Józan Katolikus

1Kor 15.33 Ne hagyjátok magatokat félrevezetni! A gonosz beszéd megrontja a jó erkölcsöt. Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

Hasonlat az eredeti bűnről

Eredeti bűn…

Helyesebb volna áteredő bűnről vagy öröklődő bűnről beszélni. Egyházunk ellenségeinek kedvenc vesszőparipája a téma: Értetlenséget színlelve kérdezik, hogyan lehet valaki bűnös, ha azt a bűnt el sem követte, csupán megörökölte. És rögtön szórják a rágalmakat: hogy az eredeti bűn csak kitalálás (a papok találták ki), és hogy az egyháznak a bűntudat keltése a fontos, hogy a hívők bűnösnek érezzék magukat, hogy a papok könnyebben gyakorolhassák rajtuk hatalmukat.

Mi hívő katolikusok természetesen tisztában vagyunk az igazsággal. Szó sincs itt mesterséges bűntudatkeltésről. Ellenkezőleg. Nem a pszichiáter, nem az orvos, nem az isteni tanításnak ellenszegülő környezet adja meg az ember igazi felszabadítását, hanem egyes-egyedül Krisztus, illetve az általa megbocsátó és feloldozó hatalommal fölkent katolikus papok.

Tudjuk továbbá azt is, hogy az eredeti bűnt letörli a keresztvíz. Más kérdés azonban, hogy az általunk ismert hitigazságot helyesen tudjuk-e közvetíteni, főleg az egyház megrögzött ellenségeivel szemben.

Ehhez próbál ez a kis hasonlat segítséget nyújtani.

Hat éves gyerek voltam. Csak arra emlékszem, hogy anyám rettenetesen sírt, 9 éves nővérem úgyszintén, és azóta egy gyászos titok lengte körül házunkat. Annyit sejtettem csak, hogy valami miatt nagyon kell szégyellnünk magunkat. Valami bélyeg van rajtunk, ha akarjuk viselni, ha nem. És a bélyeg mögött valami iszonyatos tett húzódik, amit apám követhetett el. Olyan volt nekem, mintha rajtam kívül mindenki tisztában lett volna a történtekkel. Én megpróbáltam anyámat faggatni, de mintha gránitba haraptam volna. Nem voltam sokkal szerencsésebb, ha nagyanyámat kérdeztem. Sőt, egyszer azt mondta, te is biztos olyan leszel, mint az apád. És ezt nem dicséretnek szánta. Apámról halvány emlékeim vannak. Mindig mókázott velem, földobott a levegőbe, aztán elkapott. Én sikongtam, de inkább a boldogságtól, hogy milyen jó a végtelenben súlytalanul repülni, és milyen jó, hogy a biztos, erős kéz elkap. Apám eltűnése valószínűleg egybeesett avval a bizonyos nappal hat éves koromban. Egy ideig kérdezgettem anyámat, mi van vele, mikor jön. Anyámnak ilyenkor egy könnycsepp jelent meg a szemében, megsimogatta fejemet, és azt mondta, apád már sohasem jön. De hogy hol van, arra nem mondott semmit.

Tizenhat éves koromban szembesültem az igazsággal. Egy tőlem öt évvel idősebb fiú mondta el, lenéző, lebecsmérlő stílusban, kb. úgy, hogy na te kis hülye, hát tudd már meg végre, mi történt.

Apám gazdasági intéző volt a környék földesuránál. Mint ilyen, az illető hűbér fizetésére volt kötelezett a spanyol királyi ház felé. Apám hosszú éveken keresztül meglopta azt az embert, aki őt a jobbágyi sorból kiemelte, és akinek viszonylagos jólétünket köszönhettük. Amikor jött volna a beszolgáltatás ideje, apám elszökött a beszolgáltatásra szánt arannyal. A király iszonyatosan megharagudott a földesúrra. Katonái tömlöcbe vetették, fiát és leányát eladták rabszolgának. A fiúról semmit nem lehetett tudni, a leány a rabszolga-kereskedő szaracénoktól egy török hárembe került. A földesúr a börtönben fölakasztotta magát. A király a földesúri családtól megvonta kegyét, a család tagjait bárki büntetés nélkül megölhette. Persze, a matrónát senki nem akarta megölni. Ő egy távoli rokonához került, így ez a megölési verdikt csak a fiúra vonatkozott, akiről senki nem tudott semmit. A matrónát annyira megviselték a történtek, hogy kis szobáját soha többé el nem hagyta. A kastélyt és a földesúri címet más kapta meg. Apámat később egy karddal átszúrva találták meg, de az arany nem volt sehol. A tettesekről sem lehetett tudni semmit. Senki nem tudta, elrejtette-e apám az aranyat, vagy az vitte el, aki őt megölte.

Azon az éjszakán nem aludtam. Egyrészt volt bennem egy megnyugvás, hogy végre megtudtam, mi történt. Másrészt örök fogadalmat tettem, és ez a fogadalom ebből állt: JÓVÁTENNI, JÓVÁTENNI, JÓVÁTENNI.

Hogy mit is fogok tenni, nem tudtam pontosan. Gondoltam arra, megkeresem az aranyat, és a király elé teszem, és esedezek bocsánatáért nem a magam, nem az apám és családom, hanem a földesúr számára. Legalább holtában és emlékében legyen becsülete helyreállítva. Aztán gondoltam arra is, vagyont gyűjtök, kiváltom a földesúr lányát a török háremből. A vagyongyűjtésre volt némi esélyem, jó eszű gyerek voltam, és ezt apámtól örököltem. Abban az időben rengeteg hajó futott ki a spanyol kikötőkből a távoli szigetek felé, hozott aranyat, ezüstöt, fűszereket, egyéb, Spanyolországban nem kapható ritkaságokat. Én azonnal átláttam, milyen termékért mennyit lehet fizetni, mivel, hogyan lehet meggazdagodni. Néha szemtanúja voltam egyik-másik, a kikötőben, kocsmában megkötött ügyletnek. A legszívesebben odarohantam volna: te, ezt ne add el ennyiért, ezért sokkal többet kaphatsz, vagy hogy vigyázz, ezért nem szabad ennyit fizetned. Ráadásul jó nyelvérzékem is volt, tehát volt esélyem arra, hogy egy kereskedő hajó kapitánya felfogadjon. Aztán arra gondoltam, ha mindezek sikerülnek, hátha feladja a fiú is névtelenségét, akiről senki nem tudott senkit.

Eddig a történet. Aki akarja, az megérti.

Szeged, 2017. november

Bálint József

2 hozzászólás

Add a Comment
  1. Gyönyörű-szép történet, kiérezni belőle az isteni kegyelmet, áthatottságot. Egy hasonló kis hozzáfűznivalót engedtessék meg nekem. Mostanában egyre jobban él bennem valami, amit mintha ki akarnék mondani,de nem tudok. Ma a Hit Gyülekzetének vezetője is éppen erről beszélt, persze sok más sületlenség és tévtanítás mellett. Nevezetesen, hogy az ember nem tudja kimondani magát, de az Isten igen, mert amit kimond, abban benne van Ő maga is, mint a világ teremtésekor az Atya, vagy Jézus, amikor halottakat támasztott föl. Hát igen, Ő maga az IGE.

    Csak egy szavába kerülne, és gyönyörű-szép és jó békés és csodálatos lenne minden, és mindenben Isten lenne. Csak egy szóval mondd, Uram….

  2. Hitvitát hallgatok és nézek.

    https://www.youtube.com/watch?v=Md8OVnK2IN0

    A protestáns fél nem számol valamivel.
    Nem számol Isten mindenhatóságával, és Teremtői mivoltával, így ezeknek részeként a a teremtett idő fölött állóságával, illetve időn kívül állóságával, az idő hatásainak hatalmán kívül állásával.

    Nem érti ugyanis, hogyan lehet az, hogy az utolsó vacsorán már a még élő Jézus Krisztus később történő keresztáldozata ismétlődik meg, tehát a már feláldozott Krisztus teste és vére van jelen a kenyér és bor színe alatt.

    Bizonyítékaink nagyon világosak és egyszerűek:

    “Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok. ”

    “Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?”

    Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Józan Katolikus © 2016 Frontier Theme