12 hozzászólás

Add a Comment
  1. Tisztelettel megkérem Bálint József úr, tessék törölni a honlapjának adattárából és többé nem kérek az Önök által “tálalt” MINŐSÉGI ELEDELBŐL. Véleményem szerint Önök és Éltes Eszter asszony katolikus-honlapja úgyanazokat a “nagyon szélsőséges” és elfogult nézeteknek RABJAI amelyben beleregadtak mindazok, akiknek a II. Vatikáni Zsinat a Sátán diadalát jelentette az Egyházban. Önök a “mosdóvizzel” a “kisbabát” is kiöntötték és a Jehova tanúinak mintájára “csak önmagukat” tartják SZENT SARJNAK! A mások szemében a szálkát meglátják, a sajátjukban a GERENDÁT nem veszik észre ötven éve! Hála Istennek hamarosan megjön a NAGY FIGYELMEZTETÉS és akkor majd kiderül, ki mennyire és miben tévedett.
    Egy ideje a papi zsolozsmát végezve Isten kegyelméből felismertem az “egyházi szabadkőműves” konkolyhintést a fohászok és könyörgések mondataiban egészen a SZENTMISE hasonló részeiben is. Előre az Önök hatására bosszankodtam, de egy ideje higgadtan a Szentlélek vezetésére figyelve újrafogalmazom a “jelen időknek megfelelően” és haladok tovább a KRISZTUS KÖVETÉS keskeny útján lelki békével, bizalommal, alázattal és hálás szívvel, készülve a “végső idők” eseményeire és Urunk Dicsőséges Második Eljövetelére.
    Páter Anonymusnak figyelmébe ajánlom, hogy készüljön fel a Nagy figyelmeztetésre mert hatalmas meglepetésben lesz része amikor feltárul az IGAZSÁG, ti amikor Urunk hiteles PÉTEREIT sorozatosan gyalázta, magát az URAT ÉS MEGVÁLTÓT sértegette. Ferenc “pápával” kapcsolatosan az a véleményem, hogy még az áruló Júdás Apostolnál is szerencsétlenebb “csapdába” sétált bele önként azzal, hogy az EGYHÁZI SZABADKŐMŰVESEK eszközévé vált “ellenpápaként”.
    A hiteles, igazi KERESZTÉNYEK benső örömmel szemlélik az “események” alakulását, kibontakozását amelyek jelzik, hogy KÖZEL A SZABADULÁSUNK, Szűzanyánk Szeplőtelen Szívének Diadala a “küszöbön van”. Marana Tha!

    1. jozan-katolikus

      (Kapisztránt felvetéseire egy magánjellegű levélben reagáltunk.)

  2. Benedek pápával kapcsolatban alapvető fontosságú tény, hogy NEM önmagától mondott le, de lemondatták. A Vatikánt kivetették a SWIFT nevű pénzügyi rendszerből, melynek ha nem vagy tagja, akkor pénzt utalni és kapni egyaránt képtelen vagy. A modern világban ha az ember nem tud pénzt utalni, nyilván ellehetetlenül, ez méginkább igaz a Vatikánra, mely egy szervezet.

    A lemondása utáni napon a Vatikánt visszavették a SWIFT-be.

    Mit jelent ez? Benedeknek számos hibája volt, de a háttérhatalom szemében így is szálka volt. Bergoglióhoz hasonlítva Benedek pápa mégiscsak eléggé konzervatív volt, emlékezzünk, kifejezetten megengedte a tridenti misét, visszavonta az SSPX-es püspökök kiközösítését és rajta volt, hogy minden egyházmegyének legyen legalább egy ördögűzője. Bergoglio az antikrisztus egyik előképe, Benedek és elődei minden hibáik ellenére nem voltak azok.

    @Kapisztrán
    Ez a cikk túlzó hangvételűre sikeredett. Látszik rajta hogy szedevakantista írta.

    1. Pater Anonymus

      Tisztelt “Élővíz”!

      Nem vagyok sedevacantista, hanem egyházmegyés pap. A sedevacantista álláspont túl kényelmes lenne, nem kellene foglalkozni Benedek és elődei hibáival (amelyek kimerítik az egyházárulás fogalmát is).
      “Csak” tridenti misét mondani kevés, sőt üres színházasdi, hiszen annak dogmatikai vonatkozásai vannak, amelyek ellent mondanak a II. Vatikáni Zsinatnak. (V.ö.: Ottaviani-intervenció).
      II. János Pál és Benedek alapították és pártolták azokat a “tradicionalista” mozgalmakat, amelyek elismerik a II. Vatikáni Zsinatot ökumenizmussal, kollegialitással, lelkiismereti szabadsággal együtt.
      Mindezt a Lefébvre Érsek által alapított Szent X. Pius Közösség ellenében.
      Az Opus Dei egyenesen szabadkőműves társulat (néhol ÁVÓ-s KGB-s módszerekkel).
      A cikkben említett Chiesa viva folyóiratot el lehet érni az Interneten legtöbb számát nem csak olasz nyelven, hanem angolul, németül és franciául is. Az sem sedevacantista, hanem Szent Pió atya által kezdeményezett tevékenységet folytat a néhai Don Luigi Villa munkássága nyomán. Nagyon súlyos és dokumentumokkal igazolt tényeket olvashat ott.

      A Divinum Officium című honlap (magyar szerkesztő munkája) többféle II. Vatikáni Zsinat előtti Breviáriumot tartalmaz kétnyelvű formában, ezt be lehet állítani – nyomtatásban ilyen sosem jelent meg.

      Üdvözlettel: Pater Anonymus

  3. Egy gyakorlati kérdésem van. Tud nekem valaki segíteni, honnan lehet Vatikán II _előtti_ breviáriumot, zsolozsmáskönyvet szerezni? Latin-magyar kétnyelvűt.

    Angolul le lehet tölteni, de én magyarul szeretném.

    1. Pater Anonymus

      Nem vagyok szedevakantista, hanem egyházmegyés pap.
      A szedevakantizmus nagyon kényelmes álláspont, mert nem kell figyelembe venni a XXIII. Jánostól kezdődően megválaszott pápák hibáit, melyek kimerítik a cikkben állított egyház- és hitárulás kritériumait.

      Az idézett Chiesa viva folyóirat elérhető az Interneten legtöbb száma angol, francia és német nyelven is.
      http://www.chiesaviva.com/

      Az alapító szerkesztő Don Luigi Villa – Szent Pió atya által lett megbízva és XII. Pius pápa által megerősítve ennek a témának kutatásával.
      Erről bővebben olvashat az Eucharisztikus Kongresszus című honlapon a “Ki is volt valójában Luigi Villa atya?” című cikksorozatban.
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 1. rész, A Hit
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 2. rész, Találkozások Pió atyával
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 3. rész, A titkos ügynök
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 4. rész, A szándékosan okozott kudarcok
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 5. rész, Villa atya Brescia-ban
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 6. rész, A “keresztút” kezdete
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 7. rész, A “Chiesa viva” újság és Mindszenty bíboros
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 8. rész, Gyilkossági kísérletek
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 9. rész, Benelli, Casaroli, Ruini
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 10. rész, További halálos fenyegetések és egy “próbálkozás” …
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 11. rész, VI. Pál boldoggá avatása?
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 12. rész, II. János Pál Brescia-ban
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 13. rész, A VI. Pálnak emelt szabadkőműves emlékmű
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 14. rész, A Pió atyának szentelt sátáni templom
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 15. rész, Egy újabb … gyilkossági kísérlet
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 16. rész, XVI. Benedek és a San Giovanni Rotondo-i sátáni templom
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 17. rész, Ruini bíboros szabadkőműves?
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 18. rész, Villa atyát … kitüntetik
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 19. rész, XVI.Benedek Brescia-ban
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 20. rész, A Padergnone-i (Brescia) szabadkőműves-sátáni templom
      Ki is volt valójában Luigi Villa atya? 21. rész, II. János Pál “szentté avatási pere”

      A Tridenti Szentmise végzése még nem elég, a Szent Péter Közösség, vagy a szabadkőműves Opus Dei csak színházasdit játszik, mert minden fenntartás nélkül elfogadja a II. Vatikáni Zsinatot. Ez így képtelenség, hiszen ennek már dogmatikai vonzatai vannak – s ezek létrejötte II. János Pál és XVI. Benedek mesterkedése volt a Szent X. Pius Közösséggel szemben.
      Ehhez feltétlenül tanulmányzni kell az Ottaviani-intervenció kérdésfelvetését a Tridenti és a NOM összehasonlításáról.
      http://www.katolikus-honlap.hu/1102/ottaviani3.htm

      A Divinum Officium nevű (magyar ember által szerkesztett honlap a Tridentinum előtti időtől kezdődően egészen az 1962-es breviáriumig közli kétnyelvű formában a Szent Officiumot. Nyomtatásban kétnyelvű változat sohasem jelent meg, ezen a linken viszont beállítható a magyar nyelvű hasáb is.

      Üdvözlettel: Pater Anonymus

    2. Helló,

      Két nyelvű, nyomtatottban csak a Divino Afflatu van (1955 előtti), melyet általában a Vaterán (nagyon drágán), vagy idős, 1965 előtt szentelt, nyugdíjas atyáktól lehet beszerezni. Viszont ajánlom a figyelmedbe a WEB-n: http://divinumofficium.com/ itt megtalálod több nyelven (közte magyarul is) WEB-s, asztali gépes változatban.
      Ha Androidos kell, akkor írj egy emailt az apologetica.hitvedelem@gmail.com email címre és elküldöm az app-t.
      Apologéta

  4. TOTÁLIS HÁBORÚT INDÍTUNK…
    Pálos Trend hozzászólását stilisztikai okok miatt töröltük. Igyekszünk a katolikus hit talaján álló nézeteknek széles körben teret adni. De lehetőség szerint ezt pallérozott stílusban tegyük. Ahogyan az Úr Jézus mondta: Az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon (Máté 12,37)

    1. Feszler Gizella

      Akkor a moslékkoalició ellenzékinek nevezett, anaerchista, genderista, hazaáruló
      bolsevékivadékok, istentelen, sem hazát, sem a 10-parancsolatot, sem a családot,
      de még saját népét sem kimélő, sárbatipró, pénzssóvár fazonokat minek nevezzük?
      1000 éves kereszténységünket megtagadták itthon és külföldön is. De nemcsak az
      egyetembe, főiskolákba, de az egyházba is beszivárognak, bomlasztanak, fröcsögő
      szájjal gyülölködnek. Irigyek az elért értékekre, családtámogatás, keresztény
      értékek és az élet védelmére. /Be merték venni az alkotmányba Isten szent nevét,
      és a család védelmét – ez olyan tanuságtétel, amit te agymosott, /becsipelt ?/
      antifa talán meg sem értesz. Ez a jövő. Az ezzel ellentétes ideológiák halálra
      vannak itélve, a követőikkel és nemzeteikkel együtt. Talán, ha elolvasnád a
      bibliát /Jelenések könvve/ felnyilna a szemed. Isten irgalmazzon neked, és a
      hozzád hasonlóknak, addig, amig még lehetséges, mert időtök hamarosan lejár!!

    2. Miklós a faiparász

      A hozzászólás tartalmához nem tudok hozzászólni, mivel nem vagyok bölcsész alkat, inkább a real tudományok állnak hozzám közelebb, de a “leural” kifejezés kiverte a biztosítékot nálam. Hogy lehet ilyen igekötő kapcsolatot kitalálni és használni? A laphoz kissé kapcsolódva, kérem ne feszítsék keresztre a magyar nyelvet ilyen pongyola szóhasználattal. Habár van némi kapcsolatom a Pálos Renddel, de náluk az ilyen trendi kifejezések nyomait sem fedeztem fel! (Lehet, hogy a “Pálos Trend” név épp ezt jelzi, hogy ah mily trendi vagyok?)

  5. NETANJAHU…
    Pálos Trend hozzászólását stilisztikai okok miatt töröltük. Igyekszünk a katolikus hit talaján álló nézeteknek széles körben teret adni. De lehetőség szerint ezt pallérozott stílusban tegyük. Ahogyan az Úr Jézus mondta: Az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon (Máté 12,37)

  6. ÁLSZENTESKEDÉS HELYETT TÖVISES VALÓSÁG!!!
    SZÁJER KISMADÁR, azaz ORSZÁGRONTÁS, FÉSZEKRABLÁS és HALÁLVESZÉLYES ZSIDÓ INVÁZIÓ SZÁJER ún. ALAPTÖRVÉNYÉNEK HOZADÉKA!!!
    VISZONT VALLJUK BE, HOGY a VÉGZET BORNÍRT; – és VELŐTRÁZÓ HUMORÉRZÉKKEL BÍR!!!
    MOST, HOGY a VILÁG-HÍRHEDT FIDESZNYIKES BUZI-RABBI ROSSZ CSATORNÁRA „HANGOLT” VAJON AZT ELŐLEGEZI a RENITENS „JELEKBŐL ÉRTŐ” ORBÁNISTÁKNAK, HOGY ENNYI és NETOVÁBB?!…- VAGY ÉPPEN ELLENKEZŐLEG, DAFKE, UCCU NEKI és HARC MINDHALÁLIG?!

    AMÚGY, SZERINTED BELEFULLADNA ORBÁN VIKTOR „NETANJAHU NYELVELÉSÉBE”, HA KIDERÜLNE RÓLA, HOGY Ő ÉS/VAGY ÉRDEKELTSÉGEI ÁLLNAK a MAGYARORSZÁGI EMBERTELEN KILAKOLTATÁSOKAT VÉGZŐ UZSORÁS VÉGREHAJTÓ CÉGHÁLÓK KÖZEPÉBEN?!
    UGYANIS a BRFK FEDEZI a LAKÁSMAFFIA HÍRHEDT KIFOSZTÓIT és BŰNÖZŐIT!!!
    MIKÖZBEN az ÁLTALAM FELJELENTETT INTRUMRÓL KÖZTUDOTT, HOGY VEZETŐJE (FELFALUSI PÉTER!) MINDIG EGY MÁSIK CÉGE RÉVÉN VÁSÁROLJA FEL POTOM ÁRÉRT az INTRUM ÁLTAL ILLEGÁLISAN ¼ v. 1/3-ad ÁRON ÁRVERÉSRE TŰZÖTT INGATLANOKAT!!!
    MIT SZÓLNÁL HA KIDERÜLNE, HOGY MAGA ORBÁN VIKTOR VAN a LAKÁSMAFFIA ÉLÉN…- MERT AZ UNOKATESTVÉRE VALLOMÁSÁBAN EZT ÁLLÍTJA!!!
    A BÍRÓSÁGOKON 97%-os AZ ELUTASÍTÁS!!!
    A VELEJÉIG ROTHADT KÖZJEGYZŐMAFFIÁVAL KARÖLTVE RABOLJA és SEMMIZI KI A BRFK (ISTENTELEN DROIDJAIVAL!) a MAGYAR EMBEREKET!!!
    NINCS MESE: “DEVIZAHITELEK” = IZRAELI NÉPESSÉGCSERE!!!
    MAGYAROK INGATLAN ELTULAJDONLÁSI PROGRAMJA és NÁCI KISAJÁTÍTÁS, …HOGY IDEGEN ÉLŐSKÖDŐK TÖMEGEIT OLTSÁK A MAGYAR NEMZETTESTBE!!!
    GIGÁSZI BOTRÁNY VAN KÉSZÜLŐBEN!!!

    A Bíróságok és a BRFK 97%-os elutasítási aránya és az elutasítások nagy száma azt mutatja, hogy a panaszok elutasítását felső utasításra a Belügyminisztériumból végzik!

    Ismétlem: bíróságok és közjegyzők, akiknek az elszámolási törvénnyel kapcsolatban ráadásul olyan kötelezést is tartalmazó jogosítványa van, ami akár megegyezik egy első fokú bírósági határozattal!

    Az országunk “kilakoltatása” zajlik! Nagytőkés bankárok teszik földönfutóvá a magyarokat!

    A magyar otthonok közel egyharmadát ma az izraeli érdekeltségű bankok birtokolják…- és ez még csak a kezdet…- a cél az, hogy kirakjanak minket a saját országunkból!!!

    Szerintetek véletlen van az, hogy magyar családok tízezreit teszik az utcára nap, mint nap (amikor nincs kilakoltatási moratórium, de sok esetben a moratórium alatt is!!!)?!
    Szerintetek VÉLETLEN az, hogy a bankok uralják az ingatlanpiacokat és, hogy a magyar otthonok jelentős része valójában az ő tulajdonukban van pénzügyileg, és csak “papíron” a családokéban?!
    Szerintetek véletlen az, hogy Magyarországon minden csak elsorvad, miközben a teljes bankszektor, és a hozzájuk köthető oligarcha csoport szemlátomást dagadnak és gazdagodnak?!
    A nemzetközi bankszektor már a „rendszerváltást” követően hihetetlen elemi erővel kezdte meg a gyarmatosítást!
    Mindent és mindenkit kiszorítottak, ami nemzeti volt, és elkezdték behúzni a csőbe a magyar társadalom széplelkű és naiv lakosságát!
    Mivel mi magyarok nem rendelkeztünk túlságosan nagy és erős pénzügyi kultúrával, lévén hogy az ezt megelőző évtizedeket is szintén megszállás alatt (bolsevik-zsidók!) töltöttük, különféle szolgai létben, így nem sejtettünk semmit!
    Magyarok milliói sétáltak be a hitel nevű zsákutcába, nem is gondolva bele abba milyen óriási veszély leselkedik ránk ez által.
    Ez volt a Rothschild keselyűk pénzügyi mesterterve Új Israel kiépítéséhez Magyarországon!
    Az országok eladósításának efféle folyamata Magyarországon zajlott és zajlik mindvégig a legdrasztikusabb formában és ütemben!!!
    Annak idején maga Kádár is aggódott azért, hogy az imperialista hiénák a nyugati világ bankár-terroristái túlságosan nagy befolyásra tesznek szert, és erőből fogják maguk alá gyűrni Európa Tündér Ilonkáját a még mindig világszépe Magyar Nemzetet!!!
    A józanabb magyarok szerint a magyarországi, egymást követő nemzetinek álcázott zsidó-bérenc kormányok is mind benne voltak/vannak ebben a szabadkőműves világcsalásban!!!
    Mi sem mutatja ezt a héber svindlit jobban, mint az, hogy egyetlen komolyan vett, ígért kormányrendelet nem sújtotta a nyugati bankrendszert, vagy annak különféle leányvállalatait, intézményrendszerét. (Sőt pont fordítva! Orbán az EBRD diktátum aláfirkantásával megvalósította a nemzeti hazaárulás intézményrendszerét!!! – palostrend -.)
    A kormányok látszólag szabadságharcot vívtak a nyugati “szűzlányáldozókkal!”, azonban a nyugat által mélyen a magyar társadalomba és gazdaságba szúrt “sakterkéssel” – kivéreztették a látszatra még magyar Magyarországot, holott a mára 1,5 millióra duzzasztott zsidó és 2 millió cigány lakos: HUNMAG mibenlétünk és vérvonalunk teljes egészét veszélyeztetik!!!
    Pedig a mindenkori magyarországi piros-fehér-zöldbe öltöztetett hazaáruló politikusait mind 1 szálig Soros taníttatta és képezte ki ügynökeinek!!!
    …mert, hogy most is neki dolgoznak…- arról ne legyen kétsége senkinek ebben az ócska kék-fehér sátorcirkuszban!!!

    https://www.youtube.com/watch?v=uZl32gLWTxc
    https://www.youtube.com/watch?v=L4s-2Py_muY&t=3243s
    https://www.youtube.com/watch?v=83bKwe3niiU
    https://www.youtube.com/watch?v=CD0S02LUZKQ
    https://www.youtube.com/watch?v=vDw9JRux_qs
    https://www.youtube.com/watch?v=-h78X5MGm0s
    https://www.youtube.com/watch?v=6xI9qDL0HBs
    Szerrel és tettel: PáLoS TReND

Hozzászólás a(z) Pálos Trend bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük