AZ ÉLŐ ISTEN EGYHÁZA AZ IGAZSÁG OSZLOPA ÉS BIZTOS ALAPJA. (1TIM 3,15)

Forrás: https://beiboot-petri.blogspot.com/2019/06/hier-ist-das-original-der-deklaration.html
Hitigazságok, melyeket szükséges kimondanunk néhány, korunk egyházában föllépő téveszme kapcsán.

Ezek a hitigazságok gyakorlatilag közismertek a katolikus hitet ismerő akár klerikus, akár laikus személyek számára. Az más kérdés, hogy úgy a laikusok, mint a klerikusok között vannak személyek, akik ezeknek jó néhány pontját nyilvánosan megkérdőjelezik.
Ezért fontosnak tartjuk ezek összegzését.
Felsimerhető a szerzők szándéka, hogy a forrásoknál olyanokat keressenek, amelyek a II. Vatikáni Zsinat után születtek. Így nem vádolhatók avval, hogy zsinat előtti ideológiát próbálnak újra elfogadottá tenni. A szerzők a zsinat utáni egyház püspökei, bíborosai, bár olyanok, akik ragaszkodnak a hagyományos katolikus tanításhoz.

A HIT ALAPJAI

 

1, Az “élő hagyomány“, “élő tanítóhivatal”, a “folytonosság hermenautikája”, a “tanítás fejlődése”
kifejezések helyes értelmezése magában foglalja azt az igazságot, hogy akármilyen új nézetek kerülnek bele a hit tanításába, azok nem mondhatnak ellent annak, amit az egyház tanított “ugyanabban a tárgyban, ugyanolyan módon és felfogásban, ugyanúgy értelmezve”. (Lásd I. Vatikáni Zsinat Dei Filius, 3. ülés, Nr. 4: „in eodem dogmate, eodem sensu, eademque sententia“)

2, “A dogmák értelmezése mindig igaz és állandó, még akkor is, ha azokat kifejtik és megmagyarázzák.” Ezért hamis az a nézet, hogy a dogmák (vagy némelyek közülük) nem tartalmazzák az igazságot, hanem azt változtatható, körülbelüli módon határozzák meg, ebből a nézetből kifolyólag pedig megpróbálják azokat torzítani, vagy módosítani.
Hamis a nézet továbbá, mely szerint az igazság nem definiálható, hanem azt állandóan keresni kell a fenti közelítésekkel. Aki ezt a véleményt képviseli, beleeshet a dogmatikai relativizmus csapdájába és meghamisítja az egyház tévedhetetlenségének fogalmát, amely a tanításra, és a definiált igazsághoz való ragaszkodásra terjed ki.”
(Hittani kongregáció nyilatkozata; „Mysterium Ecclesiae az egyházról és annak néhány, jelenkori tévedésekkel szembeni megvédéséről, 5.)

A HITVALLÁS (CREDO)

3, “Valljuk, hogy Isten országa – amely nem evilágból való – itt a földön vette kezdetét, amely Föld elmúlik. Isten országának növekedése nem hasonlítható össze a civilizáció, a tudomány és technika fejlődésével, hanem azt jelenti, hogy egyre mélyebben megismerjük Isten országának gazdagságát, egyre erősebben bizakodunk az örök élet javaiban, egyre jobban igyekszünk Isten felénk forduló szeretetére válaszolni, és egyre gazdagabban igyekszünk a kegyelem és szentség javait közvetíteni.
Az egyháznak, Krisztus jegyesének törődése a szükséget szenvedő emberekkel, bánataikkal, örömeikkel, munkájukkal, fáradozásaikkal, abból a vágyból gyökeredzik, hogy közel legyen hozzájuk, hogy Krisztus fényével megvilágosítsa őket, hogy mindnyájukat egyesítse az egyházban a Fővel, az egyedüli Üdvözítővel.
Ez a gondoskodás sohasem jelentheti azt, hogy az egyház hasonul ehhez a világhoz. és azt sem, hogy csökkenhet égő vágya, amellyel Urát és annak örök országát várja.
(VI. Pál, Solemni hac liturgia apostoli levél; Isten népének Hitvallása, 27). Eszerint téves a vélemény, amely azt mondja, hogy Istent már az emberi nem időleges és földi körülményeinek javítása is megdicsőíti.

4, A Jézus Krisztusban megkötött Új és Örök Szövetség után senki nem üdvözülhet egyedül a mózesi törvények követésében, a Krisztusba, mint valóságos Istenbe és az emberi nemzetség egyedüli Üdvözítőjébe vetett hit nélkül. (Lásd Róm 3,28; Gal 2,16).

5, A muszlimok és mások, akik nem hisznek Jézusban, mint valóságos Istenben és valóságos emberben, nem imádhatják úgy Istent – még akkor sem, ha egyistenhívők – mint a keresztények, akik, mint olyanok, akik megkapták az istenfiúság pecsétjét (Róm 8,15), Istent lélekben és igazságban imádják (Ján 4,24, Ef 3,8).

6, Spiritualitások és vallások, amelyek a bálványimádás vagy panteizmus valamilyen formáját segítik elő, nem tekinthetők sem Isten szava magjának, sem annak gyümölcsének, mert ezek árnyképek, amelyek megakadályozzák követőik evangelizációját és üdvözülését, ahogyan azt a Szentírás tanítja:
“Ha evangéliumunk mégsem érthető világosan, csak azoknak nem érthető, akik elvesztek. Az ilyen hitetleneknek az e világ istene elvakította értelmüket, hogy az Isten képmásának, Krisztusnak dicsőségéről szóló evangélium világossága ne ragyogjon fel nekik.” (2Kor 4,3-4)

7, A valódi ökumenizmus arra törekszik, hogy a nemkatolikusok részesei legyenek annak az egységnek, amellyel a Katolikus Egyház már végérvényesen rendelkezik, Krisztus imája szerint, melyet az Atya meghallgatott: “Legyenek egyek” (Ján 17,11), és amelyről hitvallást tesz a Hiszekegyben: “Hiszek az egy … Egyházban”. Az ökumenizmusnak nem lehet ezért egy olyan egyház a célja, amely még nem létezik.

8, A pokol létezik, és a meg nem bánt halálos bűnök miatt elkárhozott lelkek az isteni igazságosság következtében örök büntetést szenvednek. (Mt. 25,46). Nemcsak a bukott angyalok, hanem az elkárhozott lelkek büntetése is örökké tartó. (2Tessz 1,9; 2Pét 3,7). Az elkárhozottak nem lesznek kioltva, mert lelkük halhatatlan, ahogyan az egyház is tanítja tévedhetetlenül (5. Lateráni zsinat, 8. ülés).

9, A Jézus Krisztusba, Isten Egyszülött Fiába, az emberi nem egyedüli Megváltójába vetett hitből született vallás az egyedüli, Istentől pozitívan szándékozott vallás. Ezért téves az a nézet, amely azt mondja, ahogyan Isten szándékosan akarta a férfi és női nem különbségét, és a nemzetek sokaságát, ugyanúgy akarja a vallások sokaságát is.

10, „A mi keresztény vallásunk valódi és élő kapcsolatban van Istennel, amelyre az egyéb vallások nem képesek, “mégha karjaikat az égre emelik is.” (VI. Pál, Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 53).

11, A szabad akarat, amellyel a teremtő Isten az embert megajándékozta, természetes jogot nyújt az embernek, hogy csak a Jót és Igazat válassza. Ezért nincs joga az embernek, hogy megsértse Istent, amennyiben a bűnt, a vallásos tévelygést, a bálványimádást, az istenkáromlást, vagy hamis vallást, mint az erkölcsi rosszat választja.

 

ISTEN TÖRVÉNYE

12, A megigazult személy rendelkezik avval az erővel, hogy Isten kegyelmével betartsa az isteni törvényeket. Isten objektív követelményei teljesíthetők a megigazultak számára. Ha Isten kegyelme a bűnöst megigazulttá teszi, a kegyelem természete azt eredményezi, hogy a bűnös elfordul a súlyos bűnöktől. (Tridenti zsinat, dekrétum a megigazulásról, 11. és 13 fejezet).

13, „A hívők kötelesek az egyház által Isten, az Úr és Teremtő nevében hozott és tanított erkölcsi parancsokat elismerni és betartani. Isten szeretete és a felebaráti szeretet elválaszthatatlanok a Jézus vérében kötött, és a Szentlélekben megújított szövetség parancsainak betartásától. (II. János Pál, Veritatis splendor, 76). Ugyanennek az enciklikának a tanítása szerint tévedésben vannak azok, akik úgy vélik, igazolhatják, hogy szabadon választhatnak olyan viselkedési módot, melyek ellentmondanak az isteni és a természettörvényeknek.
Ezek az elméletek nem hivatkozhatnak a katolikus erkölcsi hagyományra.

14, Isten minden parancsa egyaránt igazságos és irgalmas. Ezért téves az a nézet, mely szerint egy személy az isteni parancsból fakadó tiltáshoz – például a házasságtörés tiltásához – ragaszkodva vétkezhet Isten ellen, erkölcsileg károsíthatja magát vagy egy harmadik személyt.

15, „Semmilyen körülmény, cél, semmiféle törvény nem tehet elfogadhatóvá egy, a világ számára végbevitt cselekedetet, amely önmagában nem megengedett, mert ellentmondásban van Isten törvényével, amely minden ember szívébe van írva, az értelem segítségével felismerhető, és az egyház kihirdette.
(II. János Pál, Evangelium Vitae enciklika, 62). Vannak erkölcsi elvek, erkölcsi igazságok, melyek részei az isteni kinyilatkoztatásnak, és a természettörvényeknek, melyek határozottan tiltanak bizonyos cselekedeteket, mivel ezek a cselekedetek mindig súlyos jogtalanságokat jelentenek. Ezért téves a nézet, hogy a jó szándék, vagy egy következő jó cselekedet elegendő, ilyen jogtalan cselekedetek igazolására.

(Lásd Tridenti zsinat, 6. ülés de iustificatione, c. 15; II. János Pál, Apostoli Exhortation, Reconciliatio et Paenitentia, 17; Veritatis Splendor enciklika, 80). 1

16, Egy gyermeket fogant nő számára az isteni és természettörvények által tiltva van a megfogant életet közvetlenül vagy közvetve, saját kezűleg vagy idegen segítséggel megölni. (II. János Pál, Evangelium Vitae enciklika, 62).

17, Erkölcsi szempontból elfogadhatatlanok azok a folyamatok, amelyek az anyaméhen kívüli fogamzást eredményezik, mert ezek a nemzést elkülönítik a nemi aktus emberi összefüggésétől. (II. János Pál, Evangelium Vitae enciklika, 14).

18, Senkinek nincs erkölcsi joga ahhoz, hogy időleges szenvedésektől való megszabadulás céljából megölje saját magát, vagy másokat rávegyen megölésére. Az eutanázia az isteni törvényeknek egy súlyos megszegése, amely erkölcsi szempontból elfogadhatatlan. Ez a természetjogon és Isten szaván nyugszik, ezt tanítja az egyház és a hagyomány. (II. János Pál pápa, Evangelium Vitae enciklika 65).

19, A házasság Isten rendeléséből és a természetes erkölcsi törvényekből kifolyólag egy férfi és egy nő fölbonthatatlan egyesülése. (Lásd Genezis 2, 24; Mk 10,7-9; Ef 5,31-32) “Természetes sajátosságaikból eredően a házasság intézménye és a házastársi szeretet utódok nemzésére és fölnevelésére irányul, és abban találják meg megkoronázásukat.” (II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes, 48).

20, Isten rendelkezései és a természettörvények miatt senki nem élheti ki nemi vágyait az érvényes házasságon kívül, anélkül, hogy ne követne el bűnt.
Ezért ellenkezik a Szentírással és a hagyománnyal, ha valaki azt állítja, hogy a lelkiismeret helyesen tud ítélkezni, hogy a nemi aktusok olyan személyek között, akik polgári házasságot kötöttek egymással, néha erkölcsileg helyesek, szükségesek vagy egyenesen Istentől parancsoltak lehetnek, noha a felek egyike vagy mindkettő szentségi házasság kötelékében van egy másik személlyel.
(Lásd 1Kor 7, 11; II. János Pál, Familiaris consortio apostoli körirat, 84).

21, Az isteni és természeti törvények szerint minden cselekedet elítélendő, amely előre szándékozva, a nemi aktus során, vagy utána a természetes folyamatok során arra irányul, hogy a fogamzást megakadályozza. (VI. Pál, Humanae Vitae enciklika, 14).

22, Minden személy, amely érvényes egyházi házasságot kötött, és polgári házasságát felbontja, és még házastársának életében új polgári házasságot köt, és ővele házaséletet él, akaratának teljes beleegyezésével, és a cselekedet természetének teljes ismeretében megmarad ebben az állapotban, halálos bűnben van. Ezért nem fogadhatja a megszentelő kegyelmet, és nem növekedhet a szeretetben. Ezért ezek a személyek, hacsak nem, mint fivér és nővér élnek együtt, nem vehetik magukhoz az Oltáriszentséget. (Lásd II. János Pál, Familiaris consortio apostoli körirat, 84).

23, Két azonos nemű személy, amely a nemi vágy kölcsönös kielégítésére törekszik, súlyosan vétkezik. (Lásd Lev 18,22; Lev 20,13; Róm 1,24-28; 1Kor 6,9-10; 1Tim 1,10; Zsid 7). A homoszexuális cselekedetek semmi esetben nem fogadhatók el. (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2357). Ezért ellentmond a természettörvénynek és a kinyilatkoztatásnak, ha valaki azt állítja, hogy ahogyan Isten beoltotta egyes emberekbe a természetese vágyat, hogy a másik nemű személyekhez vonzódjon, másokba azt a vágyat oltotta, hogy a saját nemű egyedekhez vonzódjanak, és Isten szándéka, hogy ezek a vágyak bizonyos körülmények között beteljesedést nyerjenek.

24, Semmiféle emberi törvény és hatalom jogosíthat fel két azonos nemű személyt, hogy egymással házasságot kössenek, vagy őket házastársnak nyilvánítsák, mivel ez ellentétes lenne a természeti és isteni törvényekkel.
„A Teremtő terve szerint a nemeknek egymást kiegészítő képessége és az utódnemző képesség a házasság intézményének lényegéhez tartozik “ (Hittani Kongregáció, Gondolatok a homoszexuális személyek életközössége jogi elismerésének tervezete kapcsán. 2003. június 3. 3).

25, A kapcsolatok, amelyek a “házasság” nevet viselik, de valójában nem azok, a természeti és isteni törvényekből kifolyólag nem részesülhetnek az egyház áldásában.

26, Az állami hatóságok nem legalizálhatják két azonos nemű személy polgári vagy legális együttélését, még akkor sem, ha az együttélés nem viseli a házasság nevet, mivel ezek az együttélések (élettársi kapcsolatok) az azokban élő személyek számára súlyos bűnök elkövetésére adnak okot, és másokat súlyosan megbotránkoztatnak.
(Hittani Kongregáció, Gondolatok a homoszexuális személyek életközössége jogi elismerésének tervezete kapcsán. 2003. június 3. 11).

27, A férfi és női nem biológiai realitások, melyek Isten bölcs rendelkezéséből jöttek létre. (Lásd Genezis 1,27; a Katolikus Egyház Katekizmusa, 369). Ezért az isteni és természeti törvényekkel szembeni lázadás és súlyos bűn, ha egy férfi megpróbálja magát nővé alakíttatni, amennyiben megcsonkítja magát, vagy egyszerűen azt állítja magáról, hogy ő nő. Ugyanígy kell tekinteni azt is, ha egy nő hasonlóképpen férfivé akarja magát alakíttatni, vagy magát egyszerűen annak nyilvánítja. Az állami hatóságoknak ilyen helyzetekben nem kötelességük, de nem is jogosultak olyan módon cselekedni, mintha ezek a dolgok lehetségesek vagy megengedhetők volnának. (Lásd a Katolikus Egyház Katekizmusa, 2297.)

28, A Szentírással, az egyház állandó és rendes tanítói kinyilatkoztatásával összhangban az egyház sohasem tévedett, ha azt tanította, hogy az államhatalom jogosult halálbüntetést alkalmazni olyan esetekben, amelyekben az valóban szükséges az emberi társadalom létének és igazságos rendjének fenntartásához. (Lásd Genezis 9,6; Ján 19,11; Róm 13,1-7; III. Ince pápa, Professio fidei Waldensibus praescripta; Tridenti zsinat, Római 5. katekizmus p. III, 5, n. 4; XII. Piusz pápa, Beszéd a katolikus jogászokhoz, 1954. december 5.).

29, Minden mennyei és földi hatalom birtokosa Jézus Krisztus. Ezért az államközösségek és minden egyéb emberi közösség az ő uralmának van alávetve. “Így Isten őszinte tiszteletének kötelessége vonatkozik úgy az egyes emberekre, mint az egész társadalomra.”
(A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2105; Pius XI. Piusz, Quas primas enciklika, 18-19; 32).

A SZENTSÉGEK

30, A legszentebb oltáriszentségben egy csodálatos átváltozás történik, a kenyér teljes szubsztanciája Krisztus testévé, a bor teljes szubsztanciája az Ő vérévé. Ezt az egyház transzszubsztanciációnak (átlényegülésnek) nevezi. (Lásd 4. Lateráni zsinat, 1. fej.; Tridenti zsinat, 13. ülés, 4). „E titok teológiai magyarázatának ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a valóságnak a mi szellemünktől független rendjében a kenyér és a bor az átváltozás után megszűnt kenyér és bor lenni, az immár Jézus imádásra méltó teste és vére – kenyér és bor alakjában. Így akarta ezt Urunk, hogy bennünket Önmagával egyesítsen titokzatos testében.“ (VI. Pál, Solemni hac liturgia apostoli levél, [Isten népének hitvallása], 25)

31, A Tridenti zsinat megfogalmazásai az egyház Oltáriszentségre (eucharisztiára) vonatkozó hitéről, minden idők minden emberére érvényesek, mert az egyház örökké érvényes tanítását tartalmazzák. (II. János Pál, Ecclesia de Eucharistia enciklika, 15).

32, A szentmisében valóságos áldozatot hozunk a Szentháromságnak, amely egy engesztelő áldozat a Földön élő emberkért és a Tisztítótűzben szenvedő lelkekért. Téves tehát az a nézet, mely azt mondja, a miseáldozat csak abból áll, hogy a hívő nép az ima és a dicséret szellemi áldozatát hozza. Ugyancsak téves a felfogás, hogy a misének csak az az értelme, hogy Krisztus szellemi táplálékul adja magát a híveknek. (Lásd Tridenti zsinat, 22. ülés, 2).

33, „Hisszük, hogy a szentmise, melyet a pap – aki Krisztust személyesíti meg – a szentelésben kapott hatalommal Jézus Krisztus, valamit titokzatos testének tagjai nevében mutat be, megegyezik a Golgota áldozatával, amely áldozat oltárainkon megismétlődik.
Hisszük, hogy ahogyan az Úr az Utolsó Vacsoránál a kenyeret és a bort saját testévé és vérévé változtatta, amelyeket a keresztfán értünk föláldozott, a pap ugyanúgy Krisztus testévé és vérévé változtatja a kenyeret és a bort, amely test és vér dicsőségesen a mennybe ment. Hisszük, hogy az Úr titokzatos jelenléte a kenyér és a bor színe alatt valóságos és lényegi jelenlét. (VI. Pál, Solemni hac liturgia apostoli levél, [Isten népének hitvallása], 24)

34, „A vértelen áldozat, amelyben Krisztus az átváltoztatás szavaival áldozati bárányként megjelenítésre kerül az oltáron, egyedül a pap műve, amennyiben Krisztust képviseli, nem pedig a hívek közösségét. Hogy a hívek az áldozatot a pap kezei által mutatják be, ebből következik: az oltár szolgája Krisztust, mint főt képviseli, az áldozatot pedig a tagok nevében mutatja be. ezért joggal lehet mondani, az egész egyház Krisztusban mutatja be az áldozatot.
Az állítást, mely szerint a hívő nép a pappal együtt mutatja be az áldozatot, nem úgy kell érteni, hogy az egyház tagjai ugyanúgy végzik a liturgikus cselekedeteket, mert azok egyedül Isten erre meghívott szolgájának feladatai. Ezt úgy kell érteni, hogy a nép a dicséret a kérés, az engesztelés és a hála szándékait egyesíti a pap, sőt a főpap szándékaival, abból a célból, hogy ezek a szándékok a pap áldozatában a látható rítusok által az Atyának fölajánlásra kerülnek.  (XII.Piusz, Mediator Dei enciklika, 92).

35, A bűnbánat szentsége az egyetlen rendes eszköz a keresztelés után elkövetett súlyos bűnök megbocsátására. Az isteni törvény szerint minden ilyen bűnt meg kell gyónni számuk és fajuk szerint. (Lásd Tridenti zsinat, 14. ülés, can. 7).

36, Az isteni törvény szerint a gyóntatóatyának semmilyen körülmények között nem szabad a gyónási titkot megsértenie. Semmilyen egyházi hatóságnak nincs joga ez alól fölmentenie, világi hatalomnak nincs jogosultsága ilyesmit elrendelnie. (Lásd Kánoni jogi kódex, 1983, can. 1388 § 1; a Katolikus Egyház katekizmusa 1467).

37, Krisztus akarata és az egyház változatlan hagyománya szerint az eucharisztia szentségét nem szabad annak kiszolgáltatni, aki egy objektíven súlyos bűn nyilvános állapotában van. Nem kaphatnak azok feloldozást, akik kinyilvánítják, hogy nem fogadják el az isteni törvényeket, még akkor sem, ha elutasításuk csak egy bizonyos lényeges pontra vonatkozik. (Lásd Tridenti zsinat, 14. ülés, c. 4; II. János Pál, levél William W. Baum főpenitenciárius bíborosnak 1996. márc. 22.).

38, Az egyház állandó hagyománya szerint nem szabad az eucharisztia szentségét azoknak kiszolgáltatni, akik egy katolikus hitigazságot tagadnak, amennyiben formálisan és nyíltan tagjai egy eretnek vagy skizmatikus keresztény közösségnek. (Lásd Kánoni Jog Kódexe 1983, can. 915; 1364).

39, A törvény, amely kötelezi a papokat arra, hogy teljes önmegtartóztatásban és cölibátusban éljenek, Krisztus példájára vezethető vissza, és az örök apostoli hagyomány része, az egyházatyák és a római pápák tanúságtételével egyetemben. Ebből kifolyólag nem szabad ezt a törvény megszüntetni, és egy opciós cölibátussal helyettesíteni akár helyi, akár egyetemes szinten.
Az egyház örökké érvényes tanúsága szerint a papi önmegtartóztatás törvénye nem állít fel új parancsokat, illetve nem lehet ezeket a törvényeket csak azért megszüntetni, mert a törvényeket egyesek tudatlanságból vagy gyarlóságból megszegik. A törvények az apostolokig mennek vissza, és az egyházatyák fektették le őket, ahogyan meg van írva:
“Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.” (2Tessz 2,15)

“Valóban sokan vannak, akik atyáink rendelkezéseit megszegve az egyház szüzességét félredobták, és Isten ítéletét nem félve az emberek akaratát követték.”  (Siricius pápa, Dekretale Cum in unum 386. év).

40, Krisztus akarata és az egyház isteni törvényei szerint csak megkeresztelt férfiak fogadhatják a papi, püspöki és diakónus szenteléseket. (Lásd II. János Pál, Ordinatio Sacerdotalis, apostoli levél, 4). Téves az a nézet, hogy csak egy általános zsinat hozhat döntést ebben a kérdésben, mert az általános zsinat tanítói tekintélye nem haladja meg a római pápa tanítói tekintélyét. (Lásd 5. Lateráni zsinat, 11. ülés; 1. Vatikáni zsinat, 4. ülés, 3. fej, Nr. 8).

2019. május 31.

Raymond Leo Burke bíboros, a Szuverén Máltai Lovagrend patrónusa

Janis Pujats bíboros, nyugalmazott Rigai érsek

Tomash Peta, az Asztanai Szűz Mária érsekség érseke

Jan Pawel Lenga, Karaganda nyugalmazott érseke

Athanasius Schneider, az Asztanai Szűz Mária érsekség segédpüspöke

Közzéteszi: Bálint József

Szeged, 2019. július

 

 

8 hozzászólás

Add a Comment
  1. Ezt írta: “…Látható a szerzők igyekezete, hogy zsinat utáni forrásokkal támasszák alá a katolikus téziseket. Ez annyiban helyes, hogy nem lehet őket avval vádolni, hogy zsinat előtti, idejét múlt ideológiát hirdetnek.”
    -Hogy volt ez?!
    -Mi az, hogy zsinat előtti idejétmúlt ideológia? …
    Az Egyháznak az a hivatása, hogy megőrizze az eredeti jézusi tanítást. Ha valami ebbe alaposan belekavart, az a mindent modernizálni kívánó zsinat volt! Azért jutottunk ide! Megváltoztak az elvek, ez okozza a zavarokat, amit pontosan a változtatás előtti ideológiákhoz visszanyúlva lehet orvosolni. Jézus 2000 éves Egyházának ideológiája nem idejétmúlt!

    Einstein szerint “a problémákat nem lehet azzal a gondolkodásmóddal megoldani, amivel létrehoztuk őket”, ezért a zsinati hibákat sem érdemes a zsinat utáni válaszokkal gyógyítgatni…

  2. @willson
    Kicsit félreérthetően fogalmaztam.
    Természetesen igazad van minden pontban.
    Csak azt lássuk, hogy a szerzők, akárhogyan is csűröm-csavarom, a zsinat utáni egyházban nőttek föl, annak prominens, ismert személyiségei. És a kinyilatkoztatott tanítástól eltérő modernisták 99 %-ban a II.VZS-ra hivatkoznak. Erre akartam utalni, hogy tapintható, hogy a hagyományos katolikus tanításhoz ragaszkodók is megtalálják érveiket a zsinati dokumentumokban.
    Elfogadható így?
    Még annyi, hogy a 40 pont az 40 pofon Bergoglionak.

    1. …”Erre akartam utalni, hogy tapintható, hogy a hagyományos katolikus tanításhoz ragaszkodók is megtalálják érveiket a zsinati dokumentumokban.”

      Ha megtalálják, akkor már nagy baj van! A zsinati dokumentumok eretnekségeket tartalmaznak (vallásszabadság, ökumenizmus, kollegialitás… stb)! Ha valaki csak egy eretnekséget is elfogad (pl. aláír!), önmaga is eretnekké válik. És anno a zsinati bíborosok pápástul együtt beleestek ebbe a verembe… Mindet aláírták!
      A zsinati egyház tehát eretnek lett, kiszakadt a Jézus alapította Egyházból, pápástul, papostul, hívestül. És mi hívők még csak észre sem vettük! 🙁

      Ezt kellene először valahogy korrigálniuk ezeknek az ismert, főpapi státuszban lévő személyiségeknek! Felesleges az amúgy is hibás(eretnek) részletekkel bajlódni, finomítani rajtuk, magyarázgatni…

      Gondold el, a protestánsok is kiszakadtak egyszer az Egyházból, azután nekiálltak azon agyalni pl. hogy Krisztus teste?, vagy csak emlékvacsora? vagy csak addig, amíg le nem nyeljük?., meg a többi tanításuk(eleve elrendeltség, gyónás/bűnbocsánat, stb)…. Legbecsületesebb megoldás az lett volna, a híveikkel szemben is, hogy visszatérnek az Egy Szent Katolikus Egyházba, és elfogadják a Szentlélek által garantált dogmákat.

      Most mi tartunk éppen itt! Ezért látom csak iszapbirkózásnak ezeket a felesleges erőfeszítéseiket! A korrekciók helyett ideje lenne megkeresni, és aztán visszatérni az Igazsághoz!
      (Sajnálom!)

  3. @willson
    Elméletileg igazat kellene, hogy adjak neked.
    Mindenekelőtt: tudod, hogy nem vagyok barátja a zsinaton és az azután történt furcsa dolgoknak. Erre a bizonyíték maga ez a honlap. De azért próbálom egyrészt megérteni, mi is történt ott, hogyan is történt, és végül (ez a legfontosabb), hogyan tudunk ebből a gödörből kimászni.
    Úgy gondolom, nem arról szólt a zsinat, hogy a világ püspökei úgy mentek oda, hogy na, most behúzunk egyet anyaszentegyházunknak.
    Azt is felesleges bizonygatnom, hogy a leírt dokumentumokban vannak helyes megfogalmazások, helyes célok, szándékok.
    Látok továbbá jó néhány katolikus papot, köztük személyes ismerősöket, akik, ha éppen nincs a hangrögzítő bekapcsolva, akkor elmondják, látják a problémákat, nehézségeket, csak éppen nem teszik hozzá, hogy kiutat nem látnak. És azt is vegyük észre, hogy az eretnekségek nem voltak azonnal láthatók, sem a klerikusok, sem a laikusok számára. Melyik vidéki plébánosnak, káplánnak volt ideje magát átrágni ezernyi oldal dokumentumon, főleg, hogy a hangosan kommunikált dolgok nem voltak föltétlenül rosszak. Hívek aktivitásának növelése, nemzeti nyelv használata, megújulás, stb.
    Az új liturgia 1968-ban került bevezetésre, tehát három évvel a zsinat berekesztése után (noha annak szelleme következményeként).
    Én a zsinat ideje alatt közelebb voltam a tíz évhez, mint a húszhoz. Tehát sokat nem tudtam még a világról. Később sokáig vonzott a II. János Pál által megtestesített fiatalos viselkedés. Hogy a zsinaton súlyos eretnekségek lettek írásban rögzítve, a kilencvenes években vált számomra nyilvánvalóvá. Ebben sokat jelentett Lefebvre érsek magyarul is megjelent könyve (Nyílt levél tanácstalan katolikusokhoz).
    És talán nem tévedek, ha azt mondom, ez volt az általános, az ezredforduló, a kilencvenes évek előtt meglehetősen kevesen tudták, mik voltak a fő gondok a zsinattal.
    Igazi áttörést az internet jelentett.
    Na most gondolj bele egy, a zsinati egyházban megöregedett pap helyzetére. Amiben fölnőtt, arról egyszer csak kiderül, hogy hamis. Ha levonja a konzekvenciákat, akkor máról holnapra munka, megélhetés és fedél nélkül marad.
    Úgy hogy én nem török pálcát az aláíró papok és püspökök fölött, hanem a Jóisten trónusához teszem le sorsukat, bízva az igazságos és irgalmas ítéletében. És ezeket szem előtt tartva helyesnek tartom, hogy olyan hitigazságokat deklarálnak 40 pontban, amelyeknek magától értetődőnek kellene lenniük, de a belső ellenség (szabadkőműves papok) miatt mégsem azok.
    Megint csak azt kérdezem, elismerve, hogy a cikk előzetes ismertetésénél nem egyértelműen fogalmaztam:
    Elfogadható ez így?
    Kiegészítés: az inkriminált részt módosítottam az előzetes összefoglalásban.

    1. Az elfogadással nincs gond, értelek! kb. egyformán küzdünk a témával…

      Azt írod: “gondolj bele egy, a zsinati egyházban megöregedett pap helyzetébe. Amiben fölnőtt, arról egyszer csak kiderül, hogy hamis. Ha levonja a konzekvenciákat, akkor máról holnapra munka, megélhetés és fedél nélkül marad.
      Úgy hogy én nem török pálcát az aláíró papok és püspökök fölött, hanem a Jóisten trónusához teszem le sorsukat, bízva az igazságos és irgalmas ítéletében.”

      Akkor gondolj bele most abba, hogy anno pl. az evangélikus felekezetben megöregedett lelkész ugyanilyen problémákkal küzd(ött), az eretnekségből neki is vissza kellene térnie a Katolikus Egyházba, de hát…munka, megélhetés, fedél… ?! …esetleg hírnév? …

      Mi történt? A Gondviselésbe vetett hitet felváltotta a kényelmes biztonság? Hová lett a jézusi küldetés? A hívekért vállalt felelősség?
      Én sem török pálcát egyikük felett sem, majd a Jóisten megítéli őket, de ezt a helyzetet nem vagyok hajlandó sem elfogadni sem jóváhagyni! Elgázoltak és cserbenhagytak! (Mt. 23:15)

      Eretnekek lettünk, a felekezetünk neve zsinati egyház, „papjaink”, „püspökeink” vannak, meg két „pápánk”, megváltozott a liturgiánk, a mise, a szentségek, levetettük a reverendát és a szent közös nyelvet elhagytuk. Az Isten felől a nép felé fordultunk. Most pedig a mi Ferencünk bevezeti az új erkölcs(telen)tant is. Kitalál új szabályokat.
      A tiltakozások, korrekciók kellenek ugyan, de nem visznek sehová, ezek csak a Széles Úton büszkén menetelő zsinati szekta belső csatározásai. (minden felekezetnek megvannak a saját belharcai) Ezzel Schneiderék semmire se mennek, a tényeken nem tudnak változtatni. Ferenc testvér makacs, mint a hamelni furulyás…

      Egyetlen megoldást látok csak, visszatérni a Keskeny Útra és azon botladozni tovább! Akár testületileg, akár egyénileg. Krisztus Egyháza él és létezik (bár szórványban)! A zsinat nagy érvágás volt, de a pokol kapui nem vettek rajta erőt! A jó hír az, hogy a bűnbánó eretnekeket mindig visszafogadta az Egyház. A papok (püspökök) fölülszenteltethetik magukat és újra érvényesen mutathatják be a szentmisét és szolgáltathatják ki a szentségeket.
      A megélhetésüket meg majd a Gondviselés garantálja. Az üdvözülésükkel együtt! 🙂

  4. egy "másik" Ferenc

    Ha “fölülszenteltetném” magam, arra a Marcel Lefebvre által szentelt püspököket és azok szenteltjeit kérném, de semmi esetre sem pl. D. Sanborn urat.
    Ám Lefebvre érsek úr és Papi Testvérülete sem szenteli újra a hozzájuk csatlakozó papokat. “Fölülszentelést” nem ismer az Egyház, legfeljebb feltételes szentelést, ha az első érvényessége felől kétségek lennének. A szentelés érvényes, mert az Egyetlen Szent és Katolikus Egyház szándékára történik, a szentelési liturgia lényeges elemei pedig kétségkívül meg vannak a Zsinat után is – s mivel az apostoli successio-t nem írja felül semmi – így Marcel Lefebvre gyakorlata a helyes.
    D. Sanborn és A. Cekada kiválására a régi fénykép- és filmfelvételek adnak magyarázatot, nem pedig az erőszakos és két lábra sántító kiagyalt “teológiájuk”.
    Megsértődtek, mert úgy vélték, hogy akik mindig Lefebvre közelében voltak – minden liturgikus ténykedéskor, vagy magán alkalmakon – azok nem lettek részesei az 1988-as négyes püspökszentelésnek.

    1. Szerintem ez így rendben is van.
      Még ezeknél is több tanítás, irányzat, csoport, közösség és tanító/vezető létezik, akik a megoldáson dolgoznak (Isten nagyobb dicsőségére)… Lehet közöttük válogatni.

      Aztán mindenki “olyan virágot szagol, amilyet szakított magának”!
      Az ítélet pedig majd az Úré!

  5. Wilson úr. Nagyon nyeregbe érzi magát, ne vegye rossz néven, de szerintem “átesett a ló túloldalán”. Nincs szándékomban vitázni senkivel csupán pár dolgot vizsgáljunk meg “életünkből”, mert gyümölcseiről ismerhető meg a fa. Ön, a kétezer éves Egyház “bajnoka”, és én, egy konvertita, aki egy eretnek ág, református faluban születem, “Nagy Magyarországnak a délkeleti táján”. Kincses Erdélyben, Háromszéken, pontosabban ORBAISZÉK azon falújában, amely egyetlenkét még máma is viseli nevének előtagjaként a “régiója” nevét. Sőt, még máma is egy olyan kis területtel rendelkezik, amelynek neve KÁPOLNA, és ahol nekem is van 14 ár “örökségem”. Csak miután az Úr kegyelméből megtapasztaltam, hogy “aki keres TALÁL, aki kér KAP, és a zörgetőnek AJTÓT NYITNAK! Tehát 1989 karácsonyán, 32 évesen annak az Önök által lefitymált zsinati Egyháznak lettem legkisebb gyermeke amelyben A TELJES IGAZSÁGOT, UTAT ÉS ÉLETET MEGTALÁLTAM. EGY SZEMÉLYBEN! Remélem nem ért félre, csak EGYVALAKI jelentette ki Önmagáról: ÉN VAGYOK AZ ÚT, AZ IGAZSÁG ÉS AZ ÉLET! Tehát amennyiben e honlap szerkesztője helyet ad, mutassa be Ön az életéből hitét, és én is az enyémet, Isten törvényei szerint, tízparancsolat, stb. nyilvánosan. Valamint még Monforti Grignon Szent Lajos – A tökéletes Mária tisztelet című műve alapján, hogy Önök közt megtalálható azon hithű személyek csoportja, a hiteles Egy, Szent, Katolikus Apostoli Egyházban akire mint a VÉGSŐ IDŐK APOSTOLAIRA van pontos kép felvázolva. Akiket Szűz Mária képezett ki és akiknek személyesen a VEZÉRÜK. Mert amiképpen a Sátán most majdnem teljes diadalt aratott a világban, földi eszközei – hús vér emberek – közreműködésével, Vörös Sárkány, Tengerből feljövő Fenevad, szárazföldi (kétszarvú) Vadállat! Ugyanúgy, a Napba Öltözött Asszony is a Saját Seregével vivja meg az utolsó, döntő csatát és nyeri el a DIADALT a pokoli erők fölött, tapossa el a kigyó fejét sarkával! Várom a válaszát, Önnek és a szerkesztő úrnak. Befejezésként megjegyzerm, jobb volna nem acsarkodni, mert valóban a “zsinati Egyházban” is található konkoly, kivetni való, de Önöknél is szintén “kerül pár kukával”. Isten áldja és az OLTÁRISZENTSÉG trónusa előtt találkozunk. Áve Mária! (Nevemet vállalom nyiltan: Zakariás Imre. A facebookon fordítva van, de a kereszt jelében.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük