Címke: Ószövetség

Miről beszélt Jézus az emmauszi tanítványoknak?

Az emmauszi tanítványok találkozásáról a feltámadt Jézussal Lukács evangéliumában olvashatunk. Leírja, hogy “Jézus Mózesen kezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.” Pontos részleteket, hogy milyen ószövetségi helyeket idézett Jézus, Lukács nem említ. Maria Agreda, egy 17. századi spanyol szerzetesnő egy látomásában látja, mit mond Jézus pontosan a két tanítványnak.

“Töltsd be rajtuk az átkot…”

Tragikus következményei lesznek, ha az Ószövetségi kiválasztottságot másként szemléljük, mint ahogy csak szabadna. A kiválasztottság kizárólag arra vonatkozott, hogy a zsidó népből fog születni a Messiás, aki nem egy törzsi Messiás, hanem minden ember Megváltója. A tragédiát fokozza, hogyha a Katolikus Egyház, amely ennek 2000 éven keresztül tudatában volt, ezt elhallgatja, úgymond a zsidó-keresztény párbeszédre való tekintettel. ez az elhallgatás olyan mértékű, hogy itt már az egyháznak a cionizmus előtti behódolásáról és nem zsidó-keresztény párbeszédről beszélhetünk.