Levél Székely János Püspök Úr részére

Tisztelt Püspök Atya!

Az elmúlt napokban az MTI híradásaiból értesültem róla, hogy Ön szerint „A kereszténység és a zsidóság egymás szövetségese az ordas, szélsőséges eszmék elleni küzdelemben”, továbbá, hogy „az antiszemitizmus éppen a kereszténység alapelveinek mond ellent”.

Mivel igen sokszor hallok az Önéhez hasonló kijelentéseket mostanában a katolikus egyház képviselői részéről, anélkül, hogy tudnám, mi az, hogy antiszemitizmus, és főleg, mi nem esik ezen fogalom alá, szeretnék Öntől választ kapni a témával kapcsolatban néhány konkrét kérdésre. (Már a II. Vatikáni Zsinat ideje alatt, a Nostra Aetate közzététele után kifogásolták többen, hogy a dokumentum elítéli az antiszemitizmust, anélkül, hogy definiálná, mi az antiszemitizmus.)

Ugyancsak nem tudom, mire gondolnak Önök az ordas (szélsőséges) eszmék kifejezés kapcsán. Evvel kapcsolatban is szeretnék néhány konkrét kérdést föltenni.

Következzenek tehát konkrét kérdéseim:

I. Antiszemitizmus-e Ön szerint, ha

  • elvárom a zsidó vallású személyektől, hogy határolódjanak el a Talmudban található, Jézust és Máriát gyalázó passzusoktól;
  • a zsidók közötti keresztény missziót a katolikus hit magától értetődő részének tartom;
  • a palesztinok számára ugyanazon jogokat követelem, mint a zsidók számára, azaz ugyanannyi hozzáférés az ivóvízhez, zsidó telepek építésének leállítása a palesztin területeken, polgári lakosság elleni aránytalan, megtorló akciók beszüntetése, melyeknek igen sok gyerek esik áldozatul, mozgási szabadság Gáza és Ciszjordánia között, idővel önálló államiság;
  • minden erőmmel küzdök Magyarország zsidók általi felvásárlása (l. S. Perez elhíresült kijelentése), valamint hazámnak kamatrabszolgaságba történő taszítása ellen, mely kamatrabszolgaságnak haszonélvezői a zsidó tulajdonú amerikai bankok (FED tulajdonosi köre).

II. Abszolút a sötétben tapogatózok, ha az „ordas, szélsőséges eszmékkel” kapcsolatban próbálok konkrétumokat megtudni.

Ordas eszmék csak a keresztény kultúrkörben fordulnak elő, vagy a zsidó kultúrkörben is? Ha a zsidó kultúrkörben is, az ezek elleni küzdelmet is zászlajukra tűzték a holokauszthoz kapcsolódó kerekasztal beszélgetésen? Tudna néhány példát mondani ordas eszmékre akár keresztény, akár zsidó kultúrkörből?

Ordas eszmének tekinthető-e,

ha Magyarországon

  • vannak politikai erők, melyek javítani szeretnék a közbiztonságot, hatékonyabban szeretnék megvédeni a főleg vidéken, magányosan élő idősebb honfitársainkat a lopásoktól, rablásoktól, öregezéstől, csicskáztatástól, gyilkosságtól;
  • vannak politikai erők, melyek szeretnének tenni a kilakoltatások ellen, szeretnének javítani a devizahitelesek sorsán, egyenlő jogokat és kötelességeket szeretnének az országban élő összes népcsoport, úgy magyarok, mint zsidók, cigányok számára?

ha Izraelben

  • a mai izraeli társadalomban semmiféle felzúdulás, elhatárolódás, visszavonás követelése nem követte Yisrael Rosen szavait;
  • a 2010. augusztusi jeruzsálemi konferencia a Tóra értelmezéséről megállapítja, hogy a Tóra bizonyos körülmények között megengedi a gójok megölését, asszonyokét, gyerekekét is;

Szeged, 2014 május

Válaszát a konkrét kérdésekre várva maradok egyházfiúi hűséggel és tisztelettel

Bálint József

(A levelet elektronikus úton eljuttattuk a püspök úrhoz. Válasz a mai napig nem érkezett rá.)

Frissítés 2016. decemberében:
Székely János püspök úr az alábbi választ juttatta el hozzánk, illetve kérte, hogy állásfoglalása ne az olvasói levelek között szerepeljen:

Tisztelt Bálint József, tisztelt olvasók!

Mint keresztény ember, mélyen hiszek abban, hogy ugyanaz az Élő Isten, aki az idők teljességében Krisztusban testet öltött, szólt Ábrahámhoz, Mózeshez és a prófétákhoz.
Az ószövetségi kinyilatkoztatás, melyet a zsidó vallás mind a mai napig őriz, tanít meg arra, hogy minden ember a személyes, teremtő Isten képmása (Ter 1,27). Ebből az igazságból született meg lassan a történelem folyamán az emberi személy méltóságának felismerése. Az ember nem csak egy okos állat, nem csak egy faj egyede, hanem minden egyes ember, legyen akár éppen csak megfogant kicsi gyermek, legyen sérült, vagy magatehetetlen idős, beteg ember, végtelen méltósággal rendelkezik, a személyes, teremtő Isten alkotta és tartja őt a létben, a tenyerén örök szeretettel. Az emberi személy méltósága lett az alapja az egész modern jogrendszerünknek, a szociális hálónak, az államberendezkedésnek.
A bibliai kinyilatkoztatásból ismerte fel azt az emberiség, hogy Isten a világot az emberre bízta, hogy művelje és őrizze (Ter 2,15). A világ nem az istenségek titokzatos, megismerhetetlen lakhelye, hanem a Teremtő logosza által alkotott, logikus és rendezett univerzum, melyet ő az emberre bízott. Ennek a felismerésnek az ereje indította el azt a robbanásszerű tudományos és technikai fejlődést a Mediterráneum vidékén, melynek mára az egész emberiség haszonélvezője.
A bibliai kinyilatkoztatás ajándéka a Tízparancs (Kiv 20; MTörv 5). A bibliai emberkép lényegéhez tartozik az, hogy Isten értelmet és szabad akaratot adott az embernek, és azt várja tőle, hogy az igazság és a szeretet útjára rátaláljon, és azon járjon (Sir 15,11-20; 17,1-14; Oz 6,6; Mik 6,8).
Éppen ezért a zsidóság a kereszténységhez legközelebb álló vallás, a kereszténység szövetségese egy Isten akarata szerinti világ felépítésében. Ezért mondta azt a II. Vatikáni Zsinat, hogy „ilyen nagy a keresztények és a zsidók közös öröksége” (Nostra aetate 4) és ezért nevezte a zsidókat Szent II. János Pál pápa idősebb testvéreinknek a hitben.
Természetesen a történelem folyamán sok olyan zsidó ember volt (és a jelenben is van), aki bűnöket követett el, vagy téveszmék rabja lett, ahogyan sok ilyen keresztény is volt és van. Minden vallás fontos feladata, hogy újra és újra a megtérés, a bűnbánat, az igazság teljesebb megismerésének útjára lépjen. Elsősorban a magunk sorai között kell arra törekednünk, hogy a tévedéseket javítsuk.
A számomra megküldött levél állításai közül természetesen teljesen egyetértek azzal, hogy a palesztin népnek joga van a szülőföldjén szabadon élnie, joga van az önrendelkezéshez, az ivóvízhez, az emberhez méltó élet feltételeihez. Természetesen egyetértek azzal, hogy a kereszténység elleni gyűlöletkeltés minden formáját el kell ítélni.
Az antiszemitizmus – bár ezt a szót sokan sokféle értelemben használják – lényegét tekintve annak az embernek a mentalitását jelöli, aki az embertársát annak zsidó származása miatt megveti, gyűlöli. Ez a fajta magatartás ellentétes a Krisztus egyetemes szeretet parancsával, de az emberiesség legalapvetőbb normáival is.
Úgy gondolom, hogy egy igazabb világ felépítésében szövetségeseink voltak Molnár Ferenc, Czóbel Béla, Korányi Frigyes, Bíró László, Radnóti Miklós, Neumann János, Gábor Dénes, Rejtő Jenő, Falk Miksa, Pulitzer József, Zwack Péter, Weiss Manfréd, Richter Gedeon, Szerb Antal és Schweitzer József, hogy csak néhány nevet említsek.
Kívánom a honlap olvasóinak azt, hogy miközben joggal elítélnek egyes keresztényellenes, vagy emberellenes állásfoglalásokat és cselekedeteket, közben arra is vigyázzanak, hogy ne egy népet azonosítsanak az egyesek által elkövetett rosszal, ne váljanak vakká annak a meglátásában, hogy milyen értékeket hordoz a zsidó vallás, és a jövőnket az egymás iránti tisztelet, az igazság és a szeretet párbeszédére építsék.

Székely János

Püspök úrnak egy magánjellegű levében válaszoltunk, amelyben rámutattunk

  • annak veszélyére, ha valaki Krisztus a Messiás után az Ószövetség alapján még egy másik Messiást vár, illetve arra, hogy ehhez nekünk katolikus keresztényeknek semmiképp sem szabad asszisztálnunk, tehát nem szabad a mai zsidóságot tévhitükben (talmudista vallás) megerősítenünk;
  • arra, hogy milyen ellentétes az antiszemitizmus definiálása keresztények és zsidók között;
  • egyetlen szent kötelességünkre, a tanúságtételre a megfeszített és feltámadt Üdvözítőről, Jézus Krisztusról.
  • Biztosítottuk nagyrabecsülésünkről a tisztességes zsidók iránt, illetve felidéztük Szent Pál tanítását, milyen áldás lesz a világ számára a zsidók megtérése az utolsó időkben  (Róm 11,25-26, ill. Róm 11,12-15). Természetesen nem föltétlenül ugyanazon személyek körét tekintjük tisztességesnek, mint püspök úr.
  • Evvel együtt határozottan ellentmondtunk néhány, a II. Vatikáni Zsinat után elterjedt, és püspök úr által is idézett, a zsidókkal kapcsolatos téveszmének. Ezek a téveszmék, illetve cáfolatuk ebben a könyvismertetésben vannak felsorolva:
    Könyvismertetés: Johannes Rothkranz: 44 tévedés a zsidóságról

Szeged, 2016. december

Bálint József

23 hozzászólás

Add a Comment
  1. Dr. Nemes András

    Tökéletes!

  2. Nem értem, miért nem látom ezt a bejegyzést az Indexen… 🙂

  3. Amikor először hallottam sületlenségeket János atyától ebben témakörben, akkor még reméltem, hogy csak a látszólag végtelen naivitása mondatja vele ezeket. (Volt, amikor nagyra tartottam őt, de amit a cigánypasztorizációról prédikált, azt kínszenvedés volt végighallgatni, annyira köszönő viszonyban sem voltak az állításai a mindennapi tapasztalattal). Mostanra viszont már elszállt ez a „remény” is; sajnos ő is csak ugyanazt a nácizó/rasszistázó/antiszemitázó mantrát nyomatja, amit az egyház vezetői általában. Pedig Jézus Krisztusnak és a cionizmusnak egyszerre szolgálni nem lehet…

  4. Nem értitek ti a csíziót. Mivel kezdődik a biblia? Minden ember bűnös… Mivel kezdődik a holokauszt, a nemzet amelybe születtél bűnös…

    Mi történt azokkal akik nem akarták elfogadni, hogy ők kollektíven bűnösök más bűne és egy alma miatt? Kirekesztették, mondván, hogy a két lábon járó patás ördöggel a sátánnal cimborál.

    Mi történik ma azokkal, akik nem akarják elfogadni, hogy ők kollektívan bűnösök mások bűnei vagyis a holokauszt miatt? Kirekesztik, mondván, hogy a két lábon járó patás ördöggel, magával a sátánnal Adolf Hitlerrel cimborál.

    Mit mondtak régen a kirekesztetteknek? Azt mondták, ti a gyilkosok Káin leszármazottjai követői vagytok, és mit mondanak ma a kirekesztetteknek? Azt mondják ti a gyilkosok nácik leszármazottjai követői vagytok…

    A jól bejáratott séma a régi:

    Bűn, bűntudat, vád hogy a gyilkosok szellemi követője vagy, stbstb.

    Jött a beszélő kígyó és ezért mindenki bűnös lett. Aztán elment a beszélő kígyó és jött helyette a sas, és persze ez is a te bűnöd és már megint legyilkosoznak, ha nem fogadod el a kollektív bűnösséget:

    A régi új vallási dogmát amiről nem lehet vitázni, amiről nem lehet beszélgetni, amiről csak felkent emberek nyilatkozhatnak ki a kollektív bűnösség elvét hirdetve „megkérdőjelezhetetlen igazságokat”.

  5. Kedves Bálint József! A levél nagyon jól összeállított, lényegre törő. A választ azt hiszem ítéletnapig várhatja.

  6. A bűn és az érte járó büntetés nem mese. A jó tett és annak jutalmazása sem!

    Ádám és Éva személyes bűnéből ránk háruló áteredő bűnéért és annak következményeiért mi nem vagyunk felelősek. Amiért mi felelünk, az a mi személyes bűnünk. Nekünk ezzel kell elszámolni, ezt kell megbánni és ezért kell elégtételt adni. Ez más, mint az emberek által jogtalanul ránk vagy nemzetünkre hárított bűnösség.

    Az tanít jól, aki jól különböztet.

  7. Jó levél!
    Nagycsütörtökön egy reggeli műsorban, a Mária Rádióban arra hívta fel egy női hang a hallgatók figyelmét, hogy menjenek el és gyónják meg a keresztények a zsidók ellen elkövetett bűnöket. Először azt hittem, hogy rosszul hallom, de nem, mert bővebben is fejtegette, arra szerencsére már nem emlékszem.

    Lauder:

    Ami a bűntudat sulykolását illeti: Budapesten a Szabadság tér mellett megyek el naponta és, hogy ne felejtkezzek meg róla, rendszeresen felhívják a figyelmemet arra, hogy fekete lelkű vagyok. Az új szobor építését folyamatosan akadályozták egy jó darabig, most áttértek a napi szintű demonstráló, folklór összejövetelekre. A járdán nemsokára nem lesz hely a közlekedésre. Először csak néhány tárgyat helyeztek el, hogy a holokausztról tudósítsák az arra járókat. a tárgyak folyamatosan szaporodnak, naponta újabbak és újabbak kerülnek ki, könyvek, fénymásolt képek zsidó emberekről, használati tárgyak, cipők, ruhadarabok, levelek, virágok, gyertyák, bútorok, stb. Rengeteg felirat szól arról, hogy a múlt bűnei, blablabla…nem a németeké, hanem a mienk.

  8. A keresztények már sokszor és sok szituációban bevallották, és bocsánatot kértek a zsidóktól keresztény (?) emberek által zsidók ellen elkövetett bűnökért. A megbékéléshez hozzá tartozik, hogy a másik fél elfogadja a bocsánatkérést, maga is megvallja és bocsánatot kér a keresztényektől az ellenük elkövetett bűnökért, neki is megbocsátanak. Aztán többet nem emlegetik fel, semmisnek tekintik a régi bűnöket. Nem kérnek érte sokadíziglen újabb és újabb kárpótlásokat, nem olvassák egyre fantáziadúsabb formában a másik fejére. Ezt várnám el a zsidóság prominenes képviselőitől is, mert amíg kölcsönösen nem történik meg, soha nem lesz megbékélés.

  9. Nem értem mi a gond mit jelent az antisemita? Sémi ellenest jelent és kész: Lehetne mondani antihungaricorum-antimagyar lásd Benes dekrétum, antigermanorum, antinémet, antirussorum antiorosz.
    Egy nép individuumokból áll, és bűnt az egyes individuum követ el. Ezt kivetíteni az egész népre, nincs jogunk. Persze nehéz egy eszmét, vagy vallási köntösben megjelenő ideológiát kezelni. Az ideológiázált iszlámot ami pl. napjainkban a világ létét fenyegeti mindenképpen vissza kell szorítani, méghozzá minden eszközzel.
    A zsidóság történelme folyamán többször élt át üldöztetést. Egyiptom, Asszíria, BAbylon. Itt megjegyezm az újabb üldöztetéss ismét Babylon földjéről várható. Pál mielőtt Rómába érkezett a rómaiak 46-szor rendeztek progromot., ami nagyon jó üzlet. Mindent elvesznek tőlük, elzavarják, őket, azután borsos áron visszamehetnek. Ez volt Németországban is, nem is olyan régen. Megjegyzem akkor a németek 3/4 része evangélikus volt. Úgyhogy a bocsánatkéréseink lovagiasak voltak, másrészt Anyaszentegyházunk tulajdonképpen a kicsit durcás leányegyházairól van szó. Ahogy a zsidóktól, úgy ebben az irányban is várnánk hétköznapi szinten is nagyobb közeledést, és ne mindig mi legyünk a prugel knabenek. Persze ez a mi szintünkön így látszik a legmagasabb szinteken más relációkban ugyanilyen nehéz, csak szebb keretek között zajlik.
    Nekünk meg jobban kell tudatosítanunk Jézus Krisztus zsdó volt a Szűzanya zsidó volt. Akkor is ha az örök életben nincs már nincs különbség a nemzetek között sem.
    Mindig elfelejtkezünk az Ószövetségről és arról, hogy sugalmazott könyv, a próféták a mis szentjeink stb. Tehát a püspök atya amit mond azzal nem lehet vitatkozni. A zsoltárokat imádkozzuk, héber azavakat mondunk pl Amen Hozsanna, Alleluja.
    Én is tudom a helyzet sokszor nem rózsás, és enyhülést várnánk végre a kapcsolatokban, de vannak principiumok amikről nem lehet nem tudomást venni.

  10. @Judit:”Nekünk meg jobban kell tudatosítanunk Jézus Krisztus zsdó volt a Szűzanya zsidó volt.”

    Sajnos ez nem hatja meg a nem keresztény zsidókat, pedig ezt nem ártana tudatosítani nekik még jobban. De nem is ezen van a hangsúly, hanem Jézus Krisztus istenségén (egyben ember mivoltát sem tagadva), megváltásunkon és természetesen a Szűzanya szeplőtelen fogantatásán, istenanyaságán, minden teremtmények közüli különleges kiemeltségén, közben járó erején, példáján.

  11. Galilea lakossága Jézus korában többségében fajilag nem volt zsidó, csak vallásilag. Kb egy évszázaddal korábban erőszakkal térítették az itt élőket zsidó hitre. Szűz Mária is ilyen családból származhatott. A zsidó vezetők ezért nem bíztak a galileaiakban. Hogy felhígítsák igazi zsidókkal az itteni népességet, telepeseket küldtek ide Júdeából. Ilyen lehetett szent József is. Itt rejlik a magyarázat, hogy miért kellett Betlehembe menniük a népszámláláskor. mert szent Józsefnek itt volt az „állandó bejelentett lakcíme”. Jézus zsidó fajisága tehát erősen megkérdőjelezhető. A torinói lepel tanúsága is az, hogy nem szemita férfi feküdt benne.

    1. Tisztelt Lugalbanda,
      katolikus hittétel, hogy Urunk Jézus Krisztus Júda törzséből, Dávid házából származott. Mivel az ismert okok miatt ez Szt. József vonalán nem lehetséges, marad Mária vonala. Ezt bizonyítja egyébként az is, hogy nem csak Józsefnek, hanem a mindenórás állapotos Máriának is el kellett mennie az összeírásra.
      BJ

  12. Máté szerint József és Mária mindig Bethlehemben laktak, saját hazukban. Egyiptomból visszajövet féltek hazamenni Betlehembe, mert Heródes fia uralkodott Judeában.
    Persze ez a változat még jobban megerősíti Mária zsidó származásat.

  13. A Püspök Atyának címzett levélben felsorolt mai bűnökre nem mentség Jézus bármilyen echte zsidó származása! Ezeket a bűnöket semmilyen elmismásolás, agyonmagyarázás nem törli el, csak az, ha elkövetői bűnbánattal Jézushoz fordulnak bocsánatért.

  14. Jézus származásáról szóló vitának valóban nem itt a helye, mert nem illik ide. Csak az előttem szóló Shield erőteljes zsidó származás hangsúlyozására akartam válaszolni. Elméletemet nem magam szűltem, Gerhard Kroll: Jézus nyomában című kiváló könyve a fő forrásom ez ügyben. Amúgy távol állnak tőlem a „Jézus magyar volt” meg a „pártus herceg” stb elméletek. Viszont bosszant, amikor a mai zsidók emberiség elleni bűntetteit felrovókat azzal torkolják le, hogy ne bántsd a zsidókat, hiszen Jézus is zsidó volt. A gazember akkor is gazember, ha zsidó, akkor is, ha magyar. „Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem.” Mt 5,37.

  15. @Lugalbanda

    Én Juditnak válaszoltam kihangsúlyozott megjegyzésére.

    A mi számunkra nem a testi származáson van a hangsúly, hanem Jézus Krisztus istenségén (egyben ember mivoltát sem tagadva), megváltásunkon és természetesen a Szűzanya szeplőtelen fogantatásán, istenanyaságán, minden teremtmények közüli különleges kiemeltségén, közben járó erején, példáján.

  16. Az augusztus 6-i admin hozzászóláshoz lenne egy kiegészítésem és kérdésem. Milyen hittétel mondja ezt ki? Én nem tudok róla és az Előd féle dogmatikában sem találtam. (És másikiban sem.)
    Jézus faji hovatartozásáról szerintem nevetséges vitatkozni, mivel nincs neki apja, hanem a katolikus hit szerint a Mennyei Atyától származik. Ha genetikailag nézzük a kérdést, akkor max. 50 % jött Máriától. Mivel Mária 100 % zsidó volta egyáltalán nem biztos, ezért Jézusban a zsidó gén kevesebb, mint 50 %. Arról nem is beszélve, hogy az isteni rész jelentősen felülírhatta a Máriától származó emberi részt, ezért Jézust zsidónak mondani nevetséges. Mert Isten talán mégsem zsidó.

    1. Kedves István,

      azt, hogy Jézus test szerint zsidó származású, nem dogma, hanem a Szentírás mondja ki.
      A dogmák, illetve a dogmatika azért nem foglalkoznak a kérdéssel, mert az írás itt egyértelműen szól:

      Zsid 7,14: Hiszen köztudomású, hogy Urunk Júda törzséből származott.
      2Tim 2,8: Ne felejtsd, hogy Jézus Krisztus, Dávid sarja feltámadt a halálból.
      Róm 1,3-4: Jézus test szerint Dávid nemzetségéből született, a szentség lelke szerint azonban a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult.
      Az evangéliumokban nagyon sokszor Dávid fiának szólítják Jézust, és ő sohasem helyesbíti ezt. Egy alkalommal pedig ő tesz fel egy fogós kérdést a farizeusoknak:
      Mt 22,45: „Ha Dávid Urának nevezi a Messiást, hogyan lehet a fia?”
      Gábor főangyal így köszönti Máriát (Lk 1,32-33): „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.”
      Tehát: Jézus Mária vonalán származott Dávid házából. Emellett természetesen József, a nevelőapa is Dávid leszármazottja volt.
      Jézus faji hovatartozásáról csak azért volt szükséges szólnom, mert nem hagyhattam a tévtanokat megválaszolatlanul. Márpedig az előttem szóló Lugalbanda tévtanokat hirdetett.

      Genetika: Természetesen Isten nem zsidó. De ugyanígy nem hozzátartozója bármely más fajnak, népnek sem. Így, ha azt nézzük, hogy mely fajból hány % gén jutott Jézusra, akkor a Máriára eső 50 % révén Jézus 100 %-ban zsidó származású. Zsidó géneken kívül más nép génjeit nem örökölte. Természetesen ez csak a test szerinti származására vonatkozik, ahogyan Pál is fogalmaz.
      Az egyháztanítók magyarázata szerint Jézus nemzetségtáblája azért tér el Lukácsnál Mátéétól, mert Lukács Dávidtól kezdve Mária nemzetségtábláját írja le. A különböző misztikusok a történelem folyamán, akik igen részletesen írták le Jézus életét, határozottan állást foglalnak Mária zsidósága mellett. Például Maria Agreda, Emmerich Katalin, Neumann Therese. Őket Isten részben csodajelekkel igazolta. Emmerich Katalin például beszélt arámi nyelven, illetve olyan részleteket írt le a Jézus korabeli Jeruzsálemről, melyeket az 1860-as évekbeli ásatások igazoltak.
      A galileaiakról szóló fejtegetések bizonytalan, bizonyíthatatlan hipotézisek szintjén vannak. Evvel szemben örök érvényű, amit az írás mond Jézusról és származásáról.
      A témával kapcsolatban ajánlom még „Püspöki körlevél az újpogányság terjedéséről — reagálás a reagálásra” c. írásomat.

      Bálint József

  17. Csak egy kérdés: Salamon zsidó volt-e?

    1. Kedves István,

      próbáltam a Bibliában utánanézni a kérdésnek, de egyértelmű választ nem találtam. Az Írás ennyit ír evvel kapcsolatban:
      Salamon anyja Batseba volt, aki Eliam (Amiel) lánya, a hetita Urijának a felesége volt (2Sám 11,3).
      Ha te most oda akarsz kilyukadni, hogy Batseba nem volt zsidó, ezért Salamon sem volt az, és ezért Jézus sem az:
      Ez megint csak egy ellenőrizhetetlen teória. Egyrészt semmi bizonyíték nincs arra, hogy Batseba ne lett volna zsidó. Másrészt: ha Jézus családfájában (3 x 7 generáció = 42 személy) van esetleg egy személy, aki nem zsidó, akkor ez nem jelenti azt, hogy Jézus ne lett volna zsidó. Hiába volt egyik ükapám német, én attól még magyar vagyok. Azt tudom csak mondani, ne hadakozzunk a kinyilatkoztatás ellen, ne vesszünk el mendemondákba, hanem koncentráljunk csak a lényegre:
      Isten kiválasztott egy népet, amelyből az egész emberiség Megváltója születni fog. Ez a nép Jézus elérkezésével őt nem ismerte el Megváltónak, ellene fordult, halálra adta, és harcolni fog ellene csaknem egészen a világ végéig. Szent Pál így ír erről:
      „A megátalkodottság csak részben érte Izraelt, amíg a pogányok teljes számban meg nem térnek, akkor majd egész Izrael elnyeri az üdvösséget az Írás szerint: Sionból jön a szabadító és eltörli Jákob gonoszságát.” (Róm 11,25-26)

      Várjuk hittel és bizalommal, hogy ez bekövetkezzen, hiszen ugyanaz a Pál írja:
      „Ha mármost vétkük gazdagítja a világot, és megfogyatkozásuk nyereség a pogányok számára, mennyivel inkább az lesz majd teljes számuk. Nektek, pogányoknak meg azt mondom: Mint a pogányok apostola, nagyra tartom szolgálatomat, hátha vetélkedésre sarkallom véreimet, és néhányukat elvezetem az üdvösségre. Mert, ha már elvetésük megbékélése a világnak, mi más lesz fölvételük, ha nem élet a halálból?” (Róm 11,12-15)
      József

  18. Kedves József!
    Megírom búcsúlevelem. Megmondom őszintén nekem a józanság mást jelent.
    1. Jézus zsidósága hittétel. Kiderül, hogy nem az, csak a Szentírás kimondja egyértelműen.
    2. Ilyen dogmatikai szabály sincs. Bármi, amit a dogmatika állít, azt meg kell fogalmazni és bizonyítani, természetesen bibliai alapon is. Nem elég, hogy benne van a Bibliában.
    3. Nincs bizonyítva, hogy nem volt zsidó. Hát erre az érvre nem számítottam.
    4. Jézus 100 %-ban zsidó géneket hordoz Mária fiaként. Ha így lenne, nő lenne, mert nő csak nőt tud szülni szűznemzéssel, ha jól tudom. De itt a hangsúly azon volt, hogy az isteni felülírja az emberit. Már ha lényegi különbség van köztük. (Mária 100 %-os zsidósága sincs bizonyítva.)
    5. Eszembe nem jutna Pált érvként, bizonyítékként felhasználni és magán kinyilatkoztatásokat sem. Pl.: Egész Izrael elnyeri az üdvösséget. Ez olyan kaliberű téveszme, hogy vitatkozni sem érdemes vele.
    6. Nem tudom miért akarsz mindenáron Jézusból zsidót csinálni? Nemzeteken fölüli!
    7. Ha jól látom fönn nem emlegettem Galileát. Viszont elég jó bizonyítékok vannak rá, hogy a galileai népesség jelentősen kevert volt. Látom ezt Lugalbanda írta, igaza van.

    Érdekes, hogy mindketten magyarok és keresztények vagyunk, mégis mennyire eltér a nézetünk. Nem hiszem, hogy van számunkra közös nevező, mert én a Bibliát radikálisan másként értelmezem. Megkülönböztetem az ó- és az Újszövetséget és ezen belül is a négy evangéliumot a többitől. És még az Evangéliumokban is vannak nyilvánvaló betoldások, amit biztosan nem mondhatott Jézus. Nagyon hajlok Bulányi felé, aki a krisztusit megkülönbözteti a katolikustól.

    Nyugodtan kitörölheted a hozzászólásomat és válasszal sem muszáj strapálni magad, mert nem tudom mikor járok erre legközelebb.

    Isten kegyelmét kívánom Neked és Olvasóidnak!

    1. Kedves István,

      reagálásom egyes pontokra.

      „1. Jézus zsidósága hittétel. Kiderül, hogy nem az, csak a Szentírás kimondja egyértelműen.
      2. Ilyen dogmatikai szabály sincs. Bármi, amit a dogmatika állít, azt meg kell fogalmazni és bizonyítani, természetesen bibliai alapon is. Nem elég, hogy benne van a Bibliában.”

      Hát ebben az állításodban van egy kis logikai csavar. Mit akar ez jelenteni, hogy „Jézus zsidósága nem hittétel, CSAK a Szentírás mondja azt ki egyértelműen”.
      Először is: Amit a Szentírás egyértelműen kimond, az számomra, de minden józanul gondolkodó katolikus számára is hittétel. Másodszor: Megfogalmazásod („CSAK”) arra enged következtetni, hogy számodra magasabb rendű egy dogmatikai megállapítás, mint a Szentírás szava. Hát ilyenről szó sem lehet. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt.” (Ján 1,1)
      Az első a kinyilatkoztatás, a második a dogmatika. A dogmatikának ott van létjogosultsága, ahol értelmezni kell a Szentírást, vagy Isten üzenetét kell kifejteni, alkalmazni olyan helyzetekre, amelyeket az Írás nem tárgyal. Magyarul: A katolikus dogmatika nem kérdőjelezhet meg egyértelmű szentírási állításokat. És ha te nem találsz dogmatikai megállapításokat Jézus származására, ez annak a bizonyítéka, hogy az egyetemes katolikus dogmatika tudomásul veszi, hogy Jézus Júda törzséből, Dávid házából származik, nem pedig arra kellene ebből következtetned, hogy a dogmatika evvel nem foglalkozik, tehát Jézus nem zsidó származású. Nem érzed a logikai bukfencet ebben a gondolatmenetben??? Kicsit úgy tűnik nekem, görcsösen ragaszkodsz valamihez, és érvekre már nem vagy nyitott, a lényeg számodra, hogy valamiképp igazold Jézus nemzsidó származását.
      ÖSSZEFOGLALVA: SOHA SEMMIFÉLE DOGMATIKA NEM ÁLLHAT ELLENTÉTBEN ISTEN KINYILATKOZTATOTT SZAVÁVAL. ABBAN A PILLANATBAN, HOGY BÁRKI BÁRMILYEN TEOLÓGIAI ÁLLÍTÁST TESZ, AMI ELLENTÉTBEN ÁLL A KINYILATKOZTATÁSAL, ELVESZTETTE IGAZ, ISTENI JELLEGÉT. Mégegyszer: Pontosan azért nem foglalkozik a dogmatika Jézus test szerinti származásával, mert fölösleges. Az Írás erről egyértelműen szól.

      3. Nincs bizonyítva, hogy nem volt zsidó. Hát erre az érvre nem számítottam.
      Én annyit mondok (bibliai alapokon), hogy nincs rá bizonyíték, hogy Batseba ne lett volna zsidó. De rögtön hozzáteszem azt is, a kérdésnek abszolút semmi jelentősége nincs. Lásd fenti folytatólagos mondataimat. Itt is csak ismételni tudom magamat: Batseba származásáról nem szól az Írás, Jézusról viszont egyértelműen állítja, Júda törzséből, Dávid házából származik (test szerint).

      4. „Jézus 100 %-ban zsidó géneket hordoz Mária fiaként. Ha így lenne, nő lenne, mert nő csak nőt tud szülni szűznemzéssel, ha jól tudom. De itt a hangsúly azon volt, hogy az isteni felülírja az emberit. Már ha lényegi különbség van köztük. (Mária 100 %-os zsidósága sincs bizonyítva.)”
      Megint csak az az érzésem, szándékosan nem akarod érteni, amit mondok.
      Jézus József révén nem lehetett zsidó származású, ergo marad Mária. Tehát szájbarágós módon: Jézus Mária révén zsidó származású, akit pedig a Szentlélek árnyékolt be. Magyarul: Jézus csakis és kizárólag zsidó (emberi) génekkel rendelkezett. Hogy most 100 vagy 90 vagy 80 %-ban volt Mária zsidó származású, ne haragudj, lényegtelen, és ezen töprengeni és vitázni értelmetlen („Kerüld azonban az oktalan vitát, a nemzetségfákat, a veszekedést, a törvényen való szóharcot, mert ez hiábavaló és haszontalan dolog.” Tit 3.9).
      De rögtön hozzáteszem, hogy József is Júda törzséből és Dávid házából származott. El lehet merengeni azon, hogy néhány %-ban Mária mégsem volt zsidó származású. Hiszen Dávid nagyanyja, Ruth moabita volt. Na és akkor mi van??? Az égvilágon semmi. Isten szava örök: Júda törzse, Dávid háza, stb.

      5. „Eszembe nem jutna Pált érvként, bizonyítékként felhasználni és magán kinyilatkoztatásokat sem. Pl.: Egész Izrael elnyeri az üdvösséget. Ez olyan kaliberű téveszme, hogy vitatkozni sem érdemes vele.”
      Abban teljesen igazad van, ha azt mondod, hogy nem szabad Szent Pálnak ezt a kijelentését (egész Izrael elnyeri az üdvösséget) szó szerint érteni. Mindamellett igenis lehet Pált érvként, bizonyítékként használni, hiszen kinyilatkoztatását, leírt tanítását közvetlenül Istentől kapta (és csodálatos módon megegyezett Péter és társai tanításával). Hogy nem jutna eszedbe Pált érvként felhasználni, ennek csupáncsak az az oka, hogy Pál kinyilatkoztatása ellentmond saját kútfejedből kipattant teóriádnak. Bulányival együtt úgy tekintetek a bibliára, hogy ami tetszik, az oké, ami nem, az biztosan betoldás, hamisítás, stb.

      Én azért félnék Pál szavát téveszmének tekinteni. Ehelyett megpróbálnám azt értelmezni.
      És akkor rábukkannék a régi katolikus bibliaértelmezésre, mely azt mondja:
      „Mint ahogy a pogányok teljes számbeli megtérése sem azt jelenti, hogy minden egyes pogány megtér, hanem azt, hogy minden pogány nép körében hirdetik az evangéliumot és minden pogány nép köréből lesznek emberek, akik azt magukévá teszik, úgy az „egész Izrael elnyeri az üdvösséget” sem azt jelenti, hogy minden egyes zsidó megtér, hanem azt, hogy a zsidók általános szembenállása a katolikus kinyilatkoztatással szemben eltűnik. Idézzük fel evvel kapcsolatban továbbá, hogy amint megátalkodottságuk és elvetésük sem volt teljes körű, mert voltak zsidók, akik elfogadták az evangéliumot, úgy Pál által megjövendölt megtérésük az idők végén sem azt jelenti, hogy minden egyes zsidó elfogadja az evangéliumot.” (XIX sz-i német katolikus biblia «Loch-Reischl» idevonatkozó magyarázata.)
      A magán-kinyilatkoztatások vonatkozásában igazad van, nem kötelező bennük hinni. Bár meggondolandó, hogy
      • az általam említett személyek mellett igen sok egyházi méltóság tett hitet.
      • Isten részben csodajelekkel igazolta hitelességüket
      • Az illető személyek látomásainak ellentmondó magán-kinyilatkoztatásokat nem ismer az egyház.

      6. „Nem tudom miért akarsz mindenáron Jézusból zsidót csinálni? Nemzeteken fölüli!”
      Azt hiszem, evvel kapcsolatban is elmondtam már: Eszem ágában sincs Jézusból zsidót csinálni. Nem én találtam ki, nem én írtam, én csak olvasom: „(test szerint) Júda törzséből, Dávid házából, stb.” Természetesen Jézus nemzetek fölötti, ha úgy tetszik univerzális. És honlapomon is ezt próbálom közvetíteni: Jézus mindenkit vár az EGY, SZENT KATOLIKUS és APOSTOLI anyaszentegyházba, amely az üdvösségnek egyedüli záloga.

      7. „Ha jól látom fönn nem emlegettem Galileát. Viszont elég jó bizonyítékok vannak rá, hogy a galileai népesség jelentősen kevert volt. Látom ezt Lugalbanda írta, igaza van.”
      Evvel sem akarok vitába szállni, hogy Galilea népessége jelentősen kevert volt, ugyanis ez sem jelent semmit. Vonatkoztasd ezt a mai helyzetre: Párizsban ma több színesbőrű születik, mint francia. Tehát ma Párizs is jelentősen kevert népességű. Ha most a te logikádat követném, akkor egy Párizsban francia apától és francia anyától született gyerek már kevert fajú lenne???

      Érdekes, hogy mindketten magyarok és keresztények vagyunk, mégis mennyire eltér a nézetünk. Nem hiszem, hogy van számunkra közös nevező, mert én a Bibliát radikálisan másként értelmezem.
      Megkülönböztetem az Ó- és az Újszövetséget és ezen belül is a négy evangéliumot a többitől.

      Elég szomorú, ha a bibliát másképp értelmezed. Természetesen meg kell különböztetni az Ó- és Újszövetséget. De ezt a katolikus hit is megkülönbözteti. Ajánlom evvel kapcsolatban „Töltsd be rajtuk az átkot…” c. írásomat. Az Újszövetséget teljességében el kell fogadni, a nehezen érthető részeknél természetesen követni kell a (zsinat előtti) katolikus bibliamagyarázatokat.

      És még az Evangéliumokban is vannak nyilvánvaló betoldások, amit biztosan nem mondhatott Jézus. Nagyon hajlok Bulányi felé, aki a krisztusit megkülönbözteti a katolikustól.

      Erre is csak azt tudom mondani: Elég szomorú, ha úgy gondolod, hogy a Katolikus egyház által isteni kinyilatkoztatásúnak elismert bibliában hamis állítások vannak Jézusról. El tudsz te ilyet Istenről képzelni??? Mármint hogy Isten megengedi, hogy a Jézus által alapított egyház (a Bárány jegyese) hamis dolgot tanítson Jézusról?
      Bálint József

Hozzászólás a(z) Lugalbanda bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük