Ujjujjuj, a Vatikán és Ferenc pápa az ökumenizmus ellen – Józan Katolikus

Józan Katolikus

1Kor 15.33 Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

Ujjujjuj, a Vatikán és Ferenc pápa az ökumenizmus ellen

Frontális támadás a pápa nevében az amerikai vallásos jobboldal ellen

Források: http://www.laciviltacattolica.it/articolo/evangelical-fundamentalism-and-catholic-integralism-in-the-usa-a-surprising-ecumenism/

Frontalangriff „im Namen des Papstes“ gegen die „religiöse Rechte“ in den USA

Írásunk elsősorban a katholisches.info írása alapján készült. Ehhez több helyen hozzáfűzzük saját kommentárunkat. A Civilta Cattolica szó szerinti idézeteit dőlt betűvel szedjük.

Ha a Civilta Cattolica (a továbbiakban: Civilta) című jezsuita folyóiratban egy cikk jelenik meg, biztosak lehetünk abban, hogy az a Vatikán, illetve a pápa legszélesebb egyetértésével találkozik. Közismert ugyanis a folyóirat szoros kapcsolata az egyház legfelsőbb vezetésével. Még az is elképzelhető, hogy a cikk felsőbb megrendelésre vagy baráti kérésre íródott.

Ferenc pápa bizalmasa frontális támadást intézett az USA amerikai vallásos jobboldal ellen, evvel erősítve az amerikai liberális és baloldal Trump-ellenes kampányát is.

Laurie Goodstein újságíró (nemcsak a név, az általa közöltek is zsidót sejtetnek) ez év július 11-én a New York Times címoldalán szólította fel a vallásos liberálisokat és a vallásos baloldaliakat, hogy törjék meg a vallásos jobboldal dominanciáját az ország (USA) erkölcsi véleményformálásában.

Felhívása nem volt hiábavaló. A Civilta jezsuita folyóirat legutóbbi számában (Nr. 4010) Antonio Spadaro und Marcelo Figueroa szerzők elítélték az amerikai evangelikálok és katolikus integralisták ökumenizmusát. A cikk pontos címe: “Evangelikál fundamentalizmus és katolikus integralizmus. Egy meglepő ökumenizmus.”

Frontális támadásról van tehát szó az amerikai vallásos jobboldal ellen, amelyet bűnbaknak kiáltanak ki Trump győzelme miatt.

A szerzők: a pápa katolikus és protestáns bizalmasai

Figueroa és Ferenc pápa

Antonio Spadaro SJ a Civilta főszerkesztője és a pápa bizalmasa. Marcelo Figueroa presbiteriánus lelkész és az Osservatore Romano argentin kiadásának szerkesztője. Ha valaki itt megakad: igen, jól olvasta. Az Osservatore Romano-nak 2016 decembere óta jelenik meg egy argentin kiadása, amelynek felelős szerkesztőjét maga Bergoglio választotta ki. Az újság 156 éves történetében ő az első nemkatolikus, aki ilyen pozíciót tölt be.Figueroa emellett az első protestáns, aki cikket írhatott a La Civiltà Cattolica jezsuita folyóiratban, amelyben eddig csak jezsuiták publikáltak.

1, Goodstein Trump-ellenes és konzervatívellenes irányvonala

A Spadaro és Figueroa által jegyzett cikk teljes mértékben követi a New York Times fölhívását. Hogy Ferenc pápa a baloldallal, sőt a radikális baloldallal szimpatizál, közismert. Így lehetőség szerint kerüli a találkozást a nem baloldali politikusokkal, illetve, ha a protokoll ezt megkívánja, a kapcsolatokat a szükséges minimumra korlátozza, mint pl. a jelenlegi paraguayi és argentin államelnökkel szemben.

Antonio Spadaro és Ferenc pápa

Közzétevő megjegyzése: Baloldaliság nem egészen ugyanazt jelenti Latin-Amerikában, mint Kelet-Európában. Ott a baloldaliságnak van egy hagyományos Amerika-ellenes éle. Nálunk a baloldaliság 1990-ig azt jelentette, hogy egy szűk csoport a munkásosztály érdekeire hivatkozva magához ragadta a hatalmat. Legitimitását a Szovjetuniónak (annak haderejének) köszönhette, amely Magyarországot gyarmatként és hadizsákmányként kezelte egészen összeomlásáig. Az úgynevezett kommunisták diktatórikusan, a gazdasági kérdésekhez hozzá nem értő módon kormányoztak és vitték az országot egy szakadékba vivő kényszerpályára. 1990-ben lehullt az álarc. Az ún. kommunistákból lettek a közvagyon legelső privatizálói, értsd, tolvajai, majd a leggátlástalanabb vadkapitalisták, mindeközben amilyen mélyen csak lehetett, hajlongtak – mostmár nem a Szovjetunió, hanem – a Wall Street urai előtt. A magyar munkások, kisemberek sorsa egy fikarcnyit nem érdekelte őket. Kivételt, azaz tisztességes baloldali személyt, egyet nem ismerünk.

A Telam argentin hírügynökség ezt írja a Civilta cikkéről: “Figyelmeztetés a Vatikánból. Az evangelikálok és katolikusok az USA-ban gyűlöletet keltenek”.

Az Associated Press így kommentálta:

“A pápa bizalmasa elítéli az amerikai vallásos jobboldalt.”

A cikk helyes megállapításokkal kezdődik. Elénk tárja, mint hatja át az amerikai közgondolkodást és politikát a jó és a rossz harcának hangsúlyozása, mely szerint az amerikai politika csakis a megtestesült JÓ lehet, és mindenki, aki evvel szembeszáll, az csak maga a Sátán lehet.

Leírja ennek a fundamentalista álláspontnak az evangelikális gyökereit. A Civilta nem lelkesedik, amikor idézi az evangelikálokat, akik szerint az ország gazdasági ereje és növekedése a bibliához való ragaszkodáson múlik.

Közzétevő megjegyzése: Bárcsak valóban a bibliához, illetve a keresztény értékrendhez való ragaszkodás jellemezné az amerikai közgondolkodást és politikát. Sajnos a hivatalos Amerika, illetve elsősorban külpolitikája a cionista világhatalmi törekvések eszközévé és végrehajtó szervévé korcsosult. De hát ez nem mai történet, lássunk néhány gondolatot erről itt:
VÁLSÁGUNK Okozatok, történelmi háttér, lehetséges kiút
Persze, a becsületes, de a dolgokat szélesebb összefüggésben látni képtelen amerikai középosztály erről bizonyára semmit nem tud.

De tovább a Civilta ismertetéséhez:

A protestáns fundamentalizmus úgy látja, Isten jóléttel, testi egészséggel és anyagi sikerekkel jutalmazza meg azokat, akik ragaszkodnak a keresztény tanításhoz.

(Közzétevő: Már ez is fáj a Vatikánnak? A mi hitünk természetesen a láthatatlan dolgokra, az örök életre irányul. De evvel együtt van egy természetes logika abban, hogy ha én becsületes, okos, szorgalmas vagyok, akkor annak az evilági életben is megmutatkoznak a gyümölcsei. És ahogyan ez igaz egy emberre is, éppúgy igaz az egész társadalomra is.)

A Civilta cikkírói szerint az evangelikális fundamentalizmus és a katolikus integralizmus mögött ugyanazok az “ultrakonzervatív” erők húzódnak. Ezek az erők megpróbálják idegenellenes és iszlamofób látásmódjukkal az Egyesült Államokat befolyásolni.

Közzétevő: Integralizmusnak nevezzük azt az ideológiát, mely szerint a Katolikus Egyháznak döntő befolyást kell gyakorolnia a társadalomra.

A bírálat célpontja az összes amerikai elnök Reagan óta, persze, csak ha republikánus. Reagan és George W. Bush állítólag keresztény-evangelikális nyelvezetet használtak, és démonizálták az ellenséget. A cikken vörös fonalként húzódik végig a politikai baloldal melletti egyoldalú állásfoglalás.

2, “Ultrakonzervatív erők, akiknek a migránsok és a muszlimok az ellenségképei”

Az ultrakonzervatívok fenyegetve érzik világukat a modernista eszmék által. Ez kezdődött a hippi, a fekete polgárjogi mozgalommal, feminizmussal. Ma a vallásos jobboldaliak a migránsok és muszlimok által érzik magukat fenyegetve.

A szerzőpáros mindeközben azt szuggerálja, hogy ez a fenyegetettség csak beképzelt, és ezt a modern világ elvetése eredményezi.

Egyúttal azt sugallják, hogy a vallásos jobboldal kiragad mondatokat akár az Ó-, akár az Újszövetségből, anélkül, hogy az evangéliumok szerető Jézusát követnék.

Ez a torz látásmód oda vezet, hogy az amerikai jobboldal nem ismeri fel a tőke, profit és fegyverkereskedelem közötti összefüggéseket. Sőt, a háborút úgy tekintik, mint Gedeon és Dávid dicsőséges hódító harcait. Evvel a manicheikus látásmóddal a fegyverek is teológiai igazolást kaphatnak.

Közzétevő: Innen Kelet-Európából nézve – valljuk be – nekünk sincs egészen rendben, hogy az amerikai hatalmi gépezet adott esetben vallási köntösbe bújtatja világuralmi törekvéseit. De először is ez az amerikai gépezet jellemzője, amely nem jobb vagy baloldali. Másodszor, mint látni fogjuk, a pápának és a baloldali katolikusoknak nem az amerikai hatalmi gépezet vallási ürügyekre való hivatkozása fáj, hanem a kormányzattól független keresztény törekvés a saját értékrend megőrzésére, illetve az amerikai népesség megóvására az iszlamizálódástól.

A Civilta szerint, ha a biblia, azaz a kereszténység befolyással van a közéletre, akkor ez pont olyan, mint az iszlám fundamentalizmus. Evvel a Vatikán egyenlőségjelet tesz a kereszténység és az iszlám közé, ami egyet jelent Jézus és a kereszténység megtagadásával.

Nem, tisztelt Uraim! Ha az iszlám befolyással van a közéletre, az rossz, mert az iszlám egy sátáni vallás. Ha a kereszténység befolyással van a közéletre, az jó, mert a kereszténység Istentől akart vallás. Természetesen Jézus csak egy egyházat, a Katolikus egyházat alapított, és a legjobb volna a Katolikus Egyház befolyása a társadalom számára, de a kisgyerek is látja, hogy inkább hasznos egy protestáns-bibliai alapú értékrend, mit a cionista, ateista vagy iszlám befolyás.

3, „Hiányzó érzékenység a klímaváltozással szemben“

Spadaro/Figueroa a baloldali Goodstein iránymutatását követve a vallásos jobboldalt a déli államok fehérbőrű, alacsonyabb társadalmi állású rétegei tipikus vallásos közösségeként jellemzi.

Ráadásul ezek érzéketlenek a klímaváltozással, természeti katasztrófákkal szemben. A szerzőpáros szerint a vallásos jobboldal úgy tekint a klímakatasztrófákra, mint jelenségekre, amelyekre hivatkozva a baloldal megpróbálja őket befolyásolni, avagy, mint a Jelenések könyvében leírtak beteljesedésére, amit ők nem csak jelképesen értelmeznek.

Közzétevő: Itt egyszerűen arról van szó, hogy akik tudnak gondolkozni, azok hamisításnak, szélhámosságnak, az adófizetők megkopasztásának, egyes csoportok nyerészkedésének tekintik az ún. ember okozta klímaváltozást. Semmi apokalipszis. A Civilta ezt elhallgatja, azaz hamis indoklást próbál a “klíma-szektások”-at elutasítók mozgatórugóiként megadni.

4, “Különös ökumené az abortusz, azonos neműek házassága, erkölcs és értékrend kérdésében”

„Egyesek, akik katolikusnak vallják magukat, olyan hangokat ütnek meg, amelyek mindeddig idegenek voltak a katolikus hagyománytól, és inkább az evangelikálok nyelvezetére emlékeztettek. Ezek a témák: “Az abortusz, azonos neműek házassága, vallásos nevelés az iskolában, és egyéb, erkölccsel, értékrenddel összefüggő témák.”

A Civilta szerint úgy a evangelikálok, mint az integralista katolikusok elítélik a klasszikus ökumenizmust, ehelyett a teokratikus állam iránti nosztalgia egyesíti őket.

Közzétevő: Úgy tűnik, a Vatikán mértékadó személyeiben már egy csöpp szégyenérzet nincs. Nyíltan támadják azokat – akár katolikusok, akár protestánsok – akik lelkiismeretükre hallgatva próbálják ezekben a kérdésekben a bibliai alapú keresztény álláspontot képviselni.

5, “A gyűlölet ökumenéje”

“De ennek a különleges ökumenizmusnak a legveszélyesebb összetevője a xenofób és iszlamofób látásmód, amely falakat és tisztító deportálásokat kíván.” [Közzétevő: ilyet, hogy tisztító deportálások, nem hallottunk még. Valószínűleg egy rosszindulatú rágalomról van szó.]

Közzétevő: A Civilta fóbiának nevezi a saját kultúra, a saját társadalom, a saját nép, a saját keresztény hit megőrzésének vágyát. Evvel átveszi a cionista Új világrend szóhasználatát. Hogyan is mondta Orwell? Újnyelven nem lesz lehetőség a rossz gondolatok kifejezésére.

Félelmetes ez a szó, hogy fóbia. Pszichés zavarra, betegségre utal. Tessék mondani, kedves katolikus cikkírók, azt is támogatni fogjátok, amikor kényszergyógykezelésre, elmegyógyintézetbe viszik a xenofóbokat és iszlamofóbokat?

Akik után rögtön ti, az evilági szellem előtt hajlongó katolikusok következtek, akiket elvisznek, mint mániákus kényszeres istenhívőket?

A szerzőpáros evvel szemben Ferenc pápa ökumenéjét állítja elénk példaképül: “A pápa bátorítja az ökumenét a különböző keresztény és más vallású csoportokkal. Ferenc a béke, a találkozás és a hídverés mezsgyéjén mozog.”

Közzétevő: A Vatikán logikája tehát: Ha feladod saját nemzetedet, saját keresztény hitedet, ha eltűröd, hogy asszonyaidat meggyalázzák, idővel bevezessék a rabszolgaságot, a keresztényeket pedig dhimiként (fejpénz fizetése a keresztények részéről az iszlám felé), megtűrt páriaként kezeljék, az a krisztusi szeretet. Ha mindezeknek próbálsz gátat vetni, akkor az gyűlölet.

6, Pápai küzdelem a vallásháborúk ellen

A szerzőpáros szerint ebből adódik a pápa történelmi jelentőségű küzdelme a falak felhúzása és minden fajta vallásháború ellen.

Közzétevő: A Civilta cikkének következtetése: Falakat csak a hagyományhű katolikusok és fundamentalista evangelikálok irányába lehet (sőt kell) fölhúzni.

Spadaro/Figueroa megemlítik továbbá:

“Ferenc pápa határozottan visszautasítja Isten országa földön történő megvalósítását.”

A szerzőpáros egyúttal visszautasítja az etnikai gyökereket és a népek identitását. Európának keresztény gyökerei vannak, de ezt a szolgálat lelkületével kell ápolni, ahogyan a pápa tette a nagycsütörtöki lábmosásnál. Akik ellenzik az ország elárasztását migránsokkal, muszlimokkal, azok mozgatórugója a félelem. És ebből a félelemből jön a hamis ökumené, a hamis szövetségek kötése. Evvel szemben áll Ferenc pápa helyes ökumenizmusa.

A Spadaro/Figueroa szerzőpáros cikke egy jeladás az amerikai baloldal számára, hogy a pápa az ő oldalukon áll. Ugyancsak világos, hogy a pápa szembeszállt a jobboldali katolikusokkal. Ebbe az irányba mutatnak a legújabb amerikai püspöki kinevezések is.

Tanulság tehát a Vatikán szája íze szerint: Azok a katolikus és protestáns keresztények, akik aggódnak saját identitásuk, a saját értékrend, a saját nemzet fennmaradása miatt, azok buták, mozgatórugójuk pedig a félelem. Az ő ökumenizmusuk a gyűlölet ökumenizmusa. Evvel szemben áll Ferenc pápa ökumenizmusa, aki szeretné az árkokat betemetni, a falakat lerombolni. Magyarul: a kereszténységet a közéletből kiiktatni, a saját kultúra, a nemzeti identitás lerombolását tétlenül nézni, sőt, abban tevékenyen részt venni. Az iszlám hódítást hídverésnek, párbeszédnek nevezni. Evvel Ferenc pápa újból tanúbizonyságot tett arról, hogy ő nem Krisztus helytartója.

ÉBRESZTŐ! A “PÁPÁVAL”, A NEMZETKÖZI BALOLDAL, A CIONIZMUS MEGMONDÓEMBEREIVEL SZEMBEN IGENIS RAGASZKODJUNK KATOLIKUS HITÜNKHÖZ,  NÉPÜNK, ILLETVE EURÓPA NÉPEINEK FENNMARADÁSÁHOZ. MINDEN ERŐNKKEL KÜZDJÜNK TOVÁBBÁ AZ ISZLÁM TÉRHÓDÍTÁSA ELLEN. Legyen ebben segítségünkre Kapisztrán Szent János, és a keresztények segítője, Szűz Mária, aki kieszközölte számunkra a túlerőben lévő muszlim hadak legyőzését Lepantónál 1571-ben.

Szeged, 2017. augusztus

Bálint József

 

 

8 hozzászólás

Add a Comment
  1. Nagyon jó cikk!

    Kritikám és fönntartásom csupán abban áll, hogy Bergoglio nem pápa, így a pápával szemben a katolikus hitért kiállni nem fogok, mert nem is kell, soha, a pápához való hűségem és engedelmességem sohasem sérül.

  2. Félelmetesnek érzem ezt a sok tény-hamisítást. Mármint az eredeti cikk mondanivalóját a “közzétevő” folyamatosan úgy alakítja, ahogy ő akarja, szemben annak eredeti mondanivalójával, és ily módon sikerül pápaellenes és Vatikán-ellenes élt belevinni minden bekezdésbe. Isten irgalmazzon azoknak akik “megbotránkoztatják a kicsinyeket”, a tömegeket ilyen félrevezető írásokkal

    1. Kedves Tomka atya,

      Azt írja: “ily módon sikerül pápaellenes és Vatikán-ellenes élt belevinni minden bekezdésbe. Isten irgalmazzon azoknak akik “megbotránkoztatják a kicsinyeket”, a tömegeket ilyen félrevezető írásokkal”

      Ha már megbotránkoztatásról beszélünk, akkor még véletlenül se hagyjuk ki a sorban “pole position” – első helyen álló, regnáló pápánkat.

      Ugyanis:
      “Nagycsütörtökön arra ébredt a katolikus világ, hogy „a pápa kijelentette: a pokol nem létezik”. A hír az olasz La Repubblica napilapban (Ferenc pápa vállaltan kedvenc hírforrásában) jelent meg, a pápa egy jó barátjának, Eugenio Scalfarinak a tollából, aki egy a pápával folytatott friss beszélgetésre utalva, sőt a pápától való idézetként hozza: “a pokol nem létezik”.”
      Ehhez lenne némi teológiát (és nemcsak a kiherélt NOM-s zsinatit) tanultként hozzáfűzni valóm, amit senki nem mer kimondani, aki megkapta az ORDO szentségét.

      Álljon itt egy rövid levezetés, kánonjoggal alátámasztva:

      Dogma:
      “Akiket a külön-ítélet halálos bűnben megátalkodva talál, azok a bukott angyalokkal együtt örökké szenvedik a kárhozat kínjait. [II.k.-514.o.]”
      A hivatkozás a Schütz Antal SchP “Dogmatika” könyvének a megfelelő kötetére és oldalszámára mutat.

      Bizonyítás:
      A dogmát úgy kell hinni, ahogyan az egyház elénk tárja. Aki nem hiszi, vagy nem úgy hiszi ahogyan az egyház elénk tárja, az eretnek és önmagától beálló kiközösítésbe esik.

      Katolikus Lexikon:
      “A dogma olyan tétel, amelyet az egyházi tanítóhivatal mint Istentől kinyilatkoztatott igazságot közöl és hirdet (D 1792), ezért annak tudatos tagadása v. visszautasítása dogmaeretnekségnek számít”

      Egyházi törvénykönyv [Codex Iuris Canonici 1983]:
      751. kán. — Az eretnekség valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak a keresztség felvétele után való makacsa tagadása vagy a róla való makacs kételkedés; a hitehagyás a keresztény hit teljes elutasítása; a szakadás a pápának való alárendeltség vagy a neki alárendelt egyháztagokkal való közösség megtagadása.
      1364. kán. — 1. §. A hitehagyó, az eretnek vagy a szakadár önmagától beálló kiközösítésbe esik, fenntartva a 194. kán. 1. § 2. sz-ának előírását; a klerikust ezenfelül még az 1336. kán. 1.§ 1., 2. és 3. sz-ában említett büntetésekkel is lehet büntetni.
      194. kán. — 1. §. Magának a jognak az alapján van elmozdítva egyházi hivatalából:
      –1. aki elvesztette a klerikusi állapotot;
      –2. aki a katolikus hitet vagy az egyház közösségét nyilvánosan elhagyta;
      –3. az a klerikus, aki — akár csak polgárilag is — házasságkötést kísérelt meg.
      2. §. A 2. és 3. sz-ban említett elmozdítást csak akkor lehet foganatosítani, ha az illetékes hatóság nyilatkozatából világosan kitűnik.
      1336. kán. — 1. §. A jóvátevő büntetések, melyek a tettest örökre vagy meghatározott, illetve meghatározatlan időre sújthatják, azokon az egyebeken kívül, amelyeket esetleg a törvény elrendelt, a következők:
      –1. egy bizonyos helyen vagy területen való tartózkodás tilalma vagy előírása;
      –2. megfosztás a hatalomtól, hivataltól, tisztségtől, jogtól, kiváltságtól, felhatalmazástól, kegytől, címtől, jelvénytől, még akkor is, ha az csupán tiszteletbeli;
      –3. eltiltás a 2. szakaszban felsoroltak gyakorlásától, illetve egy bizonyos helyen vagy egy bizonyos helyen kívül való gyakorlásától; ezek a tilalmak sohasem teszik a cselekményt érvénytelenné;
      – 4. büntető áthelyezés más hivatalba;
      – 5. elbocsátás a klerikusi állapotból.
      2. §. Önmaguktól beállók csak azok a jóvátevő büntetések lehetnek, amelyek az 1. § 3. sában vannak felsorolva.

      Kedves atya,
      Lehet a dolgokat fényezni, de az egészséges hitérzékkel megáldottak, akik valóban hiszik Urunk Jézus Krisztus által tanítást, amit az Ő Egyháza 1968-ig hűen adott át nemzedékről nemzedékre az utódnak, pontosan tudják, hogy amit a IIVZS után művelt az egyház, az protestantizálása [lásd a doktrína törő, és immár a IIVZS utáni többedszeri (pl. a NOM kánonban a mindenkiért=>sokakért visszaállítás megtagadása) engedetlenségű németországi püspöki konferencia Interkommunió [azaz a protestánsok szentáldozáshoz járulásának engedélyezési kísérlete – bővebben a http://www.katolikusvalasz.hu oldalon) a híveknek, a tanításnak.
      Hogy egy szentírási helyet is hivatkozzak hozzá: “Mindaz tehát, aki hallja ezeket a szavaimat, és tettekre váltja, hasonló lesz az okos emberhez, aki sziklára építette a házát. 25Ömlött a zápor, jött az áradat, feltámadtak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem omlott össze, mert sziklára volt alapozva. 26Mindaz pedig, aki hallja ezeket a szavaimat, de nem váltja tettekre, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. 27Ömlött a zápor, jött az áradat, feltámadtak a szelek, és rátörtek arra a házra, és az összeomlott, és romhalmaz lett belőle.” [Mt 7,24-27]
      A IIVZS-vel az Egyház lecserélte az alapját homokra. Hogy alátámasszam az idézetet: Miért van az, hogy az Egyház a szemináriumban mind a papjainak, mind a világi képzésen résztvevőknek 55 dogmát tanít, míg a Schütz Dogmatika 202 dogmát (hittételt) tartalmaz? A dogmatika az “tantárgy”, ami a római-katolikus hit sziklaszilárd alapját adja, vagy inkább kellene, hogy adja.
      A mostani NOM-s szentmise egy színtiszta, eredeti, lutheri, protestáns liturgia, ami közel 66-75%-s (sok helyen szó szerinti megegyezéssel, mint az átváltoztatásnál) azonosságot mutat a jelenlegi NOM-s szentmisével. Nem kell nekem hinni, csak egy vasárnap elmenni 9-kor egy NOM szentmisére, majd 10 órától egy lutheránus Istentiszteletre. És az egyszeri hívő nem fogja tudni, mikor melyiken van.

      Szerencsétlenségemre tanulnom kellett az Ön által elkövetett “Új evangelizáció” című könyvből, amiről anno éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel, de csak akkor jöttem rá, hogy miért, amikor 2009-ben találkoztam a tradícióval, az egyház hagyományos tanításával.

      Egész eszmefuttatásomnak az a lényege, hogy könnyű másra ráfogni (a nemlétező) szálkát, míg a magunkban létező gerendát sem látjuk.

      Kicsit több alázatot kell mindenkinek mutatni. Természetesen ebbe magamat is beleértem.

      Egyébként még egy dolog Ferenc pápával kapcsolatban: hány olyan hívet tud számba venni, aki minden ellenérzése ellenére minden nap elmond egy tized Rózsafüzért a regnáló pápáért és az általa kormányzott Egyházért. Én minden nap megteszem.

      A papok felelőssége igen nagy, hogy a mai Laudes Himnuszával és Antifónájával fejezzem be hozzászólásomat:

      Világ megváltó Jézusa,
      Papok örök koszorúja,
      Nézz kegyesebben e napon
      Végig könyörgő nyájadon.

      E nap tett nevedről e Szent
      Tündökletes hitvallomást,
      Áhítattal üli a nép
      Ma ennek évi ünnepét.

      Világ esendő élveit
      Ez megvetette józanul
      S az égi angyalok között
      Szolgált jutalmát éli most.

      Jóságosan bólints reá,
      Hogy ennek járjuk nyomdokát,
      S hogy kedvéért elengeded
      Kis szolgáidnak vétküket.

      Kegyes Király, Krisztus, neked
      És az Atyának tisztelet,
      S a Vigasztalónak veled,
      Most és örök időkön át.
      Ámen.

      V. Iustum deduxit Dominus per vias rectas.
      R. Et ostendit illi regnum Dei.

      Apologéta

  3. jozan-katolikus

    Kedves Tomka atya,
    távol áll tőlem, hogy bármit is alakítsak az eredeti cikk mondanivalóján. A katholisches.info idézései során igyekeztem az ott közölteket hűen visszaadni. És mint írtam, a Civilta Cattolica által közölteket szó szerint adtam vissza. Természetesen a leírtakat kommentáltam. Azaz: Véleményt alkottam róluk, és ezt a véleményemet továbbra is fenntartom.
    Továbbra is álságosnak tartom a mai Vatikán muszlimokkal szembeni politikáját. Amikor naponta erőszakolják meg (és sokszor meggyilkolják) a fehér kislányokat Nyugat-európában a muszlim hordák, akkor nincs helye a muszlimok nagycsütörtöki lábmosásának. Kapisztráni Szent János, Szent Johanna, Szent László nevével ajkunkon és katolikus hitünkhöz utolsó leheletünkig történő ragaszkodással kell, hogy küzdjünk ezekben az években.
    Tehát még egyszer: A Civilta Cattolica mondanivalóját nem alakítottam. A katholisches.info linkeli a Civilta Cattolica írását olaszul és angolul. Én olaszul nem tudok, az angol fordításból annyit megállapítottam, hogy a katholisches.info nagyjából helyesen idézte és kommentálta a Civilta Cattolica írását.
    Kérdésem ezek után:
    Ön szerint mit alakítottam saját szájam íze szerint?
    Mi a Civilta Cattolica írásának eredeti mondanivalója (amit én úgymond elferdítettem)?
    Ígérem, közzé fogom tenni válaszát.
    Egyházfiúi hűséggel
    Bálint József
    Kiegészítés 2018.06.09.
    És ha már ökuméne:
    Természetesen helyesnek tartom, ha katolikusok és nemkatolikus keresztények közösen foglalnak (bibliai alapokon) állást az alábbi kérdésekben:
    – abortusz
    – muzulmánok bevándorlása
    – azonos neműek házassága
    – vallásos nevelés az iskolában
    – keresztény értékrend a közéletben.

    1. Kedves Tomka atya és Józan Katolikus,
      Ha már az ökumenéről beszélünk, akkor ne felejtsük el, XI. Piusz pápa (1928. január 6. Epiphania napján” enciklikáját, a “Mortalium animos” kezdetűt, melyet a tisztelendő testvéreknek adott ki:

      XI. PIUS pápa (1922-1939)
      AZ IGAZI VALLÁSEGYSÉG ELŐSEGÍTÉSÉRŐL
      Tisztelendő Testvérek!
      Üdvöt és apostoli áldást!
      Az emberi szíveket talán soha máskor nem szállta meg akkora vágy, mint épen napjainkban, hogy megerősödjön és az emberi társadalom közös javára váljon az a testvéri viszony, amely minket, embereket az azonos származásnál és természetnél fogva egymással egyesít és összeköt. A nemzetek még nem élvezik teljesen a béke áldásait, sőt sok helyütt a régi és újabb meghasonlások lázadásokban és polgárharcokban törnek ki. Népeknek nyugalmát és boldogulását érintő igen számos ellentét másképen meg nem oldható, mint az államfők és a kormányok összhangzatos tárgyalásai és törekvései által. Könnyen érthető tehát, – annál is inkább, mert az emberiség egysége felől már nincsen véleményeltérés – miért kívánják mindig többen, hogy az általános emberi testvériség ösztönéből a különböző nemzetek napról-napra szorosabban összetartsanak.
      Ugyanazt a célt akarják elérni némelyek az Úr Krisztustól szerzett Új Törvény terén is. Ama tapasztalatuk alapján, hogy alig akad ember vallásos érzés nélkül, remélni merik s megvalósíthatónak tartják, hogy a különböző népek, bármennyire eltérő is a vallási fölfogásuk, egyes vallási tételekben – mint a lelki élet közös alapján – testvériesen egyetérthetnek. Azért e tárgyban gyűléseket, összejöveteleket, előadásokat szoknak tartani, nem csekély hallgatósággal, s meghívnak oda vitatárgyalásra válogatás nélkül mindenkit, a különféle pogányokat, a keresztényeket és a Krisztustól boldogtalanul elszakadtakat, akik az Ő isteni természetét és küldetését konokul és makacsul tagadják . Ilyen törekvéseket a katolikusok természetesen nem helyeselhetnek, mert azon a téves nézeten alapulnak, hogy az összes vallások többé-kevésbé jók és dicséretesek, mert ha nem is azonos módon, mégis valamennyien egyaránt megszólaltatják és kinyilvánítják azt a velünk született természetes érzést, amellyel Istenhez vonzódunk és az ő uralmát hódolattal elismerjük. Akik ezt a nézetet vallják, azok nemcsak tévednek és csalódnak, hanem az igaz vallást elvetik – meghamisítván annak helyes fogalmát, s fokozatosan a természetelvűségbe és istentagadásba süllyednek.
      Nyilvánvaló azért, hogy az Istentől kinyilatkoztatott vallástól teljesen eltávolodik, aki az efféle érzelmű és törekvésű emberekkel tart.
      Egyeseket az igazságnak álarca mégis annál könnyebben megejt, mert a keresztények közt az egység ápolásáról van szó. Nemde kívánatos – mondogatják – sőt kötelező is, hogy az összes keresztények egymás ócsárlását abbahagyják s végre kölcsönös szeretetben egyesüljenek? Mert kicsoda meri mondani, hogy Krisztust szereti, ha teljes erejéből nem igyekezik annak óhaját teljesíteni, aki az Atyát kérte, hogy tanítványai mindnyájan eggyé legyenek. S Krisztus ugyebár azt akarta, hogy tanítványai azzal az ismertetőjellel ékeskedjenek és abban különbözzenek a többiektől, hogy szeretik egymást ? „Arról ismernek meg mindnyájan, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel lesztek egymáshoz. Bár az összes keresztények – teszik hozzá – egyek volnának; mert akkor többet tehetnének a hitetlenség mételyének elfojtására, amely napról-napra tovább terjedve, az evangéliumot elerőtleníteni készül. Ilyeneket és más hasonlókat beszélnek és magyaráznak az úgynevezett pánkeresztények. S ők bizony már nem kevesen vannak s nem szórványosan találhatók, hanem egész seregekké nőttek és messze elágazó szövetségekbe tömörültek, amelyeket a vallásról a legkülönbözőbb tanokat valló, többnyire nem katolikusok vezetnek. Ügyüket akkora mozgékonysággal szolgálják, hogy a társadalomból számosan csatlakoznak, sőt igen sok katolikust is megejtenek annak a reménynek csillogtatásával, hogy megteremtik az egységet, amely látszólag az egyház óhajának is megfelel, hiszen az egyháznak tényleg semmi sem lehet kívánatosabb, mint eltévelyedett fiait anyai kebelére visszahívni és visszavezetni. Pedig a csábító és megejtő szavak mögött a legsúlyosabb tévedés rejlik, amely a katolikus vallás alapjait megrendítené.
      Ugyanazért apostoli hivatásunk lelkiismerete kötelez, hogy az Úr nyáját veszedelmes ábrándok zsákmányául ne engedjük. Tisztelendő Testvérek! A veszedelem elhárítása céljából fölhívjuk buzgóságotokat. Bízunk benne, hogy ti írott és élő szóval könnyebben a néphez férkőztök s a néppel megértetitek azokat a most fölsorolandó elveket és okokat, amelyekből a katolikusok megtanulják, mit kell gondolniuk és tenniük, mikor arról a mozgalomról van szó, hogy az összes keresztények bármiféle alakban egy közös egységben tömörüljenek.
      Isten, a világ teremtője, a végből alkotott minket, hogy őt megismerjük és neki szolgáljunk. Tehát a Teremtőnek teljes joga van a mi szolgálatunkhoz. Megtehette volna az Isten, hogy az ember valláserkölcsi vezetése céljából csak a természettörvényt írja elő, amelyet a teremtésben az ember lelkébe vésett, s ennek a törvénynek kifejlődését a rendes isteni Gondviselés útján szabályozza. De ő inkább parancsokat is adott, amelyeknek engedelmeskednünk kell, s az idők folyamán – az emberi nem létének kezdetétől Jézus Krisztus eljöveteléig és tanításáig, az embert ő maga tanította a kötelességekre, amelyekkel az eszes lények a Teremtőnek tartoznak. „Sok rendben és sokféleképen szólván hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, legutóbb e napokban Fia által szólott hozzánk.” Ebből következik, hogy az igaz vallás nem lehet más, mint amely az Isten kinyilatkoztatott igéjén alapszik. Az isteni kinyilatkoztatás már kezdetben megindult, az Ószövetségben folytatódott s Jézus Krisztus által az Újszövetségben jutott befejezéshez. Már pedig ha az Isten szólott – s hogy szólott, a történelem tanúsága bizonyítja – akkor egészen világos, hogy az ember köteles a nyilatkozó Istennek teljes hitelt adni s a parancsoló Istennek engedelmeskedni. S hogy úgy a hitet, mint az engedelmességet az Isten dicsőségére és saját üdvünkre helyesen gyakoroljuk, az Isten egyszülött Fia a földön anyaszentegyházat alapított. S úgy hisszük, azok közt, akik magukat keresztényeknek nevezik, nem is lehet kétség aziránt, hogy Krisztus tényleg egyházat alapított, még pedig egyetlen egyházat. De ha már föltesszük a kérdést, vajon az Alapító szándéka szerint milyennek kell lennie az egyháznak, már nem mindnyájan értenek egyet. Számosan tagadják például, hogy Krisztus egyházának láthatónak kell lennie, legalább is abban az értelemben, hogy az egyház mint az egy és azonos tanban s egy tanítóhivatal és kormányzó hatalom alatt élő hívek egységes testülete mutatkozzék. Hanem ellenkezőleg a látható és érzékelhető egyház alatt a különböző keresztény közösségekből alakult szövetséget értik, amelynek tagjai egyenkint különböző s egymással ellentétes tanokat vallanak. Pedig Krisztus Urunk az ő egyházát mint tökéletes társaságot alapította, mint természeténél fogva külsőleg látható és érzékelhető társaságot, amelynek föladata a jövő időkben az emberi nem megváltásának művét folytatni egy fejnek vezetése alatt az élő szóval tanítás és a szentségek – a mennyéi kegyelem forrásainak – kiszolgáltatása által. Azért hasonlatot mondva azt állította, hogy egyháza hasonló az országhoz, a házhoz, az akolhoz, a nyájhoz. S ez a csodálatosan megszervezett egyház az Alapító s az apostolok mint első terjesztők halála titán nem szűnhetett meg, nem halhatott ki, mert megbízatása van, hogy időben és térben minden korlátozás nélkül az összes népeket az örök üdvösségre vezérelje: „Elmenvén tehát tanítsatok minden nemzeteket”. S vájjon a hivatás örök teljesítésében veszíthet-e az egyház valamit erejéből és hatásából, mikor benne állandóan jelen van maga Krisztus, ki ünnepélyes ígéretet tett: címe én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig ?” Tehát az egyház most és mindenkor :nemcsak fennáll, hanem szükségképen ugyanaz is marad, ami az apostoli időkben volt, ha nem akarjuk azt a lehetetlenséget állítani, hogy Krisztus Urunk nem valósíthatta meg szándékát, vagy tévedett abban az állításában, hogy egyházán a pokol kapui nem vesznek erőt.
      Ezzel kapcsolatban kell megvilágítani és megcáfolni azt a hamis vélekedést, amely körül az egész kérdés forog és amelyből a nem katolikusoknak a keresztény egyházak egyesítésére törekvő sokféle mozgalma és igyekezete származik, A mozgalomnak vezetői ugyanis szüntelenül ajkukon hordják Krisztus szavait: „Hogy mindnyájan eggyé legyenek … Legyen egy akol és egy pásztor” … de abban az értelemben, hogy ezek a szavak csak Jézus Krisztus óhaját és imádságát jelentik, amely még eddig nem teljesedett. Azt a nézetet vallják, hogy a hit és a kormányhatalom egysége – Jézus Krisztus igaz és egyetlen egyházának ismertetőjegye – nem volt meg eddig sem s most is hiányzik. Kívánatos volna ugyan és kölcsönös hajlandósággal valamikor talán meg is valósítható, de eddig csak eszményi állapotnak tekinthető. Továbbá szerintük az egyház önmagában és természeténél fogva részekre oszolt, azaz több egyházból vagy részleges közösségekből áll, amelyek különállnak, s bár egyes hittételeik közösek, másokban mégis különböznek; az egyes részeket megilletik ugyanazok a jogok. Az egyház legföljebb az apostolok korszakától az első általános zsinatokig volt egy és egységes. Szükségesnek tartják azért, hogy az avult viszályok és véleményeltérések kikapcsolásával, amelyek a kereszténységet a mai napig széttagolják, a közös tantételekből valami közös Hiszekegyet szerkesszenek és elfogadásra ajánljanak, amelynek megvallásában valamennyien egymást testvérekként nemcsak fölismerjék, hanem érezzék is. Ha a különböző egyházak és vallási közösségek valami általános szövetségben egyesülnek, akkor már legalább az az eredmény is elérhető, hogy szilárd és eredményes ellenállást tanúsíthatnak a hitetlenség terjedésével szemben.
      Ilyenformán beszélnek, Tisztelendő Testvérek, nagy általánosságban. Vannak azonban, akik megállapítják és megengedik, hogy az ú. n. protestantizmus oktalanul elvetette a hitnek egyes tanait és a külső istentiszteletnek némely szertartásait, amelyek pedig elfogadhatók és hasznosak, és amelyeket aromái egyház megtartott. De mindjárt hozzáteszik, hogy ez az egyház is megrontotta a régi vallást, mert hozzáadott s hittételekként előadott az evangéliumtól nemcsak idegen, hanem azzal merőben ellenkező tanokat. Többi közt első helyen említik a szent Pétert és a római széken utódait megillető legfőbb joghatóságról szóló tant. Akadnak ugyan köztük – bár igen kevesen – akik a római pápának a tisztelet elsőbbségét, sőt bizonyos joghatóságot vagy hatalmat is hajlandók tulajdonítani, de ezt nem az isteni jogból származtatják, hanem a hívek akaratából akarják le vezetni. Egyesek meg odáig is mennek, hogy tarka gyűléseiken a római pápa elnöklését kívánják. Ámde bármennyi nem katolikus keresztényt találunk is, akik a testvériséget Krisztusban hangos szóval hirdetik, olyanok egyáltalán nincsenek, akiknek eszükbe jutna, hogy Jézus Krisztus földi helytartója tanításának és kormányzói hatalmának magukat alávessék és neki engedelmeskedjenek. Hangoztatják, hogy a római egyházzal szívesen tárgyalnak, de a jogegyenlőség alapján, azaz mint egyenrangú felek. És nincs semmi kétség benne, hogyha tárgyalhatnának, azt azzal a fenntartással tennék, hogy az esetleg létrejövő egyesség folytán nézeteiktől eltérni ne kényszerüljenek, amelyek pedig okai annak, hogy Krisztus egyetlen aklán kívül tévelyegnek.
      Épen azért egészen nyilvánvaló, hogy az Apostoli Szentszék gyűléseiken részt nem vehet és a katolikusok az ilyen mozgalomhoz nem csatlakozhatnak és azt nem támogathatják, mert ha azt megtennék, úgy hamis, Krisztus egyházától nagyon is eltérő vallásnak tekintélyét növelnék. Vájjon eltűrhetnők-e mi azt – ami szörnyűséges dolog volna – hogy az igazság, még pedig az Istentől kinyilatkoztatott igazság, alkuba bocsáttasson? Hiszen most épen a kinyilatkoztatott igazság megvédéséről van szó. Az Úr Jézus Krisztus az apostolokat azért küldötte az egész világra, hogy az evangéliumot hirdessék minden nemzeteknek, s hogy semmiben ne tévedjenek, előbb a Szentlélek által akarta őket kioktatni minden igazságra. Talán az apostolok tanítása egészen megromlott vagy valaha is elhomályosult az egyházban, amelynek kormányzója és őrzője maga az Isten, állandóan jelen van? Mikor Megváltónk világosan kijelentette, hogy az ő evangéliuma nemcsak az apostolok korának, hanem minden időknek szól, miképpen válhattak volna idők folyamán annyira homályosokká és bizonytalanokká a hitigazságok, hogy ma már a legellentétesebb véleményeket is meg kell tűrni? Ha ez igaz volna, meg kellene állapítanunk, hogy a vigasztaló Szentléleknek leszállása az apostolokra s ugyanennek a Szentléleknek az egyházban állandó jelenléte, valamint az Úr Jézusnak tanítása már századokkal ezelőtt elvesztette minden hatását és hasznát. Pedig az ilyen állítás hajmeresztő káromlás volna. Mikor az Isten egyszülött Fia az ő követeinek megparancsolta, hogy tanítsanak minden nemzeteket, akkor az embereket kötelezte, hogy mindazt elhiggyék, amit nekik „az Istentől eleve rendelt tanuk” hirdetnek, s parancsához ezt a záradékot fűzte: „Aki hiszen és megkeresztelkedik üdvözül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik”. Már pedig Krisztusnak ezt a két parancsát, amelyet föltétlenül teljesíteni kell, t. i. a tanítás parancsát s az Örök üdvösség elnyeréséhez szükséges hitnek másik parancsát még megérteni sem lehet, ha az egyház az evangéliumi tanítást nem teljes épségben és világosan tanítja, s ha a tanításban nem mentes minden tévedéstől. Azért még azok is messze eltérnek az igazságtól, akiknek véleménye szerint a földön megvan ugyan a hitigazságnak isteni letété, de azt fáradságos munkával, hosszas és tudományos kutatásokkal kell megkeresni, úgy hogy annak megtalálására és átérté-sere alig elegendő az emberi élet. Mintha bizony a jóságos Isten a próféták és az ő Egyszülötte által azért szólott volna, hogy az általuk kinyilatkoztatott igazságokat csak néhányan és pedig a komoly öregek értsék, és nem azért, hogy olyan valláserkölcsi oktatást adjon, amely az embert egész halandó életén át vezérfonálként kalauzolja.
      A pánkeresztények, akik az egyházak egyesítésére törekszenek, látszólag nemes célt szolgálnak és az összes keresztények közt a szeretet öregbítését akarják. De miképpen lehetséges, hogy a szeretet a hit kárán érvényesüljön? Mint tudjuk, maga a szeretet apostola szent János, aki evangéliumában az Úr Jézus szentséges Szívének titkait kinyilvánította és tanítványainak örök emlékezetébe vésni szokta az új törvényt: „Szeressétek egymást”, szigorúan megtiltotta a közösködést azokkal, akik Krisztusnak nem teljes és hamisítatlan tanítását vallják: „Ha ki hozzátok jő és e tudományt nem hozza magával, ne fogadjátok őt házatokba, s ne is köszönjetek neki”. A szeretet épen a teljes és őszinte hiten alapszik. Azért Krisztus tanítványai szükségképen a hit egységében, mint legszorosabb kötelékben kapcsolódnak össze. Miképpen képzelhető tehát olyan természetű keresztény szövetség, amelynek tagjai kifejezetten a hitigazságok tárgyában ragaszkodnak a maguk sajátos fölfogásához és lelkületéhez akkor is, mikor ezek egymással szögesen ellenkeznek ? S hogyan is léphetnek egységes szövetségbe azok az emberek, akik homlokegyenest ellenkező nézeteket vallanak: például akik a szent hagyományokat a kinyilatkoztatás egyik hiteles forrásának elismerik s akik ezt tagadják; akik a püspökökből, papokból és szerpapokból álló egyházi hierarchiát isteni intézménynek tartják s akik azt viszont a történelem folyamán a szükség szerint fokozatosan kialakultnak vallják; akik a legméltóságosabb Oltáriszentségben a kenyér és bor csodálatos átváltozása, vagyis az úgynevezett átlényegülés után a valóban jelenlevő Krisztust imádják s akik azt állítják, hogy Krisztus teste csak a hit által, vagy jelképileg és a Szentség hatása által van jelen; akik az Oltáriszentségben áldozatot és szentséget látnak s akik azt kizárólag az utolsó vacsora emlékének vagy emléke megülésének tekintik; azok, akik jónak és üdvösnek tartják a Krisztussal megdicsőült szentek, kiválóan a Boldogságos Szűz Máriának segítségül hívását és képeik tiszteletét, s viszont azok, akik ezt a tiszteletet elvetik, mint amely állítólag ellenkezik a Jézus Krisztust, az „Isten és emberek közt egyetlen közvetítőt” megillető tisztelettel? A vélekedések ekkora zűrzavarából hogyan vezethet az út a kereszténység egyesítéséhez, azt megérteni nem tudjuk, hiszen az egység másként, mint az egységes tanítóhivataltól, a hit egységes szabályából és a keresztények egységes hitéből nem jöhet létre. De azt meg nagyon is tudjuk,, hogy a véleményzavarból tágas üt vezet a vallás elhanyagolása, a hitközömbösség és az úgynevezett modernizmus felé, amelynek szerencsétlen hívei szerint a hitigazságok nem abszolútak, hanem csak viszonylagosak, azaz olyanok, amelyek korok és vidékek szerint alkalmazkodnak az emberek hajlamaihoz, mert nem a változhatatlan kinyilatkoztatásban gyökereznek, hanem az életföltételek függvényei.
      Semmiképpen nem szabad hit dolgában a tételeket alapvető és nem alapvető tanokra fölosztani abban az értelemben, hogy amazokat mindenki köteles elfogadni, míg az utóbbiakat a hívek szabad választására lehet bírni. A hit természetfeletti erényének szabályozó oka ugyanis a nyilatkozó Isten tekintélye, amely önkényes emberi válogatást nem tűr. Krisztus igazi hívei ugyanazzal a hittel hiszik például a Szentháromság titkát és a Boldogságos Szűz Szeplőtelen Fogantatásáról szóló tant, egyenlő hittel hiszik az Úr megtestesülését és a római pápa csalatkozhatatlan tanítói tekintélyét abban az értelemben, amint azt a vatikáni általános zsinat megállapította. Mert azzal, hogy az egyház egyes hitigazságokat különböző korokban, esetleg csak a közelmúlt időben hirdetett ki ünnepélyes határozattal kötelező hittételekként, nem lesznek azok kevésbé bizonyosak és kevesebb hitelt érdemlők, hiszen valamennyit az Isten nyilatkoztatta ki.
      Az egyház tanító hivatala Isten bölcs rendelése szerint azért létesült a földön, hogy a kinyilatkoztatott igazságok mindenkorra csonkítatlanul megmaradjanak s az emberekkel könnyen és biztos úton közöltessenek. Bár ezt a tanítói hivatalt a római pápa és a vele közösségben élő püspökök állandóan gyakorolják, mégis e hivatalból kifolyólag különös kötelességüknek tartják, hogy amikor akár az eretnekek tévedéseivel vagy támadásaival határozottan kell szembeszállni, akár egyes tanokat mélyebben és világosabban kifejtve kell a hívek lelkébe vésni, akkor alkalomadtán egyes tételeket ünnepies módon és szabatos meghatározással kihirdessenek. A tanítói tekintélynek ez a rendkívüli gyakorlata azonban semmiféle emberi találmányt, vagy új tételt nem csatol az igazságoknak ama összegéhez, amely a kinyilatkoztatásnak Istentől az egyházra bízott letétében legalább hallgatag benn nem foglaltatik, hanem vagy olyan igazságokat magyaráz, amelyeket eddig homályosaknak tartottak, vagy kötelező hittételként előír olyasmit, ami felől eddig egyesek kétségeket támasztottak.
      Mindezekből érthető, Tisztelendő testvérek, miért nem engedte meg az Apostoli Szentszék híveinek a nem katolikusok tanácskozásain a részvételt A keresztények egyesülését ugyanis nem lehet másként elősegíteni, mint annak sürgetésével, hogy a kívülállók, akik valamikor sajnálatos módon elszakadtak, Krisztus egy és igaz egyházába visszatérjenek. Ahhoz az egy és igaz egyházhoz, amely mindenki által felismerhető és Alapítójának akaratából mindig olyan marad, amilyennek maga Krisztus alapította minden ember üdvösségére. Krisztus titokzatos jegyese a századok folyamán soha be nem szennyeződött s soha be nem mocskolható, mint szent Ciprián tanúsítja; „Krisztus menyasszonya be nem szennyezhető, mert romolhatatlan és tiszta. Csak egy házat ismer, egy szoba szentségét őrzi szűzi szeméremmel” s ugyanaz a szent vértanú joggal csodálkozik azon, hogyan képzelheti valaki, hogy „ezt az egységet, amely Isten erejéből származik és égi szentségekkel fonódik össze, az egyházban meg lehet tépni és ellentétes akaratok szétválása folytán megosztani”. Amennyiben ugyanis Krisztus titokzatos teste, azaz az Egyház, egy, összekötött és egybefoglalt, akárcsak a fizikai test, esztelenség volna azt mondani, hogy ez a titokzatos test széttépett és szétszórt tagokból állhat. Következésképen, aki nem kapcsolódik a titokzatos testbe, nem lehet annak tagja s nem függhet össze a fejjel, Krisztussal.
      Már pedig Krisztusnak ehhez az egyetlen egyházához senki nem tartozhat s benne meg nem maradhat, aki Péternek és törvényes utódainak tekintélyét és fennhatóságát engedelmesen el nem is ismeri és el nem fogadja. Nem engedelmeskedtek-e a római püspöknek, a lelkek legfőbb pásztorának azok ősei is, akiket Photius és a hitújítók tévedései ma fogva tartanak? Ezek elhagyták az apai házat, amely azonban emiatt nem dőlt össze és nem pusztult el, mert Isten örök oltalma támogatja. Térjenek vissza a közös Atyához, aki az Apostoli Szentszéket ért méltatlanságokat feledve, őket áradó szeretettel várja. Mert, ha amint mondják, Velünk és híveinkkel társulást keresnek, miért nem sietnek az Egyházba, „az összes keresztény hívek anyjához és tanítómesteréhez”. Hallják meg a feléjük kiáltó Laktanciust: „Egyedül a katolikus egyház őrzi az igaz vallást. Ő az igazság forrása, a hitnek otthona, Isten temploma. Aki be nem lép, vagy belőle távozik: az élet és üdvösség reményétől távolodik. Senki ne áltassa magát makacs vitatkozással: az életről és üdvösségről van szó, s ha róla óvatosan és buzgón nem gondoskodunk, elvész az és kialszik”. Jöjjenek tehát az elpártoltak az apostoli Székhez, amely a szent Péter és Pál apostolfejedelmek vérével megszentelt városban van, ahhoz a Székhez, amely „a katolikus egyház gyökere és anyja”, de nem azzal a szándékkal és reménnyel, hogy „az élő Isten anyaszentegyháza, az igazság oszlopa és erőssége” a hitnek sérthetetlenségét föláldozza és az ő tévelyeiket megtűrje, hanem, hogy magukat tanító tekintélyének és hatalmának alávessék.
      Ami sok elődünknek eddig nem sikerült, bárha sikerülne nekünk, hogy atyai keblünkre ölelhessük azokat, akiket mint gyászos viszály folytán tolunk távol állókat fájdalmasan siratunk. Vaj ha az isteni Megváltó, „aki azt akarja, hogy minden ember üdvözülj ön és az igazság ismeretére jusson” meghallgatná azt a könyörgésünket, hogy az összes tévedőket az egyház egységébe visszavezetni méltóztassék. A végtelenül fontos ügyben kérjük a Boldogságos Szűz,az isteni malaszt anyja, minden eretnekség legyőzője és a keresztények segítsége pártfogását s kérje azt mindenki, hogy eszközölje ki minél előbb annak a-boldog napnak eljövetelét, amelyen minden ember meghallja Isten Fiának szavát, „igyekezvén fenntartani a Lélek egységét a béke kötelékével”.
      Ti, Tisztelendő Testvérek, tudjátok, menynyire szívünk vágya ez. Akarjuk, hogy gyermekeink is megtudják, nemcsak a katolikusok az egész világon, hanem a tőlünk elszakadtak is. Ha ezek alázatos imádságban kérik az Ég világosságát, bizonyosan fölismerik az Úr Jézus egyetlen igaz egyházát s velünk tökéletes szeretetben egyesülve, végre az egyházba be is lépnek. Ebben a reményben, az isteni kegyelmek zálogául és atyai jóindulatunk jeléül szeretettel adjuk rátok, Tisztelendő Testvérek, papságtokra s híveitekre apostoli áldásunkat.
      Kelt Rómában, szent Péternél, 1928. január 6. Vízkereszt ünnepén, pápaságunk hatodik évében,
      XI. Pius

      1. Kedves Testvérem!

        Mindenképp kegyelem a pápáért elmondott tized. Magam is rendszeresen imádkozom érte és imádkozom minden nap a rózsafüzért is. Imádkozzunk így együtt.

        A pápa kijelentése a pokolról azóta többszörösen tisztázódott. – Hogy ez nem így volt…

        Én a kommunizmusban nőttem fel, utána jött egy liberális sajtó. Mindkét rendszerben megszoktam, hogy a sajtó híreit nem szabad komolyan venni. Sajnos a Katolikus Válasz és egyéb források nagyon sokszor külföldi sajtó-szenzáció híreket terjesztenek tovább a pápáról… Vatikánról.

        Sajnos a II vatikáni zsinat után – valóban egyetértünk -, voltak s még vannak is súlyos egyoldalúságok, s ebben a németek, hollandok mindig élen jártak, de azért ahogy ezt Benedek pápa is többször megfogalmazta, a hibákat el kell utasítani, de a zsinat irányvonalában nem lehet meg nem látni a Szentlélek vezetését.

        Talán egyoldalú a mai szentmisét igy értelmezni, ahogy inkább a Lefebre követők mondják, hogy a mostani mise torzult lenne. Hiszen a szentmise nagyot változott a tridenti miséhez képest, de ha a mise történetébe belekutatunk, akkor nagyonis olyan, mint az a II-III. század óta volt, (bár sok minden azóta is változott rajta a tridenti miséig is), ezt mutatja sok adat, amely rendelkezésre áll az elmúlt korokból is.

        Azt hiszem minden témát lehet sokáig elemezni. De a kicsinyek megbotránkoztatását abban látom, hogy sokan fellépnek, mint akik azonnal mindent jobban tudnak a Vatikánnál, a pápánál. Persze egyik embert sodorja a másik, láttam több esetben. A barátja így mondta, ő is mondja. – Végülis a reformáció egyházszakadása is így jött létre. Semmiképp sem mondanám, hogy ők mind gonoszok voltak, sem azt, hogy a pápa ellen ma háborgók mind gonoszok. De nem felelnek meg az Egyház ősi elvének, hogy próbálj együtt gondolkozni Péter utódjával – és főleg ne hints hamis híreket világba, mert azok esetleg visszavonhatatlanul sértenek lelkeket, és szakítanak el az egyháztól.

        Kérem Rád a Szentlélek világosságát.
        Szeretettel
        Tomka Feri atya

        1. Kedves atya,

          Köszönöm a válaszát, melyben azt írja:

          “Talán egyoldalú a mai szentmisét igy értelmezni, ahogy inkább a Lefebre követők mondják, hogy a mostani mise torzult lenne. Hiszen a szentmise nagyot változott a tridenti miséhez képest, de ha a mise történetébe belekutatunk, akkor nagyonis olyan, mint az a II-III. század óta volt, (bár sok minden azóta is változott rajta a tridenti miséig is), ezt mutatja sok adat, amely rendelkezésre áll az elmúlt korokból is.”

          Erre annyit lehet válaszolni, hogy

          Olyan nincs, hogy Lefebvre követők [még jó, hogy nem lefebvristáknak (pl. kommunisták, szocialisták, fasiszták, stb. …isták) nevezi őket]. Ha ilyen lenne, akkor a Szent X. Pius Papi Testvériség (Fraternitas Sacerdotalis Sancti Pii X = Piusbruderschaft) “egy párt lenne”
          “Kérlek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyen köztetek pártoskodás, hanem legyetek tökéletesen egyek ugyanabban a lelkületben és ugyanabban a felfogásban.” [1Kor 1,10],
          viszont olyan van, hogy az Egyház kétezer éves tanítását követő és megtartó. A Bruderschaft nem párt, csak mert ragaszkodik a tanításhoz [amit Urunk Jézus Krisztus adott].
          Szeretném a figyelmébe ajánlani Alfredo Cardinal Ottaviani intervencióját, amit Antonio Cardinal Baccival és római teológusok csoportjával fogalmazott meg. Őket nem lehet “Lefebvre követőknek” nevezni, mégis ugyan azokat fogalmazzák meg az intervencióban, mint Msgr. Marcell Lefebvre érsek.
          És ha már a NOM-ban szentmisének nevezett Istentiszteletet említjük, akkor ajánlom a figyelmébe, hogy látogasson el [ha még nem volt] egy Lutheránus Istentiszteletre, hallgassa végig az elejétől a végéig, és meglátja, hogy nagyjából [~60-70%-ban] ugyan az, mint amit ma szentmisének mondanak a római rítusú egyházban. Még az átváltoztatás szavait is elmondják. Mikor is élt Luther? Mikor “gründolták” a lutheránus Istentiszteletet?
          Mi volt Anyaszentházunk és Szent V. Piusz pápa válasza erre? A Tridenti Zsinat és a LITURGIA egységesítése a Tridenti rítusban, meghagyva néhány minimális eltérést a szerzetesrendeknek, pl. a ambrózián vagy dominikánus liturgiában.

          Atya,

          Én is a kommunizmusban nőttem fel, így tudom mi és hogyan volt. De azt is tudom, hogy a NOM-s teológián és a kétezer éves hagyomány [amit nekem már nem tanítottak, és a saját pénzem vásárolt, Antikváriumokban elérhető, 1968 előtti teológiai könyvekből kellett tanulnom] által tanítottak olyanok, mint az “Ömlött a zápor, jött az áradat, feltámadtak a szelek, és nekirontottak annak a háznak, de nem omlott össze, mert sziklára volt alapozva.” [Mt 7,25] és az új közötti eltérések, hiányok [az újban] olyanok, mint az “Ömlött a zápor, jött az áradat, feltámadtak a szelek, és rátörtek arra a házra, és az összeomlott, és romhalmaz lett belőle.” [Mt 7,27]

          Ez jól látszik zsinati Anyaszentegyházunk válságán:

          a hitelhagyáson,
          a papi és szerzetesi hivatások rohamosan és nagy számban csökkenő tempóján,
          a kiürülő, elöregedő hívek által látogatott templomokon,
          a templomok tömeges bezárásán és lerombolásán
          [hogy a belső “rombolásokról” már ne is beszéljek, lásd Pannonhalma, Mátraverebély-Szentkút, vagy Győri Bazilika]:
          http://strigonium.blogspot.com/2011/09/cum-ira-sed-sine-studio-tervezett.html
          http://strigonium.blogspot.com/2014/07/folytatodik-magyar-szentelyrombolas.html
          http://strigonium.blogspot.com/2014/09/nehany-megjegyzes-matraverebely.html
          https://katolikusvalasz.blog.hu/2017/12/06/szentelyrombolas_a_gyori_szekesegyhazban
          az Egyházat és a Vatikánt folyamatosan megrázó botrányokon [pl. a legújabb: http://saltandlighttv.org/blogfeed/getpost.php?id=72516 és az erre adott Cardinal Burke válasz, az EWTN katolikus televízióban],
          Nem én mondom, hanem a wisconsini Szent József Szeminárium rektora [https://stjosephcollegeseminary.org/homily-to-seminarians-in-response-to-abuse/]:
          “Az én válaszom ez: egy papnevelde. Az én válaszom Ti vagytok. Egy új papság. Bármit is teszünk, az nem az lesz, amit eddig csináltak. Az ugyanis nem működött. Amikor egy hivatás megszületik, az olyan tiszta, mint egy forrás vize. Nem próbálkozhatunk a víz megtisztításával akkor, amikor az már megkeseredett. A forrásnál kell kezdenünk. Erős férfiak építésével a papságra.
          Azt mondják, túl hagyományosak vagyunk? Nem tudom, ez mit jelent. Ha valami új nem működik, vissza kell térnünk és felélesztenünk azt, ami korábban működött. Határozott formálás az Egyház gondolkodása szerint, és nem a kor gondolkodása szerint, amiben az Egyház épp él. Évezredes. Hagyomány. Ennyi!
          Nem akarjuk azt, amit az elmúlt 100 évben csináltak. Nem fogjuk azt tenni. Azt akarjuk, hogy Ő legyen, aki mindent megújít [“Instaurare omnia in Christo” Szt. X. Piusz] , és nem azt, hogy még több új dolgot kelljen kipróbálni.”
          a hivatalosan [Vatikán által] befogadott eretneksége(ke)n, mint pl. a “Neo-katekumenátus út”, melynek szemináriuma van Egerben, az érseki szeminárium kebelén belül.

          Szent Bernard apát és Egyházdoktor ünnepén, a Laudes Himnuszával zárom soraimat:

          Jézus, felséges korona,
          Felsőbb igazság oszlopa,
          Ki bűnbánó szolgáidat
          Örök jóval jutalmazod,

          Halld meg közbenjáró szavát
          E szent embernek s add nekünk
          Mi bűneink bocsánatát,
          Nyakunkon törd el az igát.

          Kerengvén évek és napok,
          Ez ünnep újra felragyog,
          Hogy lerázván testét e szent,
          A csillagokhoz költözött.

          Por és hiúság volt neki
          A föld és minden élvei,
          A szennyes földi jó helyett
          Övé immár a mennyei.

          Téged Krisztus, kegyes Király,
          Téged vallott ő szüntelen,
          Az ördögöt s gonosz cselét
          Hős módra szegte láb alá.

          Fénylik hite s erényei,
          Égett a hitet vallani,
          Bőjtedzett testtel boldogan
          Ül most az égi lakomán.

          Hozzád azért, kegyelmes Úr,
          Könyörgő néped esdekel:
          E drága szentnek kedvéért
          Adósságunk engedjed el.

          * Atyaistennek glória,
          Áldassék egyszülött Fia,
          Áldassék a Szentlélek is,
          Most és örök időkön át.
          Ámen

          In Christo et Maria,
          ————————-
          Apologéta
          “Extra Ecclesiam nulla salus est.”
          http://apologetica-hitvedelem.blogspot.com

  4. Kedves Ferenc atya,
    “A pápa kijelentése a pokolról azóta többszörösen tisztázódott. – Hogy ez nem így volt…”
    Erről nagyon érdekelnének engem a részletek.
    De azt már mondom, azt nem tudom elfogadni, ha a “pápa” a több százezres olvasottságú La Republica hasábjain terjeszti eretnekségeit, aztán ő, vagy esetleg egy vatikáni hivatalnok közzétesz valami helyreigazítást vagy cáfolatot egy vatikáni kiadványban, amit néhány százan olvasnak.
    Már írtam itt a honlapon: Többször szembesültem a Bergoglio-trükkel:
    Van egy tabukat döntögető pápa a hitetlen külvilág számára, aki nyilvánosan kiáll a homoszexuálisok mellett, bátorítja az újraházasodott elváltakat az oltáriszentség vételére, megkérdőjelezhető kijelentéseket tesz a migránsok, fogamzásgátlás, hittérítés, zsidósággal kapcsolatos kérdésekben. Miközben a hivatalos egyházi sajtó próbál felépíteni egy mélyen hívő, jámbor, bölcs pápa-képet.
    Örülök, hogy Ön is úgy látja, vannak problémák a zsinat körül.
    Viszont én Önnel ellentétben ezt nem marginális, hanem kardinális problémának látom.
    Szeretnék utalni a honlapon a zsinattal foglalkozó írásokra,
    http://www.jozan-katolikus.hu/tag/ii-vatikani-zsinat/.
    Ezekből az alábbi hármat emelném ki:
    http://www.jozan-katolikus.hu/2009/10/31/p-franz-schmidberger-a-ii-vatikani-zsinat-idozitett-bombai/
    http://www.jozan-katolikus.hu/2013/01/27/hogyan-befolyasoltak-a-zsidok-a-ii-vatikani-zsinat-elott-es-alatt-a-katolikus-kozgondolkodast/
    http://www.jozan-katolikus.hu/2015/12/27/nostra-aetate-2-0/
    Még csak annyit, hogy mielőtt egy szót vagy mondatot bárkitől is átveszek, idézek, nagyon alaposan megvizsgálom, hihető-e, illetve, hogy ha az negatív a Vatikánnal szemben, akkor keresem a Vatikán állásfoglalását, véleményét.
    És még egy: Mielőtt ez a honlap megszületett, több mint tíz éven keresztül próbáltam választ kapni kínzó kérdéseimre plébánostól, gyóntató atyától, püspök rokontól. A válasz mellébeszélés, elmismásolás, vagy simán hallgatás volt. Szóval nem arról van szó, hogy hirtelen, elkapkodva, felületesen ítélkezem.
    Bálint József

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Józan Katolikus © 2016 Frontier Theme