„Töltsd be rajtuk az átkot…”

A helyes katolikus álláspont Ószövetségről, Újszövetségről, Istenről, zsidókról
(a kuruc.info-n megjelent írásom másolata)

Napok óta figyelem a kuruc.info-n folyó vitát az Ószövetség istenképéről, zsidókról. Sajnos az egyedüli igaz katolikus álláspontot eddig nem találtam. Írásomban ezt próbálom közvetíteni. Figyelem! A katolikus álláspont ebben a kérdésben nem egyezik a zsinat utáni egyház álláspontjával!

 

Mindenekelőtt idézek néhány kemény ószövetségi részletet:

 Betöltöttük rajtuk az átkot, mint Szichonon, Hesbon királyán; az egész városon betöltöttük az átkot, férfiakon, nőkön és gyerekeken egyaránt. (MTörv 3.6)

Ha az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, ahova most bevonulsz, hogy birtokodba vedd, s ha kiűzi előled mind a népeket, a hetitákat, a girgasitákat, az amoritákat, a kánaániakat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat – hét nálad népesebb és nagyobb népet -, ha az Úr, a te Istened majd kiszolgáltatja neked, s te legyőzöd őket, akkor töltsd be rajtuk az átkot, ne köss velük szövetséget és ne könyörülj meg rajtuk. (MTörv 7.1-2)

 Ha felvonulsz valamely város ellen, hogy megostromold, először ajánlj fel neki békét. Ha elfogadja, s megnyitja kapuit, az egész nép, amely lakja, fizessen adót és legyen a szolgád. Ha visszautasítja a békét, s fölveszi a harcot, aztán ostromot indítasz, és az Úr, a te Istened hatalmadba adja, minden férfit hányj kardélre. Az asszonyokat és a gyermekeket azonban, a jószágot, s mindazt, ami csak van a városban, az összes értéket ejtsd zsákmányul, s élvezd ellenségeid javait, amelyeket az Úr, a te Istened neked ad. Így tégy mindazokkal a városokkal, amelyek messze esnek tőled, amelyek nem e népek városai közé számítanak. E népek városaiban, amelyeket az Úr, a te Istened örökségül ad neked, egyetlen lelket se hagyj életben.

Rajtuk töltsd be az átkot mindenképpen, a hetitákon, amoritákon, kánaániakon, perizitákon, hivvitákon és jebuzitákon, ahogy az Úr, a te Istened parancsolta, nehogy eltanuld tőlük utálatos dolgaikat, amelyeket isteneik (tiszteletére) végbe visznek, s így vétkezzetek az Úr, a ti Istenetek ellen.

Ha ostrom alá veszel egy várost, hogy legyőzd és meghódítsd, a fákat ne irtsd ki, ne fogj fejszét. Egyél róluk, de ne vágd ki őket. Vagy a mező fái is emberek, hogy őket is meg kell ostromolnod? (MTörv 20. 11-19)

 Betöltötték az átkot mindenkin, aki a városban csak volt, férfin és nőn, fiatalon és öregen, az ökörig, juhig és szamárig, a kardnak élével. (Józs 6.21)

 Józsue nem húzta vissza dárdával kinyújtott kezét, amíg Ainak minden lakóján be nem töltötte az átkot. (Józs 8.26)

 Akkor Józsue egész Izraellel Debir ellen fordult és megtámadta. Elfoglalták királyostul, s minden hozzátartozó helységgel együtt. Kardélre hányták őket és betöltötték minden benne élőn az átkot. Nem menekülhetett meg senki. Amint Hebronnal bánt, úgy bánt Józsue Debirrel és királyával is, egészen úgy, ahogyan Libnával és királyával bánt. Így Józsue meghódította az egész földet: a hegyvidéket, a Negebet, a síkságot, a lejtőket, az összes királlyal együtt. Nem menekülhetett meg senki előle, minden élőn betöltötte az átkot, ahogyan az Úr, Izrael Istene parancsolta neki. (Józs 10.38-40)

 Azelőtt kámiták laktak rajta. A név szerint felsorolt emberek Hiszkijának, Júda királyának idejében kivonultak, s elpusztították azoknak a sátrait és kunyhóit, akiket ott találtak. Betöltötték rajtuk az átkot mind a mai napig, s letelepedtek a helyükre. Ott ugyanis jó legelő volt barmaik számára. (1Krón 4.40 )

Sámuel így szólt Saulhoz: „Az Úr küldött, hogy fölkenjelek népe, Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára! Ezt mondja a Seregek Ura: Meg akarom torolni, amit Amalek Izrael ellen vétett: nem adott neki utat, amikor kivonult Egyiptomból. Rajta hát, menj, és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!” (1Sám 15.1-3)

 A nemzsidó népek kiirtására vonatkozó isteni paranccsal kapcsolatban általában háromféle reakciót figyelhetünk meg:

 a, A mai ember eldobja magától az Istent, vagy a biblia Istenét, mondván, egy szerető Atya semmiképp nem parancsolhatott volna ilyet az ószövetségi zsidóságnak. A következmények itt aztán sokrétűek lehetnek, menekülés egyéb nemkeresztény vallásokhoz, ateizmushoz, saját vallás (ősmagyar-őskeresztény) kreálása, stb.

 b, A mai ember törésvonalat húz az ószövetségi és újszövetségi Isten közé, mondván, az Ószövetség istene a gonosz zsidók gonosz istene, maga a Sátán, az Újszövetség Istene pedig az igazi, a végtelenül jó Isten, a szerető Atya, amannak ellenlábasa. Ezt az álláspontot látszik alátámasztani a mai zsidók viselkedése, a világ pénzügyi gúzsbakötése, a palesztinok irtása, 3-4 évenként egyéb kegyetlen háborúk szítása (Gáza, Libanon, Líbia, Szíria, stb.). Ennek az elméletnek volt neves képviselője Bulányi György atya.

 c, A hívő lélek alázatosan elfogadja, hogy a zsidók Isten kedveltjei, amit nekik szabad, azt a gojoknak nem szabad, és különben is, a legjobb békességben lenni a zsidókkal. Különben éreztetik hatalmukat, legyen szó a világ államairól, vagy akár a Katolikus Egyházról. Ráadásul ez utóbbi a II. Vatikáni Zsinat óta nem győz hajlongani a zsidók előtt, a kinyilatkoztatott kétezer éves katolikus tanítással szembenálló teológiai nyilatkozatokat tesz. De nem különb a helyzet az egyéb felekezeteknél sem. Ennek a furcsa, a zsidók előtt csúszó-mászó mentalitásnak a legkirívóbb példája a magyarországi Hit Gyülekezete.

 ——————————————————————–

 A valóság, mint általában mindig, ennél jóval bonyolultabb. Egyik álláspont sem tükrözi a kétezer éves, Istentől kinyilatkoztatott és így megváltoztathatatlan katolikus tanítást. Fenti pontok közül bármelyik irányzatot is teszi magáévá az ember, a kardinális tévedés mindegyiknél ugyanaz. A mai zsidóság a közhiedelemmel ellentétben nem egyenesági folytatása az ószövetségi zsidóságnak. Az ószövetségi zsidó vallás valóban isteni kinyilatkoztatáson alapszik. A mai talmudista-kabbalista zsidó vallás csakugyan sátáni. E vallás Krisztus után keletkezett a Jézust elutasító zsidók körében. Az ószövetségi zsidó vallás lényeges eleme a Messiás hittel való várása, a talmudista vallásé pedig ugyanannak a Messiásnak elutasítása és üldözése kezdve a farizeusok és írástudók Jézust elítélő határozatától egészen a mai napig, és így is marad ez a világ végéig.

 Mi a katolikus álláspont ebben a kétségtelenül nehéz kérdésben?

 Először is szögezzünk le néhány axiómát.

 1, Istennek az emberrel szemben mindig igaza van.

 2, Isten minden ember javát akarja, sőt, a legjobbat akarja minden embernek. Természetesen itt nem kizárólag az arasznyi földi életet tartja szem előtt, hanem az örök életet. És ez, hogy Isten az emberek javát akarja, érvényes volt az Ószövetség idején, és érvényes volt úgy zsidók, mint pogányok számára.

 3, Mi, emberek nem mindig fogjuk fel az isteni rendelkezések értelmét. Ez még Szent Pálra is érvényes, aki bár egyszer elragadtatott a mennybe, mégis meg kellett, hogy állapítsa:

Most megismerésünk csak töredékes. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom. (1Kor 13.9)

 4, Jézus és az Újszövetség szembefordítása az Ószövetséggel hiábavaló, esztelen vállalkozás. Az Ószövetség több, mint ezer helyen prófétál Jézusról, a Messiásról. Jézus pedig számtalan alkalommal jelenti ki magáról, hogy ő az ószövetségi Atya fia.

 Ugyancsak a biblia írja Istenről:

Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok – mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim – a ti gondolataitoknál. (Iz. 55, 8-9)

 Nézzük ezek után a részleteket. A végtelenül bölcs és igazságos Isten csakugyan kiválasztott egy népet, hogy előkészítse a Megváltó érkezését. A zsidó nép egyedüli hivatása a Messiás eljövetelének évszázados előkészítése, annak méltó fogadása, majd a kereszténység elterjesztése volt, illetve lett volna. Bár ez az Isten csakugyan különös gonddal fordult a választott néphez, még az Ószövetség idején is ügyelt arra, hogy az isteni igazságosság ne sérüljön a más népekkel szemben sem. Tehát ha Isten parancsot adott egyéb népek kiirtására, ennek oka az volt, hogy ezeknél a népeknél sátáni szertartások voltak szokásban, emberáldozatok, kisgyerekek föláldozása.

Így ír erről a Bölcsesség könyve, melynek szerzője a régi katolikus hagyomány szerint Salamon király, Dávid fia:

 Szent földednek régi lakóit is gyűlölted ugyan, szégyenletes varázslataik és gyalázatos titkos szertartásaik miatt. A kegyetlen gyermekgyilkosokat és az emberhús-lakomákon a belső részek felfalóit, akiket véres összejöveteleken avattak fel, és a szülőket, akik saját kezükkel gyilkolták a gyámoltalan lelkeket, ki akartad irtani atyáink keze által, hogy ez a neked legkedvesebb föld az Isten gyermekeiben méltó lakókat kapjon.

De még ezek iránt is kímélettel voltál, mivelhogy emberek voltak, és sereged előőrseiként darazsakat küldtél, hogy ezek irtogassák őket, apránként. Nem mintha nem tehetted volna meg, hogy csatában vesd alá az istenteleneket az igazaknak, vagy hogy félelmetes állatokkal vagy akár egyetlen kemény szóval egyszeriben megsemmisítsd őket.

De te azáltal, hogy a büntetést apránként róttad ki, alkalmat adtál nekik a megtérésre, jóllehet tudtad, hogy gonosz volt az eredetük, a romlottságuk velük született, és a gondolkodásuk nem változik meg soha.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – –

De nem érték be azzal, hogy megtévedtek Isten ismeretében, hanem akik a tudatlanság nagy háborúságában élnek, az ilyen bajokat még békének nevezik. Amikor gyermekgyilkos áldozatokat, titkos szertartásokat, vagy vad tivornyákat tartanak furcsa szokásokkal, nem ügyelnek sem az életre, sem a házasság tisztaságára, hanem az egyik orvul megöli a másikat, vagy házasságtöréssel keseríti. Különbség nélkül mindenütt uralkodik a vér és a gyilkosság, a lopás és csalás, a meggyalázás és a hűtlenség, a lázadás és az esküszegés, a jók zaklatása, a jótétemények elfeledése, a lelkek fertőzése, a nemek fölcserélése, a házasságok szétzüllesztése, a házasságtörés és a kicsapongás. (Bölcs 12.3-14,26)

 És biztosak lehetünk abban, is, ha ezeknek a népeknek köréből valaki tiszta lelkiismeretű volt, és úgy halt meg, annak lelke a többi ószövetségi igazakhoz hasonlóan a pokol tornácára került, Jézus kereszthalála után pedig az örök boldogságba.

 Felszínes, gyorsan ítéletet mondó korunkban hajlandók vagyunk a Krisztus utáni zsidóknak elhinni, hogy ők ma is a Mózes által megszabott törvényeket követik. Pedig maga Jézus semmisíti meg ezt a mentséget:

 Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek. Mert hisz rólam írt. De hát ha az ő írásainak nem hisztek, hogy hinnétek az én szavaimnak?” (Jn 5.45-47)

 Hasonlít a mai zsidóság ahhoz a férfihoz, aki egy fénykép alapján szerelmes volt egy lányba. Amikor aztán végre találkozott az élő, hús-vér lánnyal, esztelen dühvel fordult feléje, és továbbra is a fényképbe volt szerelmes.

 Ugyancsak axióma, hogy az ember szabad akarattal rendelkező lény: dönthet Isten mellett, és Isten ellen. Érvényes volt ez a szabadság a választott népre is. És ahogy az angyalok közt az első, Lucifer, Isten ellen döntött, és letaszíttatott a mennyből, úgy a zsidóság is Isten ellen döntött.

 A II. vatikáni zsinat előtt a katolikus közgondolkodás része volt a judaizmus elvetése, a Krisztus előtti és utáni zsidóság megkülönböztetése. A zsinat óta azonban a klérus azon igyekezetében, hogy mindenkivel párbeszédet folytasson, és jó viszonyt alakítson ki, elmaszatolja a korábban egyértelmű katolikus álláspontot. (A jó viszonyra való törekvés önmagában nem elvetendő. A probléma itt az, hogy ez a törekvés már odáig fajul, hogy a katolikus egyház saját hitelveit is föladja, csakhogy megfeleljen a zsidó igényeknek.) Nem meri hangoztatni, hogy egy útja van az üdvösségnek, a katolikus egyház, sőt nyugati teológusok hangot adnak olyan vélekedésnek, hogy a zsidó vallás is lehet egy út Isten felé.

Ebből aztán a hitben kevésbé jártas emberek számára tragikusak a következmények:

A mai zsidóság rossz, nem Istentől való. Nem vagyunk vakok, látjuk, mit enged meg ma magának az izraeli társadalom a rabbik tóra- és talmudértelmezésére hivatkozva.  A mai zsidóság az ószövetségi zsidóság egyenes folytatásának deklarálja magát. A katolikus egyház (a tradicionalisták kivételével) ezt elfogadja. Ergo: Mivel a mai zsidóság rossz, mind az ószövetségi zsidóság, mind a katolikus egyház elvetendő.

 Ugyancsak nem halljuk az egyház részéről a magától értetődő igazságokat a bibliáról:

Úgy az Ószövetség, mint az Újszövetség sugalmazott mű, azaz szerzőit a Szentlélek inspirálta. Azonban lényeges a különbség a kettő között: míg az Újszövetség minden emberre vonatkozik és egyetemesen érvényes, addig az Ószövetség kijelentéseit, erkölcsi parancsait három csoportba lehet osztani:

Egy részük korlátlanul érvényes úgy akkor, mint ma.

Egy részük csak időlegesen volt érvényes.

Erre a kettőségre utal Jézus, amikor egyszer azt mondja a törvényről, hogy
A törvény és próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed, és senki se juthat el oda erőfeszítés nélkül. (Lk 16.17)

E kijelentése az ószövetségi, csak időlegesen érvényes törvényre vonatkozik.

 Más helyen pedig így nyilatkozik a törvényről:

Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. (Mt 5.17-18)
Ezen kijelentése pedig az általános, örök érvényű, minden emberre egyaránt érvényes törvényre vonatkozik.

 Végül tartalmaz az Ószövetség olyan parancsokat, amelyek kezdettől fogva nem találkoztak Isten akaratával.

„Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte Jézus -, de kezdetben nem így volt.” (Mt 19.8)

 Ezeket az egyértelmű igazságokat vallja ma is a Szent X. Piusz Papi rend, a Rómával különleges viszonyban lévő tradicionalista papi közösség. Különleges viszonyt írok, mert ezekben a teológiai kérdésekben szembenáll ugyan Rómával, de elismeri a pápát. Másfelől Róma ugyan szakadároknak tartja őket, de elismeri az általuk bemutatott miseáldozat és egyéb szentségek érvényességét.

 Összefoglalásképp jegyezzük meg: Semmi szín alatt nem lehet az Ószövetségben leírt parancsokra hivatkozva ma más népeket irtani, egyéb galádságokat elkövetni, egy népnek saját magát felsőbbrendűnek tartani, területekre igény tartani, stb. Az ószövetségi kiválasztottság csakis és kizárólag arra vonatkozott, hogy e népből fog születni az egész emberiség Megváltója. A kiválasztottságnak más aspektusa nincs! Ezt nem hajlandó a mai zsidóság fölfogni, és ehhez a mai zsidó viselkedéshez vág jó képet, ennek az elítélésétől ódzkodik a Katolikus Egyház. Ez a zsinat utáni egyház és mai világ nagy tragédiája. Bármiféle párbeszédnek evvel a mondattal kellene kezdődnie, különben passzív módon részeseivé válunk az embertelen ideológiából (mely az Ószövetség hamis értelmezéséből származik) adódó cselekedeteiknek.

 A kérdéskörről részletesebben írok a Johannes Rothkranz: 44 tévedés a zsidóságról c. könyvismertetésemben, illetve a honlapon található egyéb írásban.

 Szeged, 2013. április

 Bálint József

 

4 hozzászólás

Add a Comment
  1. A mai napon Bangha Bélától kell olvasni.

  2. Köszönöm ezt a cikket!

  3. „Jézus pedig számtalan alkalommal jelenti ki magáról, hogy ő az ószövetségi Atya fia.”
    Ebből a számtalanból szívesen vennék néhány példát!

    1. Kedves István!

      Íme néhány példa:

      Jn 2.15-17
      Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta. a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.”

      Jn 5.16-23
      A zsidók üldözték Jézust, amiért szombaton gyógyított. Jézus azonban azt mondta nekik: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.” Emiatt a zsidók még inkább az életére törtek, hisz nemcsak hogy megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel. De Jézus tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: A Fiú magától nem tehet semmit, csak azt teheti, amit az Atyától lát. Amit ő tesz, azt teszi a Fiú is. Az Atya ugyanis szereti a Fiút, s mindent megmutat neki, amit tesz. De még nagyobb dolgokat is mutat neki, hogy csodálkozzatok rajta. Mert amint az Atya föltámasztja a halottakat és életre kelti őket, a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.

      Jn 20.17
      Jézus ezt mondta neki (Mária Magdolnának): „Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.”

      Bálint József

Hozzászólás a(z) Gema bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük