor valósul meg a próféta szava (Iz 11,6-9)”. A berlini zsidókhoz pedig így szól: “Hivatása és története által a zsidó nép különleges módon lett kiválasztva Isten üdvözítő akaratának közlésére az egész emberiség számára.”

*

Természetesen ebből semmi sem lesz. Még ahol Szt. Pál a hitetlen zsidókra tekintve megerősíti – «Isten nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását» (Róm 11,29) – ott is csupán az általános kegyelmi ajánlatra, és az üdvösségre szóló általános meghívásra gondol, amelyek kivétel nélkül minden emberre vonatkoznak. Mert Krisztus eljövetele és egyházának alapítása után mindenki számára, akár zsidó, akár pogány, csak egyetlen elhívás létezik: Krisztus tanítványává, kereszténnyé, titokzatos testének, a katolikus egyháznak hívő tagjává válni, és abban parancsainak követése által az örök üdvösséget kiérdemelni.

Egy külön zsidó elhívásról Krisztus után szó sem lehet. Úgy a zsidók, mint pogányok ugyanarra a hitre hivatottak Jézus Krisztus evangéliumában, «ami Isten üdvösséget hozó ereje minden hívőnek: először is a zsidónak, azután a görögnek.» (Róm 1,16)

Ugyancsak mindenkire egyaránt vonatkozik a felhívás a parancsok megtartására:

«Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem, elsősorban a zsidót, azután a pogányt. S dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsősorban a zsidóra, azután a pogányra. Isten ugyanis személyválogatás nélkül ítél.» (Róm 2, 9-11) Egy külön zsidó hivatás Krisztus egyetlen egyházán kívül nincs:

«Gondoljatok arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek, akiknek testét kézzel metélték körül, körülmetéletlennek hívnak benneteket. Abban az időben Krisztus nélkül éltetek, kívül álltatok Izrael életformáján; a szövetségekből s ígéreteiből idegenként kizárva… Most azonban ti, akik “távol” voltatok, Krisztus Jézusban “közel” kerültetek, Krisztus vére árán. Ő, a mi békességünk a kettőt eggyé forrasztotta… Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által…» (Ef. 2, 11-16)

A mai zsidóságnak, a hitetlen farizeusok szellemi örököseinek éppúgy nincs üdvtörténeti hivatásuk, mint szellemi őseiknek, akiktől az Úr a következőképp óvott:

«Tövestül kitépnek minden növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.» (Mt 15,13-14)

Jegyezd meg:

A mai zsidóságnak éppúgy nincs külön üdvtörténeti hivatása, mint ahogyan az egyéb hamis vallásoknak sincs. Csak Jézus Krisztus egy igaz egyházának, a katolikus egyháznak van üdvösségi hivatása, rajta kívül nincs üdvösség.

 
11, Lehetnek a mai zsidók áldás a világ számára?

Ezt már maga II. János Pál pápa is bizonygatta 1993-ban.

Keresztényként és zsidóként, Ábrahám hitét követve a hivatásunk, hogy áldássá legyünk a világ számára. (Ter 12,2). Ez a közös feladatunk. Ezért nekünk zsidóknak és keresztényeknek egymás számára kell áldássá válnunk.”

Hasonlóképpen szólt 1996-ban a római főrabbi, Elio Toaff nála tett látogatása alkalmából: “Kívánságom, hogy az Önök látogatása ne csak számunkra legyen áldás, hanem az egész emberiség számára.”

*

Sajnos az ellenkezője igaz. A Krisztussal szemben álló, hitetlen zsidók átok alatt vannak, és csak átok lehetnek a világ számára. Egyedül mi hívő keresztények, Ábrahám valódi gyermekei lehetünk áldás a világ számára. Szent Pál a Galatáknak írt levélben magyarázza meg, miért van ez így, és miért nem lehet másképp:

«Ábrahám hitt Istennek, és ez megigazulására szolgált. Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: “Benned nyer áldást minden nép.”

Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal. Azokat viszont, akik a törvény szerinti tetteikre támaszkodnak, átok sújtja. Az Írás ugyanis ezt mondja: “Átkozott mind, aki nem tartja meg hűségesen, ami a törvényben van.”

Ebből nyilvánvaló, hogy a törvény útján senki nem válik az Isten előtt igazzá, mert “az igaz a hitből él”. A törvény azonban nem a hitből származik, hanem: “Aki teljesíti, élni fog.” Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: “Átkozott mind, aki a fán függ.”

Így szállt az Ábrahámnak szóló áldás Krisztus Jézus által a pogányokra, hogy a hitben elnyerjük a Lélek ígéretét.» (Gal 3, 6-14)

A mai zsidók ragaszkodnak a törvényhez, tehát továbbra is annak átka alatt vannak. Nem akarják, hogy ettől az átoktól megszabaduljanak a valódi és egyetlen Messiás, Jézus Krisztus által, így nem részesülhetnek az “Ábrahámnak szóló áldásban Krisztus által“.

Már lelki elődeik, a farizeusok is átokká lettek kortársaik számára avval, hogy elzárták előlük a Krisztushoz vezető utat.

Hogy lehetnének továbbá áldás a világ számára azok, akik nem Jézus Krisztus egyházához tartoznak, hanem a Sátán zsinagógájához: «Tudom, hogy gyaláznak, akik zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája.» (Jel. 2,9)

Jegyezd meg:

A mai zsidók semmiképp sem lehetnek áldás a világ számára, mert a törvény átka alatt akarnak maradni. Csak Krisztus egyetlen igazi egyházának, a katolikus egyháznak gyermekei lehetnek áldás a világ számára, amennyiben tanúságot tesznek a megváltásról.

 
12, Valóban rendelkezik az ószövetségi biblia és a Krisztus utáni judaizmus önálló értékkel?

A kérdésre Gerhard Bodendorfer judaisztika professzor feltétlen igennel válaszol. “Újra föl kell fedeznünk az Ószövetség önálló értékét”, továbbá “tudomásul kell vennünk a mai zsidóságot, mint a bibliai spiritualitás autentikus életformáját.”

Andreas Laun salzburgi segédpüspök szerint “az Ószövetség továbbra is érvényes minden zsidó számára, amíg nem tudják felismerni Jézusban az általuk várt Messiást.”

*

Szögezzük le: Ami lényege szerint valamire fölkészít, nem rendelkezhet saját értékkel. Az állványzat elveszti értelmét, amint kész a ház. Az öntőformának csak a harangra való tekintettel van értéke. Az Ószövetség és az ószövetségi Szentírás az Új szövetséget és az újszövetségi Szentírást készítik elő.

Avval, hogy az Ószövetségben a főpap csak egyszer léphetett be a szövetségi sátor, illetve a templom szentélyébe, a «A Szentlélek azt jelezte, hogy addig, amíg az első sátor fennáll, a legszentebb szentélybe vezető út nem nyílik meg.» (Zsid 9,8)

Az ószövetségi törvényeknek ugyancsak nincs önálló értékük, hiszen Szent Pál félreérthetetlenül tanítja, hogy «Krisztus a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette.» (Ef 2,15)

Továbbá: «Mielőtt a hit elérkezett, a törvény fogott össze és őrzött meg minket a hitnek, amelynek kinyilatkoztatása a jövőre várt. Így a törvény nevelőnk lett Krisztusra, hogy a hitben megigazuljunk. A hit eljövetelével azonban kikerültünk a nevelő keze alól. Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben.» (Gal 3,23-26)

Természetesen az egyház lett a zsinagóga örököse. «A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik lélekben szolgálunk Istennek, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk, s nem a testben bízunk.» (Fil 3,3)

Pedig Pál testben is dicsekedhetne, de ahogyan tovább fogalmaz:«Amit akkor előnynek tartottam, azt Krisztusért hátránynak tekintem. Sőt Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintettem, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam.» (Fil 3,7-8)

Azaz szó sincs önálló értékről, hanem hátrányról és szemétről.

Jegyezd meg:

Az Ószövetségnek nincs önálló jelentősége. Funkciója, hogy elvezessen az Új szövetségre. Így a mai judaizmus sem rendelkezhet önálló értékkel. Ténylegesen már semmiféle értékkel nem rendelkezik, hiszen Krisztus eljövetele már bekövetkezett.

 

13, A mai zsidóság csakugyan folytatása az ószövetségi zsidóságnak?

G. Cottier pápai házi teológus számára mindez nem kétséges. “A keresztények és a zsidók közti törés nem jelenti azt, hogy Isten elveti őket. A Római levélből ez világossá válik. Eljött a Messiás, de van kontinuitás is. Isten nem bánja meg, hogy ezt a népet választotta ki, és ez az üdvtörténethez tartozik. Ilyen értelemben nem szabad szubsztitúcióról beszélnünk.”

A Krisztussal szemben ellenséges zsidók Ratzinger bíboros számára is ugyanazok, mint a Krisztust hívő lélekkel váró ószövetségi zsidók. Egy általa kiadott dokumentumban a következőket olvassuk: “Ahol az Újszövetségben zsidóellenes polémiával találkozunk, az a bírálatnak olyan formája, mint amilyennel az Ószövetségben is találkozunk. Az ilyen szövegrészek fölhasználása zsidóellenes álláspont melletti érveléshez ellenkezik az Újszövetség tanításával. A bibliai bizottság megmutatta, hogy ez a polémia az Ószövetség prófétai nyelvéhez tartozik.”

*

A valóságban a hitetlen, Krisztussal szemben ellenséges zsidók teljes mértékben szakítottak ótestamentumi őseikkel. A pátriárkák és próféták vágyakozva vártak Jézusra, a Messiásra, akit lélekben szemléltek. A farizeusok és testi-lelki utódaik a mai napig nem akarnak tudni Jézus Krisztusról, a Messiásról.

A Szentírás számos helyen bizonyítja a már Krisztus idejében bekövetkezett törést. «A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van, mint Jónás. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítéli, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy hallja Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van, mint Salamon.» (Mt 12, 41-42)

Továbbá:

«Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Bizony mondom nektek, sok próféta és sok igaz ember kívánta látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.» (Mt 13,13;17)

Határozottan az atyák Istenével való törésről és evvel együtt az atyákkal való törésről beszél Jézus, amikor kora hitetlen zsidóinak szemére veti, «A gonosz házasságtörő nemzedék jelt kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás jelét.» (Mt 16,4)

Még megsemmisítőbb minden idők Krisztussal szembenálló zsidója számára a megtestesült Istenfia következő kijelentése: «Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?» (Jn 5,45-47)

A mai zsidó vallás tehát szöges ellentétben áll az ószövetségi atyák hitével. Azoknak az eljövendő Megváltóba vetett hite a kereszténységben folytatódik.

Jegyezd meg:

A Krisztus előtti zsidók és a Krisztus utáni zsidók közt áthatolhatatlan szakadék tátong. Az utóbbiak nincsenek szellemi közösségben az előzőkkel. Csak Krisztus igaz egyháza a folytatója annak, ami a zsidóságban elkezdődött.

 

14, Csakugyan idősebb testvéreink a mai zsidók a hitben?

Igen, állítja II. János Pál pápa a római zsinagógába történő belépéskor 1986-ban. Később többször megismétli ezt. A „Zsidókkal Fennálló Vallási Kapcsolatok Vatikáni Bizottsága” felhívja a figyelmet, hogy közös atyánk van Ábrahámban.

*

Valójában a mai zsidók se nem idősebbek, mint mi katolikusok, se nem testvéreink a hitben. De vajon nem régebbi a hitük a mi kereszténységünknél?

Nem. Mégha hitük Ábrahámra is nyúlna vissza: Ábrahám épp úgy hitt Jézus Krisztusban, az Isten küldötte Világmegváltóban, mint mi. Ezt Jézus igazolja: «Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki.» (Jn 8,56)

Az ő hitetlenségüket tehát nem lehet együtt említeni a mi hitünkkel.

Vannak nekünk katolikusoknak egyáltalán idősebb testvéreink a hitben? Persze! Kezdve Ábrahámtól egészen Józsefig, az utolsó pátriárkáig és Keresztelő Szent Jánosig, az utolsó ószövetségi prófétáig. Szent Pál a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében felsorolja Ábeltől kezdve a hit tanúit. Fölsorolását úgy fejezi be: «Bár ezek a hitükről mind bizonyságot kaptak, mégsem nyerték el az ígéretet, mert az Isten nekünk valami jobbat tervezett, nélkülünk nem juthatnak hát el az üdvösségre.» (Zsid 11,42) Azaz az üdvösségre a katolikus egyházon keresztül jutottak el.

Jegyezd meg:

A mai, alapvetően keresztényellenes zsidók sem idősebb testvéreink, sem testvéreink a hitben. A mi idősebb testvéreink a hitben vagy Krisztus előtt éltek, vagy a Krisztus alapította katolikus egyház hittel eltelt tagjai voltak.

 
15, Valóban zsidó gyökerei vannak a kereszténységnek?

A zsinat utáni egyházban valamint a protestantizmusban ezt hangoztatják szünet nélkül: «Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.» (Róm 11,8)

Egy 1998-as vatikáni dokumentum felhívja a hívek figyelmét, legyenek tudatában hitük zsidó gyökereinek.

*

A látszat ellenére a kereszténységnek egyáltalán nincsenek zsidó gyökerei. És a folyamatos hivatkozás a Római levél 11,8 versére egy csúnya trükk. Mert Szent Pál itt az ószövetségi zsidóságot nevezi annak az olajfának, amelyből a zsidókeresztények szervesen kinőnek, és amelybe a pogány keresztények mint vad olajfaágak beoltatnak. (L. Róm 11,16-21)

A korabeli és mai, Krisztussal szembenálló zsidókhoz ennek az olajfának nincs abszolút semmi köze, mert ezek az ágak éppen hitetlenségük miatt kitörtek (Róm 11,20)! Azokban, mint kitört ágakban a kereszténység semmiképp nem gyökerezhet. Szellemi gyökereink csak a Krisztust hittel váró ótestamentumi zsidóságban lehetnek.

Hogyan is fogalmaz Szent Pál? «Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is.» (Róm 11,16) Amiből egyenesen következik, ha nem szent a gyökér, akkor az ágak sem azok. Tehát ha a mai zsidó vallás lenne a gyökerünk, akkor nem keresztények, hanem krisztusgyűlölő zsidók vagy mohamedánok lennénk.

Ne feledjük, hogy Pál a Rómaiakhoz írt levél vonatkozó helyén a pogányságból megtért keresztényeket akarja a gőgre figyelmeztetni. Amikor az Ó- és Újszövetség viszonyát tárgyalja, hangsúlyozza az Újszövetség abszolút elsőbbségét. «Mivel a törvény a jövendő javak árnyéka, de nem a valóságok képe volt…» (Zsid 10,1)

Jegyezd meg:

A kereszténységnek ószövetségi gyökerei vannak. A mai zsidók kitört ágak. Mivel letörtek a gyökérről, semmiképp nem lehetnek a kereszténység gyökerei.

 

16, Valóban közös gyökereik vannak zsidóknak és keresztényeknek?

Így nyilatkozott 1991-ben Karl Lehmann, a német püspöki konferencia elnöke, valamint Quarracino argentin bíboros. 2003-ban a Vatikán és a judaizmus képviselői húzták alá, “dialógust folytatunk, mint olyan hívők, akiknek közös lelki gyökereik és közös örökségük van.”

*

Közös gyökérről azonban szó sem lehet. Legalább is olyan értelemben nem, ahogyan a fenti idézetek azt sugallják, hogy egy gyökérből egymás mellett két élő sarj fakad. Hiszen a Krisztus utáni zsidóság szakított Jessze gyökerével, amelyből Krisztus, a megígért hajtás kisarjad.

Izaiás próféta a következőképp jövendölt Krisztusról: «Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri az erőszakost, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség csípőjén a kötő. Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz a nyugvóhelye.» (Iz 11,1-5;10)

De amikor Izaiás leírta ezeket a sorokat, Izáj vagy Jessze már évszázadok óta halott volt. Így az utolsó mondatrész – dicsőséges lesz a nyugvóhelye – csak az eljövendő Messiásra, vagyis Jézus Krisztusra vonatkozhat. Ugyanígy értelmezi ezt Szt. Pál is a Szentlélektől vezetve, amikor a zsidó- és pogánykeresztényeket a hitben és Isten dicséretében tökéletes egységre hívja:

«Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját. Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére. Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. A pogányok pedig irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van: Azért magasztallak a pogányok között, és zsoltárt zengek nevednek. Izajás meg ezt mondja: Sarja támad Izájnak, aki a népek uralkodójává emelkedik. Benned bíznak majd a nemzetek.» (Róm 15,5-9;12)

Evvel világossá vált, hogy Jézus Krisztus, Jessze gyökere a kereszténység, ill. az egyház egyetlen gyökere. Erről a hitetlen zsidók magukat vágták le, pontosan úgy, ahogy Keresztelő János intette őket: «Amikor látta, hogy sok farizeus és szadduceus jön megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: “Viperák fajzata! Ki tanított benneteket arra, hogy fussatok a közelgő harag elől? A fejsze már a fák gyökerén van… Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.» (Mt 3,7;10)

Jegyezd meg:

A mi gyökerünk Jézus Krisztus, Jessze sarja. A hitetlen, keresztényellenes zsidók levágták magukat erről a gyökérről. Így nincsenek velük közös gyökereink.

 
17, Valóban a kereszténység anyavallása a mai zsidóság?

Anya és leánya – gyakran hasonlította össze Pinchas Lapide evvel a képpel a zsidóságot és kereszténységet.

Ugyancsak így vélekedett Richard Mathes zsinat utáni teológus 1990-ben: “Egyre világosabban és mélyebben tárjuk fel a többi, mindenekelőtt a monoteista vallások, de különösképpen a zsidó vallás értékeit.”

Ratzinger bíboros így foglalta össze a kétezer éves egyháztörténelmet 2000-ben: “A zsidóság a kereszténységet félresikerült lányának tartotta, a kereszténység pedig anyját, a zsidóságot vaknak és dacosnak tekintette.”

*

A csalóka kép – anya és leánya – csak elhomályosítja a valós tényállást. Ennek egyébként semmi nyoma nincs a Szentírásban. A valóság az, hogy csak egy igaz vallás van, amely átfogja az előkészítő Ószövetséget, és a beteljesedést hozó Újszövetséget. Senkinek nem jutna eszébe a virágot a bimbó leányának nevezni, hiszen a kettő egy, mégha a bimbó a rózsának csak nem tökéletes előkészítő stádiuma is, míg a virág annak kiteljesedése.

Ha mégis anya – leánya hasonlattal akarnánk az Ószövetség és Újszövetség viszonyát jellemezni, a kereszténység utáni zsidóság sem anya, sem leány nem volna, hanem az anyának, az Ószövetségnek egy illegitim, elfajzott fattyúja. ezt a kereszténység anyjának nevezni a legnagyobb sértés, amit Jézus igazi egyházára lehet mondani.

Egy anya, amikor világra hozza gyermekét, jóval tökéletesebb, mint a magatehetetlen újszülött. Evvel ellentétben Izrael vallása csak gyönge, nem tökéletes előképe volt az Újszövetség tökéletes, hathatós vallásának. Az Ószövetségben a Megváltó csak meg volt ígérve, míg az Újszövetségben eljött, és végbevitte a megváltást. Amiképp a tervrajz van a házért úgy az Ószövetség volt az újért. Újszövetség nélkül a régi nem létezett volna.

A Zsidókhoz írt levél ennek a témának a kifejtését tartalmazza. Idézzük a következő helyet, amely világosságát tekintve semmi kívánnivalót nem hagy maga után:

«A mondott dolgoknak ez a lényegük: Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember… Ha a földön élne, nem is volna pap, hiszen itt élnek olyanok, akik a törvény szerint áldozatot mutatnak be. Ezek azonban csak a mennyei szentély előképénél és árnyékánál szolgálnak, annak az utasításnak megfelelően, amelyet Mózes kapott, amikor a sátrat el akarta készíteni: “Vigyázz, és mindent a minta szerint csinálj, amelyet a hegyen mutattam neked!” Ő [Krisztus] annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott, amennyivel magasabb rendű, tökéletesebb ígéreten alapuló szövetségnek közvetítője.» (Zsid 8,1-2;4-6)

Jegyezd meg:

Az Ó- és Újszövetség viszonya az ígéret és a beteljesedés viszonya. Az ószövetségi zsidó vallás és újszövetségi egyház nem két külön vallás, hanem egy és ugyanaz. Anya és leány képéről azért is értelmetlen beszélni, mert az Ószövetség csak az új kedvéért létezett. A mai zsidók egyik szövetséghez sem tartoznak. Ezért semmilyen értelemben nem lehetnek a kereszténység forrása.

 

18, Csakugyan közösen hisznek zsidók és keresztények az Egy Istenben?

A zsinat utáni katolikus sajtó szerint igen.

“A testvériség hetének kezdetén Wetter müncheni érsek, bíboros a zsidókhoz és keresztényekhez intézett felhívást, tudatosuljon bennük újra testvériségük a közös istenhitben.”

Ugyanezt állítja Lehmann, a német püspöki konferencia elnöke a zsidó közösségnek a zsidó újév alkalmából írt köszöntő soraiban: “Az Isten egységébe és egyedülállóságába vetett hit összeköt bennünket.”

II. János Pál pápa megerősíti:

“Közös szellemi örökségünk forrása Ábrahám, Izsák és Jákob hitében lelhető meg. Ebbe a közös örökségbe foglalhatjuk bele a szent írások tiszteletét, az egy élő Istenbe vetett hitet, a felebaráti szeretetet, a prófétai tanúságtételt az igazságról és békéről.”

Így vélekedik G. Müller Regensburg püspöke, ma a Hittani Kongregáció prefektusa is:

“A teremtés, a szövetség és a megváltás Istenébe vetett hit a keresztényeket és zsidókat testvérekké teszi.”

*

Ha közelebbről megnézzük a dolgot: Közös istenhitről szó sem lehet. Mi katolikusok hiszünk Jézusban, Isten Fiában, aki az Atyával egylényegű és a Szentlélekben, aki ugyancsak egylényegű az Atyával. A zsidók mindkettőt tagadják. A Szentlélek nem érdekli őket, Jézus szerintük csak egy ember volt.

Maga Jézus erősítette meg:

«A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem.» (Jn 10, 25-27)

«Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki.» (Jn 14,21) Mi, igazi egyházának gyermekei vagyunk ezek. A zsidók nem teljesítik parancsait, és nem is szeretik Jézust, így az Atya sem szereti őket.

«Aki nem szeret, az nem tartja meg tanításomat. A tanítás, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött.» (Jn 14,24) Mivel a zsidók nem szeretik Jézust, nem is tartják meg tanítását, ami egyúttal az Atya tanítása. Tehát a zsidók sem a Fiúban, sem az Atyában nem hisznek. Hogyan hihetnének akkor velünk együtt az Egy Istenben?

«Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is.» (Jn 15,23-24) Hol van akkor az istenhit, amit velünk megosztanak?

«Mert félreismerik az Istentől eredő megigazulást, és a magukéval próbálják behelyettesíteni, nem vetik alá magukat az Istentől származó megigazulásnak. Márpedig a törvény végső célja Krisztus, minden hívő megigazulására.» (Róm 10,3-4)

A néhány, Krisztusban hívő zsidó és a hitetlen zsidók közt nincs semmi hitközösség.

«Hogyan állunk hát? Amit Izrael keresett, nem érte el, de a választottak elérték. A többiek megátalkodtak, ahogy írva van: Isten mindmáig érteni nem tudó lelket és nem látó szemet, nem halló fület adott nekik. Dávid is ezt mondja: Asztaluk változzék fogótőrré, csapdává, botránkozássá és megtorlássá. Homályosodjék el a szemük, ne lássanak, és nyomorítsd görbére a hátukat.» (Róm 11,7-10)

Röviden szólva: «Aki… nem marad meg Krisztus tanításában, nem mondhatja magáénak az Istent.» (2Jn 9)

Jegyezd meg:

Zsidók és keresztények semmiképp nem hisznek közösen az Egy Istenben, mert ez az Egy Isten egyúttal az Újszövetségben kinyilatkoztatott Szentháromság Egyisten, akit a zsidók határozottan elutasítanak.

 

19, Valóban együtt várják zsidók és keresztények a Messiást?

Egy, a svájci einsiedelni bencés kolostorban tartott zsidó-keresztény konferencián 1997-ben egy rabbinak következő szavait idézték:

“A keresztények a Messiásra várnak, aki újra eljön. Mi az eljövendő Messiásra várunk. Ha eljött, majd látjuk, kinek lett igaza…”

Egy 2002-es vatikáni dokumentum szerint “Úgy a zsidók, mint a keresztények a Messiásra várnak. Előbbiek a Messiás első, utóbbiak annak második eljövetelére.”

Klaus Berger befolyásos zsinat utáni teológus így nyilatkozott 1996-ban: “A zsidókkal és mohamedánokkal együtt várjuk az eljövendő Messiást.”

*

Lehet, hogy a zsidók a Messiásra várnak. A Messiás szó Megváltót jelent. Ha azonban mi keresztények még mindig, mint Megváltóra várnánk Jézus Krisztusra, azt jelentené, hogy még nem váltott volna meg bennünket. De mit mond a Szentírás?

«… Krisztus saját vérével lépett be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök megváltást szerzett.» (Zsid 9,12)

Mivel egyszer és mindenkorra megváltás szerzett, nem Messiásként, azaz megváltóként, hanem a világ megítélőjeként fog visszatérni. Így mi is, csak mint bíróként és nem Megváltóként várhatjuk és kell is várnunk eljövetelét. Erre utal Szt. Pál is:

«Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe, hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.» (Zsid 9,25-28) Szent Pál itt külön kiemeli: Nem a bűn miatt, azaz nem azért, hogy másodszor is elvegye bűneinket, hogy másodszor is megváltson. Második eljövetele a reá váróknak üdvösséget, a hitetleneknek pedig ítéletet jelent.

«Méltányos egyébként, hogy az Isten üldözőiteknek üldözéssel fizessen meg. Nektek, üldözötteknek pedig velünk együtt megnyugvást adjon, amikor Urunk Jézus eljön hatalmas angyalseregével a mennyből, s lobogó tűzzel megbünteti azokat, akik Istent nem ismernek és Urunk Jézus evangéliumának nem engedelmeskednek. Örök kárhozattal fognak bűnhődni: eltaszítva az Úr színe elől és távol fönséges hatalmától, azon a napon, amikor majd eljön, hogy dicsőségét megmutassa szentjeiben, és csodálatos hatalmát bennetek, hívőkben. Ti ugyanis tanúságtételünket hittel fogadtátok.» (2Tessz 1,6-10)

Ezt egyébként maga az Úr is előre megmondta.

«Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól.» (Mt 25,31-32) Jobbjára, az üdvösségbe pedig csak azok fognak kerülni, akik az első eljövetelével megszerzett megváltást hitben, reményben és szeretetben a magukévá tették. Akik pedig ezt nem tették meg, azok az örök kárhozatba fognak menni.

A hitetlen zsidók tehát egy Messiás elsőkénti eljövetelét várják, ez azonban semmiképp nem Krisztus. Mi katolikusok Krisztus bírókénti visszatérését várjuk.

Jegyezd meg:

Zsidók és keresztények semmiképp nem várják közösen a Messiást, a Megváltót. Jézus Krisztus már eljött Megváltóként, így őt már csak a világ bírájaként várjuk.

 

20, Csakugyan együtt várják zsidók és keresztények Isten országának eljövetelét?

Így látják ezt 1992-ben zsidó és keresztény teológusok egy 1992-es konferencián Eisenachban. A résztvevők kifejezik meggyőződésüket, hogy a “Földet a Teremtő adta, hogy azt megőrizzék, és alakítsák igazságosságban és békében, Isten országának reményléséből. Zsidók és keresztények hitükben és cselekedeteikben együtt remélnek egy Új Eget és Földet” Megerősíti ezt a svájci püspöki konferencia:

“A zsidóság és a zsidók iránti szeretet a keresztény hitnek a zsidóságban való gyökerezéséből, valamint az Isten országának kiteljesedésébe vetett közös reményből nő ki.” II. János Pál pápa megállapítja egy, amerikai zsidók számára tartott kihallgatás során:

Ugyanúgy várjuk bizalommal Isten országának eljövetelét, és imádkozunk, hogy legyen meg Isten akarata úgy a mennyben, mint a Földön.”

*

De kétszeresen is tévednek a fenti személyek. Mivel a zsidók nem hisznek ugyanabban a Szentháromság Egyistenben, semmiképp nem várhatják tehát ugyanannak az országnak az eljövetelét.

Isten országa az örök boldogság. De az Üdvözítő a kiválasztottak, a megigazultak evilági közösségét is Isten országának nevezi.

« De ha én az Isten ujjával űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már közel van hozzátok az Isten országa.» (Lk 11,20)

«A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: “Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van.”» (Lk 17,20-21)

Isten országa természetesesen Jézus Krisztus országa. Vele szemben vagy rajta kívül nem létezik más “Isten országa”. Ezt az országot ígérte meg Isten az izraelitáknak az Ószövetségben, ahogyan Gábriel angyal Szűz Máriának hírül adta:

« Az Úr Isten neki (Jézusnak) adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.» (Lk 1,31-32)

Erről az országról a hitetlen zsidók nem akarnak tudni, így lehetetlen, hogy annak eljövetelét várják. Mi hívő katolikusok már részesei vagyunk ennek az országnak, mivel

«…az Atya kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába. Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát.» (Kol 1,13-14)

Jegyezd meg:

Zsidók és keresztények semmiképp nem várhatják közösen Isten országának eljövetelét vagy kiteljesedését, mivel nem ugyanabban az Istenben és nem ugyanabban az országban hisznek. A Szentháromság Egyisten természetfölötti országa már köztünk van. A keresztényellenes zsidók földi országa sohasem fog eljönni.

 

21, Valóban ugyanabban reménykednek zsidók és keresztények?

Ezt a tézist képviseli a zsinati egyházban a hit legfőbb őrzője, Ratzinger bíboros.

Keresztények és zsidók ugyanúgy a végleges megváltás várásában élnek.” Ugyanígy szól mestere, II. János Pál pápa a zsidók felé fordulva:

“Amit Önök ünnepelnek, a valóságban nem más, mint az isteni kegyelem, amely a keresztényeket és zsidókat arra vezeti, legyenek egymás tudatában, éljenek kölcsönös tiszteletben, együttműködésben és szolidaritásban. Tudjuk, hogy közös reményünk, és együtt részesülünk az Ábrahámnak és utódainak adott ígéretben.”

Ugyanaz a II. János Pál kifejti zsidó vezetők előtt, mit ért közös remény alatt:

“Biztos vagyok benne, hogy osztozunk a forró reményben, a történelem Ura kormányozza keresztények, zsidók és minden jóakaratú személy fáradozásait egy olyan világért, melyben tisztelik az életet és minden ember méltóságát, mindenféle diszkrimináció nélkül.”

*

Evvel szemben az állítólagos közös remény egyáltalán nem létezik. Lehet, hogy a mai, Krisztussal szemben ellenséges zsidók remélik a II. János Pál által felrajzolt földi paradicsomot és azt végleges megváltásukként várják. Mi katolikusok semmiképp sem osztozunk csupán természetes, evilági reményükben. Evvel szemben egész, a földi életen túlmutató reményünket Jézus Krisztusba vetjük, akit a zsidók határozottan megvetnek.

Máté evangélista a következő ószövetségi próféciát határozottan Jézusra vonatkoztatja:

«Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése, aki ezt mondja: “Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben tetszésemet találom. Kiárasztom rá Lelkemet, és ítéletet hirdet a népeknek. Nem vitatkozik, s nem kiabál, szavát sem hallják a tereken. A megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el, míg győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a pogány népek.”» (Iz 42,1-4, Mt 12,17-21) Mi, a népekből összegyűjtött katolikus egyház valóban Jézusban remélünk, a zsidók azonban nem. Hol van itt akkor a közös remény? Pál apostol pedig a következőképp fogalmaz:

«De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért…» (Róm 5,3-6) Eszerint a Szentlélektől kapott reményünk Krisztuson nyugszik. Hogyan lehetne a zsidóknak ugyanaz a reményük, akik sem Krisztusban, sem a Szentlélekben nem hisznek?

Megerősíti továbbá:

«A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust. Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez. » (Fil 3,20-21)

Jézus az, akire az Ószövetség hívő zsidósága évszázadokon keresztül várakozott. Más reménye nem lehet az emberiségnek. Amikor férfiak jöttek Jézushoz, megkérdezték:

«”Keresztelő János küldött el minket hozzád, hogy kérdezzük meg: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” Épp sokakat meggyógyított különféle bajokból, betegségekből, és megszabadított gonosz lelkektől, a vakoknak pedig visszaadta a látásukat. Ezért így felelt nekik: “Menjetek és jelentsétek Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek meg hirdetik az evangéliumot. Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam!” » (Lk 7,20-23)

Más szavakkal: igen, én vagyok az Izaiás által hirdetett Megváltó, nem kell mást várnotok. És mit tettek a hitetlen zsidók? Megbotránkoztak benne, és megbotránkoznak a mai napig.

Jegyezd meg:

Zsidóknak és keresztényeknek semmiképp nem lehet közös a reményük. Mi keresztények Krisztus megváltást szerző halála által az örök dicsőségben reménykedünk. A keresztényellenes zsidók egy földi paradicsomról ábrándoznak, Krisztus nélkül, sőt Krisztussal szemben.

 
22, Csakugyan közös szellemi örökségük van zsidóknak és keresztényeknek?

Ez a zsinat utáni egyház pápájának kedvenc tézise. II. János Pál szerint szükséges a kölcsönös tisztelet és a spirituális örökség megbecsülése, amely a két vallást összeköti.

Elio Toaff római főrabbi felé fordulva azt mondta,

“testvériségünk annál inkább is reális, mivel az egy közös örökségben gyökerezik, amely rendkívül gazdag és mély.”

A Vatikánba akkreditált izraeli követ számára adott fogadáson pedig azt mondta:

“A spirituális örökség, melyen zsidók és keresztények osztoznak, olyan gazdag, és lényeges az emberiség vallási és erkölcsi létezésének számára, hogy mindent meg kell tenni dialógusunk folytatásáért és kibővítéséért.”

Hasonlóképp nyilatkoznak követői. Példaképp álljon itt Wetter müncheni bíboros kijelentése:

“A katolikus keresztények a zsidó imahelyek elleni merényleteket a zsidók és keresztények közös öröksége elleni támadásnak tekintik.”

*

De mégis, miből áll ez a közös szellemi örökség? A zsidók nem hisznek ugyanabban az Istenben. Jézus, az Istenember számukra egy megvetett sarlatán. A hét szentséget és az Újszövetség egyetlen áldozatát, a szentmisét elvetik. Gyűlölik az Újszövetséget, Izraelben többször került sor elégetésére. Krisztus keresztjének még látványát sem tudják elviselni. Egy olyan Messiásra várnak, aki Jézusnak és egyházának legádázabb ellensége, aki maga az Antikrisztus lesz.

És mégis, mi lenne ez a közös örökség? És kitől örökültünk volna a mai zsidókkal közösen? Az Ószövetség zsidóitól? Semmiképp, mondja Szt. Pál, az örökösök, Ábrahám igazi utódai csak mi, keresztények vagyunk.

«Ha azonban Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai is, s az ígéret szerint örökösök.» (Gal 3,29) Aki azonban még mindig a már betöltött ígérethez akar tartozni, az csak test szerint Ábrahám leszármazottja, úgy, mint Izmael, Ábrahámnak Hágártól, a szolgálótól született fia.

«Az Írásban ugyanis az áll, hogy Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól. A szolgálótól való a test szerint született, a szabad asszonytól való ellenben az ígéret által. Ennek jelképes értelme van. A két asszony a két szövetséget jelenti. Az egyik a Sínai-hegyről való, és szolgaságra szül: ez Hágár. Hágár ugyanis az Arábiában fekvő Sínai-hegyet jelenti, s a mai Jeruzsálemnek felel meg, amely gyermekeivel együtt szolgasorsban él. A szabad asszony ellenben a fenti Jeruzsálemet jelenti: ez a mi anyánk. Hiszen írva van: Örülj te magtalan, aki nem szülsz, fejezd ki örömöd és ujjongj, aki nem vajúdol. Mert több a gyermeke a magányosnak, mint annak, akinek férje van. Ti tehát, testvéreim, az ígéret fiai vagytok, mint Izsák. De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. De mit mond az Írás? “Űzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.”» (Gal 4,22-30)

Másképp fogalmazva: Az Ószövetségben megígért Örökség semmiképp nem lehetett maga az Ószövetség. Az örökség csak valami más, nevezetesen az Új szövetség, Krisztus egyháza, az általa közvetített örökkévalóságba történő belépés lehetett:

«Ezért ő [Krisztus] egy új szövetség közvetítője… hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökséget.» (Zsid 9,15)

Végső soron tehát ez az egyetlen végleges, örökké tartó örökség. Aki ennek nincs birtokában, semmit nem birtokol.

«Ti nem kézzel tapintható hegyhez, lobogó tűzhöz, sötét felhőhöz, forgószélhez, harsonazengéshez vagy mennydörgő szózathoz járultatok [mint az előkép jelentésű és időleges Ószövetség idején], amelynek hallatára könyörögni kezdtek, hogy ez a hang ne szóljon tovább hozzájuk… Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számon tartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez, mindnyájunk bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, a ránk hulló vérhez, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé.» (Zsid 12,18-19; 22-24)

Az Ószövetségi zsidóság öröksége az ószövetségi biblia. Ennek értelme azonban csak az Újszövetség fényében teljesedik ki, ahogyan arra a következő fejezetben rámutatunk.

Jegyezd meg:

Keresztényellenes zsidók és hívő keresztények semmiképp nem rendelkezhetnek közös örökséggel. A bibliában megígért örökség az örök élet, mely csak a Jézus Krisztusba vetett hitben érhető el. Ebben reménykedtek Ábrahám, és az Ószövetség hívő izraelitái, a mai zsidók pedig ezt határozottan elvetik.

 

23, A biblia tényleg közös kincse zsidóknak és keresztényeknek?

Ezt állítják a zsinat utáni katolikus egyház püspökei.

“Szem előtt tartva a szellemi örökséget, különösen a Szentírást, mely az egyházat összeköti a zsidósággal, szeretne az egyház Európa jelenlegi helyzetében ahhoz hozzájárulni, hogy a kölcsönös kapcsolatokban új tavasz kezdődjön.” A „Zsidókkal Fennálló Vallási Kapcsolatok Vatikáni Bizottságának” elnöke Kasper bíboros izraeli látogatása során így nyilatkozott:

“A dialógus abból indul ki, ami közös kincsünk, a Tenák, az Ószövetség gazdag hagyománya.” Ratzinger bíboros 1994-ben felhívta a keresztény bibliamagyarázók figyelmét a zsidó bibliaértelmezés nagy kincsére, amelytől sokat lehet tanulni. II. János Pál pápa szerint

“az ember szellemi-lelki hivatását, erkölcsét a szent könyvek egyedülálló módon világítják meg zsidók és keresztények számára. Csak hasznos lehet, ha közös tudásukat kicserélik, hogy elmélyítsék ismereteiket az írásokról.”

*

Ezek a magabiztos megállapítások is szappanbuborékként pattannak szét, amint közelebbről megvizsgáljuk a dolgokat. Mi katolikusok semmiképp nem tanulhatunk a zsidó írásmagyarázattól. Az írások közös értelmezése sem létezik. Hiszen ha volna ilyen, a mai zsidók nem lennének (a vallást tekintve) zsidók. De mivel egyáltalán nem értik az ószövetségi írásokat, nem is birtokolják azokat. Sem magukban, sem velünk együtt közösen. Lehet ugyan könyvespolcomon egy kínai könyv, a kínaiakkal ellentétben mégsem értem azt. Materiálisan birtokolhatom velük együtt a könyvet, de szellemileg felfogható tartalmát nem. A tisztán materiális közös birtoklás azonban egyikünknek sem használ.

Már az Üdvözítő is a kortárs zsidók szemére vetette az Írások bűnös értetlenségét.

«Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?» (Jn 5,45-47) Amikor pedig tanítványai megkérdezik, miért beszél példabeszédekben a zsidóknak, így válaszol:

«Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket.» (Mt 13,14-15) Még világosabban fogalmaz Szt. Pál a Korintusiakhoz írt második levelében:

«Az ő értelmük eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tűnik el. Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol.» (2Kor 3,15-16)

Jegyezd meg:

Keresztények és zsidók pusztán materiálisan birtokolják közösen az ószövetségi Biblia nagy részét (de nem a teljes Ószövetséget). Szellemi-lelki értelemben semmilyen könyvet nem birtokolunk velük közösen, mivel önkéntes érteni nem akarásból nem fogják föl az írások valódi értelmét.

 

24, Csakugyan közös a zsidók és keresztények imakincse?

Ezt a tézist képviselte 1995-ben F. Mußner katolikus ótestamentum szakértő.

“Az ószövetségi biblia nagyrabecsülésének példájaként említette a zsoltárokat, az eklézsia és zsinagóga közös imakincsét.”

Ugyanígy nyilatkoznak meg a svájci püspökök is:

“A zsoltárokban ugyanazokat az imákat visszük [zsidók és keresztények] Isten elé.”

Ezt a közösséget nemcsak állítják, hanem gyakorolják. 1990-ben ezt olvashattuk az egyházi sajtóban:

“Az ezévi testvériség hetét egy közös zsidó-keresztény istentisztelet zárta le a koblenzi zsinagógában. Az istentisztelet imái és énekei a héber biblia közös kincséből származnak.”

*

Akiknek nem közös az istenük és a bibliájuk, azoknak az imakincse sem lehet közös. A Krisztust elvető zsidók semmiképp nem akarnak a Szentháromsághoz imádkozni, a katolikus egyház pedig a középkor óta a zsoltárok imádkozását a Szentháromság dicsőítésével fejezi be (“Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek…”). Túl ezen, a zsidók figyelmen kívül hagyják a zsoltárok számos prófétai utalását Jézusra. Olvassák a zsoltárokat, azok helyes megértése nélkül. Ezt már Jézus is a szemükre vetette. Felhívta rá figyelmüket, hogy Dávid király róla, Isten egyszülött fiáról beszél a 109. zsoltárban.

«Mivel a farizeusok együtt voltak, Jézus föltette nekik a kérdést: “Mit tartotok ti a Messiásról? Kinek a fia?” “Dávidé” – felelték. Ő tovább kérdezte őket: “Hogyan nevezheti hát Dávid a Lélek sugallatára Urának, amikor ezt mondja: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad alá vetem (109. zsolt.). Ha Dávid Urának nevezi, hogy lehet a fia?” Erre nem akadt senki, aki tudott volna neki egy szót is felelni.» (Mt 22,41-46)

Mind a mai napig nem tudnak erre egy szót sem felelni, de makacsul ragaszkodnak hozzá, Istennek nincs fia. Ismételhetik a 109. zsoltárt ameddig csak akarják, csak értelmetlen mormolás lesz szájukból. Mi keresztények evvel szemben ebben a zsoltárban az Atyát és a Fiút imádjuk, akinek elismerjük egyetemes királyságát. Ezért írja Szent Pál:

«Ő tett arra alkalmassá, hogy az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké. Hiszen a betű öl, a lélek pedig éltet. Ha már a halálnak betűkkel kőbe vésett szolgálata oly dicsőséges volt, hogy Izrael fiai nem tekinthettek Mózes arcára arcának múló ragyogása miatt, hogyne volna sokkal dicsőségesebb a Lélek szolgálata? Ha ugyanis már az ítélet szolgálata dicsőséges volt, akkor az (Isten) igazságosságának szolgálata még sokkal dicsőségesebb. Sőt, ami ott dicsőséges volt, ennek túláradó dicsőségéhez képest valójában nem is dicsőséges.» (2Kor 3,6-10)

Jegyezd meg:

A Krisztus utáni zsidóknak nincs közös imakincsük velünk keresztényekkel, a zsoltárokban sem. Mi a zsoltárokat keresztény értelmezésben prófétai módon Krisztusra és Egyházára vonatkoztatva imádkozzuk. Természetesen a zsoltárokban is a Szentháromság Egyistenhez imádkozunk. A kereszténységgel szemben álló zsidók azokat értetlenül vagy rosszindulatúan félreértelmezve ismétlik egy olyan Isten előtt, akinek háromszemélyűségét határozottan tagadják.

 

25, Valóban közös etikai alapokon nyugszik kereszténység és zsidóság?

Ezen a véleményen van M. Wolffsohn zsidó történész:

“A zsidó-keresztény dialógus azt a látszatot kelti, mintha alapvető megegyezések lennének kereszténység és zsidóság között. Ilyenek azonban csak etikai, nem vallási alapokon léteznek…” Sok teológus mellett még a pápa is meg van győződve a közös etikai alapokról.

“Zsidók és keresztények különböző módon követjük az etikai monoteizmus útját. Tiszteljük az egy igaz Istent. Ez a tisztelet azonban megköveteli a próféták által hirdetett etika iránti engedelmességet: «Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet.» (Iz 1,17) Enélkül semmit sem ér áldozatunk, ahogyan a próféta mondja:

«Vigyétek előlem harsány éneketek… Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak, az igazságosság.» (Ám 5,23-24)”

*

Sajnos azonban vallás és etika nem választható el egymástól: A legalapvetőbb, legsürgetőbb etikai kötelesség az igaz Isten helyes tisztelete. Objektívan nézve ezt csak mi hívő katolikusok teljesítjük. A hitetlen zsidók ezt semmiképp nem teszik meg. Hitetlenségük az egyedüli oka annak, hogy Krisztus, a Messiás eljövetele után még mindig zsidó vallásúaknak nevezik és tekintik magukat. De ez a hitetlenség az egyik legsúlyosabb bűn. És mit használ nekik, hogy a próféták által meghirdetett etikához ragaszkodnak, miközben megvetik az ugyanazon próféták által meghirdetett Megváltót?

Az Újszövetség tele van idézetekkel, miszerint a hitetlen, keresztényellenes zsidók hitetlenségük alapján alapvetően gonoszak. Így a zsidók részéről egyáltalán nem létezik közös etikai alap, kivéve az aranyszabály természetes etikáját, melyen viszont minden, bármilyen hitű vagy tévhitű emberrel osztozunk.

Jézus, az Istenember maga vitatott el a hitetlen zsidóktól bármilyen etikát.

«Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelt kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék tagjaival együtt, és elítéli őket. Mert eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van Salamonnál. A ninivei férfiak feltámadnak majd az ítéletkor e nemzedékkel együtt, és elítélik, mert ők bűnbánatot tartottak Jónás szavára, s itt nagyobb van Jónásnál.» (Lk 11,29-32)

Nyilvánvalóan elsősorban a hitetlen zsidókról szólva mondta Jézus Nikodémusnak (mert más néphez nem jött el):

«Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak.» (Jn 3,19) Ez a mai napig érvényes. Még mindig nem akarnak tudni Krisztusról, jobban szeretik a sötétséget, mint őt, az igazi világosságot, következésképp tetteik is gonoszak maradnak.

Velük, a Sátán zsinagógájával Krisztus igazi egyházának nem lehetnek közös etikai alapjai.

«A tisztának minden tiszta, a tisztátalannak és a hitetlennek pedig semmi sem tiszta, mert romlott az értelmük és a lelkiismeretük.» (Tit 1,15)

Jegyezd meg:

A keresztényellenes zsidóknak nincs közös etikai alapjuk velünk, keresztényekkel. A világ egyetlen Megváltójának elutasítása a lehető legnagyobb bűnök egyike, amelyben magátalkodottak. Ebből szükségszerűen következik egy (egyénenként kisebb vagy nagyobb mértékű) erkölcsi vakság, az önhiba okozta képtelenség, jót és rosszat megkülönböztetni.

 
26, Valóban van közös feladatuk zsidóknak és keresztényeknek?

Mario Burman, a B’nai Brith Vallások Közötti Párbeszéd Bizottsága argentínai zsidó igazgatójának számára igen. Burman sürgeti a közös zsidó-keresztény törekvést egy olyan társadalom építésére, “melyben a másik személy nem idegen, hanem testvér, akivel nekem – a bibliai parancsolat értelmében, hogy őt szeressem, mint önmagamat – sok feladatot közösen kell megoldanom.”

Gerhard Müller katolikus teológus, majd regensburgi püspök [ma a Hittani Kongregáció prefektusa] ugyanezt vallja:

“A teremtés, a szövetség és a megváltás Istenébe vetett hit zsidókat és keresztényeket testvérekké teszi.” Mindkét vallás híveinek fontos feladatát látja Müller a fiatalok hitben és lelkiismeretben történő nevelésében.

Főnöke, II. János Pál pápa 1994-ben a “holokauszt-emléknap” alkalmából kijelentette, zsidóknak és keresztényeknek ma közös feladatuk a világban az élet védelméért küzdeni.

2002-ben még konkrétabban fogalmazott a pápa.

Zsidóknak és keresztényeknek” úgy kell továbbvinni a dialógus kultúráját, ahogyan azt Martin Buber elképzelte. A mi feladatunk, közös gazdagságunkat és értékeinket a fiatalabb generációknak továbbadni.

*

Nos, nekünk hívő katolikusoknak csak egyetlen egy feladatunk van, amelyet semmilyen hitetlennel, még a zsidókkal sem oszthatunk meg:

«Bármit mondtok, vagy tesztek, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.» (Kol 3,17) Épp a hitetlen zsidóknak egy botrány, bármit is Jézus nevében tenni! Szent Pál így figyelmeztet továbbá:

«Tehát akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsőségére.» (1Kor 10,31) Természetesen csak az igazi, a Szentháromság Egyisten dicsőségére, mivel «hit nélkül nem lehet tetszeni Istennek.» (Zsid 11,6) aki tehát nem hisz Jézus és a Szentlélek istenségében, nem tehet semmit Isten dicsőségére, mert «Aki nem tiszteli a Fiút, az Atyát nem tiszteli, aki őt küldte.» (Jn 5,23)

A hitetlenekkel tehát, beleértve a hitetlen zsidókat is, nem törekedetünk közös feladatok elvégzésére, főleg nem a vallás területén. Maga az Úr figyelmeztet: «Aki nincs velem, az ellenem van, aki nem gyűjt velem, az szétszór.» (Mt 12,30) Apostolai ugyanezt erősítik meg: «Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez? Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Márpedig mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogy Isten mondja: Közöttük lakom majd és közöttük járok, az Istenük leszek, ők meg a népem. Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük – mondja az Úr -, s tisztátalant ne illessetek. Akkor fölkarollak benneteket és atyátok leszek, ti meg a fiaim és a lányaim lesztek – mondja az Úr, a Mindenható.» (2Kor 6,14-18)

Továbbá: «A tévtanítót néhány figyelmeztetés után kerüld, hiszen tudod, hogy az ilyen ember megromlott, bűnben él és saját magát ítéli el.» (Tit 3,10-11)

Végül pedig János figyelmeztet: «Aki nem marad meg Krisztus tanításában, nem mondhatja magáénak az Istent. De aki kitart a tanításban, az Atyát is, a Fiút is magáénak mondhatja. Ha valaki nem ezzel a tanítással megy hozzátok, még csak ne is köszönjetek neki. Mert aki köszön neki, részes gonosz tetteiben.» (2Jn 9-11)

Jegyezd meg:

Nekünk, Ádám gyermekeinek Krisztus eljövetele óta itt a földön csak egy feladatunk van: Az igazi, Szentháromság Egyisten dicsőítése az általa alapított egyetlen igaz, azaz a katolikus egyházban. Mivel a Krisztus utáni zsidók ezt határozottan visszautasítják, nem marad semmiféle feladat, amelyet velünk közösen kellene elvégezniük.

 
27, Csakugyan az Egy Isten gyermekei zsidók és keresztények?

XXIII. János Pál pápa volt az, aki 1960 októberében ezt az új tézist nyilvánosságra hozta: “Nyilván van különbség azok, akik csak az Ószövetséget fogadják el útmutatóként, és azok között, akik ehhez hozzáteszik az Újszövetséget, mint legfőbb törvényt és útmutatót. De ez a megkülönböztetés nem szünteti meg a testvériséget, melynek közös az eredete. Ugyanannak az Atyának a gyermekei vagyunk. Mindannyian tőle jövünk és hozzá kell visszatérnünk.”

Hasonlóképp szólt 40 évvel később Schönborn bíboros egy római kolostorban rendezett holokauszt-kiállítás megnyitóján: “Káin szavai, «Őrzője vagyok én testvéremnek?» sohasem hangozhatnak el többé. Igen, őrzői vagyunk testvéreinknek, mert az egy Isten gyermekei vagyunk.” Természetesen hivatkozhat II. János Pál pápára is, aki szerint “az egy Atya és Isten azt akarja, hogy minden fia elismerje, és szeresse”.

*

Ez természetesen így van! De míg minden ember Isten teremtménye, messze nem biztos, hogy mindenki az ő gyermeke! Az istengyermekséget Jézus kereszthalálával szerezte meg azoknak, akik hisznek benne. Viszont a hitetlen zsidók az emberek megváltóját, Jézust utasítják el. Mivel nem akarnak az ő fogadott testvérei lenni, így nem is lehetnek az Atya fogadott gyermekei. Csak Jézus Krisztus egy igaz egyházának gyermekei lehetnek az Atya gyermekei. Az újszövetségi biblia olyan sok helyen alátámasztja ezt, hogy lehetetlenség volna azt felsorolni. Már a János-evangélium bevezetőjében olvashatjuk: «A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében…» (Jn 1,13)

«Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk… Akiket ugyanis eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra, így lesz ő elsőszülött a sok testvér között.» (Róm 8,14-17;29) Tehát: Csak Krisztus testvéreként, a Szentlélek által közvetített hitben lehetünk az Atya fiai. A zsidó hitetlenség azonban ennek útjában áll.

«Hiszen az Isten fiai vagytok a Jézus Krisztusba vetett hitben.» (Gal 3,26) Evvel Pál megnevezi az istengyermekség egyetlen döntő feltételét, és ezt a továbbiakban fejti ki: «Amíg az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet mindennek ura. Gyámok és gondviselők felügyelete alatt áll, apjától meghatározott ideig. Így mi is, amíg kiskorúak voltunk, a világ elemeinek szolgálatában álltunk. De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, … hogy a fogadott fiúságot elnyerjük. Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya! Tehát nem vagy többé szolga, hanem fiú, s ha fiú, akkor Isten kegyelméből örökös is.» (Gal 4,1-7)

De a hitetlen zsidók ebből kizárják magukat.

«Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs… Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri.» (1Jn 2,23; 3,1) «Mindenki, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, [= a Messiás] az Isten egyszülötte. [= Isten gyermeke]» (1Jn 5,1) A zsidók pedig éppen ezt tagadják.

Jegyezd meg:

Isten gyermeke csak Jézus testvére lehet. Ehhez azonban feltétlenül szükséges a belé vetett hit, és a csatlakozás valódi egyházához a keresztségben. A kereszténységgel szembenálló zsidók éppen ezt tagadják, következésképp nem lehetnek Isten gyermekei.

 
28, Zsidók és keresztények csakugyan együtt alkotják Isten népét?

Így vélekedik az untersingeni evangélikus lelkész. “A zsidók testvéreink Isten nagy népében. Mi a keresztség és Jézusba vetett hitünk folytán, ők az ugyanabba az Atyába vetett hit és Ábrahámtól való származásuk által tartoznak oda.” Hasonlóképp vélekedik E. Valasek katolikus teológus: “Izrael és az egyház nem két külön vallás, hanem együtt alkotják Isten egyetlen népét, amely ma tragikusan szét van szakadva, és a Messiás kérdésében eltér álláspontjuk.”

R. Pesch katolikus teológus “sürgeti Isten zsidókból és keresztényekből álló népének új szolidaritását, amelynek saját hibájából történt hasadása hozta létre a hasítóéket, az iszlámot.” Ratzinger bíboros is a horizont kitágításáról beszél az Izraellel történő találkozás alkalmával, és Isten egész vándorló népét említi.

*

Eszerint tehát a mai zsidók “Isten vándorló népének tagjai” lennének. Ez a felfogás teljesen ellentmond az Újszövetségnek. Krisztus mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele után csak a hívő keresztények Isten népe, akár zsidók, akár pogányok voltak korábban. A hitetlennek megmaradt zsidókat Jézus kifejezetten nem-népnek nevezi. «Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.» (Mt 21,43) Ez az új nép egyedül mi, keresztények vagyunk, mivel: «[Jézus] önmagát adta értünk, hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jótettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen.» (Tit, 2.14) Amit természetesen nem kellett volna megtennie, és nem is tett volna meg, ha az őt elutasító zsidóság az ő népe maradt volna.

Szt. Péter így tanít: «A hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: “Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak rajta… Ti azonban… szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. Ti valamikor nem-nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok.» (1Pét 2,7-10). Péter itt hangsúlyozza az áthidalhatatlan ellentétet a hitetlenek, elsősorban a hitetlen zsidók és a hívő keresztények között: csak az utóbbiak Isten népe. Szent Pál szerint mi, a katolikus egyház gyermekei vagyunk «Isten igazi Izraelje». «Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének!» (Gal 6,15-16)

Jegyezd meg:

Mivel a kereszténység utáni, és avval szembenálló zsidók nem Isten népe, semmiképp nem alkothatják velünk, katolikusokkal közösen Isten népét. Isten népe az új és örök szövetségben egyedül a katolikus egyház.

 
29, Valóban a mai zsidó vallás áll legközelebb a kereszténységhez?

1993-ban ezt olvashattuk egy katolikus újságban: “A kereszténység legfontosabb imáiban, főleg a Miatyánkban szorosan kötődik a zsidó néphez… Csak a zsidókkal való megélt szolidaritás jogosítja föl a keresztényeket a zsoltárok imádkozására.”

Miután pedig II. János Pál pápa ugyanabban az évben fogadta a jeruzsálemi főrabbit, a következőt nyilatkozta a Vatikán: “A pápa kijelentette, egyetlen más valláshoz sem fűződnek olyan szoros kapcsolatok, mint a zsidósághoz.” Két évvel később ugyanő jelentette ki: “Különösen zsidóknak és keresztényeknek nem szabadna egyedülálló testvériségükről megfeledkezni, mely Istennek a történelmet kísérő tervében gyökerezik.”

*

A valóságban a zsidóság és a tőle inspirált, és sok pontban vele feltűnő hasonlóságot mutató iszlám az egyházzal illetve a kereszténységgel legradikálisabban szembenálló vallás. Igaz ugyan, hogy minden pogány vallás tévúton jár. De azért nem hisznek Jézusban, mert nem ismerik. Ők egyszerűen nem keresztények. De a zsidók vallásának (mint ahogy a mohamedánokénak is) tárgya Krisztus istenségének tagadása. Ez őket Krisztus abszolút ellenfeleivé teszi, szigorú bibliai értelemben véve antikrisztusokká.

«Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Aki tagadja a Fiút, annak az Atya sincs.» (1Jn 2,22-23) Továbbá: «Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely megvallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, az Istentől van. S minden lélek, amely nem vallja meg Jézust, nem az Istentől való, hanem az antikrisztusé, akiről hallottátok, hogy eljön, és most már a világban is van.» (1Jn 4,2-3) Igen, a világban voltak és vannak a mai napig, nem utolsósorban a látszat szerinti, hamis megtért zsidók képében: «Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az antikrisztus, most sok antikrisztus támadt… Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való.» (1Jn 2,18-19)

Az írásokból tudjuk, Jézus elsősorban a zsidókat hívta meg új és örök szövetségébe. az első pünkösdkor Péter így szólt a jeruzsálemi zsidókhoz: «Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége. Az Isten elsősorban nektek támasztotta szolgáját [Jézust], hogy megáldjon titeket, s így mindegyikőtök elforduljon a bűntől.» (ApCsel 3,25-26)

Akiket tehát mindenki előtt hívtak meg, azok lettek az első antikrisztusok. Úgynevezett zsidóságuk tehát a kereszténységtől legtávolabb álló vallás.

Jegyezd meg:

Mivel a Krisztus utáni zsidó vallás lényegében és definíciója szerint antikrisztusi, nem a legközelebb, hanem a legtávolabb áll a kereszténységtől, annak ellenpólusa.

 
30, Valóban szellemi rokonságban vannak zsidók és keresztények?

Hanna Gerl-Falkovitz vallásfilozófus szerint a keresztény spiritualitás szoros rokoni vonásokat mutat a zsidóval. Ugyanígy vélekedik II. János Pál pápa, aki szerint “a keresztényeket a szellemi rokonság szoros kötelékei kötik össze a zsidóság vallásos hagyományával, melyek visszanyúlnak Mózesig és Ábrahámig.”

*

Valójában a mai zsidók kinyilvánított antikrisztusok (1Jn 4,2-3) és a «sátán zsinagógája» (Jel 2,9, 3,9), akik éppúgy állnak velünk lelki rokonságban, mint a tűz és víz.

Mi hívő katolikusok Jézus Krisztussal állunk lelki rokonságban az ő egyértelmű kijelentése szerint: «”Ki az anyám s kik a rokonaim?” Aztán kitárta tanítványai felé karját, s így szólt: “Ezek az anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.”» (Mt 12,48-50) Ennek megfelelően parancsolta a feltámadt Üdvözítő Mária Magdolnának: «Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.”» (Jn 20,17) Mindennek akkor fordítva is igaznak kell lennie: Aki nem teljesíti az örök Fiú Atyjának akaratát, nincs lelki rokonságban a Fiúval. De ha a Fiúval nincs rokonságban, akkor velünk, a Fiú testvéreivel sincs. De a hitetlen zsidók velünk ellentétben egyáltalán nem teszik az Atya akaratát, ahogy arra Jézus utal: «Tanításom nem tőlem való, hanem attól, aki küldött. Aki készen van rá, hogy teljesítse akaratát, meggyőződhet róla, vajon Istentől való-e ez a tanítás, vagy csak magamtól beszélek.» (Jn 7,16-17) És mivel nem ismerték fel, hogy Jézus tanítása Istentől való, nem is voltak és nincsenek is készen Isten akaratának teljesítésére. Így nem is lehet Isten az atyjuk, mint Krisztusnak isteni és emberi természete folytán, nekünk pedig kegyelemből, hanem saját gonosz akaratukból kifolyólag az «ördög az atyjuk» (Jn 8,44). Tehát sem Krisztusnak, sem nekünk nem testvéreink.

Annál kevésbé sem, mert bűnös hitetlenségükből adódóan Jézust is, minket is halálosan gyűlölnek, amire az Úr maga is utalt: «Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak… S ezt mind az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna végbe olyan tetteket közöttük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, mégis gyűlölnek engem is, Atyámat is. Mert teljesednie kell a törvényükben olvasható jövendölésnek: Ok nélkül gyűlöltek.» (Jn 15,20-25)

De nem maga Szt. Pál nevezi a hitetlen, krisztusgyűlölő zsidókat rokonainak? De igen, de rögtön hozzáteszi, nem lelki rokonságról beszél. «Inkább azt kívánnám, hogy magam legyek átkozottként távol Krisztustól testvéreimért, test szerint való rokonaimért, az izraelitákért.» (Róm 9,3)

Jegyezd meg:

Mi hívő katolikusok kegyelemből, természetfölötti módon Jézusnak fogadott testvérei vagyunk. A Krisztus utáni zsidóság az Örök Atya Egyszülött Fiával való lelki rokonságot dühösen visszautasítja. Akkor viszont velünk sem lehetnek lelki rokonságban.

 
31, Valóban felbonthatatlan kötelékek kapcsolják össze a mai zsidóságot és kereszténységet?

Ezt állította 1995-ben Lehmann, a Német Püspökkari konferencia elnöke a Nostra Aetate megjelenésének harminc éves évfordulóján: Az egyház nemcsak hogy “a zsidóságból nőtt ki történelmileg, de ahhoz felbonthatatlan kötelékek is fűzik.” Hasonlót állított 2002-ben egy zsidó-katolikus rendezvény záródokumentuma Párizsban: “A katolikus fél hangsúlyozta testvéri összefonódását a zsidó közösségekkel, mely nemcsak politikai jellegű, hanem mélyen spirituális eredetű.” Giovanni Lajolo érsek szerint “a katolikus egyház titka csak a választott néphez fűződő felbonthatatlan kapcsolatából érthető meg.”

*

Sajnos az említett urak tévúton járnak. Két dolgot kell ugyanis semmiképp nem szabad összekevernünk. Az egyházat, az Új Szövetség választott népét csakugyan felbonthatatlan kötelékek fűzik Izraelhez, az Ószövetség választott népéhez. Ezt tanítja az újszövetségi biblia, és a katolikus hit. De mi köze van ehhez a Krisztus utáni és vele szembenálló zsidóságnak? Ők már nem választott nép, hanem a «Sátán zsinagógája». (Jel 2,9)

Szent Pál a Rómaiakhoz írt levélnek abban a fejezetében ad tanítást arról, hogy Istennek az egyetlen, ó- és újtestamentumi, Krisztusban hívő, zsidókból és pogányokból álló választott népe, valamint a hitetlen, keresztényellenes zsidók közt semmiféle kapcsolat nem létezik, melynek értelmét szégyentelenül épp az ellenkezőjére fordítják. Az utóbbiak ugyanis a száraz, halott «letört ág», elszakítva az olajfa életnedvétől, mindez «hitetlenségük következtében». (Róm 11,20) Csak ha már megszabadulnak hitetlenségüktől, «lesznek újra beoltva». (Róm 11,23)

De amíg ez be nem következik, nincsenek semmiféle szellemi közösségben velünk. Mert rendíthetetlenül érvényes: «Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll…» (Ef 4,4-6) Ezekből semmi nincs, ami összekötne bennünket a keresztényellenes zsidókkal. Nem tartoznak a Pál által említett egy titokzatos Testhez, nincs bennük sem Krisztus egy Lelke, sem az egy remény, hogy eljussanak őáltala az örök életre. Elvetik az egy Urat Jézus Krisztust, visszautasítják az egy hitet, megvetik az egy keresztséget «az Atya, Fiú és Szentlélek nevére». (Mt 28,19) János pedig így figyelmeztet: «Aki… nem marad meg Krisztus tanításában, nem mondhatja magáénak az Istent.» (2Jn 9)

Ha csakugyan felbonthatatlan kapcsolatban állnánk velük, akkor Krisztustól volnánk elszakítva. Nem hiába figyelmeztet Pál: «Nekem nincs terhemre, hogy ugyanazt írjam nektek, titeket pedig megerősít. Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.» (Fil 3,1-2) Még világosabban fogalmaz a Galatákhoz írt levélben: «Testvérek, ami engem illet, ha csak a körülmetélkedést hirdetném, talán továbbra is üldöznének? De akkor megszűnne a kereszt botránya. Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek!» (Gal 5,11-12)

Jegyezd meg:

Krisztus valódi egyháza nemcsak hogy felbonthatatlanul, hanem egyáltalán nincs összekötve a kereszténység utáni zsidósággal. Hogyan állhatna szoros kapcsolatban a Sátán zsinagógájával, anélkül, hogy elszakadna az Atyától és Jézustól?

 
32, Köszönhet valamit az Egyház a Krisztus utáni zsidóságnak vallási értelemben?

A zsinat utáni svájci püspöki konferencia szerint igen, amennyiben kijelenti: “Keresztény részről az antijudaizmust csak a zsidóság és a zsidók iránti szeretettel lehet legyőzni. Ez a szeretet először annak spirituális és misztikus belátásából fakad, mit köszönhet az egyház a biblia népének és annak zsidó leszármazottainak.”

Richard Schaeffler teológus a zsoltárokat említi, amelyekről azt állítja: “Imádkozva lépünk be a zsidó hagyományba, és csak akkor értjük saját imáinkat helyesen, ha azokat ebből a hagyományból közelítjük meg. Ez a hagyomány nemcsak a keresztény egyházakban él tovább, hanem a mai zsidó közösségekben is. Ezért nemcsak a régi zsidó atyák és anyák a mi tanítómestereink, hanem a mai zsidó testvérek is ajándékozhatnak nekünk valamit – amit csak köszönettel fogadhatunk – ha imáikra figyelünk.”

Kollégája Peter Dschulnigg rátesz még egy lapáttal: “Le kell dolgoznunk adósságunkat, és köszönetet kell mondanunk a zsidóságnak istenhitéért a szenvedés hosszú időszakán keresztül. Köszönetet kell mondanunk nekik a Messiásba vetett reményükért is, és saját hitünket Jézusban a Messiásban úgy kell megélnünk, hogy ne sértsük meg és ne üldözzük a zsidóságot.” A 2004-ben elhunyt Franz König bíboros egyszer ilyen címet adott az Augsburgi Egyházi Újságban megjelent írásának: “Hálával eltelve ismerjük föl: a zsidók a mi idősebb testvéreink.”

*

De a zsidók valójában semmiképp nem idősebb testvéreink, ahogyan erre már rámutattunk, úgy hogy lehetetlen, hogy bármi miatt is hálásak legyünk nekik – szakadatlan ellenségeskedésen és üldözésen kívül mást nem kaptunk tőlük, immár 2000 éve. Minden, amit mi az egyház gyermekei Izraelnek köszönhetünk, azaz az Ószövetség isteni kinyilatkoztatását, elsősorban nem embereknek, hanem Istennek köszönhetjük. Másodsorban, ha ezért embereknek hálásak lehetünk, akkor az ószövetségi hívő zsidóknak.

A Krisztus utáni hitetlen zsidóság kívül áll ezen az isteni kinyilatkoztatáson. Ezt a Talmuddal és a Kabbalával helyettesítették. Legföljebb azt “köszönhetjük” nekik, hogy megpróbálnak bennünket eltéríteni a Krisztusba vetett hittől. Erről már az Újszövetség is tanúskodik. «Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön.» (Mt 10, 17;23) Ami azt jelenti, hogy a hitetlen zsidók általi üldözés a világ végéig fenn fog maradni.

De Jézus ugyanúgy óvott a farizeusok, illetve azok szellemi utódainak, a talmudista-kabbalista zsidóknak hamis tanaitól: «Jézus figyelmeztette őket: “Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!” Akkor megértették, hogy nem a kenyér kovászától óvta őket, hanem a farizeusok tanításától.» (Mt 16,6;12)

Ugyancsak nem tud Pál apostol arról, hogy valami jót köszönhetnénk a Krisztus utáni zsidóknak: Ellenkezőleg, így ír Titusznak, az általa fölszentelt püspöknek: «Akad ugyanis számos elégedetlenkedő, fecsegő és ámító ember, főképp a körülmetéltek sorában. Ezeket el kell hallgattatni, mert egész családokat feldúlnak, s aljas haszonlesésből ártalmas dolgokat tanítanak… Ezért intsd őket [a hívő keresztényeket] szigorúan, hogy a hitben erősek legyenek! Ne hallgassanak zsidó mesékre, és ne kövessék az igazságtól elfordult emberek parancsait.» (Tit 1,10-11; 13-14)

Jegyezd meg:

Krisztus valódi egyháza semmit sem köszönhet a Krisztus utáni, a kereszténységgel szembenálló zsidóknak, a «Sátán zsinagógájának», hacsak nem véres üldöztetést és titkos aknamunkát. És semmi sem logikusabb, mint ez.

 
33, Adott pozitív szellemi és kulturális értékeket a kereszténység utáni zsidóság?

Kohl német kancellár annak idején így vélekedett: Aki egyszer New Yorkban meglátogatta a Leo Beck Intézetet, és a lépcsőházban látta a sok jelentős zsidó személy – irodalmár, képzőművész, politikus, rendező – arcképét, az tudja csak fölmérni, milyen gazdagságot jelentettek ezek az emberek Németország számára. A német kultúra fejlődése a felvilágosodás óta elképzelhetetlen nélkülük. Ugyanígy gondolkoztak a zsinati atyák is. A Nemzetközi Zsidó-keresztény Dokumentációs Szolgálatot (SIDIC) már 1965-ben létrehozták. Ennek célja a két vallás közti megértés elősegítése, valamint a zsidó örökség jelentőségének kiemelése volt a kereszténység és a nyugati kultúra számára. II. János Pál pápa is arról beszélt, hogy a zsidóság nemcsak megőrizte hitét és rítusait, hanem pozitívan járult hozzá környezete szellemi és kulturális életéhez.

*

De hogyan is járulhatnának a kinyilvánított antikrisztusok pozitívan a keresztény kultúrához? Ha igaz az, hogy a felvilágosodás óta a német kultúra fejlődése elképzelhetetlen nélkülük, akkor ez azt kellene, hogy jelentse, hogy a kultúra a kereszténységgel és a katolikus egyházzal szemben fejlődött. Hogy ez a fejlődés kinek a szempontjából tekinthető pozitívnak, kézenfekvő. Szt. Pál mindenesetre figyelmeztet:

«Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt.» (1Kor 15,33)

A kultúra, amely nem a háromszemélyű Istenbe vetett hiten alapul, semmis, akármilyen magas szinten is van látszólag.

Mert «Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.» (Mt 16,26-27)

Amivel a zsidóság a kultúrához hozzájárult, duplán értéktelen. Először is a Krisztus előtti zsidóság egyedül a Megváltóba vetett hitéből kifolyólag volt értékes. «Tudjuk azonban, hogy az embert nem a törvény szerinti tettek teszik igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit. Ezért elfogadtuk Jézus Krisztus hitét, hogy a Krisztusba vetett hitben váljunk igazzá, nem mert tetteink megfelelnek a törvénynek, hisz a törvény szerinti tettek senkit sem tesznek igazzá.» (Gal 2,16-17)

Másodszor, a makacs ragaszkodás a Krisztus által érvénytelenített törvényekhez, mint konok engedetlenség, már önmagában súlyos bűn. «Csodálkozom, hogy attól, aki meghívott titeket Krisztus kegyelmére, ilyen hamar átpártoltatok egy más (zsidó) evangéliumhoz, jóllehet nincs más, legföljebb néhány ember akad, aki megzavar titeket, és igyekszik elferdíteni Krisztus evangéliumát. De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!» (Gal 1,6-8)

Jegyezd meg:

Valódi kultúra és igaz vallás elválaszthatatlanok egymástól. Ezért a kereszténység utáni zsidóság hamis vallása sehol sem járulhatott pozitívan hozzá a keresztény kultúrához.

 
34, Valóban alkotó eleme a zsidóság az európai identitásnak?

A zsinat utáni egyházban meg vannak győződve erről. Az európai püspöki szinódus II. János Pál vezetése alatt kijelentette 1991-ben : “Az új rend felépítése során Európában és a világban rendkívül fontos a párbeszéd a vallások között, különösen az idősebb testvérekkel, a zsidókkal, akik hite és kultúrája az európai humanitás alkotó eleme.”

Lustiger párizsi érsek és bíboros 1995-ben azt mondta Berlinben, “a keresztényeknek el kell ismerniük a zsidó nép ellen elkövetett bűneiket. A zsidóság az európai identitás egyik alkotó eleme volt. Üldözésük az évszázadok során az európai egység szakadásának jele is volt.” Számos alkalommal nyilatkoznak ugyanígy a német egyház magasrangú képviselői is.

*

A mai, helyzetet nézve természetesen igazuk van az uraknak. A mai “egyesített” Európa csakugyan zsidó, tehát keresztényellenes bélyegeket hordoz. De még ötven évvel ezelőtt is szokásos volt Európát keresztény Nyugatnak nevezni, zsidó vagy zsidó-keresztény Nyugatról pedig senki nem tudott.

A zsidó hozzájárulás az európai identitáshoz, ahol csak nyomon követhető, mindig keresztényellenes zavaró tényezőként jelentkezett. Építő jellegű alkotó elemről a keresztény Nyugat számára már csak azért sem lehetett szó, mert a zsidóság ezt nem akarta. Hogy is építhetné a «Sátán zsinagógája, a hazugság atyja» valaha is közösen «Isten házával, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és biztos alapja» ugyanazt az Európát?

«Jézus hűséget tanúsított az iránt, aki őt küldte, akárcsak Mózes Isten egész házában. De ő Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre volt méltó, amennyivel nagyobb tiszteletet érdemel a ház építője, mint a ház. Minden házat épít valaki, a mindenséget azonban Isten alkotta. Mózes mint szolga volt hűséges Isten egész házában, és jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot. Krisztus azonban mint fiú állt háza élén. Mi vagyunk az ő háza, ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben.» (Zsid 3,2-6)

Nos, Mózes beteljesítette művét, a ház, amelynek jövőbeli kinyilatkoztatásáról Mózes tanúságot tett, megszületett. Aki Krisztus házát, amellyé Európa vált a 4. században, és maradt a 20. századig, a legitimitását vesztett Ószövetség házává akarja tenni, az mindennek Építője, Isten ellen cselekszik. De ne feledjük: «Ha az Úr nem építi a házat, fölöslegesen fáradoznak az építők.»(Zs. 126)

Hogy épp Európa vált Isten házává a Sátán zsinagógájának ellenállása ellenére, nem véletlen. Isten látomásban vezette Pált, Lukácsot és Barnabást arra, hogy eredeti szándékuktól eltérően ne Kis-Ázsia, hanem Macedónia (Európa) felé vegyék útjukat. (ApCsel. 16, 6-10)

Jegyezd meg:

A kereszténység utáni zsidóság sohasem volt az európai identitás alkotó eleme. Isten határozott akaratára vált Európa keresztény kontinenssé, amelyben a zsidók kimondottan antikrisztusként viselkedtek, asszimilálásra képtelen idegen testet alkotva.

 
35, Létezik közös zsidó-keresztény hagyomány?

Lustiger bíboros-érsek szerint igen, hiszen szerinte a zsidóság újra fölfedezése a kereszténység részéről egyúttal a saját hagyomány gazdagságához való fordulást is jelenti.

Walter Kasper püspök szerint a görög humanizmusból és a zsidó-keresztény hagyományból táplálkozó kultúra- és értékközösség nélkül Európa politikai és gazdasági egyesülésének nincs jövője.

Henry G. Brandt rabbi, mint a keresztény-zsidó társaságok németországi funkcionáriusa hangsúlyozza, szervezetének a társadalomnak zsidó-keresztény értékekkel való alakítása a fontos. Karl Lehmann német püspökkari konferencia elnöke szerint, ha az EU-alkotmány vallásos örökségről beszél, akkor az mindenekelőtt a zsidó-keresztény örökséget jelenti. Ugyancsak zsidó-keresztény hagyományról beszél II. János Pál.

*

Ha az ember átkutatja az évszázadok keresztény irodalmát – az utóbbi egy-két évtizedet leszámítva – sehol sem találkozik a zsidó-keresztény fogalommal. A mítoszt az amerikai Rágalmazásellenes Liga és annak holdudvara kezdte el terjeszteni. Ennek eredménye, hogy a frázist papagájszerűen ismételgetik úgy a katolikus, mint a protestáns lelkészek.

A zsidó-keresztény fogalomnak ugyanis körülbelül annyi értelme van, mint a pehelykönnyű-ólomsúlyú, teltkarcsú-pálcavékony vagy zimankós-aszályos szóképzéseknek. Hogyan is lehetne közös örökségük antikrisztusoknak (1Jn 4,3; 2Jn 7) és keresztényeknek (Jn 1,13), miközben az elsők atyja a Sátán (Jn 8,44), mi pedig Istenből születtünk (Jn 1,13)?

És miféle közös értékekről lehetne szó, mikor már a világ legnagyobb értéke «a Magasságbeli Fia» (Lk 1,32) a szemükre hányta, «ti gyalázattal illettek.» (Jn 8,49), mi pedig őt, mint valóságos Istent imádjuk, mert «Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség.» (Kol 1,15-19)

Akik őt, minden létezőnek és jónak az eredőjét visszautasítják, miféle értékeket mondhatnak közösnek velünk, katolikusokkal?

Miféle közös hagyományai lehetnének Jézus elutasításának és hívő elfogadásának, amely Jézust «Isten minden prófétája által hirdetett?» (ApCsel 3,18)

Katolikus hagyományunk magába foglalja az Ószövetség összes, Szentlélek által sugalmazott prófétáját. A zsidó hagyomány viszont a farizeusi, talmudista, kabbalista hagyomány, pusztán emberi, haszontalan mű, ahogyan már Krisztus is megmondta: «Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok.» (Mk 7,8)

Jegyezd meg:

Közös zsidó-keresztény hagyomány, közös zsidó-keresztény értékek már önmagában ellentmondás volna. Nekünk hívő keresztényeknek Jézus mindent jelent, nekik, hitetlen zsidóknak semmit. Hogyan hozhatta volna létre ugyanaz a tradíció “Isten templomát” és a “Sátán zsinagógáját”?

 
36, Csakugyan mítosz Izrael helyettesítése az egyházzal?

Ezen az állásponton volt Lustiger párizsi érsek 1999-ben: “Izrael helyettesítésének mítosza az egyház által nemcsak a keresztények féltékenységét táplálta a zsidók irányába, hanem legitimálta a zsidó örökség keresztények általi bekebelezését.”

Franz Mußner teológus határozottan visszautasítja a helyettesítési teológiát, ill. a zsidóknak örökségből való kivetésének teológiáját, amely az Ószövetséget az egyház egyedüli örökségének tekinti. Azt a modellt részesíti előnybe, mely szerint a keresztények Izrael előjogainak társörököseivé lettek.

Cottier pápai teológus szerint vissza kell utasítani a helyettesítés elképzelését, mert ez azt jelentené, csak az egyház számít, és a választott nép nem választott nép többé.

*

Természetesen nem modellről, teológiáról vagy elképzelésről van szó, hanem az Üdvözítő kinyilatkoztatott tanításáról. Az őt visszautasító zsidókat ugyanis így figyelmezteti: «Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.» (Mt 21,43)

Szent Pál pedig kijelenti, az ószövetségi Izrael minden kötelessége és előjoga ránk az egyházra száll, mégpedig szellemi módon: «Benne vagytok körülmetélve, nem kézzel, hanem az érzékies test levetésével, a krisztusi körülmetéléssel. Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta.» (Kol 2,11-12)

Természetesen itt nem arról van szó, hogy az egyház az ószövetségi Izraelt teljes mértékben helyettesítette. Hiszen az Izrael népének egy része, mégpedig a legjobb rész hittel lépett be Jézus igazi egyházába:

«Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla. Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből. Isten nem vetette el népét, amelyet előre kiválasztott. Nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor Isten előtt felszólalt Izrael ellen: “Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat feldúlták, csak én maradtam meg, de nekem is életemre törnek?” S mit felelt rá az isteni szózat? “Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baal előtt.” Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján.» (Róm 11,1-5)

Tehát nem az egész nép lett helyettesítve, csak annak nagyobb, hitetlen része. Evvel szemben nem maradhatott meg semmi az ószövetségi szertartásból és az ezeken nyugvó törvényi előírásokból, hiszen az előképnek érthető módon át kellett adnia helyét a realitásnak. Így hozta meg tévedhetetlen döntését az első zsinat a mózesi törvények érvényességének elmúlásáról Krisztus eljövetelével:

«Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél, annál, hogy tartózkodnotok kell a bálványoknak áldozott eledeltől, a vértől, a fojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől tartózkodtok, helyesen jártok el. Jó egészséget!» (ApCsel 15,28-29)

Jegyezd meg:

Izrael többségében hitetlen népének helyettesítése az egyházzal, továbbá az Ószövetség ceremóniáinak lecserélése az Újszövetség vértelen áldozatára és a szentségekre nem mítosz, hanem a katolikus egyház tévedhetetlen hittétele.

 
37, Tényleg nem szükséges a Krisztus utáni zsidóknak Jézusban hinniük?

Így nyilatkozott 1999-ben egy evangélikus-zsidó munkaközösség Németországban, azt állítva, zsidóknak szükségtelen üdvösségükhöz a hit a Messiás Jézusban.

Walter Kasper bíboros pedig úgy nyilatkozott 2001-ben, az egyház evangelizációja vagy missziója nem irányul a zsidók felé.

Az amerikai püspökök is megerősítették nyilatkozatukban, a katolikus egyház nem gondol misszióra zsidók között. A katolikusoknak nem kell azokat téríteni, akiktől az Istenbe, a világ teremtőjébe, és választott népének Atyjába vetett hitet kapták.

Pontosan így gondolja ezt II. János Pál, aki egy keresztény-zsidó csoporthoz intézett nyilatkozatában egymás után idéz a Talmudból és az Újszövetségből, illetve azt kéri, Isten hallgassa meg a zsidók és keresztények közös imáját.

XVI. Bendedek pápa pedig azt mondja a “Názáreti Jézus” c. könyv II. kötetében, az egyháznak nem kell missziót folytatnia a zsidók között.

*

Evvel szemben tény, hogy a Szentháromság Egyisten az Újszövetségben nem hallgat meg imát, ha az legalább implicit módon nem az egyszülött Fiú, Jézus Krisztus nevében fogalmazódik meg. Jézus maga mondja: «Amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, bármit kértek a nevemben, megteszem nektek.» (Jn 14,13-14)

Továbbá: «Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.» (Jn 16, 23-24)

És örök érvényű: «Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.» (Apcsel 4,12) Ez alól épp a zsidók nem vonhatják ki magukat, mivel az emberré lett Istenfia nekik nyilatkoztatta ki magát először, tőlük követelte meg először a hitet istenségében, és az ő figyelmüket hívta fel először az örök kárhozatra a hitetlenség rettenetes büntetéseként.

Nekik nyilatkoztatta ki magát először: «Küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.» (Mt 15,24)

Megkövetelte tőlük a feltétlen hitet isteni kinyilatkoztatásában: «Ha meg az igazságot hirdetem, miért nem hisztek nekem?» (Jn 8,46) Továbbá: «Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan. “Mondtam már nektek” – felelte Jézus -, “de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók.”» (Jn 10,24-26)

«Erre meg akarták kövezni, mire Jézus így kérleli őket: “Ha nem Atyám tetteit viszem végbe, ne higgyetek nekem. De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.” Erre ismét el akarták fogni, de kiszabadult kezük közül.”» (Jn 10,37-39)

Konok hitetlenségükért, mely a mai napig folytatódik szellemi utódaikban, az örök kárhozatot helyezte kilátásba: «Azért mondtam nektek, hogy bűnötökben haltok meg, mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben.» (Jn 8,24)

Továbbá:

«Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.» (Jn 5,39-40)

Jegyezd meg:

Ahogy más sem, a zsidók sem üdvözülhetnek, ha nem hisznek szívből Jézusban, és nem lépnek be egyházába a keresztségben. Ezért a katolikus egyház sohasem mondott le és mondhat le Jézus hirdetéséről a hitetlen zsidók felé.

 
38, Üdvözülnek a Krisztus utáni zsidók?

Legalább is II. János Pál úgy véli. Szerinte a mai zsidók a legjobb viszonyban vannak Istennel. “Azért vagyunk itt, hogy Izrael Istenét imádjuk, aki ezúttal is védő kezét tartotta népének áldott maradéka fölé.” – mondta 1991-ben Budapesten.

Edith Stein zsidó konvertita szenttéavatásakor beszédében úgy emlékezett meg az állítólagos holokauszt áldozatairól, hogy abból indult ki, legrosszabb esetben a tisztítótűzben lehetnek: “Az Úr arca fényeskedjék nekik, és ajándékozzon örök békét nekik.”

*

Evvel szemben az Újszövetség számos helyen hangsúlyozza, hogy a saját bűnük miatt hitetlen zsidók kivétel nélkül magukra vonják Isten haragját, és – ha életük végéig kitartanak makacsságukban – elkárhoznak. Ezt olyan sokszor hangsúlyozza az Írás, hogy ebből csak néhány példát idézünk. Már Keresztelő János figyelmeztette tanítványait, akik bizonytalanok voltak, hogy kövessék-e Jézust: «Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá.» (Jn 3,36) De hiszen épp a mai zsidók azok, akik nem hisznek a Fiúban és nem hallgatnak rá. És nem menti fel őket az áthidalhatatlan tudatlanság sem, hiszen mind a mai napig keresztények között élnek.

Egyértelműen rájuk, az először meghívottakra vonatkozik. Jézus hasonlata a király (maga Jézus) lakomájáról, amely az ő megrázó jövendölésével végződik: «Mondom nektek, azok közül, akik hivatalosak voltak, senki sem ízleli lakomámat.» (Lk 14,24)

És amit Jézus a zsidó városok hitetlen lakóinak kilátásba helyezett, szellemi utódaikra is kell, hogy vonatkozzon: «Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már rég zsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb lesz a sorsa az ítéletkor, mint nektek. És te, Kafarnaum! Nemde az égig emelkedtél? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni!» (Lk 10,13-15) A zsidó hitetlenség tehát súlyosabban esik latba, mint a pogányoké.

Nem véletlenül hívja zsidó hallgatóit Péter az első pünkösdi prédikáció alkalmával: «Meneküljetek ki ebből a romlott nemzedékből!» (Apcsel 2,40)

Nem véletlenül magyarázza Pál és Barnabás a hitetlen antiókiai zsidóknak: «Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk.» (Apcsel 13,46)

Továbbá: «A keresztről szóló tanítás azoknak, akik elvesznek, balgaság ugyan, de nekünk, akik üdvözülünk, Isten erejeA zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban, akár zsidók, akár görögök: Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.» (1Kor 1,18; 22-24)

Ebből világosan látszik, hogy csak a Krisztusban hívő zsidók üdvözülnek, a többiek elkárhoznak.

Jegyezd meg:

A kereszténység utáni zsidók számára kevesebb a remény az üdvözülésre, mint az egyéb hamis vallások követői számára. Mert míg a pogány népeknek évszázadokon keresztül nem volt lehetőségük az igaz hitet megismerni és befogadni, a legtöbb zsidónak megvolt erre a lehetősége.

 
39, Csakugyan zsidóellenes a katolikus egyház, katolikus hit és katolikus teológia?

A kérdésre Peter Dschulnigg katolikus teológus gondolkodás nélkül igennel válaszol. Így kommentálja az 1Tessz 2,15-15 verset: «[…a zsidók], akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek, ezért az Isten előtt nem kedvesek, és az embereknek is ellenségei. Akadályoznak bennünket, hogy a pogányoknak ne hirdessük az evangéliumot az üdvösségükre. Így betelik egyszer s mindenkorra bűneik mértéke, s már rajtuk is az Isten haragja, végérvényesen.» “Az idézett versek az antijudaista polémia kirívó újszövetségi példái.”

Kollégája Franz Mußner az egész katolikus teológiát, következésképp az egész katolikus hitet antijudaistának tekinti: “Egy Auschwitz utáni teológia létrehozása nélkül nem lehet szó az antijudaista teológia megszüntetéséről.”

Ugyancsak ostorozta az antijudaizmust Karl Lehmann, a német püspökkari konferencia elnöke, valamint Walter Kasper bíboros.

*

A valóságban nem létezik egyházon belüli antijudaizmus, amely ezt a nevet megérdemelné. A judaizmus ugyanis két jelentéssel bír: Judaizmusnak nevezzük az Ószövetségnek Jézust, a Messiást váró legitim vallását Jézus eljöveteléig.

De evvel a szóval illetik az Apostolok Cselekedeteitől fogva a zsidóknak Jézust makacsul, gyűlölettel visszautasító illegitim vallását is, melynek helyes megnevezése talmudizmus, kabbalizmus volna.

Miután a mai zsidók szellemi elődei Jézust – számos jótette ellenére – kegyetlen kínzások után keresztre feszítették, apostolait és tanítványait véresen üldözték, azt várja tőlünk, hívő katolikusoktól a mai zsidók, és az előttük csúszó-mászó zsinati katolikusok egész hada, hogy a Jézustól, az Istenembertől az apostolok közvetítésével kapott tanítást antijudaistának bélyegezzük és korrigáljuk.

Nem, nem mi vagyunk antijudaisták, hanem fordítva áll a dolog: «Akik zsidónak mondják magukat, noha nem azok…, ők az antikrisztusok». (Jel 3,9, 1Jn 4,2-3) Az ebből a keresztényellenességből csodálatosan megtért Pál így emlékszik vissza: «Hallhattátok már, hogy azelőtt, még mint zsidó, milyen magatartást tanúsítottam: könyörtelenül üldöztem az Isten egyházát és a romlására törtem. A zsidó vallásosságban számos fajtámbeli kortársamat felülmúltam, mert fölöttébb buzgó követője voltam atyáim hagyományainak.» (Gal 1,13-14)

Jegyezd meg:

A katolikus egyház Ábrahámig vezethető vissza, a keresztényellenes zsidóság csak a Jézus korabeli szadduceusokig és farizeusokig. Az igaz egyház tehát évezredekkel korábban létezett, mint az ez ellen küzdő zsidóság. Márcsak ezért sincs értelme az egyházat antijudaizmussal vádolni. Sokkal inkább fordítva áll a helyzet: a Krisztus utáni zsidók keresztényellenesek.

 
40, Valóban ki kell békülniük a keresztényeknek a zsidókkal?

Ebben senki nem kételkedik a zsinat utáni egyházban. Silvestrini bíboros szerint az egyház és a zsidóság között történelmi kibékülési folyamatot nem veszélyeztetheti az izraeli politika bírálata. Ugyanő emlékeztetett rá, hogy az egyház számos lépést tett a zsidókkal való kibékülés irányába, és ezt az örökséget nem szabad kétségbe vonni.

Ratzinger bíboros is azt mondta, “zsidók és keresztények a kibékülésben legyenek a béke új ereje a világban és a világért. Fogadják el egymást, anélkül, hogy saját hitüket megtagadnák vagy elhanyagolnák.”

II. János Pál szerint a zsidók és keresztények közötti kibékülés az új Európa napirendjének fontos eleme.

*

Ha itt csak arról volna szó, amit Pál apostol a Rómaiakhoz írt levélben megfogalmaz, semmi kifogásolnivaló nem volna a kibékülési törekvésekben: «Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.» (Róm 12,18) De ez a szorgosság, amiről a zsinat utáni egyház tanúságot tesz ezen a téren, azt mondatja velünk, itt másról, többről van szó. Megvilágítja ezt az új irányt Ratzinger felhívása, Fogadják el egymást, anélkül, hogy saját hitüket megtagadnák vagy elhanyagolnák. A zsidók tehát maradjanak meg keresztényellenes hitükben és mi fogadjuk el ezt. Ebből az elfogadásból pedig egyenesen következik az “Auschwitz utáni új teológia”, illetve a zsidóság újraértékelése.

De pont ez az, amit mi soha sem tudunk jóváhagyni, hiszen megrögződtek a “hitetlenségben” (Róm 11,31), ezáltal «az evangéliumot tekintve [Isten] ellenségei a ti javatokra». (Róm 11,28) De amíg Isten és Krisztus ellenségei, addig nekünk sem lehetnek vallási vagy szellemi síkon barátaink, hiszen ez azt jelentené, hogy Krisztust Belzebubbal békítjük össze. Kibékülésünk abban a pillanatban fog bekövetkezni, amelyben Krisztus és a katolikus egyház tanítását őszintén befogadják, és Istennel kibékülnek, amire Krisztus igaz egyháza várja és hívja őket:

«Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!» (2Kor 5,19-20) És miután Szent Pál ezt leírja, megerősíti: Nem lehet szó (szellemi) kibékülésről hívők és megrögzött nemhívők között: «Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel! Mi köze az igazságnak a sötétséghez? Hogyan hozható össze Krisztus Beliállal? Vagy mi köze a hívőnek a hitetlenhez? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal?… Ezért távozzatok körükből, és különüljetek el tőlük – mondja az Úr, – s tisztátalant ne illessetek.» (2Kor 6,14-17)

Jegyezd meg:

Vallási, teológia, szellemi kibékülés Isten egyháza és a Sátán zsinagógája között teljességgel ki van zárva, éppúgy, mint Isten és az ellene lázadó gonosz szándékú Lucifer között.

 
41, Tényleg hívő zsidó volt Jézus?

Ezt állítja Reich, zürichi református egyháztanács elnök, levonva ebből azt, hogy tartózkodni kell a zsidóság leértékelésétől.

Ehhez csatlakozik Erich Zenger katolikus teológus, azt állítván, hogy a “Miatyánk a zsidó Jézus imája.”

Egy nemzetközi zsidó és keresztény akadémikus csoport úgy látja, “a Názáreti Jézus hívő zsidóként él és halt meg.”

II. János Pál pápa is áldását adja erre a tézisre: “Jézus nemcsak fizikailag tartozott a zsidó néphez, hanem szellemileg is, amit bizonyít részvétele az ünnepségeken a zsinagógában.”

*

Valójában az Újszövetségnek egyetlen helye sem létezik, amely azt mondaná, Jézus valamiben vagy valakiben hitt volna. Evvel szemben viszont számos helyen elvárja a hitet saját magában, mint a Messiásban és Isten egyszülött Fiában, továbbá ezt a Jézusba vetett hitet hirdetik szent apostolai is az Ő nevében, úgy az evangéliumokban, mint az Újszövetség többi írásaiban. ennek alapján tanítja az egyház, hogy Jézus az erények közül a hitet és reményt nem, csak a szeretet gyakorolta.

Ahol a Szentírás Jézus zsidóságáról beszél, azt kizárólag Izraelből, Júda törzséből való testi származására érti, amely azért olyan jelentős, mert ezt jövendölték Ábrahámnak, Izsáknak, Jákobnak, Júdának, majd a Júda törzséből származó Dávid királynak. Jézus nem azért volt tehát zsidó, mert véletlenül odaszületett, hanem fordítva: Izrael háza, Júda törzse, Dávid nemzetsége azért lett kiválasztva, vezetve és tanítva Istentől, hogy Őt, a világ megváltóját adja testi származása szerint: «…test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.» (Róm 9,5)

A saját maga által adott ígéretek beteljesítéseként veti alá magát az Úr (aki istenségét csak fokozatosan nyilatkoztatja ki) az ugyancsak saját maga által hozott ószövetségi törvényeknek. Pál apostol kifejezetten úgy tanítja, «Krisztus vállalta a zsidóság (körülmetélés) szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket» (Róm 15,8), nem pedig azért, mintha “hívő zsidó” vagy “zsidóságban gyökerezett” lett volna.

Jézus hangsúlyozza, saját személyében ismeri, illetve látta, amit a zsidók nem ismernek, ami abszolút túlmutat hitükön, az Atyát és dicsőségét. «Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a Fiú, vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.» (Lk 10,22) Nincs rá szüksége, hogy valamiben is higgyen, hiszen ő nyilatkoztatja ki Istent. «Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem…» (Jn 17,25-26)

Az óriási távolság az ószövetségi izraeliták ideiglenes, nem teljes kinyilatkoztatott hite és az újszövetségi Kinyilatkoztató beteljesedett tudása között annyira nyilvánvaló, hogy az Istenember rosszszándékú rágalmazásának kell tekintenünk az ószövetségi hit ráfogását. «Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.» (Jn 1,17)

Jegyezd meg:

Jézus Krisztus semmiképp sem lehetett hívő zsidó, mert mint örök, mindentudó Isten ő adta az ószövetségi vallást a zsidó népnek. És azért sem, mert mint az Atyával egylényegű Fiú követelte meg a hitet istenségében. Aki őt hívő zsidónak nevezi, a második isteni személyt becsmérli.

 
42, Csakugyan nem a zsidók feszítették keresztre Jézust?

Ennek a tézisnek egyengette útját a II. Vatikáni zsinat megfogalmazása: «Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték, mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül.» (Nostra Aetate 4.)

Erre hivatkozott 1994-ben Josef Ratzinger, akit úgy idézett a sajtó, hogy a Nostra Aetate és a katolikus katekizmus alapján nincs zsidó kollektív felelősség Jézus halálában. A 2000. évben II. János Pál azt mondta nagyböjti elmélkedésében, “Krisztust minden bűnös keresztre feszítette, nemcsak a zsidók.”

*

De a Szentírás ezen a ponton is egyértelmű: valóban “a” zsidókról, és nem egyes zsidókról beszél.

Természetesen élesen meg kell különböztetnünk zsidó néphez tartozás és keresztényellenes zsidó vallási hovatartozás között!

Ha a néphez való tartozásról beszélünk, természetesen igaza van a II. Vatikáni Zsinatnak, Ratzingernek és II. János Pálnak. Jó néhány zsidó volt, aki rosszallotta, megsiratta Jézus keresztre feszítését, köztük tanácsosok, mint Nikodésmus vagy Arimateai József. De zsidónak számítottak Jézusnak ezen tanítványai, továbbá a júdeai hívővé vált közösségek a szó Krisztus utáni és keresztényellenes értelmében? Semmiképp sem!

Miben rejlik tehát a Krisztus utáni zsidók kollektív bűnössége Jézus keresztre feszítésében? Abban, hogy mindenki, aki Krisztus keresztre feszítése után vallási/világnézeti szempontból zsidónak tekinti magát, az igaz Messiás keresztre feszítését legalább is impoicit módon jóváhagyja.

«Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei tanácsot tartottak és elhatározták, hogy halálra adják.» (Mt 27,1) Szerveződött spontán ellenállás a népben vallási képviselői összességének ezen gonosz és igazságtalan döntése ellen? Egyáltalán nem. Szerveződött ilyesmi legalább az események után Palesztinában? Ugyancsak nem. Ellenkezőleg: Mindenütt, ahol tanítványai a keresztre feszítettet isteni Megváltóként hirdették – úgy Izraelben, mint a diaszpórában – véresen üldözték. És ez elég bizonyíték arra, hogy azok, akik még mindig “zsidók” akartak maradni, ahelyett, hogy keresztényekké váltak volna, Jézus keresztre feszítését erkölcsileg magukra vállalták. És ezen semmi nem változott a mai napig.

Mivel az apostolok tudatában voltak ennek az állandó kollektív ellenséges viszonyulásnak, eszükbe se jutott, hogy megkülönböztessék a Jézus haláláért “felelős” zsidókat az abban “nem felelős” zsidóktól.

Ezért prédikált így Péter apostol Pünkösd napján: «Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!» (Apcsel 2,36) A bénán született csodálatos meggyógyítása után pedig így szólt Péter a tömeghez: «Izraelita férfiak!… Az élet szerzőjét megöltétek… Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból tettétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is.» (Apcsel 3,12; 14-15; 17) Cezáreában pedig így beszél: «Mi tanúi vagyunk mindannak, amit [Jézus] a zsidók földjén és Jeruzsálemben tett, akit ők megöltek, keresztre feszítetve.» (Apcsel 10,39) Ugyanúgy “a” zsidókról beszél Pál is: «Ti ugyanazt szenvedtétek el saját népetektől, amit [a júdeai keresztények] a zsidóktól, akik Urunkat, Jézust és a prófétákat is megölték, minket pedig üldöznek.» (1Tessz 2,14-15)

Jegyezd meg:

Mindenki, aki Jézus keresztre feszítése után vallási-világnézeti értelemben tudatosan zsidó marad, vagy netán azzá lesz, jóváhagyja, mégha csak implicit módon is a golgotai istengyilkosságot, úgy akkor, mint ma. Tehát helytálló: A zsidók feszítették keresztre Jézust.

 
43, Valóban nem vetette el Isten a zsidókat?

Ha a II. Vatikáni Zsinaton megfogalmazott álláspontot követjük, nem vetette el őket: «Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette volna, vagy átkozottak volnának.» (Nostra Aetate 4.)

Ilyen értelemben fordult E. Füllenbach teológus 2002-ben, a Római levélre, illetve II. János Pál pápára hivatkozva a zsidók elvetettségének elmélete ellen, mondván, Isten szövetsége Izraellel nem szűnt meg.

Lustiger párizsi érsek pedig így fogalmaz “Az ígéret” c. könyvében: “A helyettesítési teológia mögött az az elképzelés áll, hogy Isten elvetette a zsidókat, ami abszurditás, mert azt jelentené, hogy Isten hűtlen lett szövetségéhez.”

*

A valóságban mindezek a személyek nem tudják helyesen olvasni a Római levelet. A rendszeresen félrevezető módon idézett 11. fejezet ugyanis így kezdődik: «Kérdem tehát: vajon Isten elvetette népét?» A válasz így kezdődik: «Szó sincs róla.» Majd a folytatás: «Hiszen én is Izrael fiai közül való vagyok, Ábrahám véréből, Benjamin törzséből.» (Róm 11,1) Ezután következik az utalás a maradékra, a kiválasztottakra Izraelből (11, 5;7), amely hívő lélekkel csatlakozott Krisztushoz. Tehát csak annyiban nincs elvetve az egész zsidó nép, amennyiben van egy szent maradék. A Jézust hitetlenül, sőt gyűlölettel elutasító többség számára pontosan az áll fenn, hogy elvetettek!

Ezt fejti ki a 7. versben, de hogy azt érteni lehessen, avval együtt kell olvasni a 4-6 verset is:

«S mit felelt rá az isteni szózat? “Meghagytam magamnak hétezer férfiút, aki nem hajtott térdet Baal előtt.” Így most is akad valamennyi a kegyelmi kiválasztás alapján. S ha kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem. Hogyan állunk hát? Amit Izrael keresett, nem érte el, de a választottak elérték. A többiek megátalkodtak, ahogy írva van.» (Róm 11,4-7)

Hogyan írhatná továbbá ugyanaz a Pál legalább néhány fajtájabelijének megtérésében reménykedve néhány sorral odább:

«Mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat, hátha vetélkedésre sarkallom véreimet, és néhányukat elvezetem az üdvösségre. Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük [megtérésük az utolsó időkben], ha nem élet a halálból?» (Róm 11,14-15) Igen, itt világosan az áll, elvetésük.

Természetesen nem a hitetlen zsidók az egyedül elvetettek, hiszen mindenki, akik tudatosan hitetlen marad, vagy lesz, elveszett. De épp ebből következik, hogy a hitetlenül maradt/maradó zsidók menthetetlenül elkárhoznak, hiszen nekik mondta először az Üdvözítő: «Aki elvet és nem fogadja el szavaimat: a tőlem hirdetett tanítás ítéli majd el az utolsó napon.» (Jn 12,48)

Épp a hitetlen zsidókra vonatkozik elsősorban: «Ha evangéliumunk mégsem érthető világosan, csak azoknak nem érthető, akik elvesztek. Az ilyen hitetleneknek az e világ istene elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik.» (2Kor 4,3-4)

Végül Pál emlékezteti a zsidóságból megtért keresztényeket az elkárhozásra a visszaesés következtében: «Ha ugyanis már az angyaloktól meghirdetett tanítás annyira kötelező volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség elvette méltó büntetését, hogyan menekülhetnénk meg mi, ha semmibe vesszük azt a mérhetetlen üdvösséget, amelyet először az Úr hirdetett, azután a fültanúk megszilárdítottak köztetek?» (Zsid 2,2-3)

És még világosabban: «Aki Mózes törvényét megszegte, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kellett halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, amely megszentelte, és kigúnyolja a kegyelem Lelkét. Ismerjük jól, azt, aki így szólt: “Enyém a megtorlás, s én megfizetek.” Majd ismét: “Az Úr ítélkezik népe fölött.” Rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni.» (Zsid 10,28-31)

Jegyezd meg:

A hitetlen, keresztényellenes zsidók örökre elvetettek, először is, mint vallás, másodszor, mint egyes személyek, hacsak őszintén meg nem térnek haláluk előtt. Ez minden más hamis vallásúra és hitetlenre is éppúgy vonatkozik, (csak a valóban leküzdhetetlen tudatlanság a mentő körülmény).

 
44, Megváltoztatható a zsidókról szóló katolikus tanítás?

J. B. Gourion jeruzsálemi bencés apát (egyébként maga is zsidó származású) ezt magától értetődőnek tartja.

Ratzinger szerint a holokauszt után a zsidó-keresztény kapcsolatoknak új fényben kell megjelenniük. [Fordító: ami fölveti a kérdést, hogy ha kiderül, hogy a holokauszt javarészt kitalálás, akkor vajon Ratzinger is úgy gondolja-e, hogy a zsidó-keresztény viszonyokat vissza kell helyezni a régi alapokra, illetve fölmerül-e a mai Vatikán, netán a zsidó rabbik képviselőiben egy még újabb (úgy zsidó, mint keresztény) teológia szükségessége Deir Jasszin (1948), Szabra és Satilla (1982), Gáza (2008) után?] Ratzinger tovább: “Meg kell vizsgálni, hogy a keresztények fenntarthatják-e, hogy ők Izrael bibliájának legitim örökösei.”

Walter Kasper: “Az egyház dialógusa a zsidókkal annyira előrehaladott, hogy ma brosúrák jelennek meg a zsidókról és a zsidók számára, nem pedig a zsidók ellen, mint az egyház korábbi századaiban. A disputa a másik meggyőzéséről vagy leminősítéséről szólt. Ma a dialógus a gazdag közös örökségből, a Tenakból indul ki. Még ha az út kezdetén állunk is, ez az örök kapcsolat ígéretének útja.”

II. János Pál pápa is emlékeztetett rá, hogy a Nostra Aetate alapvető változást hozott a zsidókkal való kapcsolatban. “A korábbi idők félreértései és nehézségei fokozatosan átadták a helyet a bizalomnak és kölcsönös megbecsülésnek.”

*

Evvel szemben a katolikus egyház tanítása éppúgy nem változhat a kereszténység utáni és avval szembenálló zsidóságról, ahogy a Szentírás vonatkozó szavai sem fognak sohasem megváltozni. Ugyanaz a Jézus, aki azt mondja: «Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, s olyan nép kapja meg, amely megtermi gyümölcsét.» (Mt 21,43), azt is nyomatékosítja: «Ég és föld elmúlnak, de az én igéim nem múlnak el.» (Lk 21,33)

Ezért Szt. Pál sem írhatott mást a Galatáknak, akik már kezdtek a judaizáló hangok felé fordulni, mint a következő intést: «De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk: átkozott legyen!» (Gal 1,8)

Evvel az egész zsinati egyház, kezdve a pápától egészen a legutolsó káplánig vagy diakónusig – amely más evangéliumot hirdet nem csak a zsidóság vonatkozásában, de ebben különösen szembetűnő módon – ítéletet mondott magára.

Azok számára, akik úgy gondolják, hogy Isten szavát kényük-kedvük szerint kicsavarhatják, álljon itt Szt. Pál figyelmeztetése a Zsidókhoz írt levélből: «Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.» (Zsid 4,12-13)

Természetesen a hitetlenek, és főleg a “II. Vatikánum hamis egyházának” judaizáló tagjai csak lenézően mosolyognak ezen. Ezért mondja az Örök Ige: «Az idő közel van. Aki igazságtalan, legyen továbbra is igazságtalan. Aki tisztátalan, legyen továbbra is tisztátalan. De aki igaz, járjon továbbra is az igazság útján, és aki szent, legyen továbbra is szent. Hamarosan eljövök, s velem lesz a jutalmam, hogy mindenkinek megfizessek tettei szerint.» (Jel 22,11-12)

Jegyezd meg:

Az Újszövetség és a valódi katolikus egyház kinyilatkoztatott tanítása a keresztényellenes zsidóságról éppúgy változatlan marad, mint minden igazság. Hogy ezt a II. Vatikáni Zsinat egyháza könnyelműen eltorzította a felismerhetetlenségig, csak azt bizonyítja ismét, hogy ez az egyház nem lehet a katolikus egyház.

 

Közreadja: Bálint József

 

4 Comments

A keresztény egyházak vezetőinek újabb árulásáról



 Forrás: http://kuruc.info/r/7/95086

Volt a börtönben egy Barabás nevű rab, akit a lázadókkal együtt tartóztattak le. Ezek egy zendülés alkalmával gyilkosságot követtek el. Amikor a tömeg felvonult, kérte a szokásos kegyet. Pilátus megkérdezte: “Akarjátok, hogy szabadon engedjem nektek a zsidók királyát?” Mert tudta, hogy a főpapok csak irigységből adták kezére. Ám a főpapok felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérje. Pilátus ismét megkérdezte: “Mit csináljak hát azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának mondtok?”
Azok újra ezt kiáltozták: “Keresztre vele!”
Mk 15, 8-14

  

 

 

 

 

 
 

Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők közös állásfoglalásban utasították el csütörtökön, hogy nemrég Baráth Zsolt jobbikos képviselő felszólalásában “felidézte a tiszaeszlári vérvádat”, “amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet”. A dokumentumot Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia zsidó elnöke, Bölcskei Gusztáv besúgó püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, a volt izraeli főrabbi egyik rajongója írta alá.

Úgy fogalmaztak: egyházi vezetői szolgálatuk kötelezi őket arra, hogy szót emeljenek a “gyűlöletkeltés ellen” (de a magyarellenes zsidó vagy cigány gyűlöletkeltés ellen soha nem emelnek szót – a szerk.). Emlékeztettek Krisztus tanítására: “Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (ami viszont senkit sem akadályoz meg az igazság kimondásában – a szerk.), hozzátéve: “hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel”.
Az egyházi vezetők “különösen is aggasztónak” találják, hogy a gyűlöletkeltő beszéd a Parlament falai között hangzott, hangozhatott el. Hangsúlyozták: a magyar törvényhozásnak, a politikai közbeszédet meghatározó képviselőknek, politikusoknak fokozott felelősségük van a “gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban” (kivéve persze, ha az magyarok ellen irányul, csonka határokon innen és túl – tehetjük hozzá).
(MTI nyomán)

Az egyházi vezetők magyarellenes állásfoglalása után remélhetően többé senkinek sem maradt illúziója azzal kapcsolatban, miféle idegen érdekek szolgálatában áll a három „történelmi” keresztény felekezet vezetése. De az egyházaik nevében megszólaló gazfickók nem csupán a magyar nemzetet árulták el, hanem az egyetemes emberi és erkölcsi elveket is sárba tiporták kétségbeesett megfelelési igyekezetükben.

A nyilatkozat üzenete a gondolkodó magyar emberek számára ugyanis az alábbi pontokban foglalható össze:

1. Az erősek és hatalmasok parancsának engedelmeskedni kell, mindenkor és minden áron, még akkor is, ha az utasítás úgy szól, hogy a védtelenekbe és saját népünk tagjaiba kell belerúgni.
2. Az Igazság egyáltalán nem számít.
3. Ha bárki is a hatalmon lévők érdekei szempontjából veszedelmesnek látszó kijelentést tesz, meg kell bélyegezni és el kell átkozni az illetőt, de tilos vizsgálni, hogy mennyi az igazság abban, amit mondott.

A három keresztény felekezet vezetője tehát megtagadta a Hazát, az Igazságot és a Becsületet. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a keresztény egyházak élén álló személyek soraiban igen jelentős volt azoknak a száma, akik kiszolgálták a kommunista rendszert, sőt számosan közülük a diktatúra titkosrendőrségével is együttműködtek. 1990 után pedig a keresztény felekezetek irányítói a legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás nélkül álltak hazánk új gyarmatosítóinak a szolgálatába. A papság és a hívek pedig tűrnek és hallgatnak, elfelejtkezve arról, hogy aki nem áll ki saját népe, az elnyomottak ügye és az Igazság mellett, nem méltó a keresztény névre.

Perge Ottó – Kuruc.info

 

1 Comment

Gratulálunk, Márfi Gyula érsek úr! Végre egy tiszta hang a magyar klérusból


Márfi Gyula veszprémi érsek válaszlevele az amerikai professzornak
Forrás:

http://www.gondola.hu/cikkek/80084-Marfi_Gyula_ersek_valaszlevele_az_amerikai_professzornak.html

A levél válasz az alábbi linken található nyílt levélre, amelyet a magyar egyházaknak címzett David Baer amerikai teológia- és filozófiaprofesszor:

http://www.evangelikus.hu/panorama/nyilt-level-nyugatrol-a-magyar-egyhazaknak-2013-a-vallasszabadsagot-mi-keresztenyek-nem-igy-ertelmezzuk/?searchterm=baer

Márfi Gyula veszprémi érsek
Tisztelt Professzor Úr!

Hálás vagyok Önnek, hogy figyelemmel kíséri hazánk sorsát, ugyanakkor nem hallgathatom el kritikai észrevételeimet, amelyeket őszintén igyekszem megfogalmazni.

Alapvető kifogásom az, hogy az Ön levele mind a magyarországi, mind az európai helyzet felszínes és egyoldalú ismeretét tükrözi, a távolabbi összefüggések figyelembe vétele pedig teljesen hiányzik belőle.

1. Kezdjük a vallásszabadság kérdésével. Mint katolikus püspök, örülök annak, hogy egy luteránus egyetem tanára a lelkiismereti és vallásszabadsággal kapcsolatban a II. Vatikáni Zsinat Dignitatis Humanae kezdetű nyilatkozatát idézi, ugyanakkor nem értem, hogy az Ön által kifogásolt alaptörvény mennyiben sérti a lelkiismereti és vallásszabadságot. Magyarországon ma mindenki olyan vallást gyakorol egyénileg is és közösségben is, amilyent akar. Az egyes egyházak elismerésének és nyilvántartásba vételének csak az egyházak anyagi természetű, állami támogatásával kapcsolatban van jelentősége. Itt viszont érthető módon a Magyar Állam azokat a közösségeket részesíti előnyben, amelyek hazánk zivataros története folyamán jelentős mértékben hozzájárultak az ország fennmaradásához, illetve amelyek tevékenysége társadalmilag kiemelten hasznos, például iskolákat, egészségügyi intézményeket tartanak fenn és karitatív tevékenységet folytatnak.

Professzor Úr azt is kifogásolja, hogy e nyilvántartásba vételt nem a bíróság, hanem a parlament végzi. Ebből is látszik, hogy Ön nem ismeri eléggé a magyarországi helyzetet. A független magyar igazságszolgáltatásban még ma is számos olyan ember dolgozik, aki a kommunista rendszer idején elkötelezett kiszolgálója volt a pártállami diktatúrának és tevékenyen részt vett egyházellenes, ún. koncepciós perekben. – (A koncepciós per olyan jogi eljárás, amelyben minden fordítva történik, mint a törvényes perben: először fogalmazzák meg a „koncepciót” tartalmazó ítéletet, majd ehhez készítik el a „tanúvallomásokat”, illetve gyártják le a „bizonyítékokat”.)

Azonkívül ez a bíróság az elmúlt 20 évben meggyőzően bizonyította, hogy az egyházak nyilvántartásba vételére alkalmatlan. Több, mint 300 „egyházat” bejegyeztek, amelyek legnagyobb része a legminimálisabb kritériumoknak sem felelt meg. Nekem egy 2007-ben kiadott jegyzékem van. Ebben 4 olyan „egyházat” találtam, amelyet egyazon (falusi) házszám alá jegyeztek be, közülük 3-nak még a hivatalos képviselője is ugyanaz a személy volt. – Olyan „egyházak” is elnyerték az elismerést, amelyeknek már a neve is mosolyt fakasztott a komolyabb (akármilyen vallású) hívek ajkán, mint például az „Aranyos Zarándokok A-tól Z – ig” , a „Magyar Boszorkányszövetség” vagy a „Derű Egyháza”.

A helyzet megértéséhez azt is tudnunk kell, hogy a bejegyzett közösségek jó része semmiféle hitéleti tevékenységet nem végez, a bejegyzést csak azért kérte, hogy egyszerű gazdasági vállalkozásként – a vállalkozások által igénybe vehető kedvezményeken túl – az egyházaknak adható támogatásokban is részesülhessen. Jórészt ezzel magyarázható, hogy adventista egyházból három, metodistából három, zsidóból hat, buddhistából pedig nem kevesebb, mint 13, azaz tizenhárom (!) volt bejegyezve. (Aki ismeri a buddhizmus nagy irányzatait – hinajana, mahajana, vajrajana, azaz tibeti – annak ez már eleve gyanús. Beszélgettem a nepáli lámával: a tizenhármat ő is nevetségesnek tartja.)

Ami pedig a Professzor Úr által különösen is reklamált egyházakat illeti, a következőket tudom mondani: Ezeknek az egyházaknak Magyarországon nincs bázisuk. Ennek ellenére metodista egyházból – mint említettem – három is be volt jegyezve. Egyáltalán nem könnyű eldönteni, vajon mindhárom igazi vallási közösség-e vagy csak ún. biznisz-egyház. Iványi Gábor metodista lelkészt nálunk mindenki ismeri, sokkal inkább nagyhangú politikusként, mint igehirdetőként. Ám az ő közösségét a metodista világegyház sem ismeri el. (A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség nevet használják.) – Anglikán egyházból egyet ismerünk, ez Szent Margit Anglikán / Episzkopális Egyház néven található a régi jegyzékben. Nevéből ítélve a katolikusbarát High Church irányzathoz tartozik. Lelkészük Dunakeszin lakik, ahol semmiféle anglikán közösség nincs. A tiszteletes úr elsősorban a budapesti Angol Nagykövetség alkalmazottait pasztorálja.
Miközben e sorokat írom, érkezik a hír, hogy tegnap, február 17-én a Magyar Parlament újabb 17 egyházat ismert el, köztük a Magyarországi Metodista Egyházat és a fönt említett anglikán egyházat is. Így összesen Magyarországon ma 31 elismert egyház van. Hálás lennék Professzor Úrnak, ha keresne Európában még olyan országokat, amelyek ennél több vallási közösséget támogatnak. Ha nem talál, akkor kritikáit a jövőben inkább Angliáról, a skandináv országokról, Bulgáriáról, Görögországról vagy Romániáról fogalmazza meg, mert ezekben az országokban az anglikán, az evangélikus, illetve az orthodox nemzeti egyházak a mai napig államegyház-pozíciót élveznek. (Romániában a román görög-katolikus egyházmegyék a mai napig nem kapták vissza teljes mértékben a Ceausescu-rezsim idején elvett és a Román Orthodox Egyház által birtokba vett javaikat.)

2. Második kifogásom levelének azzal a részével kapcsolatos, amely a magyar kormány európaiságát kritizálja. Én úgy látom, Professzor Úrnak Európával kapcsolatos ismeretei is egyoldalúak és hiányosak. Levelében egy olyan Európát tart szem előtt, amely Konrad Adenauer, Robert Schuman, Alcide De Gasperi és Jean Monnet óta már nem létezik.
A mai Európa nemcsak a gazdasági érdekek mentén, hanem ideológiailag is megosztott. Van még egy rejtőzködő keresztény Európa is, de van egy nálánál sokkal hangosabb, a hatalom és a médiumok nagy részét kezében tartó, élesen keresztényellenes, ultraliberális Európa is. – A mai Európa felszínén a Nagy Építészt még elismerő, de Jézus Krisztus és a tízparancsolat Istenét tagadó réteg lebeg. Ők azok, akik túladagolják Európának a szabadságot, amely – a túladagolt gyógyszerhez hasonlóan – már nem gyógyít, hanem mérgez. Számukra az európaiság egyet jelent az abortusz engedélyezésével, a szabadszerelemmel, a leszbikusok és homoszexuálisok házasságának elismerésével, a gender-ideológia hirdetésével és a vadkapitalista szabadversennyel, amely a tőkések extraprofitjához, a kis- és középvállalkozások csődjéhez és a kisemberek teljes elnyomorodásához vezet.

Ez a magát baloldaliként és modernként ünneplő Európa igazában:
- a kommunistákból lett kapitalisták Európája,
- a diktátorokból lett „szabadságharcosoké” és a „demokráciáért aggódó” diktátoroké,
- a kétezer éve idejétmúlt és életképtelennek bizonyult erkölcsöt hirdető „moderneké”,
- „az egyházak szabadságáért aggódó” egyházüldözőké,
- akik egyetlen dologban állhatatosak: a nagyüzemi méretekben folytatott hazudozásban, a sokakat megtévesztő farizeusságban.

Amikor azt állítják, hogy az Orbán-kormány autokrata, Európa-ellenes, múltba révedő és nem tartja tiszteletben a vallásszabadságot, saját hibáikat ostorozzák, de nem önmagukban, hanem másban. Én Orbán Viktort sosem akartam szentté avatni. Tudom, hogy ő éppen olyan gyarló ember, mint mi mindannyian, neki is vannak gyengeségei és téves döntései. A fenti vádakról mégis az a magyar mondás jut eszembe: „bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű”.

Az ultraliberális és az ún. konzervatív tábor képviselői jelen voltak azon a meghallgatáson, amelyet Strassbourgból közvetített a Hír TV. Ez egy színjáték volt, amelyet Orbán Viktor nyilvános kioktatása és megalázása céljából rendeztek. Nekem feltűnt, hogy a világ legnagyobb diktátorának (Mao-Ce-tungnak) hívei oktatták itt a demokráciát, és egy közismert pedofil tanította móresre Orbán Viktort, az ötgyermekes családapát, akinek mind az öt gyermeke ugyanattól az asszonytól (a feleségétől) született. Ezen a meghallgatáson ő volt a legeurópaibb, kis túlzással: az egyetlen európai. Imponáló türelemmel hallgatta végig a habzó szájjal üvöltöző Daniel Cohn Benditet és társait, a vádakra higgadtan válaszolt, majd engedélyt kért arra, hogy a hagyományos családmodell híveként, hazaszerető emberként és hívő keresztényként maradhasson meg európainak.

Egyébként az ellene szóló legfőbb vád hasonló ahhoz, amit közel négyezer éve Lót és családja ellen hozhattak fel: nem volt „szodoma-komfortos” a magaviseletük. De ugyanez volt baj a prófétákkal is: hiányzott tanításukból a „Közel-Kelet-komfort”, miként az első három század keresztényei sem tanultak meg a dekadens Római Birodalom etikettje szerint viselkedni. – Erről jut eszembe, hogy a mai Európa a hanyatló fázisába érkezett Birodalomra emlékeztet: a sportarénákban még nem ölik meg ugyan egymást, de hatalmas pénzekért folynak a kíméletlen küzdelmek; a tömegkommunikációs eszközök – katarzis helyett – a nép (a demosz) alantas igényeinek kielégítését nyújtják; a férfiak és nők pedig – gyermekeik helyett – szeretőikkel dicsekszenek.

Európa nem küld már misszionáriusokat a harmadik világba, mivel maga is missziós terület, terepet nyújtva az Afrikából, Indiából, a Fülöp Szigetekről, sőt Indonéziából érkezett hithirdetőknek. Váci Mihálynak a hatvanas években írt sorai (a Hű lázadás c. verséből) ma már nem csak az ál-kommunista Magyarországra, hanem egész Európára érvényesek:
„Míg új világtörvény fojt és ölel,
s új termést hoztak a volt igazságok;
a dolgok zsarnok uralma jön el,
s nincsenek próféták, se messiások.”

3. Harmadikként megemlítem Professzor Úr levelének még egy gyengeségét: azt, hogy figyelmen kívül hagyja az Európán túli hatalmak szerepét az „Orbán-ügyben”. Ön úgy ír Európáról, mintha az egy önálló birodalom lenne, amelynek most éppen problémája akadt egy tartományával. Ha Ön azt hiszi, hogy itt egy európai belügyről van szó, akkor bizony nagyot téved. Orbán Viktornak nem az Unióval van elsősorban baja, hanem azzal a nemzetközi nagytőkével, amelynek birtokosait valahol a New-York-i Wall Street-en sejtjük, ezért egyszerűen csak így hívjuk őket, hogy „Amerika”. Ez az elnevezés persze téves: a dollárnak és a dollár urainak-szolgáinak nincs hazájuk, nemzetiségük sem. Ők a kozmosz polgárai, a szó legrosszabb értelmében vett kozmopoliták, akik az egész világ meghódításáról álmodnak.

Ehhez pedig pénzre van szükségük, nagyon sok pénzre. Ezért nem elégszenek meg az általuk kirobbantott, „demokrácia-importnak” hazudott háborúkkal, orvosok és gyógyszerészek megvételével egyidőben épített hatalmas gyógyszer-gyáraikkal és a kezükben tartott multinacionális gazdasági vállalatokkal, hanem (kamat) adófizetőikké akarják tenni az egyes államokat is. Ennek érdekében megpróbálják befolyásolni a szabad választásokat, illetve igyekszenek megvenni az egyes kormányokat. Az a „jó kormány”, amelyik hajlandó felvenni az előnytelen hiteleket is, majd azok gyors elköltésével örökös adófizető gyarmattá teszi hazáját. Az ilyen kormánynak nem kell tartania attól, hogy diktatúrával vádolják: nyugodtan kilövetheti békés tüntetők szemét, kizárhatja ünnepségeiről saját népét, korlátokat építhet a parlament köré, még a hivatalos adatokat is meghamisíthatja, ettől még „európai” és „demokrata” marad. Legfeljebb akkor koppantanak a fejére, ha a teljes államcsőd (fizetésképtelenség) veszélyébe sodorja hazáját.

Más szabályok vonatkoznak a „rossz kormányra”, amely megpróbál kitörni az adósságcsapdából. Ezt akkor is leminősítik, ha az államháztartási hiány ezt nem indokolja, miniszterelnökét Hitlerhez és Sztálinhoz hasonlítják, cigánynak mondják, majd cigánygyűlölőnek még akkor is, ha történetesen ő oszlatja fel a cigányellenes akcióiról elhíresült egyesületeket, vagy ő küldi az Európai Parlamentbe az egyetlen cigány nőt. És hiába nyújt támogatást a zsidó egyházaknak, hiába vannak zsidó barátai, természetesen nem maradhat el vele kapcsolatban az „antiszemita” megbélyegzés sem.

A nemzetközi nagytőke birtokosai különösen is haragszanak Orbán Viktorra, mert több olyan, nagytőke-ellenes intézkedést hozott (bankadó bevezetése, multinacionális cégek privilégiumainak csorbítása), amelyeket már több ország is átvett, illetve átvenni szándékozik. Ezért szervezték meg azt az átfogó hadműveletet, amelynek ma is a tanúi vagyunk. Szeretném újra hangsúlyozni, hogy ezt az akciósorozatot Amerikából irányítják, amerikaiaknak sem nevezhető pénzemberek.

Ez még akkor is így van, ha az amerikai „színészek” (Hillary Clinton, Charles Gati, George Soros) mellett látszólag az európai szereplők vannak többségben. A nagytőke ügyesen felhasználja Európa megosztottságát, igénybe veszi az Európa Bizottság (az Unió kormánya) és az Európai Parlament tisztségviselőit, különösen azokat, akik Orbán Viktor ideológiai ellenfelei. Természetesen felhasználja a magyar ellenzék képviselőit is, akiket rettenetesen idegesít a jobboldal kétharmados parlamenti többsége.
Az Unió képviselői jól tudják, hogy a nemzetközi nagytőke fojtogató karjai Európát is veszélyeztetik, mégis vállalják az együttműködést anyagi érdekből, félelemből vagy ideológiai okokból. A helyzet korántsem ismeretlen: így fogott össze kétezer évvel ezelőtt a Főtanács is az általa gyűlölt Poncius Pilátussal. Pilátust tapsolják ma is sápadtan minden írástudók és farizeusok… – És nem hiányozhatnak természetesen a hamis tanúk sem, akiknek létformájuk a hazudozás, és mivel övék a médiumok nagy része, rá tudják venni még a jobboldali sajtó egy részét is arra, hogy „feszítsd meg!”-et kiáltsanak Orbán Viktorra és az „alattvaló fajnak” (Kertész Ákos), sőt „patkány-népnek” minősített magyarokra. (Az utóbbi minősítés Kertész Imre Nobel-díjas írótól való.)
Minden országnak, így az Uniónak is vannak olyan előírásai, amelyeket úgyszólván senki sem képes teljesen megtartani. Ezek viszont kiválóan alkalmasak arra, hogy számonkérjék őket azokon a kormányokon (és csak azokon!), amelyek „nem állnak be a sorba”. A kettős mérce alkalmazása az ultraliberális világ mindennapos gyakorlata. De nem hiányoznak a bolsevik módszerek sem – ahogy arra már utaltam. „Ha lopni akarsz, kiálts tolvajt!” Ostorozd saját hibáidat másokban, így magadról elterelheted a figyelmet.
Nálunk ma is érvényben van egy olyan szerződés, amelyet az IMF (Nemzetközi Valutaalap) erőltetett rá a valuta-szűkében lévő és szovjet felügyelet alatt álló magyar kommunista kormányra (1982-ben), amely szerint a Valutaalap magyarországi birtokai mindenféle ellenőrzés és szabályozás felett állnak, sem cégeik, sem azok alkalmazottai, de még azok bérlői ellen sem indítható semmiféle eljárás sem magyar, sem nemzetközi bíróság előtt.
Mi más ez, ha nem közönséges diktatúra? Része egy nemzetek felett álló, vadkapitalista, ultraliberális diktatúrának, amely egyenes leszármazottja a hitleri és sztálini zsarnokságnak. Professzor Úr talán nem hallotta, de mi tudjuk, hogy nálunk a fasisztákból lettek a legkegyetlenebb kommunisták. Ugyanakkor ma azt is látjuk, hogy a kommunistákból lettek a leggazdagabb kapitalisták, és ők azok, akik a leghangosabban aggódnak a magyar demokráciáért. Gyurcsány Ferenc, Kovács László, José Manuel Barroso, Daniel Cohn-Bendit: mind-mind a vörös diktatúra hívei voltak, ma pedig a vadkapitalista diktatúra kiszolgálóiként „aggódnak a demokráciáért”.

Adolf Hitler a világ németjeit akarta egybefogni a világuralom megszerzése érdekében. -„Világ proletárjai, egyesüljetek!” – ez volt Sztálin jelmondata, ugyancsak a világ feletti hatalomról álmodva. – „Világ nagytőkései, kartellbe tömörüljetek!” – ez a tisztességtelen úton összeharácsolt nemzetközi nagytőke urainak jelmondata – ahogy azt David C. Korten „Tőkés társaságok világuralma” c. könyvében már 1995-ben megírta.

Az eszközök különbözők, ám a cél és az eszmeiség ugyanaz. Egyik diktatúra sem tűri el a kritikát, még kevésbé azt, hogy valaki kilógjon a sorból. De azért valahol mégis mindegyik megbukik…A fent említett, harmadik típusú diktatúráról szól az „Új mondat új zsarnokságról” című vers, amelyet soraimhoz mellékelek. Külön felhívom Professzor Úr figyelmét az utolsó szakaszokra, amelyek komoly figyelmeztetést tartalmaznak mindannyiunk számára: ha gyanútlanul átvesszük a diktatúra megtévesztő propagandáját, magunk is szem leszünk a láncban, magunk is zsarnokság leszünk.

Amitől óvjon meg minket a Szentlélek, aki egyedül képes kimenteni a világot – és benne szeretett Európánkat is – az ultraliberális, vadkapitalista diktatúrából – felszínre hozva a most még sűrű hamuréteg alatt rejtőző keresztény Európát.

Professzor Urat tisztelettel és szeretettel köszönti:
Veszprém, 2012. február 23.

dr. Márfi Gyula
veszprémi érsek

Új mondat új zsarnokságról
(Ez a vers Illyés Gyula „Egy mondat a zsarnokságról” című remekművének átirata.)

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a szögesdrótban,
szögesdrótnál is jobban
butító szólamokban,

tányérban és pohárban,
ott van az orrban, szájban,
napfényben és homályban,
szabadban és szobában;

ott van a Figaro-ban,
és ott van a Le Monde-ban,
ott van a New York Times-ban,
ott van a Népszavában:
a tőkések lapjában
és a Financial Times-ban

ott van a hazugságban,
hazugságnál jobban
a féligazságban
és az igazságnak
elhallgatásában,
a reális ténynek
elferdítésében:
harsogva a százról
hallgatva négyszázról;

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
a meghallgatásban,
a bírák szavában,
ítélethez tákolt
tanúvallomásban;

ott van az IMF-ben,
hitelminősítőkben,
Tanácsban, Parlamentben,
bankokban, üzemekben,
tőzsdében és trezorban,
nagyvállalatban, boltban,

mindenkor megtalálod,
útjaid vele járod
Strassburgtól Brüsszelig,
hajnaltól éjjelig,
New Yorkban, Washingtonban
és a Washington Post-ban;

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van,
mert minden célban ott van,
napodban, holnapodban,
elmédben, honlapodban,
s ha kikémlelsz a körből,
ő néz rád a tükörből;

nem láthatsz semmi szépet,
mert szépnek csak azt véled,
mi egyszer már övé lett; néznél,
de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt,
eszmélnél is,
de eszme csak övé jut eszedbe,
vakondként, napsütésben,
így mászol vaksötétben;
hol zsarnokság van, ott zsarnokság van,
mindenki szem a láncban,
magad is zsarnokság vagy;

akár a víz a medret,
követed és teremted,
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;

gyermeked neki nemzed,
ha eszel, őt növeszted,
mert a zsarnokság ott áll
majdan ravatalodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál!

 

7 Comments