Magunkról

Oldalunkat hiánypótlónak szánjuk. Hála az internet robbanásszerű elterjedésének, számtalan katolikus magyar nyelvű honlapot találhatunk az interneten, mégis, egy erőteljes, kritikus, az evilági hatalmasságoktól nem megijedő magatartást hiányoltunk eddigi böngészéseink során. Alap-problémánk a honlapok zömével:

Bár ordít a társadalomban a bátor, katolikus kiállás hiánya, mi mégis párbeszédet folytatunk címeres gazemberekkel. Ha valami baj éri nemzetünket és egyházunkat, mi „imádkozunk ellenségeinkért”. Evvel persze nem is volna baj, maga Jézus figyelmeztet bennünket az ellenségeinkért való imádkozásra, de nálunk ez egyfajta pótcselekvésnek tűnik: A kesztyűt nem merjük felvenni, naponta meggyötört híveinkért nem merünk szót emelni, ezért aztán marad az imádkozás. Az is lehetőleg csöndben, magunk között, nehogy a hangos, nyilvános ima sértse egyesek érzékenységét. Márpedig az ilyen, gyávaságunkból született imádságon nem lesz sok áldás. Hogy egy példával éljek: A csata előtt kell és helyes imádkozni, a csata helyett nem. A csatát meg kell vívni, természetesen imádságos lélekkel. Természetesen, akinek olyan karizmája van, és olyanok a lehetőségei (pl. fekvő beteg), az igenis imádkozzon. De aki kardot tud emelni a hétfejű sárkány ellen, az emeljen kardot. Vigyázat, a sárkány veszélyes! Ezért csata előtt mondjunk el egy fohászt. De aztán oroszlánként küzdjünk.

Hiányoljuk továbbá a mai magyar kereszténységből a józan katolikus helytállást. Ezért adtuk ezt a nevet honlapunknak.

Honlapunkon a mai katolikus közgondolkodást foglalkoztató írásokat közlünk különböző szemszögből. Nem tesszük le a voksot, kinek van igaza. A zsinat utáni egyháznak? Lefebvre érsek követőinek, a Szent X. Pius Papi Testvériségnek? Horribile dictu a szediszvakantistáknak? S hogy miért nem, annak az az oka, hogy nem tudjuk a kérdést eldönteni. Amit tudunk tenni, az az, hogy igyekszünk tájékozódni, igyekezünk a kérdésekre a helyes válaszokat megtalálni.

Ilyen értelemben indítjuk útnak honlapunkat.

Még annyit: nem vagyunk profi honlapszerkesztők és bloggolók, ráadásul a napi munka mellett idővel sem vagyunk bőségesen eleresztve. Ezért viszonylag ritkán, rendszertelenül, és nem a legprofibb módon fogjuk lapunkat frissítgetni.

Magunkról csak annyit: Vidéken élő laikusok vagyunk, igyekszünk egyházunkhoz híven élni a világban.

A Jóisten áldását kívánjuk olvasóinknak és magunknak!

Bálint József

Tovább az egyes írások rövid ismertetéséhez.

79 hozzászólás

Add a Comment
  1. Ez a honlap valóban hiánypótló, hirdessük mindenhol, hogy egyre több keresztény testvérünk szeme felnyíljon és öntudatos hívőkként vegyük fel együtt a harcot Isten fegyvereivel a „Góliátokkal” szemben, hogy Isten országát építsük apostoli szent hazánkban is.

  2. Én csak arra kérném a Tisztelt Katolikus Egyházat! hogy nézzenek magukba, és lássák be hogy Trianon emléknapján a katolikus egyházak harangjainak is meg kell kondulniuk.
    Én csak ezt szeretném mert 90 éve szaggatták szét a Hazánkat.

    1. Kedves S. Stone. Valóban csak az fáj neked, hogy a Katolikus Egyház harangjai június 4.én némák? Remélem az eltelt hat év alatt nézeteidet sikerült csiszolgatni. Nézzünk vissza röviden ezeréves múltunkra, Szent Istvánra egyesek büszkék vagyunk, mások blamálják. Tény, hogy ötszáz évig a Magyar Királyságnak többé kevésbé de meghatározó szerepe volt Európában. Ami az Ország felajánlását illeti, Szűz Máriának, egyedül álló volt évszázadokon át. De ne feledjünk el egy lényeges emberi gyengeséget, nagyon nehéz hosszú távon kitartani a megismert Igazság mellett. A reformáció hullámai elérték hazánkat is, sőt adott esetben maguk az akkori főurak mindenike sem élt igazi katolikus életpéldaként, valószínű az egyházi hierarchia sem. Mohács ennek az állapotnak csupán a gyümölcse volt. Ami utána következett úgyszintén, egészen Trianonig, amely akkor éppen Urunk Jézus Krisztus Szent Szívének elsőpéntek volt. Amit nagyon sokan figyelmen kívül hagynak, az, hogy a háttérben az eseményeket még Valaki próbálja mindig a lehető legrosszabb irányba tolni, konkrétan a Sátán, vagyis a Gonosz lélek nemzetünkön éppen ebben a formában is bosszút akart állni, mindmáig sikerrel. A magyarság történelme alakulhatott volna másképpen is, ha az adott esetben az egyházi és világi, azaz politikai vezetők nem a saját fejük után mennek, hanem elfogadják az Égi vezetést. Bővebben lásd Natália nővér esetét, Naplóját, ha katolikus vagy. Ha netán az eddigi kifejtésem bosszant, ezzel befejezem, mert akkor „két csűrben csépelünk” és világnézetünk nagyon különbözik. A tegeződést remélem nem veszed sértésnek, számomra egy Magyar Testvér vagy, akivel esetleg egy ideig kortársak is vagyunk, tehát az eseményeknek, történéseknek fül és szemtanúi, de ki-ki a maga saját szemüvegén keresztül látja a világot. Isten áldjon és gazdagítson elsősorban lelkiekben.

  3. Nem tudom, tényleg józan-e az a katolikus, aki evolúcióellenes irományokat tesz föl honlapjára tömegével. Én nem nevezném katolikusnak, pláne nem józannak. Nem tudom, miért látnak olyan áthidalhatatlan ellentétet a teremtés és az evolúció tana között? Ki kellene már nőni ebből a gyerekes hisztériából. De ha még föl is tesznek a honlapjukra olyan írásokat, melyek az evolúcióelméletet kritizálják, legalább ne legyen azokban hatalmas elvi tévedés, olyan badarság, melyet senki nem állít az evolúcióról. Igen sok ilyet találtam benne. Nyilván már a források is hibásak voltak, ahonnan fölkerültek ide az információk. Én tényleg csak a jót akarok… Ez nem józan katolicizmus…

    1. Kedves Szaga!
      Arról szó sincs, hogy tömegével teszünk föl irományokat. Egyetlen egy könyvet ismertetünk, ha jól számolom, négy részletben, eddig kettő van fönt. Lassan haladunk a fordítással.
      Én személy szerint látok némi ellentmondást a teremtés és az evolúció között. Úgy gondolom, logikátlan lett volna Isten részéről a véletlennek átadni, arra ráhagyni, milyen fajok keletkezzenek, az embert is beleértve. Az ember Isten saját képmására alkotott teremtménye. Akkor viszont végképp logikátlan lett volna Isten részéről, hogy minden más faj kialakulását a vak véletlenre bízza, miközben van agy csomó tagadhatatlanul rokon vonás minden élőlény között (genetika). A természet tele van zsenialitásokkal. Inkább írom ezt a kreatív Jóisten javára, mint a vak véletlenére.
      Lekötelezne, ha közölné, mik a badarságok és tárgyi tévedések. Én első látásra nem találkoztam ilyenekkel. Persze nem vagyok egyik szakterületnek sem a szakértője. Nyilván itt is vannak húzós állítások, teóriák. Végső soron oda lyukadunk ki, hogy mit hiszünk: a vak véletlent vagy a kreatív teremtő erőt. Ez pedig attól függ, mit akarunk hinni. Szóval semmiképp sem áll úgy a dolog, hogy az egyik oldalon van a tudomány, a másikon pedig a badarság. De akárhogy is: Szembesítem a mű szerzőit az Ön által megnevezett badarságokkal, és ha kapok tőlük választ, közzéteszem azt. A tudomány csak így fejlődik.
      Attól azért óvakodnék, hogy az enyémmel nem egyező álláspontot egy tudományos kérdésben hisztériának minősítsem. Próbáljuk az érveket higgadtan, természettudóshoz méltóan ütköztetni. Csak így jutunk el mindketten az igazságra.

      Bálint József

    2. No igen. Viszont a tudomány tényei rendre megdőlnek, új információk kerülnek napvilágra, axiómák buknak meg és születnek. Ellentmondásos maga a világunk, az univerzum maga…

    3. Szaga, szaga,
      ha te ateista vagy, akkor bizonnyal hiszel a tudománynak. Ajánlom olvasd el a következő posztot:
      http://apologetica-hitvedelem.blogspot.hu/2014/10/teremtes-vagy-evolucio-adatabrazolas.html
      Nem az evolúció/kreacionizmus ellentétről szól, és eredeti szerzője (aki informatikával foglalkozik) nem vonja a le a szükségszerű konklúziót, de tudományos alapon bizonyít, eldönti a kérdést.
      Apologéta

  4. Üdvözlet!

    Kedves Bálint József!
    Eperjes Károly mondása: „A ‘véletlen’ az Isten egyik álneve.” Igen szellemes mondás, és teljes mértékig tudok vele azonosulni. Ezért amikor az evolúcióban a vak véletlenről írnak, azt én teljes mértékben Isten láthatatlan irányításának tudom be; így pedig az égvilágon semmi ellentét nincs a teremtés és az evolúció között. Én nem olvastam az idézett könyvrészletet, csak a fenti hozzászólásra reagáltam.
    Szerintem sokkal kreatívabb egy olyan teremtő Isten, aki olyan törvényeket ad a világmindenségnek, hogy egy ősrobbanásból (amit nevezhetünk a teremtés kezdetének akár, mert még senkinek nem sikerült megmondani, mi volt az előtt) elvezeti a világot az Isten-képmás ember megjelenéséig (természetesen olyan belepiszkálásokkal, amit a tudomány /még(?)/ nem tudott megmagyarázni /pl. az élet megjelenése/), mint egy olyan Isten, aki direkt teremti a dolgokat.
    yose

    1. Mit számít a evolució vagy nem evolúció? Úgy történt ahogy Isten akarta. Én például el tudom képelni, hogy ezt vagy azt evolúcióval teremtett, bonyolultabb dolgokat pedig nem evolúcióval. Például a szem az vagy szem vagy nem szem. A végén viszont ránézett és azt mondta ez jó, pont úgy néz ki ahogy elgondoltam. Mint a fazekas amikor megáll a korong és nem sepri le az agyagot róla és nem tesz fel egy újabb marékot belőle.
      Ami taszító számomra: Miért akarjuk Istent megfejteni mint egy keresztrejtvényt? Nincs joga saját magához? Miért kell élve boncolni valakit? Valahogy határt érzek nem itt ezen a blogon hanem általában, hogy az emberi megismerés eredményei mintegy Isten kérdéssé válnak. „Megfejteni az élet titkát, közelebb kerülünk az élet titkának a megfejtéséhez” és hasonlók. Nyilván nem lehet megálljt parancsolni, csak az emberben felmerül a gondolat mennyi alapvetően jó dolgot minden tudományágban még például a teológiában is, a rossz szándékú, fegyelmezetlen, neveletlen, gőgös ember hogyan fordít pusztító, romboló eszközzé, nemcsak fizikai, hanem társadalmi,de még a katolikus egyházban és a protestáns, egyházias jellegű gyülekezetek életében is, nem beszélve az is
      zlámról.

  5. Tisztelt Bálint József!

    Johannes Rothkranz könyvének ismeretése révén kerültem honlapjukra, és szeretném megköszönni ezt a magyar nyelvű kivonatot Önöknek. Reformátusként is öröm volt olvasni egy igék által gazdagon alátámasztott levezetést, amely végtérre is hitünk alapjairól szól, és amelyhez képest valamennyi felekezet vezetősége eléggé kilúgozott, polkerrektkedő, és közvetetten istentagadó álláspontot képvisel.
    Amennyiben rajtam múlik, igyekszem terjeszteni.
    Üdvözlettel:
    BSZ

  6. Bulányi György atya

    Van keresztény kultúra abban az
    értelemben, hogy rablásban, gyilkosságban ez abszolút világbajnok a kultúrák e nagyon is
    szomorú és nemtelen történelmi versenyében. A szaracénokat, albiakat, bogumileket kiirtó
    keresztes hadjáratokra bíztató szentek, misztikusok és e háborúkat levezető nem egyszer
    „szent” királyok, az Amerikát kirabló konkvisztádorok, a rabszolga-vadászgyarmatosítók, a
    világháborúkat kirobbantók és végigcsinálók, mind-mind a fehér, az európai ember, a
    keresztény nemzetek képviselői. A 20. századi folytatások: Hitler és Sztálin megsemmisítő
    táborai is, Hirosima és Nagaszaki borzalmai is, mind ebből a kultúrkörből eredtek. E
    borzalmak kigondolói mind – még Marx is! – „eltörölhetetlen jeggyel” megjelölt,
    megkeresztelt keresztények. A tőkés társaságok is, a harmadik világot nyomorba döntők is –
    java részükben – „keresztények”.

    1. Kedves kommentelő!

      Hogy az Ön szavait használjam: A keresztény kultúra abban világbajnok a kultúrák e szomorú történelmi versenyében, hogy az egyedüli valódi haladást hozta az emberiség számára.

      Az európai történelemben a kereszténység erkölcsi tanítása alapján szűnt meg a rabszolgatartó társadalom, míg azon kívül mind a mai napig fennmaradtak. A mohamedánok a mai napig tartanak rabszolgákat, egy szudáni felszabadult keresztény rabszolga néhány évvel ezelőtt járt egy előadás körúton Magyarországon.

      Vegyük sorra a többi vádpontot:

      Keresztes hadjáratok, mohamedánok
      A szaracénokat nem irtották ki. A Szentföldet a mohamedánok hódították meg a 7. századtól kezdve. Az európai zarándokok az ott élő keresztények sorsának elnehezedése miatt szervezték a keresztes hadjáratokat a Szentföldre.
      Természetesen voltak árnyoldalai is a keresztes hadjáratoknak, de a cél legitim és nemes volt:

      • • Az ott élő keresztények megvédése a mohamedán zsarnokoskodástól
      • • A mohamedánok által megszentségtelenített szent helyek fölszabadítása (Az egyik fő ok a Szent Sír templom mohamedánok általi lerombolása volt)
      • • A keleti keresztények egyesítése a nyugati kereszténységgel, mely célt már VII. Gergely is megnevezte
      • • A nyugat megvédése az iszlám terjeszkedésétől.

      A kereszténység a keresztes hadjáratok 200 éves története során 2 milliós emberáldozatot hozott a célok megvalósítása érdekében.

      Az egyház kétezer éves ellenségeinek taktikája, hogy egy eseménnyel kapcsolatban (pl. keresztes hadjáratok) kiemelnek egy negatív részletet, ezt felnagyítják, az egésznek a pozitív mérlegét elhallgatják, és a kiragadott negatívum alapján ítélnek az egészről negatívan.

      Katarok, albigensek
      III. Ince pápa párbeszéd útján próbálta a katarokat az egyházba visszavezetni. Egyszerű ruházatú cisztercita szerzeteseket küldött hozzájuk, a katarok azonban 1208-ban meggyilkolták Pierre de Castelnaut, a fiatal szerzetest. Ezután került sor a keresztes háború meghirdetésére ellenük. Mi a véleménye egyébként olyan mozgalomról, ahol az anyák kisgyermekeiket megölték, hogy lelkük a mennyországba jusson?

      Amerikát kirabló konkvisztádorok, rabszolgavadász-gyarmatosítók
      Noha ezek a jelenségek a keresztény kultúrkör talaján nőttek ki, elmondható, hogy nem a kereszténységben, hanem az avval történő szembenállásban gyökereznek. A konkvisztádorok a világi hatalom képviselői voltak. Az Amerikába irányuló rabszolga-kereskedelem teljes mértékben zsidó kézben volt. A témához ajánlom Johannes P. Ney: A rabszolga-kereskedelem — zsidó specialitás c. művét.

      A korszak csillagóráihoz tartozik az indiánokat védő paraguayi jezsuita redukciók léte. A pápa végülis világi hatalom (spanyol királyság) nyomására tiltotta be őket.

      A spanyol megszállás semmivel sem volt egyébként rosszabb az aztékok uralmánál, akik kígyóistenük tiszteletére évente kétszer fiatalok ezreit áldozták fel barbár körülmények közt.

      Világháborúkat kirobbantók
      Ember, evvel azért ennyire ne égesse magát. A világháborúkat olyan időszakban robbantották ki, amikor már rég nem volt az egyháznak politikai hatalma. Akik pedig kirobbantották, azokról sokmindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy keresztények voltak.

      Hitler és Sztálin megsemmisítő táborai
      Bár nem volt Hitler egy ministránsfiú, a náci megsemmisítő táborok az antifasiszta koalíció propagandájának termékei.
      Egyébként úgy Hitler, mint Sztálin, illetve a nemzetiszocializmus és a kommunizmus élesen keresztényellenes mozgalmak voltak. Mindkét rendszernek számos keresztény vértanúja van, lásd: Papi sorsok a horogkereszt és a vöröscsillag árnyékában c. vaskos, több kötetes könyvet.

      Hirosima és Nagaszaki borzalmai
      úgyszintén egy szabadkőműves, cionista befolyás alatt álló gépezet termékei. Nagaszaki kiválasztásában szerepet játszhatott, hogy ott volt Japánnak az egyetlen nagyobb keresztény közössége. Az atombomba ledobásában a következő játszot fontos szerepet:
      Az amerikaiak versenyfutásban voltak az oroszokkal, ki szerzi meg a japán aranyat. Üsse be a keresőbe: japán arany, atombomba ledobás.

      Amúgy sehol nincs megírva, hogy megkeresztelt ember már nem véthet az isteni törvények ellen. A szabad akarat a keresztényekre is vonatkozik. Megkeresztelt, de a kereszténységgel szembenálló emberek bűnei miatt a kereszténységet elítélni — kifejezetten rosszindulatra vall.

      Végül arra kérném, ne használja egy közismert, de már halott ember nevét hozzászólásában. Ne éljen vissza avval, hogy P. Bulányi már nem tud erre reagálni, sem jóváhagyni, sem tiltakozni.

      1. Végvári Levente Attila

        A nemzetiszocializmus nem volt keresztényellenes eszmerendszer, mint az ateista kommunizmus. A nemzetiszocializmus „üldözötteivé” olyan egyházi személyek válhattak, akik politikai ellenállást tanúsítottak a rendszerrel szemben, keresztény hitéért senkit nem hurcolt meg a rendszer. (Ellentétben a kommunizmussal.)
        „Ezzel megdõl a nagynémet mozgalom katolicizmus elleni harcának tisztán elméleti alapja.
        Neveljük a német népet kora ifjúságától fogva saját jogai kizárólagos elismerésére, és ne
        mételyezzük meg már a gyermeki lelket „tárgyilagosságunk” átkával. Akkor rövidesen
        meglátjuk (természetesen egy radikálisan nemzeti kormányzat feltételezése mellett), hogy
        miként Írországban ír, Lengyelországban lengyel, Franciaországban francia, úgy
        Németországban is mindig német lesz a katolikus.[…]
        Más tekintetben is nagy igazságtalanság volna a vallást, vagy magát az egyházat felelõssé
        tenni az egyesek hibáiért. Ha összehasonlítjuk ugyanis a szemünk elõtt álló szervezet
        nagyságát az emberek átlagos hibáival, rá kell jönnünk arra, hogy a jó és a rossz aránya itt
        sokkal jobb, mint bárhol másutt. Bizonyára akadnak a papok között is olyanok, akik szent
        hivatásukat politikai becsvágyuk kielégítésének eszközéül használják fel, és politikai harcaik
        közepette megfeledkeznek arról, hogy õk tulajdonképpen egy magasabb igazság õrzõi, de
        semmi szín alatt sem a hazugság és rágalom képviselõi. Nem szabad azonban elfelejteni azt
        sem, hogy egy-egy ilyen tévelygõre ezer és ezer hivatásához törhetetlenül hû és odaadó
        lelkipásztor jut, akik a mi hazug és züllött korunkban az általános sivatagból oázisként
        emelkednek ki.
        Amilyen kevéssé ítélem el és szabad elítélnem az egyházat azért, mert egyik-másik tagja papi
        ruhában az erkölcs parancsai ellen vét, éppen olyan kevéssé teszem ezt akkor is, ha egy a sok
        közül népét bemocskolja és elárulja olyan idõkben, amikor ez különben is úgyszólván
        napirenden van. Különösen napjainkban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy egy ilyen
        Ephialtesre ezer olyan esik, aki vérzõ szívvel érzi át népének szerencsétlenségét, és mint
        nemzetünk legjobbjai, repesve várja a pillanatot, amikor ismét ránk mosolyog az ég.”

        Adolf Hitler Mein Kampf

    2. Az adminisztrátor itt már megválaszolta a tévedéseit, én csak annyit tennék hozzá, hogy bár ma is lenne harcos kereszténység, no persze a vadhajtások nélkül.

  7. Bulányi György atya

    Saját aforizmák:

    1. Az eszme a leghatékonyabb fegyver a közösség vagyonának elrablásához.

    2. Az eszme a hatalom bűnrészese, támogatója, haszonélvezője.

    3. A politika és a lottó csak a működtetőknek jövedelmez.

    4. Ha eszmét tukmálnak az eszedre, szorítsd a kezed a zsebedre!

    5. A legtisztább ügynek is vannak mosdatlan harcosai.

    6. A szennyes mundér becsületét védik a leghevesebben!

    1. Gondolom a szabdkőműves és a kommunista gyökerű hatalmakra reflektál az aforizmáival…:)

  8. Mivel Diderot La religeuse Az apáca. c regényét kezdtem olvasni amolyan francia nyelvgyakorlás és szórakozás céljából hamar rájöttem hogy ez a volt jezsuita majd janzenista író (akár Pascal) műve egy amolyan egyházgyalázó és valláspusztító förmedvény mint az irodalom főleg a francia irodalom java. Kitalált mese és hazug rémtörténet az a javából.
    Ellentétben a Nyomorultak Les Miserables érsekével aki viszont az evangéliumi szeretet és bűnbocsátás legszebb példája az irodalomban. Ezért érthetetlen számomra hogy miért volt az Indexen ez a mű.
    Nem segít ezekben a kérdésekben sem Vatikán II sem a legújabb Kánonjog sem a Katekizmus sőt még a katolikus Encyclopédia sem. (Ez amerikai) Ami nem is meglepő elvégre nem ez a dolguk azonban nem foglalkoznak külön szócikkekben az őket közelről érintő szorosan egyházi vallási kérdésekkel sem.
    Egy büdös szót sem találok semmilyen állítólag hivatalos néha még Nihil Obstat ot és Imprimatur t is fényjelző művekben a Novum Vulgátáról ami a Vulgáta meghamisítása vagy a Novum ordo sztalinista náci aerobic vicc hülyeségéről amit misének gúnyolnak vagy a morgósított templomokról ahonnan kiűzték a szenteket a feszületet helyére egy űrlény lebegő atléta Krisztust rittyentve és keresztút XIV domborművét is kihajigálták valószínűleg a komcsi szoborparkokba hányván végül az oltárt megfordították mint valaki írta hogy most önmagát és a gyülekezetet imádhatja a fekete huszita misét bemutató pap. Különben a misébe belecsenték az itt említett leggyalázatosabb ószövetségi fertelmeket és az anglikán és lutheránus szertartásokkal amik ugye nem szentmisék szóról szóra megegyezik a Novum Ordo álmise.
    Az utóbbi öt hat pápáról azt a marhaságot povedálják hogy konzervatív maradiak mert nem ismerik el a segbbebaszást a szodomia szentségének vagy a magzatgyilkosságot
    terhesség megszakításnak. (Tehát egy két ponton még az igazság útját járja az Egyház maradványa).
    Valójában az utóbbi öt hat hét pápa mind – kivétel talán a meggyilkolt IJP – a legszélsőszégesebb forradalmi reformátor újító radikális tévelygők akik teljesen magukévá tették és belülről megsemmisítették az egyházat és a kétezeréves vallást a VatikánII tévelygését magukévá téve.
    A perestroika és a glasnost megsemmisítette hál Istennek a kommunizmust és a marxizmust míg az aggiornamento ugyanezt tette az Apostoli Szent Katolikus Egyházzal amit csak gúnyból lehet manapság így nevezni.
    A katolikus egyház és a keresztény vallás egy izraelita eretnekség de jórészt görög filozófia és római erkölcs és jog na meg misztérium vallások ötvözete aminek ezerötszáz évébe került vallásának de-judealizálása azonban a morgók a Lantossal élükön visszajudealizálták Áron vesszeje így Ábrahám úgy Ároni áldás így Mózesi törvény amúgy stb. Most Vatikán II csatlakozott ehhez a romboláshoz aminek főcélja volt a keresztény vallás eltörlése és a katolikus egyház megsemmisítése.
    Jó munkát végeztek. A templomok üresek a népek elmentek jehovatanúnak vagy mormonnak vagy minden vallással befejeztek bármely kapcsolatot.
    A Vatikán II két kötete a leghumorosabb mű amit valaha volt szerencsétlenségem olvasni. Az első kötet: minden amit eddig tudtál hittél véltél téves hibás rossz.
    A második kötet: hohó nem úgy van ám. Mégis minden úgy volt jó ahogy volt
    csakhogy másképp.
    Nahát az embert meddig lehet hülyíteni?
    Hogy nemcsak egy Vulgáta volt volt még egy Vetus Latin meg Septuagint meg Koiné miegymás. Tehát az ezerévig érvényes Vulgáta hibás kell egy új.
    Csakhogy az elvtársak bajban vannak mert megvan a régi eredeti Koiné görög szövege
    és a Szent Jeromos féle Vulgáta is. Sőt horribile dictum megvan még a fúj tridenti mise szövege is Introibo ad altare Dei ad Deum qui laetificat juventutem meam.
    Ezeknek ifjúságát nem örvendezteti meg az Isten aki nem is létezik ugyebár.
    Két ezer év nem rossz kifutási idő. Most már vége.
    Nekünk fáj mert az hittük van valami értelme. Kisült hogy nincs .
    De mégis van mint minden irodalmi műnek csakhogy illetéktelenek belepiszkoltak.
    Mi értelme volt a zenének a művészeteknek a katedrálisoknak a szobroknak a festményeknek a teológiának a filozófiának a könyveknek az imáknak az egész kultúránknak. Kisült hogy semi.
    Az elektronok az atomok több ezer milliárd évesek. Azokat nem kell felújítani.
    Dehát az újkor őrültjei ezt nem értik.
    Kontár kezekkel nem a Teremtést beteljesíteni hanem balgán meghamisítani ami képtelenség.
    Mi a mély katolikus vagy keresztény? Aki nem hisz hanem tudja hogy a teremtésnek az
    életnek a történelemnek a fejlődésnek célja értelme oka kimenetele van.
    És hogy mindez nem véletlen és nem történhet önmagától.
    Ezért az ión filozófusok és a héber próféták közt nincs ellentét.
    Amit három ezer éve boncolgatunk.

    Nem igaz hazudtok Ennek java teljesen új.

  9. Admin kommentelő hozzászólását szeretném kiegészíteni.
    Aljas rágalom, hogy Szent István felnégyeltette Koppányt. Koppány pogány szokás szerint harakirit követett el és négy darabra metszette magát. És, mivel Szent István jó keresztény módjára el akarta temettetni, ezt úgy gátolta meg, hogy testrészeit szétküldte négy várfokára – jó magasra, hogy a keresztények ne tudják levenni – és ott enyészett el.
    Inkvizíció sem volt, ezeket a rémtörténeteket a zsidó sajtó agyalta ki a keresztények lejáratására.
    És boszorkányégetések sem voltak. Akiket e halálnemre ítéltek, azok mind közönséges bűnözők voltak, – gyilkosok, hazaárulók, rablók és terroristák.
    Sorolhatnám vég nélkül azokat az aljas rágalmakat, amikkel a pogányok és a zsidók be akarják feketíteni szent egyházunkat, de mi mindenre adunk magyarázatot.

  10. Algohun-nak
    Elkezdtem kommentjének helyesírási és nyelvtani hibáit kijavítani, de aztán belefáradtam, így föltettem az egészet. Kérem, a jövőben fordítson erre is több figyelmet.
    Üdvözlettel: BJ

  11. Tisztelt Atya!

    Nemrég kezdtem el olvasni honlapját és megtetszettek írásai. Valamivel azért nem értek egyet. Nem 50-50%-ban bűnös Németország és az egykori antanthatalmak a háború kitöréséért véleményem szerint. A Weimari Köztársaságban a mostanihoz hasonló állapotok uralkodtak: gyalázták a német és a keresztény kultúrát a „nem keresztények”, színházakban, sajtóban. Aztán erre jött az inadekvát válasz: a ravasz Hitler. Ahhoz, hogy a II. világháború kitört, ehhez az a gyalázkodás nagyban hozzájárult. A „nem keresztények” és az általuk hadba küldött szövetségesek véleményem szerint nagyobb részben felelősek, mint a németek.

    A háborúkat én annyira nem ítélem el, mint Ön, néha elkerülhetetlenek pl. a honvédő harcok vagy azok, melyek szükségesek, hogy helyreálljon nemzeti homeosztázisunk.
    Persze lehetőség szerint el kell kerülni őket, persze ha van mód rá.
    Hadd zárjam monológomat Helmuth von Moltke szavaival:

    „Az örök béke álom csupán, de annak sem a legszebb.
    A háború viszont része az isteni világrendnek.
    Benne bontakoznak ki a legnemesebb emberi erények:
    Bátorság és Lemondás, Kötelességtudat és Áldozatkészség.
    Ha kell az életünk árán.”- Helmuth von Moltke

    1. @Moltke

      Köszönöm sorait.
      Mindenekelőtt: nem atya, egyszerű laikus hívő vagyok. A háborús felelősség kérdéséről éveket el lehetne vitatkozni, anélkül, hogy konszenzusra jutnának a résztvevők. Jómagam is hajlok arra, hogy a felelősség nagyobb volt Németország ellenségei részéről, mint Németország részéről, de exakt számokkal ezt nehéz alátámasztani. Mivel a levelet a kereszténységről és holokausztról tényleg elküldtem egyházközségünk tagjainak, és ismerem néhányuk felfogását, nem akartam túlságosan sokkolni őket. Úgy gondolom, olyan nagyon azért nem járok messz az igazságtól, ha azt írom, hogy mindkét oldal egyaránt felelős volt. A képlet nagyon egyszerű. Ha az egyik oldalnak módjában állt volna, maga alá gyűri az egész világot. Ha a másiknak módjában állt volna ugyanez, az is megteszi.
      Természetesen a honvédő háborút én is legitimnek tartom a keresztény erkölcsi tanítással összhangban. De hát itt sem mindig világos, hol kezdődik a jogos önvédelem, és hol a támadás.
      Bálint József

  12. @algohun

    -Victor Hugo Les Miserables c. műve a romlott erkölcsű, mégis ideális színben szereplő főhősei miatt került indexre. (Dr Walter János: Egyház és kultúra)

    -„Neovulgata (lat. ‘Új Vulgata’): a katolikus egyház hivatalos latin szentíráskiadása. – A római Szt Jeromos bencés apátság 1907-től dolgozott a →Vulgata szövegkritikáján. A II. Vat. Zsin. külön hangsúlyozta, hogy e szövegrevíziót „minél előbb be kell fejezni”. VI. Pál p. e célból 1965. XI. 29: külön bizottságot állított fel. A szövegrevízió során „szó szerint követték a régi Vulgata szövegét ott, ahol azzal megegyeznek a kritikai kiadások. Megfontoltan igazítottak a szövegen ott, ahol a kritikai szövegek tőle eltérnek. Elsősorban a keresztény latinitást érvényesítették úgy, hogy a hagyománytiszteletet összhangba hozták a kritikával.” A munka eredményét 1969-77: szentírási kv-enként publikálták. Egy kötetben 1979. IV. 25: mint „editio tipica”-t II. János Pál p. tette közzé, hangsúlyozva, hogy ez legyen a liturgia és lelkipásztori célt szolgáló nemzeti fordítások alapja.” (MKL)
    Az Egyház nem tiltja továbbra sem a régi Vulgáta használatát. Egyik sem áll ellentétben a másikkal.

    -„The Novus Ordo is the ordinary form of the Roman Rite; the Traditional Latin Mass is the extraordinary form. Both are equally valid, and any qualified priest can celebrate either.”(catholicism.about) Úgy a tridenti mint az új mise egyaránt érvényes, bár a régebbi hozzám is közelebb áll. A huszitizmus tanai, az anglikán és lutheránus szertartások bemutatói közel sem hasonlíthatók össze a Novus Ordo érvényével és a szentmisét bemutató papok isteni küldetésével, felszenteltségével. A hívekkel szembeni misézés nem teszi érvénytelenné a szentmisét és elnyerhető kegyelmekből sem von le semmit. Ezt illene tudni egy katolikusnak.

    -Tudatlanságra vagy rosszindulatra vall misébe csent gyalázatos ószövetségi fertelmekről írni és a keresztény vallást izraelita eretnekségnek, misztérium vallások ötvözetének nevezni.

    -Nem látom jelét annak, hogy te valóban egy egyházáért aggódó, igazi katolikus lennél. Az ilyen ugyanis ismeri vallása tanait és nem használ ordenáré kifejezéseket.

    -Én is voltam már olyan templomban, ahol a feszület helyett a feltámadt Krisztus alakja volt felfüggesztve. Ez ellentétes az Egyház gyakorlatával. A templomban a feszületnek kiemelt jelentősége van. Megváltásunkra és Megváltónkra emlékeztet. A szentmiseáldozat valódi áldozatbemutatás. „Hitünk tanítása, hogy a szentmise és a keresztáldozat egy és ugyanazon áldozat. Kettő között csak a külső megjelenésben van különbség, de a belső lényegben teljes azonosság van.”(Dr. Szunyogh Xavér Ferenc)

    -A XIV. stáció nem lett kidobva sem a római sem az általam ismert templomokból.

    -A Vatikán II. nem tévelygés, nem rombolás. Az előző zsinatok határozataira, pápáira, egyházi rendelkezéseire számtalanszor utal. A Vatikán II., mint Egyetemes Zsinat a Szentlélek műve. Tanaiban tévedés nem lehet. Bele- és félremagyarázás viszont annál több.

    -Az Egyház nem dobta félre múltját! Őrzi és él belőle, miközben örökifjú marad. Mi hisszük, hogy a teremtésnek, az életnek, a történelemnek, a fejlődésnek oka, értelme és célja van. Mi Rómához hű katolikusok vagyunk! Tudjuk, hogy az Egyház sziklára épült és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta!

    1. @shield

      „A Vatikán II. nem tévelygés, nem rombolás. Az előző zsinatok határozataira, pápáira, egyházi rendelkezéseire számtalanszor utal. A Vatikán II., mint Egyetemes Zsinat a Szentlélek műve.”

      Hogyan hozza ezt összhangba evvel az írással: „Hogyan befolyásolták a zsidók a II. Vatikáni Zsinat előtt és alatt a katolikus közgondolkodást?”
      Önnek is föltűnik bizonyára, hogy a zsinattal kezdődött a nagy hitbéli erózió, nemcsak a hívek, hanem a klérus körében is.
      Bálint József

    2. Súlyos gondokat okozott ez a Vatican II, hadd ne soroljuk az ellentmondásait…mindenesetre JÉZUST követő katolikusok vagyunk talán inkább ?? Nem Rómát követők…(hogy utaljak itt a néhány teljességgel méltatlan pápára a történelemben). Szerencsére nem a Kasper bíborosok a kizárólagos hatalomgyakorlók az egyházban, még ha most túlzott befolyással is bírnak. Olvasson többet Burke bíborostól, vagy szinte az összes afrikaitól /!/

  13. Helmuth von Moltke néhány dologban tévedett. A háború nem az isteni világrend, hanem a bűn következménye egyik vagy mindkét fél részéről.
    A legnemesebb emberi erények(bátorság, lemondás, kötelességtudat, áldozatkészség) békeidőben ugyanúgy megnyilvánulnak elemi csapások, balesetek, járványok, betegségek, bűnesetek megakadályozása, a mindennapi feladatok, állapotbeli kötelességek hű teljesítése és a gyermekáldás elfogadása alkalmával. „Aki a kicsiben hű, az a nagyban is az. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.” (Lk 16,10)

  14. &admin2!

    Szerintem nem lenne baj, ha nem viccelnéd el az admin komoly és tényekre hivatkozó hozzászólását.

    Az Egyházra szórt rágalmak és hazugságok terjesztése nem új keletű. Ezek cáfolása magától értetődő. A helyes magyarázattal semmi baj. A visszaéléseket soha nem tagadtuk. Azonban csak ebből a szemszögből nézni az Egyház 2000 éves történetét több mint történelemhamisítás.

    Ami Szent Istvánt illeti, joggal vezetett hadat az ellene lázadó, őt trónjáról letaszítani akaró, édesanyja várát ostrom alá vevő Koppány seregével szemben. A pannonhalmi oklevél és a 14. századi krónika szerint Koppány volt a kezdeményező fél, a támadó: „Géza fejedelem halála után Koppány vérfertőző házasságot akart kötni Szent István király anyjával, meg akarta ölni Szent Istvánt, hercegségét pedig saját hatalma alá akarja vetni”. Mindkét kútfő úgy tudja tehát: Koppány arra törekedett, hogy Istvánt a főhatalomtól megfossza, illetve megölje, továbbá hogy maga vegye át az uralmat István hatalmi része felett. Ezt jól szimbolizálja az a terve, hogy feleségül vegye Saroltot.”

  15. Tisztelt József!
    A nagy hitbéli erózió a gőg és/vagy a tudatlanság következménye, de nem a Vatikán II-é. Határozatai ezzel záródnak: „Mindazt, amit e nyilatkozat egészében és részleteiben tartalmaz, helyeselték az Atyák. Mi pedig mindezt a Krisztustól kapott apostoli hatalmunkkal a tisztelendő atyákkal együtt a Szentlélekben jóváhagyjuk, kötelezőként kimondjuk, tekintélyünkkel megerősítjük, és amit a Zsinat alkotott, Isten dicsőségére közzétenni elrendeljük.
    ……
    Én, PÁL, a katolikus Egyház püspöke
    Következnek a Szent Zsinati atyák aláírásai

    Nem kétlem, hogy több irányból próbálták és próbálják befolyásolni a katolikus közgondolkodást, de tévedést így sem tudnak egyetlen egyetemes zsinati dokumentumba sem becsempészni vagy beerőszakolni. Erről a Szentlélek gondoskodik. Mellesleg sem az én hitemet sem más sokakét nem rendítették meg a dokumentumokban foglaltak. A helyes értelmezéshez szükséges ismerni az Egyház 2000 éves tanítását. Ebben lényegi változás nincs. Kor követelte finomítás viszont van.

    Tud-e Ön arról, hogy a II. Vatikáni Zsinat dokumentumai nem megfelelően vannak lefordítva magyarra? Erre annak idején Márton Áron erdélyi püspök atya figyelt fel és növendékeinek ezeket újból lefordította. Érdemes lenne az eredeti latinnal összevetni a magyar nyelvű változtatott változatot.

    A hitbeli erózió a II. Vatikáni Zsinatot jóval megelőző modernizmussal kezdődött. Főbb képviselő ennek az irányzatnak: George Tyrrel S.J. Richard P. McBrian, Henry Bremond S.J., Teilhard de Chardin S.J., Karl Rahner S.J. Ehhez az irányzathoz később többen csatlakoztak zsinatra meghívott és az előkészítő munkálatokban résztvevők közül. Ezen személyek és követőik belső bomlasztó munkájáról, a zsinat félre- és belemagyarázóiról egy kis angol nyelvű booklet is megjelent, amit ajánlok elolvasásra:
    http://www.amazon.com/Christ-Denied-Rev-Paul-Wickens/dp/0895551837

    Ennek egyik fejezetéből idézek:
    „Vatican Council II Misrepresented
    ….There is really no conflict between orthodoxy and Vatican II, although the Modernists were present and brought input to the Council./1/ The problem lies in the fact that the documents of the council have been interpreted by a stable of frisky liberals: Rev. Avery Dulles, S.J. – Very Rev. R.A.F. MacKenzie, S.J. – Rev. C.J. McNaspy, S.J. – Rev. Donald Campion, S.J. – Rev. John Courtney Murray, S.J. – etcetera, etcetera. (See The Documents of Vatican II, With Notes and Comments, by Walter M. Abbot, S.J., General Editor, America Press, New York, N.Y.)
    Consequently, we in America (and in England and Ireland as well) have been besieged with strange notes and strange interpretations on the Council, and most of our bishops have followed these „interpreters” who are in the main tilted left-of center.

    /1/ The decree on Religious Liberty is difficult to understand in the light of catholic teaching, and most catholics seems to be ambiguos.

    1. @shield
      Hitbéli erózió

      Nem akarok replikázni cak a replika kedvéért, de a dolog nem ilyen egyszerű. Lefebvre érsek, illetve az őt követő tradicionalisták többek között azt ostorozzák, hogy a zsinati dokumentumok kétféleképp értelmezhetők: egyrészt a kétezer éves tradíció szellemében, másrészt avval ellentétes módon is. Ajánlom még figyelmébe itt a honlapról a „Nagypénteki könyörgés a zsidókért” c. írást illetve P. Franz Schmidberger: „A II. Vatikáni zsinat időzített bombái” c. írását. Ez több, mint 20 évvel ezelőtt született, de semmit nem vesztett aktualitásából.

      Tény, hogy az erózió már a zsinat előtt elkezdődött. Csakhogy: a zsinat előtt a modernisták szembenálltak a Vatikán kétezer éves tanításával, azóta viszont fordult a kocka: A zsinati egyház keblére ölelte a modernistákat, mindenféle gyanús tanok, eretnekségek polgárjogot nyertek, míg a hagyományhoz ragaszkodók kerültek szembe a Vatikánnal (FSSPX).

      A papi hivatások száma drasztikusan lecsökkent világszerte, a klérus nagy része nyíltan szembeszáll nemhogy a kétezer éves tanítással, de még a mai katekizmussal is. Lásd a német klérus szembenállását az átváltoztatás szövegének (vissza)korrigálásával szemben, illetve az osztrák papok közötti „Mut zum Ungehorsam = Legyünk engedetlenek (a hierarchiával szemben)” mozgalmat. Mindenütt az evilági hatalomhoz történő odadörgölődzést tapasztaljuk. XXIII. Jánostól kezdve Ferenc pápáig minden pápának vannak problémás megnyilatkozásai, a 30 napos I. János Pál pápát kivéve. (Ismerve Luciano bíborosként tett kijelentéseit, föltételezhető, hogy ő is tett volna problémás, túlságosan is liberális megnyilatkozásokat, ha nem hal meg olyan hirtelen.)

      1. Kovács Alexandra

        Ez a könyv nagyon érdekes szerintem, bőven megérne egy cikket, mit gondol erről a Katolikus Egyház ma, és mit kell gondoljanak a hívők.

        http://www.amazon.com/Christ-Denied-Rev-Paul-Wickens/dp/0895551837 https://hu.flatfy.com/

        Egyébként pedig: „A papi hivatások száma drasztikusan lecsökkent világszerte”. Vajon Ferenc pápa felszámolja végre ezt a nevetséges papi cölibátust? Egyből lesznek papok.

        1. Alexandra, nagy tévedésben vagy, és nem csoda, mivel már mindannyiunkat nagyon fertőzött eledellel tápláltak kiskorunktól fogva, hivatalosan. Határozottan állítod, hogy ha feloldják a cölibátust, lesznek papok. Igen, amúgy is nemsokára lesznek jó-szándékú pap helyettesítő laikusok – akolitusok, lelkipásztori kisegítők stb, mert beindult „tömeges” képzésük, még nálunk, Erdélyben is! Pl ötven fős csoportokban, jelenleg éppen Sepsiszentgyörgyön. De mindannyian csak BÉRESEK maradnak, mert csak a felszentelt ÉS CÖLIBÁTUST tudatosan vállaló papok azok AKIK Urunk hiteles NAGYKÖVETEI a világban! Először is, ha nem vagy katolikus, miért érdekel az Egyház véleménye? Ellenben, ha katolikus vagy, és felnőtt, gyakorló, tanúságtevő KRISZTUS KÖVETŐ lennél, de nem vagy, mert pár sorodból világosan felismerhető! – tisztában lennél, hogy miként Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké UGYANAZ, tanítása, Evangéliuma sem változik, ez érvényes a Katolikus Egyházra is az IDŐK VÉGEZETÉIG! Vagyis Urunk Jézus Krisztus második, dicsőséges eljöveteléig! DE, kifejtem röviden ezt a nagybetűs det: máma sajnos a katolikusok többsége futószalagon vált katolikussá. Beleszületett, belekeresztelték, első áldozó lett, bérmálkozott, majd díszes esküvő, végül temetés. És számadásra érkezik halálakor felületes, gyerekes hitbeli és élete folyamán testre szabott kialakított Isten, túlvilág stb ismeretek birtokában, és meglepetésére Pokol a jutalma, örökre. Lásd Dr Gloria Polo Ortiz esetét! Neki megadatott „még egy esély”. Keresd meg tanúságtételét – Akit villámcsapás ért! Megkapod a választ. Isten áldjon + + + !

        2. És még kimaradt a lényeg, más felekezetekben vannak „papok”, még nők is bőven, de hívek egyre kevesebben! A krónikus betegségre, amely napjainkban elfekélyesedett, a felületes kezelés nem megoldás! Egyébként volt, és van megoldás, sőt lesz rendkívüli tavasz a Katolikus Egyházban nemsokára, amikor beteljesedik az Izajás 2, 2 – 5. Marana Tha!

  16. Kedves admin,
    a diagnózis pontos. A fő ok megjelölése viszont téves, félrevezető.
    Nem látom nyomát annak, hogy kitért volna mindarra, amit a Vatikán II. szándékos félreértelmezőiről, az egyetemes zsinat(ok)ról, a Szentlélek és a pápa ezt megerősítő tekintélyéről, ennek súlyáról, a Dokumentumok nem megfelelő hivatalos fordításáról írtam.

    Még Ferenc pápa nyilatkozatait is sokszor felületesen elferdített fordításban teszik közzé. A Novus Ordo magyar és angol fordítása, amit a szentmiséken használnak szintén több helyen pontatlan, hiányos. A felelős egyházi személyeknek korrigálni kellene ezeket.

    Mindkét ajánlott olvasmányt tanulmányoztam.

  17. A „zsinati egyház” kifejezés csúsztatás. Nekünk Római katolikus Egyházunk van, mely részleges és egyetemes zsinatokat tart időnként. Mint írtam, nincs valódi konfliktus a II. V. Zs. és az igazhitűség között. Ezt jól bizonyítja könyvecskéjében Rev.Paul A. Wickens, aki modernizmussal tényleg nem vádolható. Ő is tradíció tisztelő, mint én, Ön és még nagyon sok katolikus anélkül, hogy a X. Piuszos Testvériség önmagában is tovább szakadozott alakulatának zászlaja alá tartozna. Most kit kövessenek a a X. Szent Piusz testvéri társulatának tagjai, hívei? Williamson püspököt vagy Fellay püspököt? http://www.katolikus-honlap.hu/1202/will.htm

    „Mi ez, ha nem bizonyíték arra, hogy Williamson püspök kizárása volt az a „hivatalos közlemény”, ami meggyőzte őket arról, hogy az FSSPX vezetői hajlandók a kiegyezésre? Hogy hajlandók sutba dobni mindazt az elvet, amit képviseltek, még a legutóbbi káptalan végzéseit is, hogy hajlandók mindent elfelejteni, amit több mint 40 éven át tanítottak, hirdettek, követeltek!)” (katolikus-honlap.hu)

    1. Egy szedevakantista honlaptól idézni nem túl bölcs dolog…ami pedig Williamson püspököt illeti, nála is a „mindenható” zsidó világhatalom nyomása jelent meg az FSSPX döntésében. A szentmisével kapcsolatban szerintem sürgősen a valós egyenrangúságot be kell vezetni a katolikus templomok mindegyikében a tradicionális „tridenti” mise és a jelenleg használt között. Kivéve a nagypénteki szertartást, mert abban nem lehet engedni senkinek és semminek a tradíció ellenében.

  18. A jocselekedet.uni.hu portál üzemeltetője vagyok. Láttam óriási problémákkal kell küzdenünk (néhány kommentből látszik is) és épp ezért indítottam el én is az oldalamat. Az emberek egyre butábbak. Elfordultak Istentől, elfordultak a majdnem 2000 éves hagyományoktól. Ökumenizmus néven egyesítik a vallásokat, aminek célja a keresztény hit teljes megölése. Felebarátaink és minden ember lelki üdve forog kockán és a mi dolgunk, akik talán kicsit jobban látunk, hogy vezessük őket Istenhez. Vannak terveim, de akkor egy nagyobb összefogásra lesz szükségünk, elsősorban egy tradicionalista keresztény közösséget kell alapítanunk. Nagyon sok munka lenne valamit elindítani és idő, de én ezt vállalom. Vállalnunk kell akár a vértanúságot is. Alig található már igaz keresztény a földön, aki megtartja az ószövetségi parancsolatokat és olyan meg főképp nincs aki azokkal együtt az újszövetségi szeretet parancsában is munkálkodna. A szeretetet pedig nem érzéssel és szóval, hanem tetteinkkel kell kimutatnunk, azaz jócselekedetekkel, mennyei kincsek gyűjtésével. Közösségünk lelkisége lenne ezért az Ima, cselekvés az utcán (jótettek), közösségi tanítás, Isten ítéletének hirdetése az egyházban, egyházi közösségeknek és más vallásoknak. Ki kell mondanunk, hogy a protestánsok nem keresztények, mivel a hit és jótettek elvet lefaragták csak a hitre, kereszténynek pedig csak azokat mondhatjuk, akik Jézus tetteit viszik végbe. A szentírás szerint az ördögök is hisznek Jézusban és Istenben.
    Vissza kell szerezni templomainkat és papjainkat, híveinket. Az emberek lelkét vissza kell szereznünk az Istennek, a szentléleknek, hogy a szeretet parancsa éljen bennük. A bosszú helyett képviseljék az ellenség szeretetet a megbocsájtást. Tegyenek jót ellenségeikkel, olyanokkal aki azt nem viszonozzák. Feszítsék keresztre testüket, önmagukat és éljenek lelkileg másokért. A kereszténységnek ez a lényege és a kereszt jelképnek is ez az értelme. A gazdagok segítség a szegényeket stb. Oldalamon mindezekről írok és tisztában vagyok azzal is, hogy mi folyik a mai világban és hogy jutottunk el idáig. A nem Isten hívőknek üzenem; ha tiszta szívű vagy, aki ezt olvasod, egy üzenetem van számodra, ne azokkal törődj, hogy miben kell hinned, hogy ki teremtette ezt a világot és hogy hogy élnek a papok, hogy milyen bűnei vannak a Vatikánnak és az egyháznak, hanem kezd el olvasni az Újszövetséget és gondolkozz el, hogy mit mond neked az egész. Cselekedd meg ami benne van, tegyél jót ember társaiddal, ne állj bosszút azon aki vétkezett ellened, hanem szeresd tegyél jót vele. Ha kér valaki tőled adj neki. Tetteidért, ne követelj jutalmat, mert majd a mennyei atyád megjutalmaz. Azt cselekedd az emberekkel, amit szeretnél, hogy veled tegyenek, ha ezeket alázattal teszed, Jézus hitében akkor meg lesz a Jutalmad. Adósságot ne követelj vissza. Ha így élsz mennyei kincseket gyűjtesz és meg lesz a jutalmad. Ha meg a bosszú szerint, akkor csak problémád lesz az életben is és el is kárhozol, mivel elítélted Isten parancsait, ezért ő is elfog ítélni téged.

    http://jocselekedet.uni.hu/
    http://cseli.uw.hu/

  19. Csak igy tovabb ! Remelem egyre hallhatobb lesz az On oldala a web vilagaban…

  20. Szaga-nak üzenem, hogy a végezze már el a valószínűségi számítását annak, hogy a minden élőlényt felépítő DNS lánc variációinak a véletlen és fejlődés közbeni kialakulásának mennyi a valószínűsége. És ehhez vegye hozzá még az emberi léleknek a spontán kialakulását és egyesülését a fizikai testtel. Ha megvan a végeredmény, akkor közzé tehetné akár ezen az oldalon is.
    Apologéta

  21. Egy újabb szélsőséges nézeteket valló, vallási fanatista, evolúciótagadó honlap? Kedves Bálint József! Ön nem nézett szét eléggé az interneten, rengeteg ehhez hasonló agyrém található a világhálón.

    1. Az evolucionisták tipikus reakciója. Nulla ellenérv, ezért marad a sárdobálás, mocskolás. A honlap abszolút nem szélsőséges, inkább középutas realistának mondanám, persze terméseztesen hívő katolikus keresztény alapokon. Arról a csekélységről már nem is beszélve, hogy a honlapnak nem központi témája az evolúció. És a mantra: minden tudományos érvre nyitottak vagyunk, és ígérjük, hogy igyekszünk rá tudományos színvonalon válaszolni, illetve ha a közöltek meggyőzőek, akkor azt elfogadni.

  22. Felvilágosítom a „Bulányi György atya” néven kommentelőt, hogy az igazi Bulányi György atya 2010. június 6-án elhunyt. Így ízetlen dolog az ő nevében írogatni.
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Bul%C3%A1nyi_Gy%C3%B6rgy

  23. Olyan fórumot kerestem, ahol létrejöhet az a párbeszéd, amit annyira ellenez írásaiban.
    Furcsa módon a „Google” az Önök oldalát adta ki.

    Kár, hogy annyira elzárkóznak a dologtól, de gyűlöletet szítani nem kéne.
    Van abban valami különös, hogy mind különbözőek vagyunk és más dolgokban hiszünk. Ez azonban nem határoz meg minket, mint embereket – jók vagy rosszak vagyunk-e? Azt, hogy kinek van úgymond igaza (keresztény, zsidó, muszlim, buddhista…), azt majd kiderül a földi életünk után.

    De fontos ez a különbözőség annyira, hogy egymást bíráljuk? Szerintem nem. Teljesen mindegy, hogy szombaton vagy vasárnap tiszteli meg az ember az Úr napját, csak az Ó- vagy mind az Ó és Újszövetséget, esetleg egyiket sem olvassa/ismeri.
    A fontos az, hogy igaz ember maradjon, embertársait ne bántsa – betartsa a 10 parancsolatot.

    Sok jót kívánok Önnek !

    Egy nem keresztény

    1. Kedves Sára,

      sajnálom, ha a lapomat gyűlöletszításnak tekinti. Biztosíthatom, semmi sem áll távolabb tőlem, mint gyűlölet szítása.
      Bírálni viszont kénytelen vagyok egyes jelenségeket. Nem a bírálatért önmagában, hanem a bírált jelenségek szenvedő alanyai miatt, hogy azokat még egyszer ne szenvedjék el.
      Abban Önnek igaza van, hogy minden vallás tagjai között vannak jó és rossz emberek. Pl. a keresztények közt az a jó, aki követi a saját vallást, a muszlimok közt az, aki a saját vallásával szembemenve jó. Pakisztánban teljesen konform a vallással annak a rokonnak följelentése, aki keresztény hitre tért. A följelentő ilyenkor megkapja a kivégzett rokon földbirtokát. A muszlimok közt az a jó, aki halálra juttathatná a rokont, de nem teszi meg.
      Mit szól egyébként a hírhedt aktuális szudáni esethez? Nyolc hónapos terhes keresztény asszonyt fognak kivégezni, amint megszülte kisbabáját, mert úgymond keresztény hitre tért. Jó a muszlim vallás? Nem. Vannak jó emberek a muszlimok között? Igen, pl. akik a saját vallásukkal szembemenve próbálják ennek a nőnek az életét megmenteni.
      Ugyanígy, a talmudista zsidók közt az a jó, aki respektálja a keresztényt, muszlimot, nem nevezi sikszának a nemzsidó nőket, elhatárolódik Ovadia rabbi elhíresült kijelentéseitől, a talmudista értelmezéssel szemben felebarátnak tekinti a nemzsidót is. Az a talmudista zsidó, aki állatoknak, alsóbbrendűnek tekinti a nemzsidót, az nem jó ember.
      Katolikus keresztény hitünk szerint Jézus Krisztus megváltó műve minden emberre vonatkozott. Jézus, az emberré lett Istenfia kereszthalála eredményeképp mindenki hivatalos az örök boldogságba.
      Azonban: Ezen megváltó cselekedeten kívül más megváltás nem létezik az ember számára. Jézus mellett, Jézuson kívül vagy Jézus ellen nem üdvözülhet az ember. Természetesen, aki soha nem hallott róla, vagy saját értelmének kinyílása előtt meghalt, azt másképp ítéli meg az Isten.
      Most kapásból rávághatnám, nem fontos, hogy milyen napon imádja az ember az Urat. De mint a fönti példák mutatják, akik nem vasárnap tisztelik, azok olyan vallásúak, hogy vallásuk elég sok disznóságot megenged.
      Avval egyetértek, hogy a Tízparancsolat betartása fontos volna, és hogy ne bántsuk egymást. Sajnos azt látom, ebben a nemkeresztényeknek van elsősorban lemaradásuk. Egyre föl szeretném még hívni a figyelmet: a keresztény kultúrkörben az elmúlt 2-3 évszázadban rendkívüli mértékben elterjedt az ateizmus. Tehát az ilyen ateisták cselekedeteit ne a keresztényeknek rója föl.
      És még egy: A pokol, Lucifer, létező dolgok. Lucifer az első volt az angyalok között, a mennyből taszíttatott le örökre. Ezért minden eszközzel azon mesterkedik, hogy megakadályozza az egyes emberek üdvözülését. És mivel az üdvösség legbiztosabb útja a Katolikus Egyház, mindent meg fog tenni, hogy ez ellen harcoljon, ettől térítse el az embereket.
      Jókívánságait köszönöm, és hasonló jókat kívánok

      Bálint József

  24. Válasza első felével természetesen egyetértek.
    Azonban nem gondolom, hogy a saját vagy barátaim, ismerőseim üdvözülését befolyásolja az, hogy én kit vagy mely tanokat fogadok el vezetőmként.
    Az, hogy pl magam vagy akárki szombaton imádja az Urat, az nem jelenti azt, hogy vallása elég sok disznóságot megenged. (Direkt és átvitt értelemben sem :))
    Egyszerűen hitünk különbözik.
    Írásommal nem szerettem volna semmit sem felróni a keresztényeknek! Rengeteg keresztény barátom, ismerősöm van, soha semmi bajom sem volt semelyik adott valláscsoporttal (amennyiben az nem fordult szélsőségekbe).
    Én mindig úgy gondoltam, hogy mindannyian ugyanarra a hegyre mászunk, csupán a felvezető utunk különbözik.
    Az ateistákért meg imádkozunk majd mindketten! 🙂
    Üdvözlettel :
    Sára

    1. „Nem gondolom, hogy a saját vagy barátaim, ismerőseim üdvözülését befolyásolja az, hogy én kit vagy mely tanokat fogadok el vezetőmként.”
      De igen, pontosan az befolyásolja. Ha olyan ideológiát fogadok el, amely a másikat alacsonyabbrendűnek tekinti, megengedi annak kisemmizését, akkor nagyon könnyen elkárhozhatok.
      Még egyszer: Üdvözülhet valaki a más ideológiában is, de sohasem a más ideológiából, hanem mindig az ellen, csakis és kizárólag a kereszténységből. Mint már említettem példámat arról, hogy egy muszlim sohasem üdvözülhet muszlim hitéből, hanem csakis és kizárólag annak ellenére, ha pl. keresztény erényeket gyakorol. Érvényes ez hindura, zsidóra, buddhistára, stb.
      Logikai kapcsolat nincs aközött, hogy valaki szombaton imádja az Urat, és vallása sok disznóságot megenged, de a gyakorlat azt mutatja, hogy akik szombaton imádják az Urat, azok vallása felsőbbrendűnek tekinti a zsidóságot, és elég furcsa dolgokat tudnak levezetni a Tórából. Lásd a 2010-es jeruzsálemi konferenciát a Tóra értelmezéséről, amely szerint a Tóra megengedi a gojok megölését, asszonyokét, gyerekekét is.
      És korunkban nagyon divatos ez, hogy különböző utak is elvezethetnek az üdvösségre, Istenhez. Még katolikus berkekben is nagyon népszerű a következő vicc:
      „Meghal egy buddhista, felmegy a Mennyországba. Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki: – Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 6-os szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
      Elmegy nagy csendben a buddhista. Megérkezik a Mennyországba egy mohamedán, Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki: – Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 9-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
      Elmegy nagy csendben a mohamedán. Megérkezik a Mennyországba egy sintoista, Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki: – Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 4-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
      Elmegy nagy csendben a sintoista.
      Megérkezik egy zsidó vallású a Mennyországba. Szent Péter elé kerül, aki azt mondja neki: – Nagyon jó ember voltál a Földön, menj a 11-es szobába, de nagyon vigyázz, a 8. szoba előtt nagyon nagy csendben menj el.
      No, a zsidó vallású ember nem rest, megkérdezi: – Miért kell nekem a 8. szoba előtt olyan nagy csendben elmennem? – Hát csak azért, mert ott vannak a római katolikusok és ők azt hiszik, hogy egyedül vannak itt.”

      Hát fájdalom, ebben én korunk divatos eszméivel szemben nem vagyok partner. Hitem, hogy egy útja van az üdvösségnek, Jézus Krisztus. Neki adatott minden hatalom a Mennyben és Földön. (Mt 28,18) Ő az Út, az Igazság, és az Élet, senki sem juthat az Atyához, csak általa. (Ján 14,6)
      És én ezt akkor is vallom, ha Ferenc pápa(?) azt mondja, hogy csak az a fontos, hogy az ember a lelkiismeretére hallgasson. Nem akarok most ebbe belemenni, de ez egy bődületes marhaság. A lelkiismeretre való hivatkozás Hitlertől Pol Potig mindenkit igazol.
      Hogy végső soron ki üdvözül, ez természetesen az Atyának van fenntartva, én csak saját gondolataimat írom le, bibliai alapokon, a katolikus tanítás szerint.

      1. Vásárhelyi Judit

        Ferenc pápa arra utalt, hogy a lelkünk legmélyén Isten arcát látjuk, ő van jelen bennünk. A személyünket, az énünket ő teremtette foganásunk pillanatában.
        Mi minden történik e pillanat után, felsorolhatatlan. Ezért a lelkiismeretet, az utat Isten arcához tisztán kell tartani, neveléssel, tanulással, és igen, erénygyakorlatokkal, hogy meghalljuk amikor szól, figyelmeztet. Isten beszélő Isten. A szentírásban Fiában jézus Krisztusban, a történelemben, a természetben, életünk eseményeiben, szülők, tanárok, plébániai közösségekben beszél hozzánk. De nemcsak beszél hanem a szentmisében, az Oltáriszentségben a szentségekben jelen van, nemcsak ott van, hanem oda adja magát mondhatnám kényünkre-kedvünkre. Ezért nevetséges, amikor az egyházat vádolják a történelem és az egyes emberek bűneiért. A bűnöket említem és nem azt amikor egy közösség, egy ország és az ember kénytelen védekezni, amihez joga van.

    2. Ugyan vallásaink alapvetően különböznek, ezért jó sokat kell tanulmányoznunk a másikét, azzal egyetértek, hogy földi életünk UTÁN lelünk rá a miértekre…

  25. Soha nem egyezhetünk teljesen más vallásúakkal, még ha népszerű is azt gondolni, hogy a hegyre több út vezet fel. Nem zárom ki, hogy közösen tehetünk ettől függetlenül a közjóért, a békéért, de alapvetéseinket természetesen nem adhatjuk fel, ez a legfőbb baj a modernizmus megjelenése, vagy ha tetszik a furcsa/../ zsinat óta. Zsidó honfitársunkkal, Sárával szeretetben-tiszteletben élhetünk egymás mellett, viszont vallásunk legfontosabb alapvetését, Jézus vegytiszta tanítását nem adhatjuk fel sem az ő, sem senki kívánságára…Valóban, halálunk után minden részletre is fény derül..:)

  26. Dicsőség Jézus Krisztusnak !

    Nem rég találtam az önök oldalára és örömmel látom, hogy vannak akik megfelelő katolikus kiállással írnak, hogy másokat tájékoztassanak . Ez a feladat amire vállalkoztak, keresztény oldalak között tényleg ritka, mert nem sokan ismerik fel a keresztény helytállás fontosságát.
    Én is hasonló indíttatásból kezdtem a blogom, hogy megfelelően mutassak be dolgokat.

    http://flagellans.blogspot.hu/

    Kívánok sok sikert a szolgálatukhoz.

  27. Halihó!

    A provokátort csak a Jó Isten tudja meggyőzni.
    Olyan, mint a bal lator, okoskodik, kötözködik,
    más szemében keresí a szálkát, hazug.

    /Már ezt is kár volt írni róla./
    Akinek nem inge, ne vegye magára…

    Üdv!

  28. Nagyon remek oldal, és valóban hiánypótló. Sajnos jelenkorunkban nagyon sokan, akik valamiképpen is katolikusnak vallják magukat, sajnos nem az eredeti, tiszta, teológiailag levezetett, a szenthagyománnyal és a szentírással összhangban lévő szemléletmódokat részesítik előnyben, hanem jelenkorunk ördögi ateista-materialista szemléletmódjait. És ezen „modern” elképzeléseket próbálják mintegy összepároztatni a szent tanítással. Sajnos ez a probléma jelen korunkban nagyon benne van az egyházban, mind a világiak, mind a papok, szerzetesek, de még a püspökök közösségében is. Ennek egy sajnálatos és végletekig káros eleme példának okáért az evolució elméletek közül egynek egynek sajátosan vallási elemekkel átszőtt kombinációjának torz tisztelete, a technikai haladás istenítése, a világi tudományok istenítése. Szinte alig van katolikus, aki kimeri mondani, hogy a technikai civilizáció ilyen rohamos és világpusztító „fejlődése” csak azért jöhet létre, mert az ember istene a világ lett és benne keresi boldogulását. Nem kellék a világ már a katolikus úthoz, nem híd az Istenhez, hanem szálláshely. Így a fejlődésnek nevezett dolog igazából zuhanás. Őrült zuhanás az anyag, anyagiasság mélyére…… Aminek a zsoldja a lélek halála. A test és a világ szeretetre és tiszteletre méltó. De csak mint teremtmény, és mint eszköz Isten felé vezető úton. Sajnálom hogy sok modern eltévelyedett elme ezt ma nem érti. Üdvözlettel egy sok év buddhista praxisból megtért keresztény, aki sosem tudja eléggé megköszönni az Úrnak,hogy rávezette őt az Ő útjára, aminek tanítását az egy szent Katolikus Anyaszentegyház képviseli és foglalja magában.

    1. Mondhatom ott a pont !

  29. http://katolikus-honlap.hu/1402/montini-villa.htm

    http://katolikus-honlap.hu/1402/holzer.htm

    http://katolikus-honlap.hu/1402/myrad-montini.htm

    Kérem ezeket a tanulmányokat elolvasni, aki ugyanis a II. Vatikáni zsinatot helyesnek tartja és azokat a cselekedeteket, amiket azután végbevittek(pl. szembemiséző oltár, kézbeáldozás nincs is leírva annak a zsinatnak a dokumentumaiban; vagy például Magyarországon a novus ordo misekönyveiben a kánon alatt nem egyszer van benne a misekönyvben a pap részére a megjegyzés, hogy [nép felé fordulva], ami jelzi, hogy a főoltárnál lévő pap addig a szövegrészig odafordul a nép felé, aztán vissza. Szóval nincs szó sem „szembemisézésről”, sem „kézbeáldozásról”.

    Aki pedig többet szeretne tudni a dologról bőven olvashat több nyelven Padre Luigi Villa könyveiben az interneten. Őt bízta meg XII. Pius pápa, hogy a szabadkőművesekkel vegye fel a harcot és három bíboros atyát is adott mellé, hogy őrizzék őt és segítsék munkáját. Könyveiben leleplez mindent. 2012-ben hunyt el. Fenti linkeken, miket a hozzászólásban írtam szintén van részlet az ő művéből. Ezt mind elhallgatja a katolikus sajtó és minden katolikus püspök és a bíboros. Én római katolikus vagyok, abban az értelemben ami XII. Piusig történt az egyházban, hiszem és vallom mindazt amit őelőtte ránk hagytak.

    1. Kedves Gábor,

      „Padre Luigi Villa könyvei az interneten”
      Tudna erről linkeket küldeni?

      BJ

  30. Tisztelt admin!

    Én ezen a linken találtam rá. http://padrepioandchiesaviva.com/

  31. T. Admin!

    A Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár címe rosszul van megadva. Helyesen http://www.ppek.hu!

    1. Köszönöm! Frissítettem.
      BJ

  32. TISZTELT HÖLGYEK ÉS URAK !

    IDÉZEK AZ „ÚJSZÖVETSÉGBŐL” :

    „IZRAEL fiaiért övék az istenfiúság a dicsőség a szövetségek a törvényadás…” (Pál Róm. 9/4)
    PÁL APOSTOL MEGHAMISÍTJA AZ EVANGÉLIUMOT MERT A ZSIDÓ TÖRVÉNYEK (szövetség) ANTIKERESZTÉNNYÉ TESZIK A KERESZTÉNYT !(János evang. 8/31-49)

    AKI MÓZES TÖRVÉNYEIT ÉS SZÖVETSÉGÉT (SZELLEMISÉGÉT) VALLJA AZ NEM LEHET KERESZTÉNY, MERT MÓZES ISTENÉT EGY TERRORISTA BŰNÖZŐRŐL MINTÁZTA MEG ! LÁSD MÓZES V. KÖNYVÉT A : 6/10, 7/16, 12/2, 13/7, 15/6, 20/16, 23/20, 28/10 PARANCSOKAT. EZÉRT MÓZES ISTENE RELATÍV LETT !!!

    JÉZUS SZERINT ISTEN SEMMILYEN EMBERI BŰNT NEM KÖZVETÍTHET !(nincs eredendő bűn) – „nem lehet jó az a fa mely rossz gyümölcsöt hoz ..”(Jézus)

    Ez azt jelenti hogy a keresztény nemzeteket nem Mózes ószövetsége csak az evangélium HUMANIZMUSA köti össze ! Vagyis Isten – és Jézus – nem lehet zsidó !

    A BIBLIÁT „TÓRÁTLANÍTANI” KELL !VAGYIS A KERESZTÉNYSÉGET VISSZA KELL REFORMÁLNI ZSIDÓMENTESRE ! AKKOR LESZ MAJD SZEBB JÖVŐ ! MAGYAR BIBLIÁBA MAGYAR TÖRTÉNELMET – (NÉMETBE NÉMETET) -ÉS KULTÚRÁT KELL TENNI !

    1. Tisztelt Facsi!

      Önnek, és az Önhöz hasonló embereknek kár a Szentírást a kezébe venni. Önök ugyanis úgy járnak el, hogy ami tetszik, azt elfogadják, ami pedig nem, arra azt mondják, hogy hamisítás. Jelen esetben Ön hitelesnek fogadja el János evangéliumát (8,31-49), és hamisításnak Pál szavait (Róm 9,4-5). Tud valami normális magyarázatot arra, miért hiteles az egyik, miért hamisítás a másik???

      A másik hiba Önöknél:
      Nem követik azt az aranyszabályt, hogy ha találkoznak egy bizonyos állítással, akkor vegyék a fáradságot, és

      a, tovább olvassák a bibliát,
      b, megkeressék a bibliának egyéb kijelentéseit az adott témával kapcsolatban.
      Igen hasznos továbbá megkeresni a vonatkozó helyek katolikus bibliamagyarázatait, de csakis a II. Vatikáni Zsinat előtti bibliából.

      Nézzük meg az Ön konkrét esetét:
      Mit is állít itt Pál?

      a, „Övék az istenfiúság”
      Ez nem jelent se többet, se kevesebbet, mint azt, hogy Jézus (Isten Fia) test szerint a zsidó népből származott. Ha Ön ezt esetleg kétségbe vonja:
      Nincs kedvem ismételni magamat, ezért javaslom, olvassa el Istvánnal folytatott diskurzusomat a „Levél Székely János Püspök Úr részére” c. íráshoz fűzött megjegyzések között. Vegye a fáradságot, és látogassa meg az ott belinkelt oldalakat is.
      Jelenti ez a kijelentés továbbá, hogy Isten az Ószövetségben fiaivá fogadta a zsidóságot.

      b, „övék a dicsőség”
      Tudniillik annak a dicsősége, hogy az ő népüket választotta ki Isten, hogy megtestesüljön.
      Utal továbbá ez a kijelentés arra, hogy Isten dicsősége ott volt velük a frigyládában és a templomban.

      c, „övék a szövetségek”
      melyeket Isten Ábrahámmal, Izsákkal, Jákobbal, Mózessel és az egész néppel kötött. Ezek a szövetségek, mint tudjuk, időlegesek voltak, és előképei az ÚJ, ÖRÖK ÉS UNIVERZÁLIS, AZAZ MINDEN NÉPRE ÉS MINDEN EMBERRE KITERJEDŐ, (azaz mindenkinek felkínált) szövetségnek.

      d, „övék a törvényadás”
      Isten törvényét ők kapták meg a Sinai hegyen.

      e, „övék az istentisztelet”
      Ez csupáncsak az Ószövetségben érvényes egyedül igaz istentiszteletre vonatkozik.

      f, „övék az ígéretek”
      A Messiásra vonatkozó ígéreteket ők kapták.

      g, „övék az atyák”
      Azaz a zsidó népből származnak az Ószövetség atyái, Ábrahám, Izsák, Jákob, a 12 pátriárka.
      És itt jön az, amire nagyon szeretném fölhívni a magukfajta keresztények figyelmét:
      „nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik, s nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő leszármazottai. Csupán „Izsák leszármazottjait hívják utódoknak.” Más szóval: nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekeit nevezik utódnak.” (Róm 9,6-8)

      Abban igazat adok Önnek, hogy nem lehet keresztény, és Istennek tetsző sem, aki ma Mózesre hivatkozik. Hiszen Mózesnél nagyon sok időleges, csak az adott korban érvényes parancs és szabály van. Evvel kapcsolatban ajánlom
      „Töltsd be rajtuk az átkot…” c. írásom elolvasását. És húzza alá százszor is az Újszövetségből Jézusnak az Ószövetség időlegességére vonatkozó szavait:
      „A törvény és próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed, és senki se juthat el oda erőfeszítés nélkül.” (Lk 16.17)

      Nézzük ezek után Mózes V. könyvének egyes kijelentéseit:

      „Ha majd az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, amelyet atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak esküvel ígért, abba az országba, ahol szép, nagy városok vannak, amelyeket nem te építettél…” (6, 10-20)
      Ha egyszer Isten nekik ígérte azt a Földet, akkor mit tehetünk mi? Hangsúlyozom természetesen, itt az Ószövetségben vagyunk, amely ma már nem érvényes.
      „Ember, ki vagy te, hogy vitába szállsz az Istennel? Vajon megkérdi-e az anyag megmunkálóját: Miért csináltál ilyennek?” (Róm 9.20)

      „Minden népet, amelyet az Úr, a te Istened kiszolgáltat neked, pusztíts el, ne kíméld őket együttérzőn, s ne imádd isteneiket, mert ez csapda volna számodra!” (MTörv 7.16)
      Pontosan erről szól „Töltsd be rajtuk az átkot…” c. írásom.

      „Azokat a helyeket, ahol a népek, amelyeket nemsokára kiűztök, isteneiket imádták, mind romboljátok le a földig, a magas hegyeken, a dombokon és a zöldellő fák tövében.” (MTörv 12.2)
      „Ha testvéred – apádnak fia vagy anyádnak fia -, fiad vagy lányod, szívből szeretett feleséged vagy legbensőbb barátod titokban el akar csábítani, mondván: menjünk, szolgáljunk más isteneknek – olyanoknak, akiket sem te nem ismersz, sem atyáid nem ismertek, azoknak a népeknek az isteneik közül valók, akik körülöttetek élnek, a közelben, vagy a messze távolban a föld egyik szélétől a másikig;
      ne engedj neki, s ne hallgass rá, s ne is szánd meg, ne kíméld és ne takargasd vétkét, hanem mindenképpen meg kell ölnöd. Először te emelj rá kezet, aztán az egész nép.”
      (MTörv 13.7-10)
      Úgy az Ó-, mint az Újszövetségen végigvonul: Isten az egyedül létező Istenként nyilvánítja ki magát. Nem tűri meg hamis istenek és bálványok tiszteletét. Ha a mai magyarság csak egy morzsányit befogadna ebből, hogy nem tisztelünk hamis isteneket, bálványokat… hát arany világ volna itt. Igenis azt mondom, a mai magyarság is tanuhatna az Ószövetségből. csak értő módon, a katolikus egyház (zsinat előtti) útmutatása alapján kellene azt olvasni és befogadni.

      „Az Úr, a te Istened megáld téged, amint megígérte, úgyhogy minden népnek kölcsönözhetsz, neked azonban nem kell kölcsönt kérned, így számos népen uralkodhatsz, ők azonban nem uralkodhatnak rajtad.” (MTörv 15.6)

      Természetesen ezek is időleges ígéretek voltak. Tartsuk szem előtt: Az Ószövetség EGYETLEN célja a Megváltó jövetelének előkészítése, és annak világba bocsátása volt. Másrészt az Ószövetség előképe az EGY, SZENT és KATOLIKUS Anyaszentegyháznak, melybe minden ember hivatalos, és amely az üdvösség egyetlen záloga.

      „E népek városaiban, amelyeket az Úr, a te Istened örökségül ad neked, egyetlen lelket se hagyj életben.
      Rajtuk töltsd be az átkot mindenképpen, a hetitákon, amoritákon, kánaániakon, perizitákon, hivvitákon és jebuzitákon, ahogy az Úr, a te Istened parancsolta,”
      (MTörv 20.16-17)
      Lásd „Töltsd be rajtuk az átkot…” c. írásomat.

      „Testvérednek ne adj kamatra sem pénzt, sem élelmet, sem egyebet, amit kamatra szokás kölcsönözni.
      Az idegentől kérhetsz kamatot, de testvéredtől ne fogadj el kamatot, s az Úr, a te Istened megáldja kezed minden munkáját azon a földön, amelyre bevonulsz, hogy birtokodba vedd.”
      (MTörv 23.20-21)
      Szintén időleges rendelkezés.
      Egyrészt figyelmeztet ez a vers bennünket, magyarokat is arra, hogy sokkal könnyebb volna az életünk, ha mi is különleges figyelemmel fordulnánk nemzettestvéreink felé. Most mondjam, hogy milyen pofonokat kapok nap mint nap honfitársaimtól? Másrészt figyyelmeztet arra is, óvakodjunk azoktól, akik még ma is ennek az érvényét vesztett rendelkezésnek a szellemében élnek (Talmud-zsidók).
      Harmadrészt felhívja arra is a figyelmet, hogy a kamatmentes, gondtalan nemzeti fejlődés egyetlen záloga a hagyományos katolikus hithez való ragaszkodás nemzeti szinten. Ahol erős a katolikus vallás nemzeti szinten, ott nincs kamatrabszolgaság, hitelfölvétel a zsidó bankoktól.

      „A föld népei mind látják majd, hogy te az Úr nevét viseled és félni fognak tőled. Az Úr pedig bőséget ad minden jóban, méhed gyümölcsében, jószágod ivadékában és földed termésében, azon a földön, amelyet az Úr esküvel ígért atyáidnak.” (MTörv 28.10-11)
      Isten ma is áldást kínál minden népnek. Sajnos olyan mai világunk, hogy sem Isten, sem áldás, sem nemzet, sem örök élet nem érdekel bennünket. Csak a pillanatnyi saját előny lebeg szemünk előtt. Meg is van az eredménye. Csak nem kellene Istent, a zsidókat, meg mit tudom én még kit saját bűneinkért felelőssé tenni.

      Természetesen Isten nem közvetít semmiféle bűnt, de nem is mond ilyet Jézus.
      Az áteredő (eredendő, eredeti) bűn tanítása katolikus dogma. Aki ezt nem hiszi, nem lehet katolikus. Aki ezt tagadja, az a keresztség szükségességét is tagadja.
      További részleteket kérem a megfelelő dogmatikai tankönyvekben, ill. a „Katolikus hitvédelem” honlapon megkeresni.
      Természetesen ez nem áll ellentmondásban Jézusnak a jó és rossz fáról mondott hasonlatával.

      Isten természetesen nem lehet zsidó. Isten Fia úgyszintén nem, csupáncsak arról van szó, hogy ebbe a nemzetbe született bele.
      Aki azt mondja, hogy a bibliát tórátlanítani kell, az azt is mondja, hogy a bibliából ki kell venni Jézust.

      „Fürkészitek az Írásokat, mert azt hiszitek, hogy örök életet találtok bennük. Bár éppen rólam tanúskodnak, mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.
      Dicsőítést nem fogadok el az emberektől. Ismerlek benneteket, nincs meg bennetek az Isten szeretete. Atyám nevében jöttem, s nem fogadtatok el. De ha valaki a maga nevében jönne, azt elfogadnátok.
      Hogyan is hihetnétek, amikor egymást dicsőítitek, de azt a dicsőséget, amely az Istentől való, nem keresitek?
      Ne gondoljátok, hogy vádolni foglak benneteket az Atya előtt. Maga Mózes a vádlótok, akiben reméltek. Mert ha Mózesnek hinnétek, nekem is hinnétek.
      Mert hisz rólam írt.”
      (Jn 5.39-46)

      „A KERESZTÉNYSÉGET VISSZA KELL REFORMÁLNI ZSIDÓMENTESRE.”
      Ezt olyan szinten lehet csak elfogadni, hogy véget kell vetni a zsidók előtti (II. Vatikáni Zsinat óta elterjedt) hajlongásnak, és vissza kell térni a korábbi bibliai gyökerű antijudaizmushoz.

      Bálint József

  33. (…)A keresztény embernek tudnia kell, hogy a New Age sokarcú, zavaros áramlat, melynek megnyilvánulásai sokszor megtévesztően hasonlítanak a kereszténységhez (pl. New Age-es „imacsoportok”). Óvatosan kell megközelítenünk. Egy-egy jelenségének elbírálásánál nagyon fontos, hogy felismerjük, jelen van-e benne a hiteles keresztény tanítás és lelkiség, vagy nincs. Ehhez érdemes még jobban megismernünk hitünk tanítását, elsősorban a Katolikus Egyház Katekizmusát – javasolja a dokumentum.(…)
    http://www.magyarkurir.hu/hirek/new-age-es-globalis-etika-nagy-szemfenyvesztes
    továbbá…
    http://antiszekta.gportal.hu/
    http://www.magyarkurir.hu/hirek/az-eszrevetlenuel-lopakodo-uj-globalis-etika
    http://www.depositum.hu/
    http://www.karizmatikus.hu/

  34. Nem hiába az Újszövetség…mert az
    Ószövetségben Isten egy népre bízta Istenségének terjesztését, az Egyistenhit fogalmát, a politeista, pogány népek törzsek között, a tízparancsolatra építve.
    Ha a zsidók teljesítik ezt a feladatot, akkor ma már nincs se muszlim, sem buddhista stb…de még keresztény sem. Hiszen azon tízparancsolaton élnénk az egész világon, a „zsidó” hit alapján. Pogány születésűként is…
    De, nem teljesítették a tízparancsolat egyik parancsát sem…ezért volt szükség Jézus Krisztus, sajátjaik közül való felmutatására, és áldozatára!
    Mert az
    Újszövetség már egyéni üdvösségre ad lehetőséget,
    a katolikus Egyháza által, amit Krisztus alapított. Aki nem hiszi, az már megint csak az Ószövetségben bízik, pedig az már a szétszóratásban él…
    Gal 6.3
    Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja.
    Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé.
    Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia.
    Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény.

  35. Facsi!! Reformálni?? Mit????????? Nincs református egyház?? Akkor mit is akarsz? Mert Krisztus a katolikus Egyházat alapította…igaz kétezer éve, és él a mai napig, az olyan gyökerét veszített Istentagadók ellenére is mint Te vagy…vagy a reformátusok, és a többi eretnek a kétezer évünk alatt.
    Csak hogy tudd…kétféle keresztény van…más nincs!
    Pogány keresztények
    voltaképpen mindazok, akik pogány vallásból tértek át a keresztény vallásra; szorosabb értelemben azokat nevezték így, akik Pál apostol korában s az utána következő évtizedekben cserélték fel előbbi pogány vallásukat Krisztus tudományával s akik határozott különbséget tettek a zsidóság és kereszténység között, azért vonakodtak magukra nézve a mózesi törvényeket kötelezőkül elismerni;
    mig ellenben a zsidók közül áttértek, az u. n.
    zsidó-keresztények, csak azokat akarták keresztény társaikul elismerni, akik magukat, ha a pogányságból tértek is át, körülmetéltetik, a tisztátalan állatok húsának élvezésétől tartózkodnak. E miatt Antiókiában is versengés fejlődött ki a kétféle keresztények között, a vitakérdést az első jeruzsálemi gyűlés elé vitték (Cselek. 15. fejezet). A II. sz.-ban már a P. nagy többségben voltak a zsidó-keresztények felett, azért ezek vagy kénytelenek voltak azokkal összeolvadni, vagy mint külön felekezet az egyházközösségből kilépni. L. Ebioniták és Nazarénusok.

    (…) Azt, hogy ez mit jelent, István király Ádám és a zsidó nép példájával szemlélteti, csakúgy, mint a nyolcszáz évvel korábban élt és alkotott Tertullianus, aki a zsidókról szóló értekezésében írt arról, hogy „mivel Ádám és a zsidók nem engedelmeskedtek Istennek, azért Isten elvetette őket, Ádámot kivetette a paradicsomból, a zsidók templomát pedig leromboltatta, őket magukat pedig szétszórta a világban, s bár ők voltak a választott nép, helyettük a pogányokat hívta meg az üdvösségre.”
    http://www.magyarkurir.hu/hirek/adamik-tamas-sanctissima-religio

  36. Tisztelt József !
    Nem olyan régen írtam egy levelet ” Ferenc pápának „. Lehet hogy tévedés volt. Lényeg hogy elkezdtem olvasgatni ezt azt.. Így találtam erre az oldalra . Jó volt olvasni pár dolgot. Jómagam nem vagyok katolikus , feleségem az . Engem Jézus irányít 2002 óta . Fantasztikus utazás volt eddig . S ahogy Sinatra mondta The best is yet to come 🙂
    Miért írok ide most ? Mert ma olvastam ezt :

    http://index.hu/belfold/2015/07/03/25_nagykovetseg_allt_ki_a_budapest_pride_mellett/

    S tegnap pedig ezt :

    http://www.ferfihang.hu/2014/06/05/gabriele-kuby-a-gender-orultseg/

    Hihetetlen amúgy .. De valóban végső időket élünk..

    Az index cikkében 2szer is olvashatjuk azt hogy „nemi identitás ” ..

    Piszok egy világ vár két kislányomra ..
    Szerintem megér 4000 forintot.

    http://www.libri.hu/konyv/gabriele_kuby.globalis-szexualis-forradalom.html

    Békés napokat !

  37. Csak annyit teszek hozzá most: Valaki horribile dictum-ot írt. Helyesen horribile dictu.
    Kellene foglalkozni azzal is, püspökeink , plébánosaink, papjaink XVI. Benedek a latiin nyelvvel kapcsolatos ajánlásait, sőt elvárásait, sőt melyik egyetemre bízta Rómában a latin nyelv beveztését, vagy el nem felejtését a katolikus egyházban. Benedek pápa a minimunként azt kérte az egyház legfontosabb imáit „latinul memorizálják a hívek”.
    MIért nem beszélnek püpökeink és így tovább senki az egyház szent nyelveiről, mert nem csak a latin az. A latint I. Szent Viktor pápa tette az egyház nyelvévé és ezen íródott a csaknem kétezer éves irodalma java. Enyhén szólva furcsa, miért ignorálják a latint a szentmisétől kezdve mindenhol. Tanultam latint állami iskolában, de csak úgy tehettem ha minden nap oroszt tanulok cserébe a két óra latinért. Csak így tanulhattam, sajnálom. Lehet az oldalon máshol is van hiba, de csak végig gurultam a hozzászólásokon, és persze sóbálvánnyá váltam. Úgy látom XVI. Benedek pápa Summorum pontificum motu proprio-ja szintén parkoló pályára tétetett, abba belekapaszkodva, hogy a híveknek igényelniük kellene. De hogy igényeljék, ha tömegeknek síri fogalmuk sincs miről van szó? Tartok tőle, keveseknek van egyáltalán, mert ha tudnák már reggel hatkor a templom küszöbén térdelnének. Azt hiszem azt gondolják csupán a „külsőségek” a különbség. Nagy a vallási tudatlanság, De autentikusnak látszó helyeken sem azt és azokat tanítják, akiket kellene. Lásd megintcsak Benedek pápa. Leglábbis az én időmben senki egy szót sem szólt róla noha világhírű teológus volt, 7 egyetem díszdoktora és a Fracia Akadémia tagja. még pápa korában sem beszélt erről senki. Minél előbb gyónják meg, azok akiknek a felelőssége. . Javaslom aki teológiai könyvet vesz a kezébe fussa át a lábjegyezteket és irodalmat, és azuttán döntsön, vagy vége az életének örökre is.

    1. Plusz én javaslom a FELMONDÁSA szövegét tanulmányozni a latin műveltséggel rendelkezőknek…Érvényes-e egyáltalán…?

      1. Nemcsak a lemondását fogalmazta latinul ő maga, de a megválasztása utáni napon latinul mondta el első szentbeszédét, vagy inkább első pápai megnyilatkozását is.
        Egy német dokumentum filmben – még pápasága idejében készült – ha jól emlékszem talán a titkára mondta: „Joseph Ratzinger-nek nem volt probléma bármit egy levelet, egy beszámolót, egy előadást latinul megfogalmazni. Mint pápának erre valószínűleg kevesebb ideje lesz és átadja a szakértőknek.” Az IDŐ egy éjszaka volt erre az első szentmisére a Sixtus kápolnában. Ahogy münchen-i érsekként nem kellett átnézetni „szakértőkkel” a latin fogalmazásait, így azt feltélezem pápaként is nekiült és megírta – kézzel. A Názáreti Jézus trilógiáját is kézzel írta, láttam a fotóit. Ahogy nem latin spontán beszédei is azonnal nyomdakész volt és vihették úgy ahogy volt a nyomdába, mert klasszikus szépségű németséggel és olaszsággal beszélt. A memóriája hihetetlen volt. A tanítványai professzor korából mesélték, az óráin oldalakat tudott felmondani kívülről még a már nem nagyon ismert filozófusoktól is. Latin szöveget én is hallottam tőle idézni. Nem érdemeltük meg ezt a nagy pápát, az 5. nyugati egyházatyát. Nem figyeltünk oda, mert kisebbnek gondoltuk mint II. János Pál. Ez a közömbösség ma is érezhető, noha Rómában ezt mondták: „II . János Pált nézni mentünk el, XVI. Benedeket pedig hallgatni.” Senki nem beszél arról, hogy II. János Pál pápaságának ő volt az első számú segítsége támasza. Az utolsó 5 évben, pedig különösen, mert minden nagy, a Szentszéket érintő ügy rajta keresztül futott át, ő volt a biztosíték és biztonság II. János Pál számára. Fájdalmas, még mindig nincs erről sem szó, sem teológia örökségéről ami szinte felmérhetetlen. De melyik pápa volt például a Francia Akadémia tagja, plus 7 egyetem díszdoktora? A II. Vatikáni Zsinat egyik kimondatlan célja – és reméljük Benedek pápa után lesz még ha nem is olyan hatalmas teológus mint ő -, aki képes kilépni a szellemi gettóból, amit az egyházra kényszerített a szabadkőművesség, és az ellenség táborában is meghallgatják, mert meg kell hallgatni, hogy ne veszítsenek el egy valóban értelmes, hihetetlen művelt és kultúrált és valóban hívő, hiteles katolikus férfinak a gondolatait.

  38. 2016. március 15. elhangzott homília Bergoglio részéről
    http://hu.radiovaticana.va/news/2016/03/15/ferenc_p%C3%A1pa_keddi_hom%C3%ADli%C3%A1ja_j%C3%A9zus_szeretetb%C5%91l_megsemmis%C3%BCl/1215544

    „A Biblia által elmesélt üdvösségtörténet beszél az állatokról, a Teremtés könyve elsőként, majd a Jelenések könyve utolsóként szól a kígyóról. Olyan állat a kígyó, mely a Szentírásban a pusztító hatalom jelképe, de egyúttal a megváltás titokzatos szimbóluma is”

    A kígyó az Egyiptomiaknál a sötétség démona, Távol-keleten a gonoszságot testesíti meg.
    A kígyó a bibliai bűneset kapcsán a Kísértő, Sátán jelképévé vált.
    A kígyó, a vipera Keresztelő János és Jézus szóhasználatában az álnokság jelképe és a farizeusok jellemzője. (Mt 3,7; Mt 12,34; Mt 23,33).
    Jézus így szól hozzájuk: „Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és a skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi sem árthat nektek.” (Lk 10,19)

    „Isten szól Mózeshez: Készíts magadnak egy kígyót és helyezd egy karóra, ez a rézkígyó. Bárki, akit kígyók martak meg, ha rátekint erre, megmenti az életét. Milyen titokzatos – elmélkedett a pápa – az Úr nem pusztítja el a kígyókat, hanem meghagyja. De ha ezek közül egy rosszat tesz az embernek és felnéz arra a rézkígyóra, megmenekül. Felemelni a kígyót”

    Megmenekül, ha feltekint a kígyóra? Nem megmenekül,hanem csak életben marad. A megmenekül, a meggyógyít (lásd később), és az életben marad jelentése nem ugyanaz. Nem szabadna csúsztatni!
    Felemelni = felmagasztalni? A következő bekezdés már a felállítani igét használja. Felállítani ≠ felemelni!

    „A «felállítani» ige ellenben a Krisztus és a farizeusok közötti szembenállás középpontja az evangélium tanúsága szerint. Jézus egy bizonyos ponton megállapítja: Amikor az Emberfia felemeltetik a magasba, akkor megismeritek, hogy ’Én Vagyok’. Ez az ’Én Vagyok’ – jegyezte meg Ferenc pápa – az a név, amivel Isten föltárta önmagát Mózesnek, hogy megismertesse őt az izraelitákkal. És ez az a kifejezés, mely visszatér itt: Felemelni az Emberfiát…”

    Értetetlen számomra az a kijelentés, ami így hangzik: „…A «felállítani» ige ellenben a Krisztus és a farizeusok közötti szembenállás középpontja az evangélium tanúsága szerint…” Mit jelent ez? Hol van ilyen leírva! Mit állít és ki állít fel Krisztus és farizeusok közötti ellentét gyanánt valamit?
    A felemelni számomra behelyettesíthető a felmagasztalással, ahova csak feltekinteni lehet. Ha ez igaz, és párhuzamot vonunk Jézus Krisztus és a rézkígyó között, akkor mindkettőre fel kell tekinteni, azaz van aki feltekint Istenre és van aki feltekint a Sátánra. A párhuzam csak így tekinthető. Ha a rézkígyó felállítása előképe Jézus Krisztus keresztre feszítésének, ez nem párhuzamot jelent, hanem azonosságot, ami nem igaz!

    „A kígyó a bűn jelképe, a kígyó öl. De a kígyó másfelől megment. És ez Krisztus titka. Pál, amikor erről a titokról beszél, azt mondja, hogy Krisztus kiüresítette önmagát, megalázta magát, semmivé lett, csak hogy megmentsen bennünket. De még ennél is erősebb ez a kifejezés: „Értünk bűnné lett”. Az előző képet használva, így lehetne mondani: értünk kígyóvá lett. Ez a prófétai üzenete a mai olvasmányoknak. Az Emberfia, mint kígyó, bűnné lett és felemeltetett, hogy ezáltal üdvözítsen bennünket”

    A kígyójelkép a görög mitológiából származik: a kehelyből vagy pálcán tekerőző kígyó Aszklépioszt, a gyógyítás istenét szimbolizálta. Aszklépiosz nem azonos Jézus Krisztussal. A bot köré tekeredő kígyó fajtáját tekintve erdei sikló, (Elaphe longissima), amely Délkelet-Európában és Kis-Ázsiában honos.
    A bot és kígyó annak a jelképe is lehet, amikor a fáraó kígyójához dobja Mózes a botot.
    Az egész Bibliában sehol nem beszélnek arról, hogy a „…kígyó …megment“, és főleg, hogy „…ez Krisztus titka…“. Legfeljebb az Antikrisztus titka lehet.
    Pál tudtommal nem beszélt arról, hogy „…Krisztus …semmivé lett, csak hogy megmentsen bennünket…“ Jézus Krisztus „…Értünk bűnné…“ soha nem „…lett…“, pláne kígyóvá nem lett, legfeljebb magára vette bűneinket. Számomra nagyon eretnek gondolatokat szül az a kijelentés, hogy „…Az Emberfia, mint kígyó bűnné lett és felemeltetett…“ Mint aki már kígyó, bűnné lett és mint kígyó és bűn felemelkedett. Ez nem Istenkáromlás?

    „Ez a megváltás története, ez Isten szeretetének a története. Ha mi meg akarjuk ismerni Isten szeretetét, akkor nézzünk a Keresztre-feszítettre, a megkínzott emberre, aki kiüresedett az istenségéből, hagyta magát beszennyezni a bűnnel. De az Isten, miközben megsemmisül, valójában ekkor pusztítja el a rosszat, amit a Jelenések könyve „őskígyónak”nevez.“

    A következő bekezdésben pedig arra szólít fel,hogy ne nézzünk e Keresztre-feszítettre, mint kincsünkre.
    Jézus Krisztus soha nem szennyeződött be a bűnnel, mert soha nem követett el bűnt. Jézus csak magára vette a bűneinket úgy, hogy a mi bűneinkért halt meg,mintegy helyettünk végezte el ezáltal az elégtételt.
    Ad 1. Az Isten és az „Őskígyó“ nem azonos.
    Ad 2. Isten nem semmisült meg!
    Ad 3. Ha (Isten bocsássa meg neveletlenségemet) Isten megsemmisülne, ettől nem pusztulna el a rossz. Ez nem Istenkáromlás?

    „A bűn a Sátán műve, Jézus pedig legyőzi a Sátánt, miközben maga bűnné lett és onnan emel fel bennünket mindnyájunkat – vonta le a következtetést Ferenc pápa. A Keresztre-feszített nem egy dísz, nem egy művészeti alkotás, megannyi drágakővel, amit megszemlélhetünk. A Keresztre-feszített – Isten szeretetből vállalt megsemmisülésének a titka! Az a kígyó, mely a pusztában a megváltást a jövendölte meg, amit ha felemelnek és rátekintenek, gyógyulást hoz. Ez nem az Isten varázspálcájával történt, nem, hanem az Emberfia szenvedésével, Urunk Jézus Krisztus szenvedésével”

    Isten nem lett bűnné. Olyan a mondat értelme, hogy a bűn örök, mert először a Sátán a bűn, majd ha Jézus legyőzi a Sátánt, akkor Jézus bűnné lesz és ezáltal emel fel bennünket. Mondatértelmezésem szerint Jézus bűnné válása után megvált minket. Ez nem Istenkáromlás? Pál csak úgy beszél Jézus bűnné válásáról, mintha azzá válna, mintegy hasonlattal.
    A bűnné lett Isten szeretetéből fakadóan a Keresztre-feszített által megsemmisíti önmagát? Vagy Isten azáltal, hogy szeretetéből vállalva „bűnné lett”, keresztre feszítve megsemmisült? Akár így akár úgy, nekem ez eretnek gondolatnak tűnik!
    A pusztában, a már a kígyómarástól (sátán kísértése) akar megmenteni minket az Isten,akkor nem inkább egy keresztet kellett volna készíteni a rézkígyó helyett, hiszen a kereszt ment meg minket és nem a rézkígyó!

    1. jozan-katolikus

      Tökéletes meglátás Bergoglio kijelentéseivel kapcsolatban. Azt hiszem, át fogom tenni ide is: Bergoglio versus Katolikus Egyház.

  39. Kedves és tisztelt Honfitársai. Màr régen csodàlkozom azon,hogy senki sem beszél VI. Pàl pàpa életbenmaradàsàról, visszatéréséről, a Szűzany különleges védelméről. Mivel VI Pál előtt eltitkolták, hogy
    XXIII.János Pápa, kevéssel halála előtt rájött, hoagy a II. Vatikáni
    Zsinatnak mi volt az igazi célja (a Katolikus Egyház teljes lerombolása)a jelenlévő egyházfiaknak azt mondta, hogy azonnal hagyják abba a Zsinatot! ezt azonban nem közölték VI. Pállal! Ő később azonban tévedeseit felismerte, elismerte s kijavítani szándékozott. Ezért el akarták tenni láb alól! Attól kezdve (1972) minden szavát, írását meghamisították, s közben egy sznészt arra készítettek elő, hogy tisztségét elfoglalja, miközben a világ a közben injekciókkal legyengített Pápát okolta a sok különös rendelkezés miatt. A Szűzanya azonban őrködött fölötte és 1978-ban kimenekítette Görögországba. Az ál-pápa azonban pár év multán nem akarta tovább átszani ezt az aljas szerepet, ezért meggyilkolták, azt a hirt keltvén, hogy az igazi pápa halt meg.
    Erről senki sem tud otthon, vagy nem hisz benne?
    Az is furcsa, hogy senki sem veti fel azt a kérdést, hogy Bergoglio úr hogyan lehet Pápa ha minden alkalommal a katolikus hittel ellenkező dolgokat hirdet és a pápaság intézményét olyan gyalázatosan megcsúfolja bohóckodásával, miközben álszentesen némely igaz vallási tanítást, igazságot hirdet a tudatlan hívőknek. hívőknek. Akik tudnak idegen nyelven érdeklődjenek az Interneten a katolikus Anyaszentegyház igazi helyzete felől. Ez vallási kötelesség lenne, hiszen csak az igazságot szabad elfogadni ebben is, mint mindenben. Dicsértessék a Jézus Krisztus midenörökké! Amen.

  40. 1870 óta nincs pápánk valószínűleg, minden vakítás azóta csak:
    Vatikán az nem Róma, hanem Babilon! Szabadkőművesek nem lehetnek pápák!

    Jocselekedet.uni.hu

    1. jozan-katolikus

      Hát ennek határozottan ellentmondok. Még a legvérmesebb szedevakantisták is azt vallják, hogy XII. Piusz volt az utolsó érvényes pápa, mégha voltak is kérdőjeles megnyilatkozásai. A Vatikán nem lehet továbbá Babilon. Arról lehet szó, hogy Isten templomában foglal helyet az Antikrisztus, és Istennek akar látszani, de a hely maga szent.
      Admin

    2. Ha így látja az Anyaszentegyház helyzetét, miért nem választja a papi, szerzetesi hivatást, hogy megmutassa milyen is egy autentikus katolikus, pap, püspök és pápa? Ajánlom Benedek pápa útmutatását a Papok évében nem tudom hány ezer pap előtt a Szent Péter téren: Az egyházban a többség a szentek, hozzájuk kell orientálódni. A zászló mindenkinek, Önnek is áll.

  41. Szent Péter utódai a római pápák, a római kifejezést a régi katekizmusok és az egyház is úgy értelmezte, hogy a pápának Rómában kell laknia. Római szent szék, római szent egyház (ami szent és tévedhetetlen, ahogy a római pápa is), római katolikus hit, római pápa. A római pápáé a legfőbb hatalom, aminek még a világi hatalmaknak is kötelességük engedelmeskedni.

    Itt nem csupán a Vatikánból külképviselettel irányító szabadkőműves eretnek egyénekről van szó, akik Róma püspökének nevezik magukat. A római pápának kétségkívül szentnek kell lennie. Vatikán város ma egy független állam, teljesen idegen Róma városától. A mai Antikrisztusok még csak nem is Római állampolgárok. 1870 után csak vatikáni pápáink voltak, akik nem voltak rómaiak.

    A pápai trónnak a mindenkori székhelye a szent Lateráni Bazilika, ami minden templom anyja és feje. Ez a szék határozottan és egyértelműen üres. Üres mivel ez a hatalom a világ végezetéig adatott és ma a világ végén élünk.A világ vége egy korszak, a hitetlenség korszaka.

    Az ítéletnapja pedig közelebb van, mint valaha volt. Ma nincsenek papok és püspökök és szentmise sincs.

    Az „egyházon kívül nincs üdvösség” dogma a legnagyobb bizonyíték mindezekre. Nincs olyan személy szinte, aki ebben még tisztán hinne. A vágy és vér keresztség és a legyőzhetetlen tudatlanság mind újkori eretnekségek. Amik teljesen idegenek az egyházi tanítástól és hagyományoktól. A katolikus dogmákba nem hisznek a pápák és a püspökök. A dogmák nem metaforák, hogy azokat kedvünk szerint értelmezzük, azoknak egyetlenegy értelme van, szó szerint kell értelmezni azokat. A teológusoknak nincs hatalmuk a dogmák felett. Az egyház tanítása változatlanul fennmarad mindörökre, azon a pokol kapui sem vehetnek erőt.

    XII. Piusz pedig egyértelműen és bizonyítottan szabadkőműves volt. Régi videó felvételeken, a kitudódott szabadkőműves „M” free „M”ason ördögi kézjelet alkalmazza. Egyes elődjei pedig egy kereszt alakot is képtelenek voltak a pápai áldáskor a levegőbe rajzolni, helyette értelmetlenül, flegmán mutogattak.

    A pápa ha létezik is Rómán kívül, legfőbb vágya kell legyen, hogy Rómába vissza költözzön. Mivel Szent Péter a kulcsait, a római utódaira hagyta.

    Isten figyelmeztetése ez, hogy az okosak felismerjék, hogy a mai Antikrisztusok egy teljesen független államban a Vatikánban élnek. 1870 után a Vatikán már pedig külön államként működött, ha még nem is hivatalosan. XI. Piusz pedig Júdás módjára hivatalosan is eladta Rómát, mikor aláírta Mussolini -vel az egyezményt.

    Mindenki, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus az Antikrisztus!

    A Krisztus jelentése megváltó! Megváltóra volt szükségünk Ádám bűnbe esése után, hiszen az emberek képtelenek megtartani még az ószövetségi törvényeket is Isten kegyelme nélkül. Ez a kegyelem pedig az egyházban van jelen! Éppen ezért eretnekség a vágykeresztség, a vérkeresztség, a legyőzhetetlen tudatlanság. A Tridenti Zsinat is elítélte a vágykeresztség elméletét.

    [1524] Ezek a szavak körvonalazzák a bűnösök megigazulásának leírását, hogy ti. abból az állapotból, amelyben az ember az első Ádám fiaként születik, hogyan kerül át a kegyelem és a „fogadott fiúság” [Róm 8,15] állapotába, a második Ádám, a Megváltó, Jézus Krisztus által. Ez az átkerülés pedig az evangélium meghirdetése után nem lehetséges, az újjászületés fürdője nélkül[5. kánon], vagy annak kívánásával, mint írva van: „Aki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, az nem megy be Isten országába” [Jn 3,5]. – Tridenti Zsinat

    Ha valaki azt állítaná, hogy a valódi és természetes víz nem szükséges a keresztséghez, és emiatt a mi Urunk Jézus Krisztus ezen szavait [Jn 3,5]. „Aki nem vízből és Szentlélekből születik újjá”, csak valami metaforává ferdíti el: legyen kiközösítve. – Tridenti zsinat

    [1618] 5. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy a keresztség szabad tetszés tárgya, vagyis nem szükséges az üdvösségre: legyen kiközösítve [vö. DH 1524]. – Tridenti zsinat

    Aki tehát nem fogadja el az „egyházon kívül nincs üdvösség” dogmát, az nem csak hogy eretnek, hanem Antikrisztus is, mivel tagadja, hogy Jézus a Krisztus, a MEGVÁLTÓ.

    A mai vatikáni egyház tehát hivatalosan is eretnek és antikrisztusi. Nem az Egy Szent Apostoli Római Katolikus Egyház! Még csak nem is keresztények.

    A Római Katolikusok az egyetlenek, akik megérdemlik a keresztény nevet!

    1. Egyetértek. Törvénytelenség, érvénytelenség. Ez a két szó igaz a mai hierarchiára, a liturgiának és misének hazudott szentségtörésre.

  42. Szabó Úr, tudom nem lehet Önt meggyőzni semmivel, még tényekkel sem. Több de facto az igazsággal ellentétes állapítása van. Nagyon mélyen rosszul van begombolva a mellénye. Nyilván sok belső sebe is lehet. Ki kell üresítenie magát és imádkoznia az Egyházzal és az Egyházban. Most imádkozom Önért!
    Judit

  43. Kedves Testvéreim az Úrban. A megnyilatkozásaitokat olvasgatva nagyon megdöbbentem, hogy korunk mennyire a nagy zavarodottság, nézetkülönbségek színterévé vált, még egy ilyen valóban „józan-katolikus” honlap alapbeállítottsággal is. De mi várható holnapra, vagy holnaputánra amikor kirobban a 3. világháború, fellépik az Antikrisztus? Tény, hogy az idők jeleit is fel illene ismerni és tolmácsolni, pontosabban és természetesen vállalni a „kockázatot”. De kik és minek az alapján tehetnék? És itt véleményem szerint segítségünkre jött a Mindenható Isten, a magán-kinyilatkoztatások sorozata által, amelyek közül egyeseket hiteleseknek nyilvánított az Egyház, másokról még nem nyilatkozott, van amit tabuként kezel. Számomra az iránytűt A Máriás Papi Mozgalom Kék könyvének üzenetei adták, melyeket Gobbi atya kapott belső hang formájában huszonöt év alatt. Kezdetben ezen üzenetek tartalma nagyon megdolgozott, a Cönákulumokon, (imatalálkozón) volt benne nagyon nehezen lenyelhető, majd emészthető un. „galuska”is. Pl. annak az elfogadása, hogy a második eljövetel nemzedéke vagyunk, hogy eljön az idő amikor a Sátán papokból verbuvált serege ellen kell fellépni, akiket egyházi szabadkőművesekként nevezett meg Szűzanyánk, és hogy végül nagyon átkozmetikázzák a még napjainkban érvényes szentmisét, olyan mértékben, hogy gyakorlatilag már érvénytelen lesz, protestáns mintára. A legnehezebb az volt, hogy papjaink többsége ismerte a Kék könyvet, de tartalmáról mélyen hallgatott. MIÉRT? Az Igazságot hirdetni illett volna, legalább egyeseknek, a bátrabbaknak, még akkor is ha a kettősök gyávák, a hármasok Júdásokká váltak. Ilyen alapokkal már nem volt nehéz felismernem és elfogadnom az Igazság Könyvét, amely még pontosabban és részletesebben feltárja a Jelenések könyvének értelmét és az események közti összefüggéseket. Az én számomra ezeknek alapján az utolsó igaz-, hiteles pápa XVI. Benedek. A megnyilatkozásai és tettei alapján Ferenc az Anti-egyház feje, vagyis a Hamis Próféta, aki előkészíti az Antikrisztus számára a „terepet” azaz a Hamis Egyházat. Türelem, még egy kis idő és sok-minden világosabban felmismerhetőbbé válik azok számára akik látni és érteni akarnak. A KEK is megerősíti, hogy az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, vagyis a Misztikus Testet is keresztre feszítik, mert nincs más út a dicsőségben való feltámadására, átmenetre az Új Ég és Új Föld korszakába. Az egységes Világvallás és globális világkormány tervezete nem összeesküvés elmélet, hanem a szemünk előtt megvalósuló, lezajló esemény lesz pár éven belül, ezáltal tárul fel a Gonoszság Misztériuma és lesz legyőzve, megközözve és a Pokolba bezárva, ezer évre. Járjunk nyitott szemmel, a szabadkőművesek nyilvánosan hirdetik mindezeket, pl. Henri K. vagy páholytagok mint Balogh Béla, aranykorszakukat. Ők nagyon szerencsétlenül választottak, elvetették Urunkat, Megváltónkat, így könnyen becsapta őket Lucifer.
    Legyünk hálásak a Szentháromság Egy Istennek azért, hogy minket választott mint Kiváltságos nemzedék, akiknek megadatik benne élni az eseményekben amelyek Urunk Jézus Krisztus második, vagyis dicsőséges visszatérését hivatottak előkészíteni. Imádkozzunk rendszeresen papjainkért, hogy lelkileg legyenek jól felkészülve a közeljövő véres eseményeire, amikor a 3. Fatimai titok valósággá válik. Marana Tha!

    1. jozan-katolikus

      Szíves örömest, mindjárt beteszem a linkek közé. Az égiek kísérjék áldással tevékenységeteket.
      Admin

  44. Flórián István

    Tisztelt Cím!
    Néhány évvel ezelőtt hallattam először, ” Magyar keresztyén” egyház vezető személy szájából az alábbi szavakat: zsidó keresztény, ill. keresztény zsidó.
    Azóta nem hagy nyugton a kérdés: Most mi vagyok én? Keresztény zsidó, vagy Zsidó keresztény?
    Megjegyezném, hogy saját családom származását is 2016 tól visszamenőleg- 1790 ig sikerült felkutatnom, apai ágon. Mind ősöm keresztségben született Várom megtisztelő válaszukat: Flórián István

  45. http://www.katolikus-honlap.hu
    Mindenkinek csak ajánlani tudom!
    A zsinat utáni egyházat annál kevésbé- csak nézzétek meg Bergolio „munkásságát”.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük