Nagypénteki könyörgés a zsidókért

 

„A zsidókért is imádkozzunk, testvérek, hogy azok, akikhez előbb szólott Urunk, Istenünk, Őt egyre jobban szeressék, és állhatatosan őrizzék a szövetségi hűséget. Mindenható Örök Isten, Te ígéreteidet Ábrahámnak és utódaidnak adtad: hallgasd meg kegyesen egyházad könyörgését, hogy az Ószövetség választott népe eljuthasson a megváltás teljességére.Kedves Géza* atya!

Tudom, hogy rengeteg a dolgod Húsvét előtt, mégis kérlek, olvasd át levelemet. Nem kérem ki magamnak a jogot a tévedhetetlenséghez. Ha valamiben tévedek, valamit rosszul látok, szívesen veszem a tanítást.

Először is a félreértések elkerülése végett szeretném, ha megértenéd, egyáltalán nem kellemes nekem evvel a dologgal foglalkoznom. Inkább súlyos koloncként nehezedik rám. Úgy kell magamat kényszerítenem, hogy ezt a levelet megírjam. De nem futhatok el előle. Az ószövetségi próféták (Jónás) képe lebeg előttem, akik „rühellték a prófétaságot”, menekültek előle. Evvel nem azt akarom mondani nagyképűen, hogy próféta vagyok, csak azt, hogy nem szívesen írom ezt a levelet.

Másodszor, ugyancsak a félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, semmi kifogásom a zsidó nemzetiségű személyekkel szemben. Aki hitét csak egy kicsit is komolyan veszi, az tudja, hogy Isten nem személyválogató, és neki sem szabad az embereket nemzetiségük szerint osztályoznia.

A nagypénteki könyörgés miatt írok. Egyházunk továbbra is a fent idézett formulát használja (kivéve a görögkatolikusokat és a tradicionalistákat).

Nos, csak ismételni tudom magamat, amint azt korábbi, hasonló hangú leveleimben pap ismerőseim felé írtam.

Nem mondhatjuk azt, hogy a zsidók (ez itt nyilván nem a zsidó nemzetiséget, hanem a zsidó vallást jelenti) őrizzék a szövetségi hűséget, mert evvel azt mondjuk, hogy a zsidók a szövetségi hűség birtokában vannak. Márpedig a szövetségi hűség birtokában mi, a katolikus egyház vagyunk. Azaz hitünket, egyházunkat, Istent sértjük evvel a formulával. Számomra ez olyan tiszta, egyszerű, világos, mint a kétszer kettő. Legföljebb csak azt nem értem, mások miért nem akarják ezt ugyanígy látni. Illetve látják sokan, de azok (Nyugat-Európában) a tradicionalizmus különböző formáinál kötnek ki. És nem tudok ezen továbblépni. Ha kétszer kettő az négy, az akkor is négy, ha a pápa azt mondja, hogy öt, akkor is négy, ha az összes bíboros, püspök mondja, hogy öt.

Ahogyan én most látom a dolgokat: vagy engem győznek meg, vagy én fogom addig szelíd harcomat folytatni, amíg az egyház el nem hagyja ezt a logikátlan és Istent sértő formulát. És azt szeretném, ha te is addig győzködnéd pap testvéreidet, a püspököt, és így tovább, amíg el nem jut a Vatikánig, és rá nem ébrednek, hogy a kétszer kettő az négy, azaz nem könyöröghetünk a zsidókért a ma ismert formulával.

Ugyancsak helytelennek, hibásnak, Istent sértőnek, teológiailag vitathatónak tartom a megfogalmazást, hogy a zsidók Istent egyre jobban szeressék. Jézus azt mondja a zsidóknak, „Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek Isten szeretete. Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el.” (Ján. 5,42) Így nekünk sincs jogunk a zsidó vallásúak részére attesztálni (erről nekik bizonyítványt kiállítani, ezt nekik meghitelezni), hogy ők Istent szeretik. Annyit keverik napjainkban a zsidó szó értelmezését. Élesen el kell különítenünk a zsidó nemzetet a zsidó vallástól. Nyilván vannak erők, akik nagy igyekezettel keverik ezt össze. A zsidó nemzet egy a sok közül, olyan, mint a török, magyar, stb. Nyilván a könyörgés nem erről akar szólni, hanem a zsidó vallásról. Nos, mi a mai zsidó vallás? Semmiképp sem az ószövetségi zsidó vallás egyeneságú folytatása. Az egyeneságú folytatás a katolikus kereszténység.

A zsidó vallás pedig valami új, sátáni vallás. Persze a zsidó valláson belül is vannak különböző irányzatok. Én most a klasszikus talmudista vallásra értem ezt, hogy sátáni. Egyrészt ezek a Tóra fölé helyezik a Talmudot, amit idézni is istenkáromlás (és Szűz Mária gyalázása) volna. Másrészt a viselkedésük is pont ilyen. Féktelenül soviniszták. Egy istenük van, a saját nemzet. A nemzsidó számukra nem ember, de kedvem sincs a Talmud vonatkozó részeit idézni. Biztos ismered, illetve ha akarod, gyorsan megtalálod az interneten. És hogy ez mennyire beivódott az ő mindennapi gyakorlatukba, nézd meg a vonatkozó híreket Izraelből. Úgy néz ki, pár évenként kell nekik egy vérengzés (Gáza, Libanon).

A keresztények Izraelben egyre erősödő ellenérzéssel kell, hogy szembenézzenek.


Leköpdösik őket, a zsidók avval hencegnek, hogy „Megöltük Jézust, titeket is meg fogunk ölni”. Amikor egy 19 éves keresztény lányt úgy eltalálnak, hogy véresen összeesik, a zsidó telepesek ott fényképezkednek a félholt, vérző lány fölött hüvelykujjukat fölemelve (mint a vadász az elejtett vad mellett). Az orvos nem hajlandó segítséget nyújtani, a katonaság nem avatkozik közbe, a rendőrség a keresztényeket zaklatja. Egyetlen bűnük volt, hogy palesztin kisiskolásokat kísértek haza az iskolából, hogy testi épségüket védjék.

Vagy a másik eset, hogy
Yisrael Rosen igen tekintélyes rabbi 2006-ban a palesztinok elleni genocidumra szólított fel. Nem elüldözésükre, hanem kiirtásáukra.

Vagy emlékeztetlek arra, amikor zsidó kisgyerekek a bombákra ráírták, hogy szeretettel a libanoni gyerekeknek.

Izraeli gyerekek – nevelői segédlettel, támogatással – “üdvözletüket” küldik a libanoni gyerekeknek

És lehetne ugyan szerecsenmosdatást csinálni, hogy ez csak néhány szélsőséges műve. De mindhárom esetre jellemző, hogy a zsidó társadalom széles egyetértésével találkozik, és ennek oka, hogy a talmudista zsidó vallás mélyen átitatja a mai izraeli társadalmat. Hány rabbi határolódott el Rosen rabbitól? Egy sem. Bezzeg hogy ordítoztak, hogy mi, katolikusok határolódjunk el, tagadjuk ki, égessük meg, törjük kerékbe Williamson püspököt. Amilyen lököttek pedig voltunk (már bocsánat a kifejezésért), meg is tettük ezt. Pedig nem lehet Rosen rabbit Williamson püspökkel egy napon említeni.

Szóval erről a vallásról azt állítani, hogy Istent szeretik, és hogy egyre jobban szeressék, hát ez megint olyan nekem, mint a kétszer kettő. Nem szeretik Istent. Mármint az egy igaz Istent. Esetleg törzsi Jehova-képüket.

Úgy, hogy összefoglalásképp nem tudok mást tenni, mint kérni (rimánkodni), fogalmazd át saját templomodban a nagypénteki könyörgést, terjeszd gondolataimat a papság körében.

Mégegyszer mondom: nem miattam fontos ez. Én el tudok ennél súlyosabb terheket is viselni. Az Úr Jézus Krisztus miatt fontos, és kereszténységünk az, ami ezeket megköveteli. Nem megoldás az, hogy én nem megyek el nagypénteki szertartásra. Megtehetném, hogy otthon maradok, sőt ha nagyon akarnám, elmehetnék egy tradicionalista szertartásra, de nem ez a megoldás. Ettől még ezek a súlyos istenkáromló szavak elhangoznak templomainkban.

És ha esetleg az lenne a reakció hivatalos egyházi részről, hogy így is eléggé terrorizálja a zsidóság az egyházat a médiában meglévő túlsúlyán keresztül, erre csak ezt tudom mondani:

• Minél jobban meghunyászkodunk, annál inkább vérszemet kap az ellenfél. (Amúgy a nép úgy vár egy erőteljes kiállásra, mint a szomjas föld az esőre.)

• Az igazságot soha sem szabad ilyen mérlegelések tárgyává tenni. Inkább legyünk katakomba-keresztények, de hűek Istenhez, mint az evilági fejedelemmel lepaktáló látszat-egyház. Mellesleg: sohasem ígérte az Úr Jézus, hogy könnyű lesz a tanúságtétel.
• A zsidóság pókerezik. Nekik jobban szükségük van a kereszténységre, mint nekünk rájuk. Fenyegetése csak üres fenyegetés. Nézd meg Németországot. amilyen mértékben távolodik el a hivatalos egyház a bátor katolikus kiállástól, olyan mértékben távolodnak el az emberek az egyháztól. és olyan mértékben erősödik a tradicionalista Szent X. Piusz Papi Közösség. Az egész Williamson ügy egy nagy fellendülést adott nekik. Úgy hogy a zsidóság sohasem fogja a húrt túlfeszíteni. Még a jelenleg Németországban folyó pedofil-kampány ellenére sem. Amely kampányt egyébként épp azok gerjesztik most, akik évtizedekkel ezelőtt a pedofíliát népszerűsítették.

Búcsúzóul idézek itt két könyörgés-formulát. Mind a kettő rendben van teológiailag. Semmi akadálya nem lehet, hogy ezek valamelyikét mondjuk.

1,„Könyörögjünk a hitetlen zsidókért is, hogy a mi Urunk Istenünk távolítsa el a szívüket borító leplet, hogy ők is megismerjék a mi Urunkat, Jézus Krisztust.” (Vasárnapi Misekönyv, Róma, 1964, tehát a zsinat alatti)

2, A Szentatya 2007-es motu proprioja szerinti könyörgés, megegyezik Boldog XXIII. János pápa 1962-ben engedélyezett megfogalmazásával:

„Imádkozzunk a zsidókért is. A mi Urunk, Istenünk világosítsa meg szívüket, hogy ismerjék fel Jézus Krisztust, minden ember Üdvözítőjét. Mindenható Örök Isten, Te, aki azt akarod, hogy minden ember üdvözöljön és eljusson az igazság megismerésére, add meg kegyesen, hogy belépve egyházad népeinek teljességébe, egész Izrael üdvözöljön. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.”

Az általános zsidó-keresztény viszonyra most nem térek ki, bár volna kedvem, de kímélni akarom mindkettőnk idejét. Nyilván jobban ismered a Szentírás vonatkozó részeit. Azért nem állhatom meg, hogy ne idézzek itt egy-két kulcs-mondatot:

2Kor 3.14 Az ő (zsidók) értelmük eltompult, hiszen mindmáig rajta a fátyol az Ószövetségen, amikor olvassák, s rajta is marad, mert csak Krisztusban tűnik el. Igen, mind a mai napig fátyol borítja szívüket, amikor Mózest olvassák, de ha majd az Úrhoz térnek, eltűnik a fátyol.

Gal 3.7 Értsétek meg jól: Aki a hitből él, az Ábrahám fia. Mivel az Írás előre látta, hogy Isten a hittel teszi megigazulttá a pogányokat, előre hirdette Ábrahámnak: „Benned nyer áldást minden nép.” Eszerint akik hisznek, áldásban részesülnek a hívő Ábrahámmal.

Fil 3.3 A körülmetéltek ugyanis mi vagyunk, akik lélekben szolgálunk Istennek, akik Krisztus Jézusban dicsekszünk.

Jn 8.37 Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok.” Erre közbevágtak: „A mi atyánk Ábrahám!” Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám fiai vagytok, azt tegyétek, amit Ábrahám tett. De ti az életemre törtök, bár az Istentől hallott igazságot hirdetem nektek. Ábrahám ezt nem tette.
Azt teszitek, amit atyátok tett.” De tovább erősködtek: „Nem házasságtörésből születtünk, egy atyánk van, az Isten.” Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött. Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat. A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.

Isten áldjon:

Bálint József

* fiktív név

1 Comment

Add a Comment
  1. Embernek Istent megsérteni = Üveggel gyémántot karcolni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük